Közérdekű!!! :(

Sziasztok!

Sajnálom, de rosz hírt kell ejelentenem...

Kihúztam a szüleimnél a gyufát...és eltítltottak a nettől...

Tudom, hogy azt ígértem, hogy hamar lesz rész...de nem gondoltam volna h majd eltiltanak a nettől...mivel unatkozni fogok, és nem nagyon lesz mit csinálnom, garantáltan írni fogok nektek hosszú tartalmas és sok részt...de arra hogy azokat elolvassátok várnotok kell ha minden úgy megy ahogy a szüleim eltervezték SZEPTEMBER 1.ig...igen jól olvastátok, nem yumtam el....szemptember 1...

Tényleg nagyon sajnálom, de addig is próbálom majd megfűzni a szüleimet h engedjenek netezni...minden házimunkát megcsinálok majdxDD

Tényleg sajnálom, és tudom, hogy majd így csökkenni fog az olasottságom...de ez van:(

Remélem megtudom győzni a szüleimet, és néha rakhatok fel részt, ...de ez csak rajtam múlik...sajnálom...

Addigis vigyázzatok magatokra, és jó nyarat!!

Puszi

Ui: Nikii...ha kell a telszámom, írj e-mailt!

antal.szabina1207@gmail.com

16.rész

Sziasztok!!!

Megjöttem a kövi résszel...de szomorú vagyok mert nem kaptam sok komit. Úgy látszik ha megfenyegetlek titeket h nem lesz rész, csak akkor komiztok, de akkor nagyon!

Szóval szeretnék sok komit látni a rész alatt!!

Jó olvasást, várom a véleményeket!

Puszi

Kocsival mentünk, méghozzá a Joe-éval, mert ugye kicsit elfáradnék, míg besétálok a belvárosba. De hogy hová visz azt nem mondta meg, de több mint valószínű, hogy valami szemüveg boltba. Joe vezetett, én mellette ültem az anyós ülésen, Nick és Selly pedig hátul. Nagyon jól kijöttek egymással, egész végig, trécseltek, és nevetgéltek. A végére már kezdtem kicsit unni a folyamatos nevetést, de nem szóltam, had érezzék jól magukat. Mi is beszélgettünk, de csak halkan. És persze Ők is szóba kerültek.

-Láttad, hogy Nick hogy nézett Sell-re? – kérdezte majdnem suttogva Joe.

-Aha, és te hogy Sell hogy nézett rá? – kacsintottam rá, és elmosolyodtam. Hátrafordultam hozzájuk és csak néztem őket.

-Jó a buli? – kérdeztem Sellytől magyarul.

-Igen. Imádom ezt a srácot. De egyáltalán nem olyan, mint amilyennek az újságok írják. – válaszolt, szintén magyarul, és elmosolyodott. De ez a mosoly… valami volt benne… úgy mosolygott, mint amikor még együtt volt Rolival. Őszinte és szerelmes mosoly. Régen láttam így mosolyogni egy fiú miatt, és hiányzott is az efféle boldogsága.

Visszaemlékezés:

Roli volt neki az igazi, bármit megtett volna érte, de egy este minden átváltozott a pokollá. Két és fél éve történt, hogy csúnyán összevesztek egy apró kis félre értés miatt, és Roli azt hitte, hogy Sell mással találkozgat. Akkoriban nagyon rá volt állva Sellyre egy pasas, és nem tudtuk lerázni. Folyton sms-eket küldözgetett neki, és hívogatta. Egy éjszaka pedig elborult az agya. Sell épp nálunk aludt, amikor felhívtuk Rolit, és az én akkori barátomat, hogy jöjjenek el hozzám, Ők így is tettek. Közben Dávid, aki rá volt szállva Sellre, megtudta, hogy ott alvós bulit szervezünk és úgy gondolta, hogy neki is ott a helye. Épp akkor érkezett amikor Roliék is odaértek, és elkezdtek veszekedni. Dávid azt állította, hogy többször is találkozott Sellel titokban, ami nem volt igaz. De ezt sikeresen elhitette Rolival, aki idegességében kocsijába ült, és elhajtott. A telefont nem akarta felvenni senkinek, és kezdtünk idegesek, lenni. Sell az éjszaka közepén körül belül két-három óra felé rosszul lett, és amikor felébredt, csak azt mondogatta, hogy Rolinak valami baja esett. Nem tudtuk megnyugtatni, és őszintén szólva egyre idegesebbek is lettünk. Kriszt a barátomat elküldtem, hogy nézze meg Roli haza ért-e épségben, de sajnos nem találta otthon. Délután kaptuk a hívást, hogy a kocsija frontálisan ütközött egy másik kocsival, majd kipördült és nekicsapódott egy villanyoszlopnak. Azonnal meghalt. A halál időpontja, mint utólag megtudtuk hajnali negyed három... Amint megkaptam a hírt összetörtem, de nem annyira, mint Sell. Féltem neki elmondani, hisz érezte, hogy baja esett a szerelmének, pont akkor, amikor megtörtént. Krisszel csak ültünk a szobámban, és néztünk magunk elé, nem tudtuk, hogy-hogy mondjuk el neki a hírt, miszerint a párja meghalt. Még máig beleborzongok a gondolatban, hogy Roli itt hagyott minket. Ő volt a legjobb fiú barátom, Ő hozott össze Krisszel, és Ő volt a legjobb barátnőm barátja. Ezt mégis, hogy tudná feldolgozni bárki is? Csak ültünk a szobámban és néztünk, aztán egyszer felálltam, kézen fogtam Kriszt és elindultunk Sellhez. Már akkor tudta, hogy valami baj van, amikor beléptünk a házba és kisírt szemekkel elé álltam. Félig tudtam csak elmondani, utána összeroskadtam az ajtóban és csak sírtam. Krisz fejezte be a „beszámolót”. Amint Sell meghallotta azt az átkozott szót, amitől olya nagyon félt, máris a padlón koppant, minden reménye, mi szerint még lehet boldog. Keservesen sírt, és nem tudtuk megvigasztalni, még jó hogy nem sikerült. Hetekbe tellett, míg rávettük, hogy csak a szobájából jöjjön ki, vagy legalább egyen valamit. És meg is értem, hogy nem volt kedve semmihez. Majdnem minden este vele voltam, és nála aludtam. Nem mertem magára hagyni, nehogy kárt tegyen magában. Hónapokig alig evett, és kedvtelen volt. Bár, mitől is lett volna kedve, hisz élete szerelmét vesztette el, egy seggfej miatt, aki marhaságokat beszélt össze-vissza. Aztán amikor mindenki azt gondolta, hogy lassan kezd felépülni a sokkos állapotból, gondoltuk, nem baj, ha néha magára hagyjuk. De baj volt. Egy délután az édesanyja dolgozni ment, én pedig sétálni Krisszel, így egyedül maradt otthon. Csak beszaladtam hozzá, mert nála hagytam a telefonom töltőjét. De amikor beléptem a házba megfagyott ereimben a vér. Ott feküdt egy hatalmas vértócsa közepén egy konyhakéssel maga mellett. Az ajtóból még kiszóltam Krisznek, hogy jöjjön gyorsan, én pedig Sellhez rohantam. Próbáltam sietni, hisz minden perc számított. A csuklóján egy óriási vágás volt, miszerint felvágta az ereit. Konyharuhát szorítottam a sebre, és könnyeim közt beszéltem hozzá, míg meg nem érkezett a mentő. Féltem, hogy Őt is elveszítem, de akkor magammal is végeztem volna. A mentővel mi ketten is mentünk, Krisz, és én is. Fogtam kezét, és itattam az egereket. Krisz pedig csak simogatta a hátam és próbált nyugtatni, inkább kisebb, mint több sikerrel. Bent a kórházban ellátták, és azt mondták, ha öt perccel később hozzuk be, akkor elvérzik. Ezek után nehezen, de sikerült felépülnie. Egy évig járt pszichológushoz. És másfél évbe került, míg visszarázódott a rendes kerékvágásba.

Vissza a jelenbe:

-Örülök, hogy végre boldog vagy. – mosolyodtam el halványan.

-Én is. – mosolygott vissza, majd lenézett a kezére, és vissza rám.

-Mit beszéltek csajok? Lehetne úgy, hogy mi is értsük? – nézett, hol rám, hol Sellre Nick.

-Igen. Arról beszéltünk, hogy mit veszek nektek karácsonyra. – mondtam komoly arccal. És Selly is bólogatott.

-És mit? – kíváncsiskodott Joe.

-Aki kíváncsi hamar megöregszik… és én nem akarok vén szatyorral járni. – ütögettem meg a combját, majd összekulcsoltam ujjainkat.

-Szeretlek. – mondta mosolyogva, és belecsókolt ujjainkba.

-Szeretlek. – mondtam neki, most magyarul, hisz valamelyik nap ezt kérte, hogy ezt mondjam neki.

-Az-az. – mosolygott rám. Nemsokára meg is érkeztünk, Nick és Sell elkavarodtak valamerre, mi pedig arra mentünk amerre Joe mondta. Bementünk a plázába, onnan pedig egy szemüveg boltba. Nem megmondtam, hogy ilyen helyre hoz? Rengeteg napszemcsi volt egy helyen, és nem gondoltam volna, hogy valaha is találhatok magamnak napszemüveget… de eddig még nem jártam ezen a helyen.

-Hogy tetszik? – kérdezte Joe mosolyogva.

-Jól néz ki, de akkor lesz a legszebb, ha találok is napszemüveget.

-Akkor keressünk. – mondta, és húzni kezdett a szemüvegek felé. Már háromnegyed órája nézelődtünk, de nem találtuk meg a megfelelő szemüveget. Voltak vicces és kevésbé előnyös szemüvegek is és csináltunk legalább harminc képet, de még mindig nem találtam egy használható szemüveget, ami jó lett volna a fejemre. Már kezdtük feladni, amikor Joe sétált felém egy keskeny, nem túl vastag, barna árnyalatú napszemüveggel. Nagyon jól nézett ki, és már csak egy kérdés volt. Hogy áll rajtam? Feltettem a fejemre, és félve néztem a tükörbe, de az eredmény nagyon tetszett. Boldogan mondhatom ki, hogy megtaláltam az ideális napszemüveget, ami jól néz ki, véd a naptól, és jó a fejemre. Joe nem hagyta, hogy fizessem, így kénytelen voltam belemenni, egy hosszas civódás után, hogy kifizesse. Épp akkor léptünk ki a boltból, amikor Nick és Sell jöttek velünk szemben kézen fogva. Kézen fogva?? Gyorsan haladnak, az biztos. Amikor észrevettek minket gyorsan elengedték egymás kezét, és úgy jöttek felénk mintha mi sem történt volna. De már késő volt.

-Nyugi, már láttunk titeket. – mosolyogtam rájuk bíztatóan.

-Azt hiszem lebuktunk. – nézett Nick Sellre.

-Igen. Mit vettetek? – váltott témát gyorsan Selly. De ezt úgysem ússza meg. Estére még kifaggatom.

-Napszemcsit. Képzeld Joe megtalálta a tökéletes napszemcsit. – mosolyogtam rá, majd feltettem a szememre a szemüveget.

-Wow… nagyon jól áll. Az első napszemüveg, ami jó a fejedre. – mosolygott vissza Selly.

-Igen. Megyünk? Beülhetnénk valahová. Megéheztem! – néztem a srácokra, akik értetlenül pislogtak vissza rám, Sell kivételével.

-De… most ettünk. – mondta Joe.

-Igen, de én már éhes vagyok. – néztem rájuk. Sell belém karolt és elkezdett húzni a legközelebbi gyors étterem felé.

-Jaj, Joe… nem ismered még te annyira Mells-t. – kuncogott az orra alatt Selly. Hát igen… nem vagyok könnyű eset. Rengeteget eszek, de nem látszik meg rajtam. És ezt Sell is jól tudja. Beültünk a kajáldába, Sell kért egy sima hamburgert salátával, én pedig egy sajtburgert óriás adag sült krumplival. A fiúk csak néztek, hogy mi azt mindet meg tudjuk enni, úgy hogy max. egy órája ettünk. Mi meg csak nevettünk az értetlenkedésükön. Aztán hazamentünk, hozzám és ott beszélgettünk tovább. A nap hátralevő részében nem történt semmi lényeges, megvacsoráztunk, elvittük Kókuszt és Elvist sétálni. Majd Joe hazavitte Nicket, és elment váltás ruháért is. Gondoltam addig én kifaggatom Sellyt…

15.rész

Sziasztok!!

Nah itt van a részecske!!

Kemény 3 és fél oldalas!!!Lehet köszönni!!És az ihletet is Nikiim adta!Köszi a komikat!És most is szeretnék sokat!!Minimum 5 komit!Oké??Oké!!

De nem dumálok!Jó olvasást!Puszi

Visszaültem a hintaszékre és rágyújtottam az utolsó szál cigire. Már a felénél tartottam, amikor elkezdett bent csörögni a telefonom. Lassan besántikáltam, és felkaptam a telefonomat, majd vissza kiültem vele a teraszra. A számot nem néztem meg, szóval nem tudtam, hogy ki az.

-Halló? – szóltam bele a telefonba. Joe épp akkor jött ki. De mivel meglátta, hogy telefonálok csöndben maradt.

-Szia Ribim! – szólt bele az illető a vonal végén. Az illető pedig Selena volt. Az egyik legjobb barátnőm. Még nagyon régen ismertem meg és az óta is tartjuk a kapcsolatot.

-Szia Szívem! Mizujs veled? Rég beszéltünk! – szóltam bele magyarul.

-Hát igen… jó rég beszéltünk, már egy hete, nem is néztél felém. Szép vagy mondhatom! – szólt le drága barátnőm.

-Sajnálom, de sok minden történt velem az óta. Tényleg sajnálom.

-Jaj… tudod, hogy csak hülyülök. Na de én most arra lennék kíváncsi, hogy pontosan hol is laksz L.A.-ben?

-A Chicago Street 43 alatt. Miért?

-Csak képeslapot akarok küldeni! – mondta ártatlanul. De sosem szokott képeslapot küldeni, mindig msn-ezünk és am is a posta túl drága lenne. Egyszóval, készül valamire. Csak mi lehet az?

-Mire készülsz életem? – dőltem hátra a hintaágyon, miután elnyomtam a cigit.

-Semmire, már megtettem.

-Mit tettél?

-Megtudod, ha kinyitod az ajtót. – szólt utoljára és kinyomott.

-Mi? Miért? – kérdeztem magamtól. Ránéztem az értetlenül álló Joera, majd megrántottam a vállam és elindultam az ajtó felé. Kinyitottam és nem hittem a szememnek. Sell állt az ajtóban.

-Te jó ég! Te hogy kerülsz ide? Miért nem szóltál, hogy jössz? – kérdeztem miközben szorosan megöleltem, és persze figyelemmel Joera angolul beszéltem.

-Jöttem hozzád, gondoltam megleplek! De miért beszélsz angolul? – kérdezte, mikor bepakoltuk a 2 bőröndjét.

-Mert van valaki, aki nem tud magyarul.

-Ó… csak nem bepasiztál? – kérdezte szemöldökét húzogatva. Nevetni kezdtem, és megint megöleltem.

-De. De úgy hiányoztál! Na, gyere, bevisszük a cuccod a szobámba, aztán bemutatom a barátomat. Le fogsz hidalni!

-Oké. – bevittük a szobába a cuccot, és letettük Joe sport táskája mellé. – Oh… már össze is költöztetek? – kérdezte ledöbbenve. Hát igen, nem engedek be bárkit a szobámba, és ezt Ő is tudja.

-Igen, de csak mert kiment a bokám, és nem hagyta, hogy egyedül legyek itthon.

-Te szegény. Már megint összetöröd magad! Már kérdezni is akartam, hogy mi van a lábaddal, mert nagyon sántítasz.

-Jah… Ráléptem Kókusz labdájára, és kibicsaklott a bokám. – mondtam nevetve.

-Tényleg. Hol van Kókusz drágám? – nézett körbe a szobába, de nem látta, ahogy én sem.

-Kókusz! – kiáltottam neki, mire csaholva jött be a szobába. Amint meglátta Selly-t rögtön ráugrott. Próbáltam leszedni róla, de nem tudtam, nagyon örültek egymásnak! Egy kis kuncogást hallottam az ajtó felől, felnéztem, és Joet láttam meg.

-Segítsek?

-Aha. Léci. Nagyon örülnek egymásnak. – Joe elhívta magához Kókuszt, aki persze azonnal ott is volt. Kezdek féltékeny lenni rá!

-Köszi! – mosolyogtam rá, és felsegítettem Sellyt.

-Óhh… ki ez az Adonisz? – kérdezte Selly, direkt magyarul, mert nem látta az arcát. Joe épp simogatta kutyusomat, leguggolt hozzá, és a fejét is lehajtotta.

-Ő a barátom. – húztam oda Joe elé. Ő pedig amikor odaértünk felegyenesedett, mosolyogva nézett ránk. – Selena Stewan, Joe Jonas. Joe Jonas Selena Stewan. – mutattam be őket egymásnak. Joe mosolyogva nyújtotta kezét Sellynek, de Ő csak értetlenül nézett. Majd nagy nehezen kezet fogott Joeval.

-Te, és Ő, és itt, és együtt… és mi van? – mutogatott össze-vissza, és csak nézett ránk.

-Hívd csak Sellnek, vagy Sellynek. – fordítottam Joenak kuncogva.

-Rendben! Ő is Jonas fan?

-Igen. – néztem Sellyre aki még mindig értetlenül állt mellettem. – Úgy ismertem meg, hogy Ő is és én is írtunk blogot rólatok, és felvettük a kapcsolatot. Hahó… Selly, ébredj. – lengettem meg előtte a kezem, de nem segített, csak nézett maga elé. – Várj itt. – mondtam Joenak majd kimentem a konyhába, elővettem egy poharat, félig töltöttem vízzel, és visszamentem a szobába. Sell még mindig ugyan úgy állt, mint amikor kimentem. Joe elmosolyodott, amikor látta a pohár vizet a kezemben.

-Köszi, nem kellett volna. – mondta, kivette a kezemből, és már emelte a szája elé a poharat.

-A-a… Ez nem neked lesz. – vettem el tőle a poharat, és azzal a lendülettel, Sell arcára öntöttem a pohár tartalmát. S lám, felébredt. Rendesen leblokkolt!

-Mi van? – kérdezte prüszkölve.

-Épp bemutatom neked a pasimat, és te leblokkolsz. Szép. – mondtam neki mosolyogva.

-Oh… hát nem álmodtam! Szia, hívj nyugodtan Sellnek, vagy Sellynek. – fogtak ismét kezet.

-Joe. – mondtam mosolyogva Joe.

-Végeztél? – kérdeztem Joera nézve.

-Aha. De majd még elkérem a hajvasalódat. – túrt bele mosolyogva a hajába.

-Oké. Ott van a mosdó alatti szekrényben. Menj, szedd össze magad, addig én beszélgetek Sellymel, és csinálok reggelit. Tényleg mit csináljak reggelire? – kérdeztem tőlük.

-Én már ettem, de a te rántottádat sosem hagynám ki! – mosolygott rá Sell, és megölelt.

-Akkor azt csinálok. Úgy ahogy szoktam? – kérdeztem Sellt.

-Aha. – mondta és elengedett.

-Akkor gyerünk! Segítesz? – kérdeztem miközben húztam a konyha felé. – Jah még meg sem mutattam a házat, gyere. Körbevezettem a házba, ami két szobából, egy konyhából fürdőből, kamrából, nappaliból, előszobából állt. Majd visszatértünk a konyhába.

-Nagyon szépen megcsináltad. Nem csalódtam benned! – mondta elismerően, és leült a pult mögötti székek egyikére.

-Köszi! Nah jössz segíteni? – kérdeztem, miközben elővettem a hozzávalókat.

-Nem, mert nem akarom elrontani a szerelésemet. – hát igen, neki mindig első volt a megjelenés, mármint nem ilyen plázacicás, és szőke csaj félében. Hanem csak odafigyelt, és igen most is csodásan festett. Egy rövid combközépig érő farmer nadrág, egy fehér mintás póló, vörös deszkás cipő, szép kis karkötő, és egy pengető nyaklánc. Mi van? Pengető nyaklánc? Mindenhol ilyet keresek, és nem találok, neki meg itt lóg a nyakába.

-Igazad van… ezt bolond lennél elrontani. De hol vetted ezt a nyakláncot? – kérdeztem miközben kezembe vettem a pengetőt. Nagyon szép! Volt is valami belevésve, de azt már nem volt időm elolvasni.

-Nem vettem, hanem csináltam. Csináltam neked is, mert tudtam, hogy neked is tetszeni fog majd. – mondta és elindult a táskájához. Kivette a pénztárcáját, és abból a medált. Kinyújtottam a kezem és Ő a tenyerembe pottyantotta. Nagyon szép volt. Egészen sötét barna, szinte alig lehet észrevenni, hogy barna. Az egyik oldalába bele volt vésve, szép betűkkel, hogy „Mells&Selly”, a másik oldalára pedig, hogy „Friends forever!”.Felnéztem Sellyre, és megnéztem az Ő pengetőjét is, az övén is ugyan ez állt.

-Köszönöm! – öleltem meg jó szorosan. – Imádlak. Nagyon hiányoztál!

-Te is nekem! Na, de csináljunk reggelit. A herceged nehogy éhen haljon! Az nem lenne jó senkinek! –mosolygott, majd a pult mögé lépett. Megcsináltuk a reggelit, és a végén már Joe is ott ült és nézte, hogy mit ügyeskedünk. Megkajáltunk, aztán elmentem és rendbe tettem magam, addig Joe és Sell beszélgettek.

-Kész vagyok! – jöttem ki a fürdőből frissen.

-Akkor mehetünk? – kérdezte Joe felállva a kanapéról. Nem értettem miről beszél, ránéztem Sellyre, de Ő is értetlenül nézett.

-Hová? – kérdeztem.

-Hát meg ígértem tegnap, hogy elviszlek valahová! Meg Nick hívott, hogy unja a fejét, csináljunk valamit. Jön Ő is így be kell menni érte hozzánk!

-Oké, akkor menjünk. – raktam még ki Kókusznak kaját és vizet, és indultunk is. Először hozzájuk mentünk.

-Bejöttök? – kérdezte Joe.

-Aha, én be. Sell te jössz? – néztem hátra barátnőmre.

-Igen! – bementünk Joe felszaladt Nickért, én addig beszélgettem Denise-el, és bemutattam neki Sellyt.

-Sziasztok csajok. – köszönt nekünk Nick a lépcsőfordulóról. Mire leértek mellénk mi is megfordultunk, így szembe kerültünk velük.

-Szia! – köszöntem neki, és megöleltem. Amint elengedtem tekintete Sellyre tévedt, és várta, hogy bemutassam neki.

-Selena Ő itt Nick. Nick Ő Selena. – mutattam be Őket egymásnak.

-Szia Nick Jonas. – nyújtotta kezét Nick.

-Selena Stewan. – fogott vele kezet, de tekintetét nem engedte el. Ezt a nézését ismerem, mint mindet. Mondanám azt, hogy első látásra szerelem, de már sokszor látta. Itt még lesz valami!

14. rész

Sziasztok!

Meghoztam a részt, viszont nem érdemelnétek meg..csak Nikiim. Köszi neked a sok komit...nah meg Dórámnak is köszönöm a komit. Viszont ha nem lesz minimum 5 komim akkor nem lesz rész sem egyhamar. Oké? Jah és most kiderül mi az a doboz. Nikii szívem te tudod, sőt te is találtad kixD

Na de nem dumálok tovább!Jó olvasást!

Puszi

Ezt nem hiszem el… pont erről gondolkodtam a fürdőben. Hogy még alig ismerjük egymást már is kétszer majdnem megtettük. És tessék, itt van a táskájában, egy doboz óvszer. Már is le akar fektetni… hát sajnálom Mr. Jonas, ma a kanapén alszik. Egymás után követi el a kis bakikat. Bár oké, nem ismer annyira, hogy tudja mit nem szeretek, de akkor is. Csak négy napja ismer. Kivettem a doboz és a már megágyazott ágy közepére dobtam, majd beadtam neki az alsógatyát, és mentem a konyhába. Mindig, amikor felidegesít valaki, eszek. De mégsem hízok el, érdekes, mi? Forraltam föl tejet, gondoltam, most jólesne egy kis tejberizs. Két adagra csinálom, hátha megkívánná, őfelsége is. Bekapcsoltam a tv-t, és elmentem a bokarögzítőmért, mert elég nehezen jártam már. Felraktam majd vissza a konyhába. Joe épp akkor jött ki a fürdőből.

-Mells, hová tegyem a törölközőt? – kérdezte, s még mindig haját törölgette.

-Majd be a fürdőbe. Rakd fel a mosógép tetejére. – mondtam neki nem túl boldogan, nem is nézte ezt jó szemmel, és elég hülye fejet vágott hozzá. Majd megrántotta a vállát, és bement a szobába. Kíváncsi vagyok, mikor veszi észre. Hát még úgy látszik, nem vette észre, mert nem magyarázkodva jött i a szobából. Én csak álltam a tűzhelynél, és kavargattam a tejberizst, közben bambultam a tv-re. Észre sem vettem, hogy mögém állt, és belecsókolt nyakamba. Libabőrös lettem érintésétől, de még mindig haragudtam rá!

-Mi finomat főzöl? – suttogta fülembe, majd újra csókot lehelt nyakamra. Térdem megremegett, és kapkodni kezdtem a levegőt. Most vagy soha Melissa. Nem engedhetsz neki. – mondogattam magamban. Elhúzódtam tőle, mire ő elég értetlen fejet vágott.

-Tejberizst. – válaszoltam ridegen.

-Most mi a baj?

-Semmi. Csak fáradt vagyok.

-Ahha. Persze. Na, mi a baj? – kérdezte és közelebb lépett, de én ezzel a mozdulatával távolodtam tőle.

-Kérdésedre a válasz az ágyon van. – mondtam neki hidegen. Ő csak nézett engem, majd elindult a szobába. Addig én tovább kevertem a kaját, mindjárt kész lesz, és akkor megnyugtathatom magam egy adag cukorral. De jó lesz! Kiöntöttem a tejberizst két tányérba. Az egyiket a pult mögött hagytam, a másikat vittem magammal a kanapéra. Épp, hogy leültem Joe jött ki a szobából, és nagyon gondolkozott, hogy vajon mit is mondjon. Nem erőltettem meg magam, csak néztem a tv-t.

-Melissa. – kezdte, de én félbeszakítottam, nem néztem rá csak a képernyőre meredtem, és ettem a kajámat.

-Majd ha összeszedted a gondolataidat, akkor mond. – mondtam és néztem tovább. Valami helyszínelős sorozat ment a tv-ben, azt hiszem a Miami helyszínelők lehetett. Épp a hullát keresték a kutyákkal. Valami nem stimmel. Kutyák… Kókusz! Basszus, kiengedtem a kertbe, és nem engedtem vissza. Felpattantam a kanapéról, és gyorsan a kert felé nyíló ajtóhoz siettem. Amint kinyitottam, csaholva döntött le lábaimról, és össze-visszanyaldosott. Nevetve küzdöttem le magamról, és ezekben a percekben nem is gondoltam arra, hogy Joe magyarázatára várok. Kókusz leszállt rólam, én pedig adtam neki enni, és inni. Majd én is visszamentem és leültem kajálni. Hát persze miért is kerülne el a sors… Épp egy olyan film ment a másik csatornán, amiben a lányt majd nem megerőszakolják, de egy irtó jó pasi megmenti, majd összejönnek. Érdekes egybeesés, mi? Itt ennél a pontnál kapcsoltam ki a tv-t és mentem be a szobába. Turkáltam egy kicsit a gardróbomban, és meg is találtam a nyári paplant, és egy kispárnát. Vettem ki hozzá huzatot és felhúztam. Kivittem a kanapéra és leraktam rá.

-Kókusz gyere. – szóltam kutyusomnak, persze magyarul, mire boldogan futott hozzám. Bementem a szobámba, még mindig ott volt az ágyon a doboz. Fogtam és vissza kimentem a szobából, és leraktam a kanapé előtti kis asztalra, majd sarkon fordultam és vissza bementem. Befeküdtem a pihe-puha ágyamba, és vártam, hogy Kókusz is mellém feküdjön. Mindig így alszunk, Ő szorosan hozzám bújik és összegömbölyödik, mint egy cuki kis sündisznó. Én pedig vagy simogatom, puha szőrét, vagy csak simán fekszek mellette. Ha nem lenne, mellettem már hiányozna. Sokan azt mondják, hogy hülye vagyok, hogy az ágyamba engedem a kutyát. De van, akinél még sokkal tisztább is a kutya. Jó nagy ágyam volt, így nem is nyomtuk össze egymást. Sőt még Joe is ide fért volna. Joe… igen, itt aludhatott volna vele, de ezt nagyon elszúrta. Amúgy is szűz, minek van nála óvszer. Oké megértem, hogy vesz magának, hogy legyen neki otthon, de miért hordja magával? Amúgy sem feküdnék le vele még egy darabig. Nagy a csábítás, de nem. Idő kell, ahhoz hogy egy kapcsolatban már testileg is együtt legyünk, és négy nap nem elég ehhez. Főleg úgy nem, hogy első nap nem jártunk aztán meg egy teljes éjszakán a pikkeltünk a másikra, és csak délután békültünk ki. Egyre jobban húzott magába az ágy, míg nem álomba szenderültem. És újra az azt az álmot láttam szemeim előtt. És már megint az-az álom. Mire kéne oda figyelnem? Mire akarnak figyelmeztetni? Nem értem. Megint ugyan azt álmodtam, de most kis híján, majd nem meg is haltam! Megint remegve keltem, és könnyek folytak végig arcomon. Nagy nehezen sikerült megnyugtatnom magam, majd felrémlett előttem a tegnap este, és újra potyogni kezdtek a könnyeim. Mire sikerült megnyugodnom, kimentem a konyhába, útközben láttam, hogy Joe még mindig alszik, így valamivel halkabban főztem egy kávét. Joe nem szereti, így elég volt a két adag. Teljesen kivagyok, szóval, jól is fog jönni. Kiöntöttem a kávét, és kimentem a hátsóteraszra. Beleültem a hintaágyba, de hiányzott valami. Tiszta ideg voltam, bementem a szobába, magamra kaptam egy melegítőt, a hajamat összegumiztam, és megmostam az arcom, csak hogy egy kicsit emberibb legyen a külsőm. Kb. 5-6 háznyira volt egy kisbolt oda mentem, és vettem egy doboz cigit. Nem cigiztem soha, nem voltam állandó dohányos. Csak bulikban, és rosszabb napokon szívtam el 1-2 szálat. Haza mentem, és ugyanúgy kiültem a kávémmal, és a doboz cigivel a teraszra. Gondolkoztam, közben elfogyott a kávém, és már a negyedik szál ciginél tartottam, amikor Joe jött ki tök álmos fejjel.

-Jó reggelt! – köszöntem neki, majd szívtam egy slukkot.

-Jó reggelt! Te cigizel? – kérdezte.

-Álltalában nem szoktam. Csak bulikban meg, ha ideges vagyok.

-Értem. Mikor keltél? – ült le mellém, és megnézte a cigis doboz tartalmát.

-Úgy háromnegyed órája. De az óta voltam lent a boltban is.

-Aha. És menyi idő alatt szívtál el ennyit? – mutatta felém a dobozt.

-Kb. Tizenöt perc alatt. Baj?

-Igen, mert miattam teszed tönkre magad. Melissa, én mindig magamnál hordok valamennyi óvszert, ha nem otthon alszok. Nem azért hoztam, hogy lefektesselek. – mondta teljes komoly arccal, és végig a szemembe nézett. Szemei alatt nagy lila karikák, ami arra utal, hogy Ő sem aludt túl sokat az éjjel. – Bármikor beüthet valami. Lehet, hogy lesz olyan, amikor azt mondom, oké tovább nem bírok várni, és megtesszük. De akkor sem szeretnék még apa lenni. Ugye megértesz? Húsz éves vagyok, a velem egykorúak, már nem szüzek, de én emiatt még az vagyok. – mutatott a gyűrűjére. – De bár ne lenne ez a vacak. Érted? – kérdezte egyre elhaló hangon.

-Igen. – adtam meg szűkszavú válaszomat. Majd elnyomtam a cigit, és vettem ki egy másikat.

-Kérlek rakd le. Már elmondtam mi a helyzet, ne gyújts, rá kérlek. Ez az egyetlen, amit utálok, ha egy nő cigizik.

-Az utolsó. – mutattam fel a szál cigit.

-Rendben, de nem örülök neki. – mondta majd közelebb hajolt és kisimította szemembe hulló frufrumat.

-Tudom. De muszáj volt vennem. Nem szokásom, de csak ez segített, normálisan gondolkodni.

-Sajnálom, hogy elszúrtam már az első estét.

-Nem a te hibád. Megbeszélhettük volna ahelyett, hogy elvonulok a szobába, és kiköltöztetlek a kanapéra. – simogattam meg mosolyogva az arcát.

-És rágyújtasz. – egészített ki.

-Igen és rágyújtok. – elmosolyogott, közelebb hajolt és megcsókolt. Csókunkat, mint mindig, Kókusz szakította félbe. Azzal, hogy kitépte Joe kezéből a cigis dobozt. Hát igen, nem adta vissza.

-Kókusz add vissza. – próbáltam kivenni a szájából, de nem sikerült.

-Látod, neki sem tetszik, hogy cigizel. – ölelt át Joe, miután Kókusz elszaladt a dobozzal. Kezét derekamra rakta, és lehajolt hozzám. Szenvedélyesem kezdett el csókolni, már alig bírtunk magunkkal, amikor Ő hagyta abba.

-Azt hiszem össze kéne szednünk magunkat. – mondta majd lehajtotta a fejét, és megpillantotta a cigit a kezemben. És persze ki is vette az ujjaim közül.

-Héé… azt mondtad ezt még elszívhatom. – kapdostam keze után, de jó magasra tartotta.

-Nem, mert utána még több kell. – mondta komolyan.

-Ha kellene, sem lenne több a házban, mert Kókusznál van. Amiről már biztos, hogy lemondhatok, mert elásta a kertben valahol. – érveltem magam mellett, és el is értem vele célomat.

-Rendben. – engedte le kezét, és átadta nekem.

-Az utolsó. – mondtam neki, de nem nagyon hatotta meg.

-Szavadon foglak. – mondta, majd adott egy puszit a számra és bement.

13.rész

Sziasztok!!

Sajnálom, sajnálom, sajnálom!!!hogy ilyen későn lett rész...de az a helyzet, hogy csütörtökön elment a netem, és csak ma reggel jöttek megcsinálni. A rész az már csütörtökön megvolt szal itt görcsöltem, hogy mikor lesz már net!Na de most itt van és várok érte sok komit jah és most valamicskével hoszabb is lett, mert eddig 3 oldalas volt, meg 2,5 de most ez 4. Szóval jó olvasást, és komizzatok!

Puszi

Ui: Jah és beteszem a Melissa randiruháját, azt amit az első randin viselt, csak nézelődtem a neten, és megláttam. Én is ilyennek képzeltem el!

Mindenki szegény Joera szegezte a tekintetét, aki csak tömte magába a kaját, és próbált észrevétlen lenni. De ebben a helyzetben ki lehetne az?! Szegénykém ez tényleg cikis helyzet volt. De azért Nicknek nem kellett volna ilyen nyíltam kijelentenie, hogy az, akit simogat a lábával, az nem én vagyok hanem, Nick. Nicket oldalba löktem a könyökömmel, jó erősen. Most már tuti, hogy meg fogom szívatni valamivel. Nem csak vele szívózik, de a páromat is leégeti, az egész család előtt. Volt egy fél perc hatásszünet, majd mindenki nevetésben tört ki. Én csak megmosolyogtam, és rápillantottam Joera, aki szintén engem nézett. Nagyon sajnáltam, arcán két óriási vörös folt, félig az asztal alatt volt, és engem nézett. Olyan, édes volt, hogy meg tudtam volna zabálni. Kinevették magukat, és visszatértünk hozzám egy pár szóra. Amikor már csak turkáltam az ételben Joe megszólalt:

-Mells, ha befejezted, mehetünk, ha gondolod. – szólt lágyan, de mindenki hallotta. És ezt Nick ki is használta.

-Mi van Joe, szégyelled magad, és szabadulni akarsz? – Na, nálam itt telt be a pohár. Szeretem Nicket, meg minden, de ha folyamatosan szívózik, annak meglesz a következménye.

-Köszönöm szépen a vacsorát, Joe mehetnénk? – álltam fel az asztaltól, majd amikor befejeztem a mondandómat, szúrós szemekkel néztem Nickre. Joe felállt, elvette a tányéromat, és az övét, is elvitte a mosogatóba. Addig én elköszöntem a szüleitől és Frankietől, de Nickre nem is figyeltem. Ő csak várta, hogy mikor szólok hozzá is, de azt még várhatja egy darabig. Joe felszaladt a cuccáért, én pedig addig leültem még a kanapéra. Nick is leült mellém, a többiek pedig direkt elmentek.

-Ennyire megbántottalak? – kérdezte mosolyogva, de most legszívesebben letöröltem volna azt a mosolyt az arcáról.

-Igen, Nick. Ennyire. Még úgy látszik, nem tudod, hogy hol van a határ. Jól gondolom? – válaszoltam, és néztem rá ridegen. Ő csak lehajtotta a fejét, gondolkozott egy kicsit, hogy mit is mondhatna, de nem jutott sokra.

-Bocsánat, Melissa. – szólt végül, alig hallható hangon. Ránéztem és elmosolyodtam. Kis kutya pofival nézett rám, de láttam a szemeiben a megbánást. Oda hajoltam hozzá, és megöleltem.

-De ez az utolsó! Lehet szórakozni, de vannak annak is határai. Oké? – távolodtam el tőle, és a szemébe néztem komolyan.

-Oké. Értettem.

-Miért is mondtad az öcsédnek, hogy nénizzen? Olyan öregnek tűnök? – hunyorítottam, és valószínűleg vicces lehettem, mert elkezdett éktelenül nevetni.

-Nem, nem vagy öreg… csak jó ötletnek tűnt.

-Oké Nicholas, ezt megjegyeztem. Majd én is kitalálok valamit, ami jó ötletnek fog tűnni. – szóltam műducisan, és elfordultam. Joe épp akkor jött le a lépcsőn, mosolygott rajtunk.

-Joe, nem viszed a gitárt? – kérdezte Nick meglepődve.

-Jaj, tényleg. majdnem elfelejtettem. Kösz öcsi. – csapott homlokára és már szaladt volna fel.

-Joe, nekem is van gitárom, ha kell. – szóltam kedvesen.

-Tényleg? Jó akkor azt már nem cipelem. Mehetünk? – kérdezte a kanapé mellől. Felsegített a kényelmes kanapéról, és felsegítette a kabátomat, majd elindultunk haza.

-Mit akart az asztal alatt Joseph? – kérdeztem már a kocsiban ülve. Felnevetett, és belement a játékba.

-Óhh… csak egy szép hölgy figyelmét próbáltam magamra irányítani. Mert amint észrevettem, nem nagyon foglalkoztatta, hogy mi van velem! – szólt szórakozottan, de az utolsó mondatnál elkomorult, és szomorú szemekkel nézett fel az útról a szemembe. Nem tudom, most mit mondhatnék, mert igaza volt. Alig figyeltem rá, és Ő csak tényleg a figyelmemet szerette volna. Szégyelltem magam, és óriási bűntudat lett úrrá rajtam.

-Igazad van, nem figyeltem rád. Sajnálom. Miattam égetett le Nick is. - szóltam elhaló hangon, melyben hallatszott, hogy a sírás szélén állok. Nem tudom, hogy miért jött rám a bőgés, de hirtelen szíven ütött a dolog, hogy arra az emberre nem figyeltem, akit a társaságból a legjobban szeretek, és talán még a világon is. De ezt még nem akarom elszólni, bármi jöhet. Joe végig simította a combomat, majd várta, hogy kezem övébe helyezzem, és összekulcsoljuk ujjainkat. Így is tettünk, és nekem abban a pillanatban folyt le első könnycseppem, mikor felpillantott az útról. Felkacagott, majd elengedte a kezem, és letörölte a könnyemet.

-Semmi baj, ne pityeregj. Rendben? – kérdezte érzelemmel teli hangon, mosolyogva. Majd újra megfogta a kezem, és tovább vezetett. Hazafelé nem nagyon beszélgettünk. Én próbáltam lenyugtatni magam, Joe pedig engem nyugtatott, hol a kezemet simogatta, hogy a lábamat. Amikor hazaértünk nem találtam a kulcsomat, és kétségbeesetten néztem Joera. Ő csak mosolygott, és előhúzta a zsebéből.

-Szólhattál volna, mielőtt halálra aggódom magam! – torkoltam le. Ő csak mosolygott, kinyitotta az ajtót, majd bezárta maga után. A bőröndjét, vagy inkább sport táskáját a nappaliban hagyta, azon belül nem tudom, hogy hová tette, mert szaladtam is a fürdőbe, már amennyire tudtam szaladni. Már nem volt olyan vészes a lábam, de már elfáradt a nap folyamán… a délután folyamán. Tele engedtem a kádat forró vízzel, és jó sok habot csináltam bele. Mindig így szoktam, nem szeretem, ha kevés víz van benne. Majd kimentem Joe-hoz, aki már elpakolt a konyhában, mert nagy disznó ólat hagytunk magunk után. Épp a pultot törölte le, amikor mögé lopakodtam, és átöleltem hátulról.

-Szeretnél előbb fürdeni? – kérdeztem miközben szembe fordult velem.

-Nem! – nyomott egy csókot ajkaimra. – Menj nyugodtan. – csókolt meg megint. - Tudok várni.

-De úgy látszik a csókokkal nem. – szólaltam meg két csók között. Belekuncogott a csókunkba, és újra megszólalt:

-Igazad van, rád nem tudok várni. – folytatta volna a csókcsatánkat, de én elhúzódtam.

-Ezt… most… arra, érted… hogy… mi ketten?? – kérdeztem akadozva. Sejtettem mire gondol, de ahhoz, hogy lefeküdjünk, túl kevés ideje ismerjük egymást, és amúgy is neki ott van a fogadalma is.

-Rossz az, aki rosszra gondol! – mosolygott kajánul.

-Bolond aki nem! – jelentettem ki, mire mind a ketten felnevettünk. Mélyen néztem a szemébe, hogy ezzel mit is szeretett volna mondani. De a tekintetéből úgy vettem ki, hogy csak egy szelíd kijelentésnek szánta. Elmosolyodtam, majd lábujjhegyre álltam mintha meg akarnám csókolni, de mielőtt megtettem volna, egy hirtelen ötlettől vezérelve, csak egy puszit adtam az arcára, majd elhúzódtam, és kibújtam öleléséből.

-Akkor megyek előbb fürdeni. Próbálok sietni. Addig megágyaznál? – kérdeztem a szobába menet.

-Na ne már! Mivel érdemeltem ki? Gyere vissza! – kérlelt, én meg csak kuncogtam az orrom alatt. Bementem a hálószobába, és kivettem egy másik pizsit a szekrényből. Majd bementem a fürdőbe. Joe csörgött valamivel a konyhában, majd bekapcsolta a tv-t. Én addig bemásztam a kádba és ellazultam. Gondolkoztam mindenen, hogy holnap hová visz, de több mint valószínű, hogy valami szemüveg boltba. Aztán, hogy mit csinálhattak azzal az alakkal, aki rám mászott négy napja. Jézusom, még csak négy napja ismerem, és már kétszer is le kellett állítanunk a másikat. Ha így folytatjuk, nem tudjuk majd türtőztetni magunkat. Még ilyenekről elmélkedtem, amikor Joe kopogott be.

-Igen? – kiabáltam ki. Közben megnéztem, hogy takar-e még a hab. Lejjebb csúsztam, így tökéletesen takart, csak a lábam lógott ki. De azt mindig kiteszem… lényegtelen.

-Zavar ha bejövök? – kérdezte hezitálva.

-Nem, dehogy. Gyere nyugodtan. – szóltam ki neki. Lassan kinyitotta az ajtót, ami a sarokkáddal szemben volt. Bejött és mosolyogva nézett engem, leguggolt mellém, és nyomott egy puszit a számra.

-Nem akarlak zavarni Szívem, de mindjárt bepisilek. – szólalt meg végül.

-Ezt mondhattad volna előbb is! Na, menj ki, gyorsan kiszállok, majd kint felöltözök, és jöhetsz WC-re. – mosolyogtam neki. Nehéz helyzet, mert a WC a fürdőben van, így kicsit nehéz dolgunk lesz. Ő felállt és kiment a fürdőből. Megvártam, míg becsukja az ajtót, aztán gyorsan kiszálltam a kádból, és magamra tekertem a törölközőt. Amikor kiléptem a fürdőből Joe nekinyomott a falnak és szenvedélyesen megcsókolt. Szorosan magához húzott, én meg beletúrtam a hajába. Ajkaink elszakadtak egymástól, és homlokát enyémnek döntötte. Ziháltunk, és nem bírtuk elengedni egymást.

-Nem WC-re indultál? – kérdeztem zihálva. Elmosolyodott, és nyomott egy puszit a számra.

-De, elméletileg. Csak valaki letérített az eredeti pályámról. – mondta mosolyogva.

-Hű… de költői ma valaki. Érdemes lenne, lefekvés előtt a kezedbe venned a gitáromat. Hátha megszületik egy jó kis romantikus dal. – kuncogtam el a végét. Megint rátapasztotta ajkait enyéimre, és szorosan magához húzott. A törölköző megcsúszott rajtam, ezt Ő is észrevette, és mielőtt még leeshetett volna rólam még jobban hozzám simult, így a falnak is neki nyomott. De számat nem eresztette. Kezével vizes hajamba túrt, másikkal pedig fogta a törölközőmet. Már alig kaptam levegőt, amikor elengedtük egymást. Gyorsan törölközőm után kaptam, Joe pedig ment a fürdőbe. Bementem a szobába, de mehettem is vissza, mert a fürdőben hagytam a pizsimet. Bekopogtam.

-Igen? – szólt ki.

-Bemehetek? Bent hagytam a cuccomat.

-Persze, gyere. – mondta, majd lassan benyitottam. Már a kádban volt, Ő is vizes hajjal. Istenem… milyen sexy! Az ajtóban álltam és néztem Őt.

-Nem akarsz beljebb jönni? – kérdezte sexy félmosolyával.

-Jah… de, bocs. – bementem, összeszedtem a pizsimet, és a levetett ruháimat, majd a szekrény felé fordultam, és vettem ki Joenak egy törölközőt.

-Joe, itt a törölköző. Amúgy nem hoztál be ruhát, szeretnéd, hogy hozzak neked?

-Aha, ha megtennéd. Köszi. – mondta, és már mentem is ki a fürdőből. Bementem a szobába, gyorsan felöltöztem, és mentem Joe bőröndjéért. Becipeltem a szobámba, és letettem a gardróbom elé. Kinyitottam, és elkezdtem turkálni benne, de nem tudtam, hogy melyiket nevezhette ki pizsama alsónak így csak kivettem az aljáról egy bokszert. De amikor azt kihúztam, egy kis dobozkát is kihúztam vele.

12.rész

Helló!!

Nah szóval lányok, pontosan 1:38 van most!!Igen 1 óra 38 perc!!

Igen tudom sokáig kellett várni, de ha nem lesz komi akkor most is sokat kell majd, és azt senki sem szeretné igaz???IGAZ!!

Én úgy konkrétan véleményt nem tudom mondani róla...végülis sosem tudom véleményt mondani a sajátomról. Köszönöm és mindenki köszönje meg Lépcsős Lánynak, mert ha nem találom ki, a "ki tud több mondatot írni 30 perc alatt" játékot, akkor most nem lenne rész, csak később, de a mai nap folyamán! És Niki nyert grat neki a 89 mondatért..nekem csak úgy 67-70 jött ösze. Nah de nem dumálok Olvassatok!!

És ne feledjétek:"... Csinálj amit akarsz, pa-pa-partyarc. De ne az igazival, De ne az igazival..."

Puszi és sok komit kérek!!

-Látom jól kijöttök! – szólt kedvesen Denise.

-Igen! – mosolyogtam a többiekre, majd visszanéztem Frankie-re és megsimogattam a fejét. – Jó fej kissrác!

-Igen?? Féltékeny leszek! Nézzétek már, a barátnőm lecserél az öcsémre! Ez felháborító! – játszotta az agyát Joe, és színlelt haraggal sarkon fordult, és bement a saját szobájába. Mindenki nevetésben tört ki. Én felkeltem a földről, elég nehézkesen, mert elzsibbadt a lábam. A család többi tagja pedig eloszlott, és ment a saját dolgára. Elindultam Joe szobájába, de Frankie az ajtónál megállított.

-Mellissa?

-Igen? – fordultam vissza.

-Te most együtt vagy Joe-val?

-Igen. – ezen a kijelentésemen kicsit elszontyolodott. – Mi a baj? – kérdeztem, és közben közelebb mentem hozzá.

-Minden jó csajt lecsap a kezemről. – szegezte le szemét a földre. Jaj…de édes, most komolyan tetszek neki?

-Ohh…Frankie, sajnálom, de nem a te korosztályod vagyok! Majd találsz magadnak egy veled egykorú lányt, de ne aggódj, én akkor is szeretlek. Olyan, vagy mint a kistesóm, Ő is pont ilyen idős, mint most te!

-Tényleg? Van egy kis tesód? Ő is fiú? Találkozhatok vele?

-Igen van, és Ő is fiú. És majd a találkozást is megoldjuk valahogy, oké? De most megyek a bátyádat „vigasztalni”. – álltam fel és nyomtam egy puszit a buksijára.

-Oké! – kiáltotta, és kiszaladt a szobából. Én meg elindultam Páromhoz. Bekopogtam, de nem jött válasz, így benyitottam. Ő az ágyon feküdt és még mindig műducizott. Odamentem mellé, de még mindig úgy csinált, mintha nem vett volna észre.

-Szivem! – ültem az ágy szélére, és összekulcsoltam kezünket. Ő felém fordította a fejét, de nem csinált semmit, csak nézett. – Ne legyél már ilyen. Tudod, hogy nem kezdek ki senkivel, főleg nem a tesóiddal?! És tudod, hogy szeretlek! – néztem rá kis kutya arccal, ami ezek szerint bejött, mert megenyhült, és felnevetett.

-Tudom, és én is szeretlek! – húzott le magához az ágyra, és szenvedélyesen megcsókolt. Eszembe jutott, hogy Frankie hogy örült, hogy nekem is van tesóm, és ezen elkezdtem kuncogni. Elhúzódott, és visszatette a fejét az ágyra, úgy hogy felém fordult.

-Mi az? – kérdezte mosolyogva.

-Csak eszembe jutott, hogy most amikor beszélgettem Frankie-vel, mondtam neki, hogy van egy vele egy idős fiú tesóm, és teljesen bezsongott tőle. – kuncogtam el a végét.

-Tényleg van tesód? Tök jó, hogy hívják?

-Ben Sweet! – emeltem meg a fejem, hogy szemébe nézhessek.

-És hogy néz ki? Fogadni mernék, hogy tök olyan, mint Te, csak férfi kiadásban.

-Nem, nem olyan, mint én. Teljesen különbözünk, mind külsőre, mind belsőre. Neki, sötét barna haja van, szinte már fekete, az enyém pedig láthatod, gesztenyebarna. A szeme, úgy szintén sötét barna, kiskorában azt hittük, hogy démon, mert olyan sötétek a szemei. Nekem pedig zöldes barna, barnás zöld, mikor milyen. A természete az teljes egészében az anyumé, én pedig apumra ütöttem. De ettől független, megmerem reszkírozni, hogy mi vagyunk a legjobb tesók a világon! – mondtam el a kis leírásunkat, és szélesen elmosolyodtam.

-Wow… akkor tényleg különböztök! Nem is kicsit. – mondta, majd, nyomott, egy puszit a számra. Pont elváltak ajkaink, amikor nyitódott az ajtó, és az ifjabbik Kevin dugta be rajta a fejét.

-Mizujs? – kérdeztem, még mindig mosolyogva.

-Gyertek, kész a vacsi. – szólt, majd becsukta az ajtót. Én feltápászkodtam az ágyról, és megálltam attól úgy 2-3 méterre. Joe közeledett felém, nem álltam ellen, bár azoknak a szemeknek, és annak a szédítő mosolynak ki tudna ellen állni?! Én biztos, hogy nem. Mikor elért hozzám, magához húzott, és szenvedélyesen megcsókolt, kicsit meglepődtem, mert ilyen vad még nem volt, de mégis, még így is finoman csinálta. Csókjába beleremegett a térdem, és mikor elváltak ajkaink, csak annyit tudtam kinyögni, hogy: „Woow…”. Ő sem jutott töbre, elmélyedt szememben és én is az övében, csak néztük egymást, és nem tudtuk elszakítani tekintetünket a másikétól. Lassan mosolyra húzta a száját, és végignézett rajtam. Nem szólt semmit, csak hogy induljuk. De amint megfordultam, derekamon éreztem erős kezeit. Hátulról átölelt, és selymes csilingelő hangon belesúgta a fülembe a következő szavakat: „Vadító vagy ebben a cuccban”. Éreztem, hogy elvörösödöm, így lehajtottam a fejem, hogy ne vegye észre, de nem jártam sikerrel. Kuncogott egyet, mire belőlem is előtört egy apró kacaj.

-Szeretem, amikor elpirulsz. – Suttogta még mindig. Lehelete nyakamat cirógatta, és libabőrös lettem érintésétől, ugyanis, felcsúsztatta a pólóm, és benyúlt alá. Nem kell rosszra gondolni, nem nagyon nyúlt be, csak a derekamat simogatta.

-Én is amikor te. – válaszoltam vissza egy kaján vigyorral az arcomon, úgy véltem ez egy tisztességes visszavágás volt. És lám, bele is pirult! Lehajtotta fejét, elvigyorodott, és felnézett rám. Nyomtam egy csókot a szájára, Ő viszonozta, de elég szorosan magához húzott. Szóval nem a csókcsatában fulladtam ki, hanem kinyomta belőlem a levegőt. Ebbe a gondolatba belekuncogtam. Ő elengedett, megfogta a kezem, és lesétáltunk a többiekhez.

-Na megjött a galamb pár. – cukkolt Nick, hát szerintem még kapni fog a mai nap folyamán tőlem. Két hely volt már csak, egy Frankie és Nick között, a másik pedig azzal egy kicsit jobbra, de majdnem vele szemben. Én leültem a két Jonas srác közé. Nick volt a jobbomon, Frankie pedig a bal oldalamon. Így Joe drágámnak a másik helyre kellett ülnie, de nem szomorkodott, sőt óriási vigyor terült szét az arcán. Ezt szerencsére csak én vettem észre, senki más.

-Jó étvágyat! – hangzottak Denise szavai. Viszont kívántuk, és ekkor Nick felém fordult.

-Millike, hogy is hívnak még a szüleid? – komoran ránéztem, és ridegen válaszoltam. De persze nem gondoltam komolyan, csak még nem tudtam, hogy hogyan szívassam meg.

-Azt hiszem Melissának, igen Melissa Sweetnek. – szóltam komolyan, de azért elvigyorodtam.

-De most komolyan ennyire zavar, hogy Millikének szólítalak?

-Nem Nick dehogy. Nekem majdnem minden felhasználó nevemben szerepel a Millike, ezért nem haragszom, de kérlek, ne mond ki egy nap hatvanszor.

-Oké, vettem! – vigyorgott, és visszafordult a tányérja felé. Csendben telt a vacsora további része. A vége felé kezdtünk el beszélgetni, de inkább csak az életem került szóba. Így elmeséltem nekik burkoltan, hogy-hogy is keveredek ide ilyen fiatalon. Mindenki figyelmesen hallgatott. De Nick egyszer megszólalt, kicsit szórakozott hangon, de még nyugodt volt.

-Joe megtennéd, hogy nem az én lábamat próbálod „válaszra” bírni az asztal alatt? – kérdezte bátyja felé fordulva. Aki rákokat megszégyenítő vörösséggel csúszott lejjebb az asztal alá.

11. rész

Hi!=)

Hi Girls! What's up??

Meghoztam a részt, és köszönöm a sok komit, de megint leszögezem, nem fogom abbahagyni, de ha nem lesz komi akkor nem fogok sürűn részt hozni, értve vagyok?!Remélem igen! És most is szeretnék, sok komit...lécci, írjatok nekem komit....léccike*kiskutya szemek*!

Nah de nem dumálok!=DJó olvasást! Puszi

Kicsit összeszedtem magam, át nem öltöztem, de egy arcmosás, és haj igazítás rám fért. Ezeket elvégeztem adtam kaját Kókusznak és már a kocsiban ültünk és beszélgettünk. Úton voltunk hozzájuk, mert elcuccol hozzám. Nem, nem örökre, de mindenképp nálam akar lenni, hogy vigyázhasson rám, nehogy megerőltessem a lábam. A fotósokat persze most sem kerülhettük el. Felismerték a kocsiját, és majdnem a házukig követtek, csakhogy egyszer lekapjanak. Holnap gondolom újabb cikk fog megjelenni rólunk, „Joe Jonas barátnőét fuvarozza!” Címmel. Nehéz lesz hozzászokni ehhez, még ha elzárkózok is a nyilvánosságtól. De persze egy világsztár barátnőjeként ez lehetetlen.

-Joe? – szóltam félúton.

-Igen? – fordult felém egy pillanatra, majd vissza az úthoz.

-Hogy szoktátok meg ezt a folytonos vakuvillogást? – édesen felnevetett, és kezével végigsimított combomon.

-Napszemüveggel, és sötétített üveggel.

-Oké, de nálam egy bökkenő van. – néztem rá, félrehúzott szájjal, és összekulcsoltam ujjainkat. Majd lenéztem ujjainkra, tökéletesen passzolt kezem az övébe. Mintha eleve egymásnak lennénk teremtve.

-És mi a bökkenő? – kérdezte mosolyogva.

-Nem találok magamnak szemüveget. Soha, semmilyet, egyszerűen, amik tetszenek, azok nem állnak jól. Amik meg jól állnának nagyok a fejemre! Kicsi fejem van… már elfogadtam, csak az a gáz, amikor megyek az utcán és nem látok a könnyektől. – kuncogtam el a végét. Joe rám nézett, elmosolyodott, és megszólalt.

-Holnap elviszlek valahova. Oké?

-Aha, csak ne keljen sokat mászkálni.

-Nem kell, ígérem. Megjöttünk. – szólt csendesen, kiszállt és kisegített az autóból. Bementünk a házba, beköszöntünk Denisenek. Joe felment összeszedte a cuccát, addig én elmeséltem Denisenek a tegnap este történteket, és a mai napot. Persze a pikánsabb részeket kihagytam, és TV-zéssel helyettesítettem a helyüket. Aztán Nick is lebotorkált, most felöltözve.

-Szia Millike! – szólt mosolyogva. Hát igen, elmondtam neki sok mindent, így az is kicsúszott a számon, hogy Millikének hívnak a szüleim. Azóta így hív, tegnap éjszaka, csak harmincszor ejtette ki a száján, ha nem többször.

-Szia, Fürtöske. – mentem oda hozzá, és megöleltem.

-Mondtam már, hogy ezt utálom. – kezdte el a műduzzogást. Nem tudott meghatni, de azért nem szeretném szekálni. Odabújtam hozzá és még egyszer megöleltem. Denise pedig kuncogva felment az emeletre.

-Jól van, visszaszívtam. – szóltam kacagva, mert elkezdett csikizni. – Ne, Nick, neee… - sikítoztam, amikor a hátára kapott és úgy vitt el a kanapéig. Lerakott, és ott csikizett tovább. – Nick, hagyd abba… - nevettem el a végét, de nem állt szándékában abbahagyni. – Joe… segíííts…. – sikítoztam tovább, de válasz nem jött. Nick még csikizett egy kicsit majd hirtelen abbahagyta, én pedig kimerülten, levegő után kapkodva fordultam bal oldalamra. Beljebb csúsztam teljesen a kanapé háttámlájához, szinte belepréselődtem a párnákba. Felnéztem Nickre, aki a kanapé másik végén ült, Ő is lihegve.

-Ezt még megbánod Nicholas, nagyon megbánod! – rám nézett, majd fel fölém, gondoltam ott van valaki, ezért én is felnéztem. Ott ált, nézett minket mosolyogva, láttam rajta, hogy nehezére esik visszatartania a nevetését. Feljebb ültem rámosolyogtam, és csak néztem gyönyörű arcát, telt ajkait, és cuki kis gödröcskéit.

-Kész vagy?

-Aha, de itt vacsizunk, ha nem baj.

-Nem baj, de most ettünk. Bár még félóra és megint ennék, szóval maradhatunk. – mosolyogtam még mindig, összébb húztam magam, majd megütögettem magam mellett a kanapét, jelezve, hogy örülnék, ha lerakná, azt a formás fenekét a mellém. Lassan elindult, és lehuppant közém és Nick közé. Én közelebb vackoltam magam, és fejem mellkasára hajtottam. Ránéztem Nickre és kinyújtottam rá a nyelvem.

-Így már nem tudsz bántani! Joe, ugye te megvédesz? – bújtam hozzá még közelebb, és mélyen beszívtam édes illatát.

-Persze, bár, néha még az öcsimtől sem tudlak. – kuncogott egyet, és nyomott egy puszit a hajamra. – Készülj fel Kicsim! – kuncogta el a végét, mire én felemeltem fejem, és értelmetlenül néztem rá. Lehajolt és megcsókolt, végre érezhettem édes ajkait, mely olyan számomra, mint a legfinomabb csokoládé. – Búcsúcsók. – szólt mikor elhajolt, elnéztem a háta mögött Nickre és láttam, hogy már Ő is rázkódik a nevetéstől. Visszanéztem Joera és mélyen elástam magam tekintetében, hátha meglátom mire is akar kilyukadni.

-Mire készültök? – kérdeztem összeszűkített szemekkel, de nem tőlük kaptam választ, mert a kis Frankie jött oda hozzám.

-Melissa néni! – szólított, meg én meg kikerekedett szemekkel néztem a kissrácra. Ilyen öregnek látszok, hogy már nénizni kell?! Eszem megáll. Fogadni mernék, hogy valamelyik fiú keze van a dologban.

-Szia, Frankie. Súgd meg nekem, hogy ki mondta neked, hogy engem nénizni kell! – közelebb hajoltam hozzá, Ő pedig fülemhez, és belesúgta azt a nevet, akire a leginkább számítottam: Nicholas. Na, ezt még nagyon megbánja.

-Köszi, Frankie, és mit szeretnél? – mosolyogtam rá, majd gyilkos szemekkel Nickre néztem.

-Jösz velem videó játékozni? – kérdezte kicsit zavarban, kicsit elvörösödött, és lesütötte a szemeit, majd felnézett rám, hogy mit reagálok. Ebben a pillanatban mintha kedvesem állt volna előttem. Ha akarná, sem tudná letagadni, hogy Ő a testvére.

-Persze! Gyere, menjünk. – fogtam meg a kezét, és elkezdtünk felfelé sétálni a lépcsőn. Olyan édes volt, mondta, hogy merre menjek, és mint egy igazi úriember előre engedett minden ajtónál. Bekapcsolta a játékot, elmagyarázta, hogy mit hogy kell, és egyszer hagyott is nyerni. De persze, volt olyan lovagias, és felajánlotta, az egyik fegyverét, hogy le tudjam győzni az ellenségemet. Nagyon aranyos kölyök, és bátran merem állítani, hogy irtó jó pasi lesz belőle is. Épp hagyott nyerni, és megöleltem, amikor kuncogást, vagyis inkább kuncogásokat hallottam az ajtótól. Mindenki, aki a házban tartózkodott az ajtóban állt és minket nézett. Denise, aztán Joe, majd Nick, és végül id. Kevin.

10. rész

Nah, meghoztam a 10. részt, de előre leszögezem hogy NEM LESZ KÖVI HA NEM KAPOK 5 KOMIT ÚGY HOGY AZ MIND KÜLÖNBÖZŐ SZEMÉLYEKTŐL VAN!!!

Szerintem...nem tudom, kicsit lapos lett, de ilyen is kell!

De én a ti véleményetekre vagyok kíváncsi, szal lécci komizzatok!Anyi is elég "Jó! Tetszik! vagy h Szar!" rendben, nekem mind1 csak tudjam hogy olvassa valaki Nikin kívül!De nem dumálok tovább! Jó olvasást! És ne feledjétek Komizzatok!!

Megkaptam, amiket kértem és felpockoltam a lábam. Elnyúltunk a kanapén, én Joenak dőltem, Ő pedig átkarolt, így néztük a sorozatot. Nekem is ez volt a kedvencem, csak a tanulmányaim, és a költözködés miatt nem tudtam nézni. Mire kényelembe helyeztem magam eszembe jutott, hogy kanalakat nem kértem, hogy hozzon. Felálltam a kanapéról és elindultam a konyhába, kivettem két kanalat, és odaszóltam Joenak.

-Joe, kell pohár, vagy jó, ha üvegből iszunk? – néztem rá, de bevallom nem sokat láttam, így el bakócáztam a szekrényhez és felraktam a szemüvegem.

-Jó lesz az üvegből. – nem nézett rám, a képernyőre koncentrált. Kíváncsi vagyok, mi lesz a reakciója, hogy szemüveges, vagyis inkább kontaktlencsés vagyok. Visszamentem hozzá, odaadtam neki a kanalat, kibontottam a doboz jégkrémet, ölembe vettem, és azzal együtt dőltem vissza.

-Mi volt eddig? – kérdeztem, mert a gondolkodásom miatt nem tudtam koncentrálni.

-A Claire nevű csaj most ugrott le egy épület szerűségről. Kemény volt, eltört a válla és simán visszarakta. Nekünk is ilyennek kéne lennünk. De király lenne, elnyalnék, és nem lenne bajom tőle.

-Mi lenne, ha mondjuk, jobban figyelnél, és akkor nem kellene neked ilyen képesség.

-Bármennyire szeretnék figyelni, nem megy.

-Miért? Nem is olyan nehéz.

-Te beszél? Két hónapra kiütötted magad!

-De miattad, te vágtad el a kezed, mert nem figyeltél!

-Igazad van, melletted, nem is lehet másra figyelni!

-Bolond! – nevettem el magam eszmecserénken, és megpusziltam nyakát. Beleborzongott érintésembe. Lenézett rám, és elkerekedtek szemei.

-Te szemüveges vagy?

-Aha, de általában kontaktlencsét hordok.

-Tök jó, nekem is rossz a szemem. Még egy közös dolog. – hajolt közelebb és megcsókolt. Istenem, milyen jól csókol, és milyen jó illata van. Elváltak ajkaink és néztük tovább a filmet. Nem tudom, hogy mikor, de elaludtam, végülis nem csodálkozom, alig aludtam, de jól esett. Le voltam fektetve a kanapéra, és gondosan betakargatva, még a lábamra is figyelt, rakott alá párnát. Joe már nem volt mellettem. Felkeltem, felraktam a bokarögzítőt, és miután Kókusz nem reagált szólongatásomra kimentem a kertbe megnézni, hogy ott van-e, de ott sem találtam. Kezdtem pánikolni, hogy hol lehet, amikor megpillantottam egy kis cetlit a konyha asztalon, egy tál meleg leves mellett.

„Szia! Elvittem Kókuszt sétálni, remélem nem baj. Gondoltam hagylak aludni, mert elég hamar elnyomott az álom. Hívj, ha felébredtél!

Ui: Köszi, hogy velem álmodtál! =D Csók: DJ. Danger <3”

Mosolyogva olvastam el, és az utolsó mondatnál tátva maradt a szám. Hogy vele álmodtam? Nem is emlékszek rá, hogy mit álmodtam, de mind egy, felhívom és megkérdezem tőle. Tárcsáztam és a második csörgésre már fel is vette.

-Szia Mells. – szólt a telefonba.

-Szia. Jöhettek haza, felkeltem. – mondtam mosolyogva. – Honnan tudod, hogy veled álmodtam?

-Csicseregte egy kismadár.

-Ohh… mond melyik, had tekerjem ki a nyakát.

-Azt nem szeretném.

-Miért is?

-Azért mert nem szeretném, ha a saját nyakad tekergetnéd meg.

-Mond azt, hogy nem beszéltem álmomban! – nyögtem és éreztem, hogy vörösödni kezd az arcom.

-Akkor hazudnék. De nyugi nem mondtál sokat. – kuncogott a vonal végén.

-Miket mondtam?

-Csak azt, hogy szeretsz, meg, hogy ne ugorjak le. – nevetgélt – Ezen meg is lepődtem, mit álmodtál kicsim?

-Azt, hogy le akarod vetni magad egy szikláról. Mikor értek vissza?

-Mindjárt, addig egyél és pihentesd magad.

-Miért is?

-Mert este megyünk haza, és összeszedem a cuccom.

-Ki mondta, hogy ideköltözhetsz? – kérdeztem tettetett komolysággal, bár majdnem elnevettem magam.

-Miért, nem költözhetek oda? – kérdezett vissza, némi félelemmel hangjában

-Kérdésre, kérdéssel felelni illetlenség!

-Akkor nem költözök oda. – jelentette ki lemondóan.

-Ki mondta, hogy nem költözhetsz ide? – kérdeztem, és most már elkuncogtam magam.

-Te szórakozol vele? Ezt még megbánod. – nevetett most már Ő is velem.

-Mikor értek vissza?

-Ha kinyitod az ajtót. – és azzal letette a telefont. Néztem magam elé, és próbáltam kilátni a fejemből, és értelmezni azt, amit mondott, de ami azt illeti, elég nehezen ment az álmosságtól.

Lassan elsántikáltam az ajtóig és kinyitottam azt. Nagy meglepetésemre Ő állt előttem egy gyönyörű vörös rózsával, egy McDolalds-os zacsival és természetesen Kókusszal. Szinte olvas a gondolataimban. Rég ettem már hamburgert és terveztem is, hogy majd ha időm adja, beesek majd a McDolanlds-ba, de nem volt alkalmam bemenni.

-Jaj, Joe, én, úgy szeretlek. – mentem oda hozzá és kivettem a kezéből a szatyrot, majd nyomtam egy puszit az arcára. Ő elengedte Kókuszt, én addig bementem a konyhába és elővettem két tányért. Épp pakoltam ki a szatyorból, amikor erős kezeit éreztem derekamon. Lenéztem kezére, miben ott tartotta a rózsát. Olyan édes egy fiú, akárhányszor elmegy valamerre, úgy, hogy én nem vagyok mellette, hoz nekem virágot. Kell ennél több, hogy egy pasi kifejezze az érzéseit?! Szerintem nem, és nekem most pont erre van szükségem.

-Nos? Ide cuccolhatok? – tette vállamra fejét, és megpörgette ujjai között a rózsát. Megfordultam és szemébe néztem.

-Persze! Köszi, a kaját, most pont erre vágytam.

-Ez csak természetes, jah és ez is a tiéd. – emelte meg a rózsát, belecsókolt a szirmaiba és átadta nekem.

-Köszi. – mondtam majd közel hajoltam hozzá, és lassan megcsókoltam. Miután elváltak ajkaink, elmentem egy másik vázáért és beletettem a rózsát. Aztán visszamentünk a konyhába, leültünk egymással szemben és megkajáltunk. Nem szóltunk semmit, nem kellett a beszéd, néztük egymás szemeit, miután megettük, akkor is csak ültünk és néztük egymást. Csodás pillanat volt, melyet megint kutyusom szakított meg. Nagy nehezen elszakítottam tekintetem párométól, és lenéztem bosszúsan, de egyben játékosan kutyusomra.

-Mi van, te féltékeny dög? – szálltam le a székről, leguggoltam mellé és megvakartam a füle tövét. Ugatott egyet, és kényeztettette magát. Felnéztem Joera, aki mosolyogva figyelt minket.

-Szépek vagytok együtt. – mondta és előkapta a telefonját. – Lefényképezhetlek titeket?

-Persze. – mondtam és mosolyogva tovább simogattam Kókuszt addig ameddig nem hallottam a telefon hangját, miszerint elkészült a kép.

-Kész! – szólt Joe mosolyogva, mire felálltam és odasétáltam mellé. Jól szemügyre vettem a telefonját, és bátran merem kijelenteni, hogy egy fehér iPone-ja van. Jó gyors telefon, de azért még a gazdagok játékszere, és biztos, hogy nem vennék ilyet. Nyomkodott valamit a telefonján, nagyítgatta a képet és végül a segítségemmel sikerült neki beraknia háttérképnek.

-Nah, milyen? – tolta orrom elé a mobilját.

-Nagyon jó, nem is lehetne rossz, hisz én vagyok rajta. – egóztam egy kicsit, kíváncsi voltam, mit fog mondania kis egóbajnok.

-Ohh…a kis egómanó! Még a végén vetélytársam lesz a ” Ki a legnagyobb egoista a világon?” Versenyben. De ne fáraszd magad Kicsim, akkor is én nyerek.

-Tudom Szívem, nálad egoistább emberrel nem is találkozhatnék. Az már szinte lehetetlen. De én így szeretlek, ugye tudod. – bújtam oda hozzá, és arcomat pólójába rejtettem.

-Én is szeretlek. – szól pár másodperc után és nyomott egy puszit a hajamra.

Puszi!! És kérlek komizzatok!!=D