11. rész

Hi!=)

Hi Girls! What's up??

Meghoztam a részt, és köszönöm a sok komit, de megint leszögezem, nem fogom abbahagyni, de ha nem lesz komi akkor nem fogok sürűn részt hozni, értve vagyok?!Remélem igen! És most is szeretnék, sok komit...lécci, írjatok nekem komit....léccike*kiskutya szemek*!

Nah de nem dumálok!=DJó olvasást! Puszi

Kicsit összeszedtem magam, át nem öltöztem, de egy arcmosás, és haj igazítás rám fért. Ezeket elvégeztem adtam kaját Kókusznak és már a kocsiban ültünk és beszélgettünk. Úton voltunk hozzájuk, mert elcuccol hozzám. Nem, nem örökre, de mindenképp nálam akar lenni, hogy vigyázhasson rám, nehogy megerőltessem a lábam. A fotósokat persze most sem kerülhettük el. Felismerték a kocsiját, és majdnem a házukig követtek, csakhogy egyszer lekapjanak. Holnap gondolom újabb cikk fog megjelenni rólunk, „Joe Jonas barátnőét fuvarozza!” Címmel. Nehéz lesz hozzászokni ehhez, még ha elzárkózok is a nyilvánosságtól. De persze egy világsztár barátnőjeként ez lehetetlen.

-Joe? – szóltam félúton.

-Igen? – fordult felém egy pillanatra, majd vissza az úthoz.

-Hogy szoktátok meg ezt a folytonos vakuvillogást? – édesen felnevetett, és kezével végigsimított combomon.

-Napszemüveggel, és sötétített üveggel.

-Oké, de nálam egy bökkenő van. – néztem rá, félrehúzott szájjal, és összekulcsoltam ujjainkat. Majd lenéztem ujjainkra, tökéletesen passzolt kezem az övébe. Mintha eleve egymásnak lennénk teremtve.

-És mi a bökkenő? – kérdezte mosolyogva.

-Nem találok magamnak szemüveget. Soha, semmilyet, egyszerűen, amik tetszenek, azok nem állnak jól. Amik meg jól állnának nagyok a fejemre! Kicsi fejem van… már elfogadtam, csak az a gáz, amikor megyek az utcán és nem látok a könnyektől. – kuncogtam el a végét. Joe rám nézett, elmosolyodott, és megszólalt.

-Holnap elviszlek valahova. Oké?

-Aha, csak ne keljen sokat mászkálni.

-Nem kell, ígérem. Megjöttünk. – szólt csendesen, kiszállt és kisegített az autóból. Bementünk a házba, beköszöntünk Denisenek. Joe felment összeszedte a cuccát, addig én elmeséltem Denisenek a tegnap este történteket, és a mai napot. Persze a pikánsabb részeket kihagytam, és TV-zéssel helyettesítettem a helyüket. Aztán Nick is lebotorkált, most felöltözve.

-Szia Millike! – szólt mosolyogva. Hát igen, elmondtam neki sok mindent, így az is kicsúszott a számon, hogy Millikének hívnak a szüleim. Azóta így hív, tegnap éjszaka, csak harmincszor ejtette ki a száján, ha nem többször.

-Szia, Fürtöske. – mentem oda hozzá, és megöleltem.

-Mondtam már, hogy ezt utálom. – kezdte el a műduzzogást. Nem tudott meghatni, de azért nem szeretném szekálni. Odabújtam hozzá és még egyszer megöleltem. Denise pedig kuncogva felment az emeletre.

-Jól van, visszaszívtam. – szóltam kacagva, mert elkezdett csikizni. – Ne, Nick, neee… - sikítoztam, amikor a hátára kapott és úgy vitt el a kanapéig. Lerakott, és ott csikizett tovább. – Nick, hagyd abba… - nevettem el a végét, de nem állt szándékában abbahagyni. – Joe… segíííts…. – sikítoztam tovább, de válasz nem jött. Nick még csikizett egy kicsit majd hirtelen abbahagyta, én pedig kimerülten, levegő után kapkodva fordultam bal oldalamra. Beljebb csúsztam teljesen a kanapé háttámlájához, szinte belepréselődtem a párnákba. Felnéztem Nickre, aki a kanapé másik végén ült, Ő is lihegve.

-Ezt még megbánod Nicholas, nagyon megbánod! – rám nézett, majd fel fölém, gondoltam ott van valaki, ezért én is felnéztem. Ott ált, nézett minket mosolyogva, láttam rajta, hogy nehezére esik visszatartania a nevetését. Feljebb ültem rámosolyogtam, és csak néztem gyönyörű arcát, telt ajkait, és cuki kis gödröcskéit.

-Kész vagy?

-Aha, de itt vacsizunk, ha nem baj.

-Nem baj, de most ettünk. Bár még félóra és megint ennék, szóval maradhatunk. – mosolyogtam még mindig, összébb húztam magam, majd megütögettem magam mellett a kanapét, jelezve, hogy örülnék, ha lerakná, azt a formás fenekét a mellém. Lassan elindult, és lehuppant közém és Nick közé. Én közelebb vackoltam magam, és fejem mellkasára hajtottam. Ránéztem Nickre és kinyújtottam rá a nyelvem.

-Így már nem tudsz bántani! Joe, ugye te megvédesz? – bújtam hozzá még közelebb, és mélyen beszívtam édes illatát.

-Persze, bár, néha még az öcsimtől sem tudlak. – kuncogott egyet, és nyomott egy puszit a hajamra. – Készülj fel Kicsim! – kuncogta el a végét, mire én felemeltem fejem, és értelmetlenül néztem rá. Lehajolt és megcsókolt, végre érezhettem édes ajkait, mely olyan számomra, mint a legfinomabb csokoládé. – Búcsúcsók. – szólt mikor elhajolt, elnéztem a háta mögött Nickre és láttam, hogy már Ő is rázkódik a nevetéstől. Visszanéztem Joera és mélyen elástam magam tekintetében, hátha meglátom mire is akar kilyukadni.

-Mire készültök? – kérdeztem összeszűkített szemekkel, de nem tőlük kaptam választ, mert a kis Frankie jött oda hozzám.

-Melissa néni! – szólított, meg én meg kikerekedett szemekkel néztem a kissrácra. Ilyen öregnek látszok, hogy már nénizni kell?! Eszem megáll. Fogadni mernék, hogy valamelyik fiú keze van a dologban.

-Szia, Frankie. Súgd meg nekem, hogy ki mondta neked, hogy engem nénizni kell! – közelebb hajoltam hozzá, Ő pedig fülemhez, és belesúgta azt a nevet, akire a leginkább számítottam: Nicholas. Na, ezt még nagyon megbánja.

-Köszi, Frankie, és mit szeretnél? – mosolyogtam rá, majd gyilkos szemekkel Nickre néztem.

-Jösz velem videó játékozni? – kérdezte kicsit zavarban, kicsit elvörösödött, és lesütötte a szemeit, majd felnézett rám, hogy mit reagálok. Ebben a pillanatban mintha kedvesem állt volna előttem. Ha akarná, sem tudná letagadni, hogy Ő a testvére.

-Persze! Gyere, menjünk. – fogtam meg a kezét, és elkezdtünk felfelé sétálni a lépcsőn. Olyan édes volt, mondta, hogy merre menjek, és mint egy igazi úriember előre engedett minden ajtónál. Bekapcsolta a játékot, elmagyarázta, hogy mit hogy kell, és egyszer hagyott is nyerni. De persze, volt olyan lovagias, és felajánlotta, az egyik fegyverét, hogy le tudjam győzni az ellenségemet. Nagyon aranyos kölyök, és bátran merem állítani, hogy irtó jó pasi lesz belőle is. Épp hagyott nyerni, és megöleltem, amikor kuncogást, vagyis inkább kuncogásokat hallottam az ajtótól. Mindenki, aki a házban tartózkodott az ajtóban állt és minket nézett. Denise, aztán Joe, majd Nick, és végül id. Kevin.