21. rész

Sziasztok!
Itt a legújabb rész! Remélem tetszeni fog! Az elejét fejfájással írtam, szóval bocs ha hiba lessz benn vagy valamit nem értetek! De a vége már korrekt. SOK komit kérnék szépek!! És hogy mikor jön a kövi az csakis tőletek függ!

Puszi


Augusztus 14.-ke van. Joenak holnap lesz a szülinapja. Már megvettem neki az ajándékát. Mostanában amikor voltunk a plázában, mindig benézett egy cipő boltba, és megtetszett neki egy fekete cipő, aminek a talpa, és a nyelve fehér, és zöld a cipőfűzője. Kérdeztem, hogy miért nem veszi meg,, ha tetszik neki, de értelmesen nem tudott válaszolni. Szóval, valamelyik nap egyedül mentem vásárolni. Ő épp dolgozott, így simán el tudtam hozni. Azt vettem neki, remélem örülni fog. Mert amikor tegnap volt a plázában egyedül, és szomorkásan jött haza. Rákérdeztem mi a baja, és csak annyit mondott, hogy elvitték az a klassz csukát. Úgyhogy remélem örülni fog neki. Selly két hete ment haza, és az óta is folyamatosan csak halmozzuk a telefonszámlákat. Reggel, amikor felkeltem, alig bírtam kinyitni a szemem. Gondolhattam volna. Az elmúlt egy hétbe, elég nagy kánikula volt, és nagyon sok jéggé hűtött üdítőt szürcsölgettem. Aminek sajnos meglett a hatása. A torkom fájt, és reszkettem. Joe még aludt, közelebb húzódtam hozzá, és nyakig betakaróztam. De még mindig majd meg fagytam. A fejem majd szétszakadt, és az orrom is eldugult. Király. Reszketve kiszálltam az ágyból, és kimentem zsebkendőért a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe, de mintha valami horrorfilmből kilépő élőhalott nézett volna vissza rám. Borzalmasan festettem. A szemem alatt óriási karikák, de az nem a megfázástól volt ott. Este megint buli volt, hajnalig tomboltunk, most pedig még csak fél kilenc volt. Kifújtam az orrom, és megmostam az arcom. A hajam csak felcsatoltam, hogy legalább azzal ne keljen kínlódnom. Majd kimentem a konyhába, felraktam egy nagy lábas vizet, a villanytűzhelyre, és előkotortam egy doboz tea filtert. Aztán marha nagy lassúsággal, leültem a pult elé, és fejem a pultra hajtottam. Kókusz oda jött hozzám, és hozzám dörgölőzött. Vakkantott egyet, de nem esett valami jól.
-Kókusz. Kérlek ne. – nyomtam kezem-fejem két oldalára. De amint ezeket kimondtam rájöttem, hogy hangom is alig van. Csúcs. – Halkan, nem vagyok jól. – mondtam alig hallhatóan, majd újra megsimogattam. Kinyitottam neki a kert felé nyíló ajtót, és mind ketten kimentünk. Én kiültem a kinti fotel-kanapé szerűségbe, kutyusom pedig futkározott ide-oda. Pár perc múlva bementem elzártam a vizet, és belelógattam néhány tea filtert. Kis idő elteltével, már a plédekkel küzdöttem, hogy normálisan betakarózzak, úgy, hogy ne fázzak. Nyáron, Los Angelesben, 40˚-ban, egy óriási bögre, forró teával, és négy pléddel feküdtem a kanapén, és váltogattam a csatornákat. Nem volt semmi értelmes, így a Vivára kapcsoltam. Ahhoz legalább gondolkozni sem nagyon kell. És tudtam is nézni nyugodtan, a nélkül, hogy Joe nem kérdezgetné, hogy „Most miről beszélnek?” „Ki ez a pasas?” „Nem nézhetnénk valami olyat, amit én is értek?”. Olyan aranyos volt ilyenkor. És mindig kérte, hogy tanítsak neki néhány magyar szót, szóval, amikor meghallja az épp említett magyar szót, akkor máris mondja, hogy miről beszélnek. De persze, az adott szóból, oltári nagy baromságot kerekített ki, és aki ott volt csak a hasát fogta a röhögéstől. De amikor bezzeg ha egy Jonas Brothers klipet adtak, akkor büszkén kihúzta magát, és önelégült fejjel nézte a művüket. Imádom ezt a srácot, és… és már biztosan érzem, hogy szeretem. Szerelemmel szeretem, és nem tudnék már nélküle élni. Tudom nagy szó, de akkor is ezt érzem. Csókjától, és érintésétől még mindig megremegek, s ha a közelemben van, a szívem zakatol. Másfél hónap után még mindig, nem szoktam meg, hogy ezt váltja ki belőlem.
Körülbelül, fél óráig nézhettem a TV-t, mihelyst leraktam az üres bögrét a kanapé melletti asztalra, és elhelyezkedtem nyakig betakarózva, már aludtam is. Mostanában, nincs az a szörnyű álmom. És ennek nagyon is örülök. Végre nyugodtan kelek fel.
Nem tudom mennyit aludhattam, de arra keltem, hogy valaki puszit nyom a homlokomra, és betakar. Lassan kinyitottam a szemem, és Joe épp akkor fordult ki a kanapé mögé. Nem volt erőm felemelni a kezem, és megfogni csuklóját, pedig még elértem volna. Megköszörültem torkom, és beszédre nyitottam szám.
-Joe. – szóltam halkan, és lassan hátamra fordultam, hogy láthassam. Ő visszafordult, és mosolyogva leguggolt mellém.
-Szia. – simította el homlokomról oda hulló hajam. Rajtam volt még egy plusz takaró, tehát, látta, hogy reszketek. – Nem vagy jól? – kérdezte aranyosan.
-Nem nagyon. De ígérem, holnapra jól leszek. Hisz szülinapod lesz! – mosolyodtam el halványan.
-Lázas vagy. – állapította meg azt amit eddig is tudtam.
-Igen, tudom. Hoznál, nekem egy gyógyszert kérlek?
-Igen, persze. Hol van?
-A kamra felől a második fiókban. És teát is légy szíves.
-Oké. – állt fel, majd visszahajolt és arcomra csókolt. Gyorsan eltrappolt, egy levél gyógyszerrel, és nagy bögre, gőzölgő teával jött vissza.
-Köszönöm. – ültem feljebb és bevettem a pirulát. – Mikor keltél? – kérdeztem, és összébb húztam magam, majd megütögettem a kanapét magam mellett, jelezve, hogy üljön le.
-Úgy két órája. És te? – takargatott be, majd ölelt át szorosan.
-Nem tudom, hány óra? – Ő előhúzta a telefonját, és megnézte az időt.
-Most lesz háromnegyed kettő.
-Jól elaludtam… amúgy azt hiszem fél kilenckor keltem először. Csináltam teát, és ide ledőltem tv-ztem, de bealudtam. Úgy néz ki.
-Miért nem keltettél fel, hogy beteg vagy? – felnéztem rá, de elég érdekesen nézett rám, aggódóan, de mégis szigorúan. Vicces és komoly volt egyben az arckifejezése.
-Mert nem vagy a cselédem, hogy körülöttem legyeskedj. És amúgy is, nagylány vagyok. Csak megbirkózok egy mezei náthával. Meg amúgy is ki kell pihenned magad. Ki tudja, hogy tesódék mire készülnek holnap.
-De az fontosabb, hogy te jól legyél, mint az, hogy fáradt vagyok-e vagy sem.
-Oké, oké… ígérem, máskor szólok. – tettem vissza fejem mellkasára. – Tényleg, mit kérsz a szülinapodra? – mosolyogtam magamban, de nem néztem fel rá.
-Nem tom. Semmit csak egy csókot. Annyira tetszett az a cipő meg akartam lepni vele magam, de mikor mentem, hogy megvegyem, már elvitték az utolsó darabot is.
-Értem. – felemeltem a fejem, feljebb csúsztam, és hosszan megcsókoltam. – Boldog elő szülinapot. Egyelőre érd be ilyen csókkal.
-Miért? Holnap még ennél is jobbat kapok? – kérdezte szemöldök húzogatva. Mostanában ez a mániája. Folyton ezt csinálja.
-Talán. – néztem vissza rá. Nagy nehezen felemeltem a kezem, és beletúrtam hajába, ami szerinte óriási sérüléseket szerzett. Augusztus 9.-én a Teen Choice Awards-on Mike Tyson belevágott a hajába. Az Ő gyönyörű hajába. Így most kicsit furcsa a haja, de még nem vágathatja le máshogy, mert még megy a Camp Rock 2 forgatása. De nekem így is tetszik.
-Nem akarsz lefeküdni? Ki képen pihenned a betegséget. – mosolygott rám aranyosan.
-Már jobban vagyok. – Dehogy vagyok… egyre rosszabb. – Komolyan kutya bajom. – és pechemre tüsszentettem egy nagyot. Azt hittem leszakad a tüdőm. Borzalmasan fájt. Pár percig csak ültem, és szorítottam kezem mellkasomra, és próbáltam egyenletesen lélegezni. Vagy inkább egyáltalán lélegezni. Joe csak aggódva nézett rám, és nem tudta mi bajom.
-Gyere feküdj le. – húzott fel a kanapéról. De amint egész súlyommal álltam lábaimon, az összecsuklott, és Joe karjaiba estem. – Na, jó! Ez nem lesz így jó! Gyere. – mondta, majd ölébe vett, és bevitt az ágyamra. Betakargatott, hozott be forró teát, és felhívta a dokit. Beszélgettünk, amíg a doki meg nem jött. Aztán Joet kitessékelte a szobából, és megvizsgált. Egész vizsgálat alatt nem szólt egy szót sem, majd amikor végzett kinyitotta az ajtót, hogy Joe is bejöhessen.
-Melissa maga elkapott valami vírust. Ez általában egy napos szokott lenni. Mikor kezdődött? – nézett fel rám a táskájából.
-Ma reggel. – válaszoltam kicsit rekedtesen.
-Rendben! Ma feküdnie kell. Szigorúan. És ha rendesen kipiheni, akkor kutya baja sem lesz. Viszont ha nem akkor elhúzódhat a betegség, és mellékhatásai is lehetnek, mint ugye minden vírusnak. Szóval, ha nem megy le a láza, akkor hideg fürdő, és lázcsillapító. A torkára forró tea. És most kap egy injekciót, ami egyelőre leviszi a lázát. És kemény pihenés. – mondta a fiatal doki.
-Rendben! – mondtam, majd hasra fordultam, mert oda akarta adni az injekciót. Biztos tapizni akart. Mikor beadta lázcsillapítót, elköszönt, és már ment is el. Joe kikísérte, majd visszajött, és bebújt mellém a takaró alá. Meleg karjaival átölelt, és nem engedett. Percekig csak feküdtem karjaiban mozdulatlanul. Olyan jó volt vele lenni. Egyszerűen csak melegséget sugárzott felém.(nem félre érteni!!by:szerk) Jól esett, hogy itt van az ilyen pillanatokban is.
-Szívem. – nyögtem halkan. – Éhes vagyok.
-Mit szeretnél enni? – kérdezte édesen.
-Egy jó meleg húslevest. – mosolyogtam föl rá.
-Mit szólnál, ha felhívnám anyát, hogy főzzön neked egy finom húslevest?
-Benne vagyok. – kiemelte karját alólam, amin „feküdtem”, és elment telefonálni. Két-három perc múlva visszajött mosolyogva.
-Mindjárt itt az erőlevesed. Nick is beteg, Ő is azt óhajtott. Így pont most lett kész. Azt mondta, hogy elküldi Kevinékkel.
-Oké. – húztam magamra mosolyogva a takarót, majd kicsit megemelte. Már amennyire tudtam a sok erőtől, ami bennem tolongott. Szerelmem mosolyogva indult el felém, majd vissza bebújt a takarókupac alá, és magához vont.
-Sokat takar a pizsid. – jegyezte meg. A pizsamám amúgy egy pár számmal nagyobb pólóból, és egy francia bugyiból állt. De ez kifejezetten tetszett neki. Kezét lassan becsúsztatta fenekemen bugyim alá, de csak, hogy fenekem foghassa. Tovább nem ment, nem is akartam.
-Mr. Jonas, hol jár a keze? – kérdeztem sejtelmesen.
-Számára jó helyen Miss Sweet. – mosolyodott el, majd kihúzta bugyim alól kezét, és csak úgy bugyin keresztül rakta vissza kezét. Fejemre puszilt, majd homlokomra, orromra, és végül orrom alá. De ott megállt, és nem ment tovább, csak mosolyogva nézett szemeimbe. Még most is szórakozik velem… beszarok.
-Hé… beteg vagyok, legalább most ne szívass. – nevettem fel halkan. Ő még szélesebben mosolyodott el, majd közelebb hajolt, és forrón megcsókolt. Hevesen, de lágyan csókolt, amitől mindig kiráz a hideg, annyira jól esik. Joe fölém hajolt, egyik kezével oldalam simogatta, másikkal meg támasztotta magát. Én kezemmel, hol hajába túrtam, hogy izmos hátát simogattam. Körül belül öt percig bírtam folyamatos csókkal, de már elfogyott a levegőm. Elhúztam a fejem, de Joe értetlen arcot vágott. Elnyúltam egy zsepiért, mire neki leesett a tantusz, és széles mosolyra húzta imádnivaló ajkait.
-Bocsi, de már nem bírtam levegő nélkül. – mondtam miután letettem a zsepit. Ő még mindig fölöttem támaszkodott, és arcom fürkészte. – Mi az? – kérdeztem értetlenül. Mert mosolygott, mint a tejbetök.
-Gyönyörű vagy. – suttogta még mindig mosolyogva, és egyenesen szemembe.
-Ja… pont így vagyok gyönyörű. Lángolok a láztó… - Bár nem csak attól-gondoltam magamban. – a szeme alatt lila karikák, krákogok és prüszkölök össze vissza. Folyik a taknyom… guszta látványt lehetek.
-Még így is gyönyörű vagy. – nevetett fel megállapításaimon. Felemeltem kezem, és végigsimítottam arcán. Arca puha volt, bársonyos. Reggel borotválkozott, lehetett érezni. Gyönyörű szemeivel enyémeket fürkészte, s én is Övéit.
-Szeretlek. – mondtam ki hangosan is amit eddig még, csak magamban mondtam ki.
-Én is téged. – válaszolt boldogan, és lejjebb hajolt megcsókolni, de mielőtt összeértek volna ajkaink csengettek. Megforgatta barna szemeit, majd nyomott egy puszit a számra, és kiment. Halottam Danielle hangját, ahogy kérdezi, hogy, hogy vagyok, és utána Kevint is. Majd nyílt az ajtó, és Dani lépett be gőzölgő levesemmel kezében.
-Szia betegecském! Hogy vagy? – kérdezte kedvesen, és letette az éjjeliszekrényre a tál, forró levest.
-Helló. Köszi, valamivel jobban, kaptam egy injekciót, hogy levigye a lázam, és Joe is segít a gyógyulásban. – kuncogtam el a végét. – És így már elég jól vagyok. Azt mondta a doki, hogy valami vírust kaptam el. Egy nap kő kemény pihenés, és kutya bajom. – mondtam neki, majd feljebb ültem. – Köszönöm a levest. Hallom Nick is beteg. Vele mi van? – kezdtem el szürcsölgetni a levest. Hm… finomvolt.
-Ő is valami vírust kapott meg. Csak neki még a hangszálaira is ráment, így minimum egy hétig biztos, hogy nem énekelhet. Pedig neki is csak egy napos lenne, azt mondta a doktor.
-Szegény. Akkor én még meg is úsztam. Kevin nem akar bejönni? – kérdeztem.
-Szólok neki. – mondta, majd kiment, és Kevin lépett be.
-Szia csajszi. Hogy vagy? – puszilt fejemre, és leült az ágy szélére.
-Köszi, már sokkal jobban. – mosolyogtam vissza neki.
-Mit zavartunk meg? Joe elég komoran nyitott ajtót. – „gyanakodott” Kevin.
-Semmit, csak a gólyákat. – mondtam komolyan, mire szegénykémnek kikerekedtek szemei, és csak nézett rám. – Csak viccelek, te buta. Amúgy csak beszélgettünk, semmi más. – mosolyogtam rá halványan, mitől vonásai máris enyhültek. Ezután még beszélgettünk egy kicsit aztán elmentek Dani szüleihez, mert vacsora meghívásuk volt. Én megettem a levesem, és ittam egy csomó teát, majd vissza lefeküdtem, és Joe is mellém feküdt. Hétóra felé járhatott az idő, de én már aludtam Joe karjaiban, és próbáltam kipihenni a betegségemet, hogy holnap minden a legnagyobb rendben legyen.