16.rész

Sziasztok!!!

Megjöttem a kövi résszel...de szomorú vagyok mert nem kaptam sok komit. Úgy látszik ha megfenyegetlek titeket h nem lesz rész, csak akkor komiztok, de akkor nagyon!

Szóval szeretnék sok komit látni a rész alatt!!

Jó olvasást, várom a véleményeket!

Puszi

Kocsival mentünk, méghozzá a Joe-éval, mert ugye kicsit elfáradnék, míg besétálok a belvárosba. De hogy hová visz azt nem mondta meg, de több mint valószínű, hogy valami szemüveg boltba. Joe vezetett, én mellette ültem az anyós ülésen, Nick és Selly pedig hátul. Nagyon jól kijöttek egymással, egész végig, trécseltek, és nevetgéltek. A végére már kezdtem kicsit unni a folyamatos nevetést, de nem szóltam, had érezzék jól magukat. Mi is beszélgettünk, de csak halkan. És persze Ők is szóba kerültek.

-Láttad, hogy Nick hogy nézett Sell-re? – kérdezte majdnem suttogva Joe.

-Aha, és te hogy Sell hogy nézett rá? – kacsintottam rá, és elmosolyodtam. Hátrafordultam hozzájuk és csak néztem őket.

-Jó a buli? – kérdeztem Sellytől magyarul.

-Igen. Imádom ezt a srácot. De egyáltalán nem olyan, mint amilyennek az újságok írják. – válaszolt, szintén magyarul, és elmosolyodott. De ez a mosoly… valami volt benne… úgy mosolygott, mint amikor még együtt volt Rolival. Őszinte és szerelmes mosoly. Régen láttam így mosolyogni egy fiú miatt, és hiányzott is az efféle boldogsága.

Visszaemlékezés:

Roli volt neki az igazi, bármit megtett volna érte, de egy este minden átváltozott a pokollá. Két és fél éve történt, hogy csúnyán összevesztek egy apró kis félre értés miatt, és Roli azt hitte, hogy Sell mással találkozgat. Akkoriban nagyon rá volt állva Sellyre egy pasas, és nem tudtuk lerázni. Folyton sms-eket küldözgetett neki, és hívogatta. Egy éjszaka pedig elborult az agya. Sell épp nálunk aludt, amikor felhívtuk Rolit, és az én akkori barátomat, hogy jöjjenek el hozzám, Ők így is tettek. Közben Dávid, aki rá volt szállva Sellre, megtudta, hogy ott alvós bulit szervezünk és úgy gondolta, hogy neki is ott a helye. Épp akkor érkezett amikor Roliék is odaértek, és elkezdtek veszekedni. Dávid azt állította, hogy többször is találkozott Sellel titokban, ami nem volt igaz. De ezt sikeresen elhitette Rolival, aki idegességében kocsijába ült, és elhajtott. A telefont nem akarta felvenni senkinek, és kezdtünk idegesek, lenni. Sell az éjszaka közepén körül belül két-három óra felé rosszul lett, és amikor felébredt, csak azt mondogatta, hogy Rolinak valami baja esett. Nem tudtuk megnyugtatni, és őszintén szólva egyre idegesebbek is lettünk. Kriszt a barátomat elküldtem, hogy nézze meg Roli haza ért-e épségben, de sajnos nem találta otthon. Délután kaptuk a hívást, hogy a kocsija frontálisan ütközött egy másik kocsival, majd kipördült és nekicsapódott egy villanyoszlopnak. Azonnal meghalt. A halál időpontja, mint utólag megtudtuk hajnali negyed három... Amint megkaptam a hírt összetörtem, de nem annyira, mint Sell. Féltem neki elmondani, hisz érezte, hogy baja esett a szerelmének, pont akkor, amikor megtörtént. Krisszel csak ültünk a szobámban, és néztünk magunk elé, nem tudtuk, hogy-hogy mondjuk el neki a hírt, miszerint a párja meghalt. Még máig beleborzongok a gondolatban, hogy Roli itt hagyott minket. Ő volt a legjobb fiú barátom, Ő hozott össze Krisszel, és Ő volt a legjobb barátnőm barátja. Ezt mégis, hogy tudná feldolgozni bárki is? Csak ültünk a szobámban és néztünk, aztán egyszer felálltam, kézen fogtam Kriszt és elindultunk Sellhez. Már akkor tudta, hogy valami baj van, amikor beléptünk a házba és kisírt szemekkel elé álltam. Félig tudtam csak elmondani, utána összeroskadtam az ajtóban és csak sírtam. Krisz fejezte be a „beszámolót”. Amint Sell meghallotta azt az átkozott szót, amitől olya nagyon félt, máris a padlón koppant, minden reménye, mi szerint még lehet boldog. Keservesen sírt, és nem tudtuk megvigasztalni, még jó hogy nem sikerült. Hetekbe tellett, míg rávettük, hogy csak a szobájából jöjjön ki, vagy legalább egyen valamit. És meg is értem, hogy nem volt kedve semmihez. Majdnem minden este vele voltam, és nála aludtam. Nem mertem magára hagyni, nehogy kárt tegyen magában. Hónapokig alig evett, és kedvtelen volt. Bár, mitől is lett volna kedve, hisz élete szerelmét vesztette el, egy seggfej miatt, aki marhaságokat beszélt össze-vissza. Aztán amikor mindenki azt gondolta, hogy lassan kezd felépülni a sokkos állapotból, gondoltuk, nem baj, ha néha magára hagyjuk. De baj volt. Egy délután az édesanyja dolgozni ment, én pedig sétálni Krisszel, így egyedül maradt otthon. Csak beszaladtam hozzá, mert nála hagytam a telefonom töltőjét. De amikor beléptem a házba megfagyott ereimben a vér. Ott feküdt egy hatalmas vértócsa közepén egy konyhakéssel maga mellett. Az ajtóból még kiszóltam Krisznek, hogy jöjjön gyorsan, én pedig Sellhez rohantam. Próbáltam sietni, hisz minden perc számított. A csuklóján egy óriási vágás volt, miszerint felvágta az ereit. Konyharuhát szorítottam a sebre, és könnyeim közt beszéltem hozzá, míg meg nem érkezett a mentő. Féltem, hogy Őt is elveszítem, de akkor magammal is végeztem volna. A mentővel mi ketten is mentünk, Krisz, és én is. Fogtam kezét, és itattam az egereket. Krisz pedig csak simogatta a hátam és próbált nyugtatni, inkább kisebb, mint több sikerrel. Bent a kórházban ellátták, és azt mondták, ha öt perccel később hozzuk be, akkor elvérzik. Ezek után nehezen, de sikerült felépülnie. Egy évig járt pszichológushoz. És másfél évbe került, míg visszarázódott a rendes kerékvágásba.

Vissza a jelenbe:

-Örülök, hogy végre boldog vagy. – mosolyodtam el halványan.

-Én is. – mosolygott vissza, majd lenézett a kezére, és vissza rám.

-Mit beszéltek csajok? Lehetne úgy, hogy mi is értsük? – nézett, hol rám, hol Sellre Nick.

-Igen. Arról beszéltünk, hogy mit veszek nektek karácsonyra. – mondtam komoly arccal. És Selly is bólogatott.

-És mit? – kíváncsiskodott Joe.

-Aki kíváncsi hamar megöregszik… és én nem akarok vén szatyorral járni. – ütögettem meg a combját, majd összekulcsoltam ujjainkat.

-Szeretlek. – mondta mosolyogva, és belecsókolt ujjainkba.

-Szeretlek. – mondtam neki, most magyarul, hisz valamelyik nap ezt kérte, hogy ezt mondjam neki.

-Az-az. – mosolygott rám. Nemsokára meg is érkeztünk, Nick és Sell elkavarodtak valamerre, mi pedig arra mentünk amerre Joe mondta. Bementünk a plázába, onnan pedig egy szemüveg boltba. Nem megmondtam, hogy ilyen helyre hoz? Rengeteg napszemcsi volt egy helyen, és nem gondoltam volna, hogy valaha is találhatok magamnak napszemüveget… de eddig még nem jártam ezen a helyen.

-Hogy tetszik? – kérdezte Joe mosolyogva.

-Jól néz ki, de akkor lesz a legszebb, ha találok is napszemüveget.

-Akkor keressünk. – mondta, és húzni kezdett a szemüvegek felé. Már háromnegyed órája nézelődtünk, de nem találtuk meg a megfelelő szemüveget. Voltak vicces és kevésbé előnyös szemüvegek is és csináltunk legalább harminc képet, de még mindig nem találtam egy használható szemüveget, ami jó lett volna a fejemre. Már kezdtük feladni, amikor Joe sétált felém egy keskeny, nem túl vastag, barna árnyalatú napszemüveggel. Nagyon jól nézett ki, és már csak egy kérdés volt. Hogy áll rajtam? Feltettem a fejemre, és félve néztem a tükörbe, de az eredmény nagyon tetszett. Boldogan mondhatom ki, hogy megtaláltam az ideális napszemüveget, ami jól néz ki, véd a naptól, és jó a fejemre. Joe nem hagyta, hogy fizessem, így kénytelen voltam belemenni, egy hosszas civódás után, hogy kifizesse. Épp akkor léptünk ki a boltból, amikor Nick és Sell jöttek velünk szemben kézen fogva. Kézen fogva?? Gyorsan haladnak, az biztos. Amikor észrevettek minket gyorsan elengedték egymás kezét, és úgy jöttek felénk mintha mi sem történt volna. De már késő volt.

-Nyugi, már láttunk titeket. – mosolyogtam rájuk bíztatóan.

-Azt hiszem lebuktunk. – nézett Nick Sellre.

-Igen. Mit vettetek? – váltott témát gyorsan Selly. De ezt úgysem ússza meg. Estére még kifaggatom.

-Napszemcsit. Képzeld Joe megtalálta a tökéletes napszemcsit. – mosolyogtam rá, majd feltettem a szememre a szemüveget.

-Wow… nagyon jól áll. Az első napszemüveg, ami jó a fejedre. – mosolygott vissza Selly.

-Igen. Megyünk? Beülhetnénk valahová. Megéheztem! – néztem a srácokra, akik értetlenül pislogtak vissza rám, Sell kivételével.

-De… most ettünk. – mondta Joe.

-Igen, de én már éhes vagyok. – néztem rájuk. Sell belém karolt és elkezdett húzni a legközelebbi gyors étterem felé.

-Jaj, Joe… nem ismered még te annyira Mells-t. – kuncogott az orra alatt Selly. Hát igen… nem vagyok könnyű eset. Rengeteget eszek, de nem látszik meg rajtam. És ezt Sell is jól tudja. Beültünk a kajáldába, Sell kért egy sima hamburgert salátával, én pedig egy sajtburgert óriás adag sült krumplival. A fiúk csak néztek, hogy mi azt mindet meg tudjuk enni, úgy hogy max. egy órája ettünk. Mi meg csak nevettünk az értetlenkedésükön. Aztán hazamentünk, hozzám és ott beszélgettünk tovább. A nap hátralevő részében nem történt semmi lényeges, megvacsoráztunk, elvittük Kókuszt és Elvist sétálni. Majd Joe hazavitte Nicket, és elment váltás ruháért is. Gondoltam addig én kifaggatom Sellyt…