20. rész

Hali!

Megjöttem az újjabb résszel. És ha szeretnétek tudni, még nem írtam nektek ilyen hosszú részt!

Szóval sok komit kérek érte.

És Sorry hogy ugrottam az időben, de muszály volt, hisz még ezután jön a java!

És csak annyit a részről, hogy egy kicsit szomorkás lett, és hogy a 9. oldal elejéig tart!

Na, de nem dumálok!

SOK komit kérek!

Puszi=)<3

Reggel kissé nyűgösen keltem, aminek Joe nem is örült túlzottan. Egész délelőtt csapkodtam mindent, és még mindig ugyan úgy fostam a horrorfilmtől. Még egy film sem volt rám ekkora hatással. Joe persze, próbált csitítgatni, hogy ne féljek annyira, hisz az csak egy film… de nem ment. Túlzottam hiszek az emberfeletti erőkben. Abban, hogy van fönt valaki, aki kézben tartja az ügyeket, aki felel a dolgokért, akik vigyáznak ránk… és akiknek van akkora hatalmuk, hogy egy emberi életet is elvehessenek. Nem csak azért, mert hiszek benne, nem, csak azért mert láttam tegnap azt a filmet... hanem azért, mert nem hagy nyugodni az a szörnyű álom. Mindig ugyan azt látom szemeim előtt, de nem tudok rájönni, hogy miért. Egyértelműen akkor kezdődött, amikor először találkoztam Vele. Igaz, most ma reggel nem erre ébredtem, és meg is lepődtem rajta… de amikor összevesztem vele, vagy amikor nem volt mellettem, mindig erre ébredtem. Nem tudom miért… egyszerűen nem tudok rájönni. Épp ezeken gondolkoztam, amikor Joe rohant ki a fürdőből. Már délután volt, épp ebédet csináltam, kicsit késve igaz… de jól van az. Sell a lap-topommal babrált, Joe pedig interjúra készült.

-Mells! – ordította nekem, minek követeztében megijesztett, és elvágtam az ujjam. Eddig annyira csendben volt, hogy a légy zümmögését is lehetett hallani… nem csoda, hogy kis híján leszúrom magam a késsel.

-Mi a baj? – néztem rá kérdően, majd felsértett ujjam számba vettem.

-Nézd! – mutatta pár szál haját. – Látod? Vagy csak én hallucinálok?!

-Mit kéne látnom? – kérdeztem, hisz semmi mást nem volt a haján a kilónyi hajlakkon kívül.

-Elvan töredezve a hajvégem! – nézett rám kétségbe esetten. – Mit csináljak? – Azok a szemek… azok a szemek, amikkel nézett rám… szívem hatalmasat dobbant, mint még soha. Ellenállhatatlanul nézett rám, mint egy kiskutya, aki elől épp most vették el kedvenc labdáját. Megráztam egy kicsit a fejem, majd közelebb léptem, kicsit felágaskodtam, nézegettem haját. Néhol beletúrtam, és néztem hajvégeit. És igen… egyértelműen tönkre tette a haját a folytonos vasalgatás. Ennek nem fog örülni… - Na? – türelmetlenkedett.

-Szívem, neked teljesen el van töredezve a hajad. Én azt ajánlom, hogy ne vasald egy ideig, és vágd le az eltöredezett részt. – mondtam, és megsimítottam arcát. Ő csak nézett maga elé, hisz legféltettebb kincse van most „veszélyben”.

-De… de… de… nekem most interjúm lesz. Nem mehetek ilyen hajjal kamera elé. – túrt bele hajába aggodalmasan. Még nem vasalta ki… de nekem így jobban is tetszett. Sokkal karakteresebb így az arca, mint vasalt hajjal. Enyhén göndör, inkább hullámos haja, édesen össze – vissza áll feje tetején…egyenesen sexy. Nekem legalábbis! Nem annyira göndör, mint Nicknek és Kevinnek, de azért az Ő hajában is van valami.

-Szerintem jó így a hajad! Nekem jobban tetszik így, mint vasalva. Sőt, nekem függetlenül attól, hogy épp hogy, áll… akkor is mindig tetszeni fog a hajad! – mosolyogtam rá. Kezét derekamra csúsztatta, majd ügyelve, arra, hogy ne szorítson meg, felrakott a pultra. Mosolyogott rám, észbontóan sexy mosolyával, mitől szinte olvadok. Gyönyörű mélybarna szemeivel tekintetem fogta le, s nem is engedte. Azok a szemek… istenem, ahányszor a szemembe néz, elgyengülök. S ha csak hozzám ér, beleremegek. Néztem mélyen szemébe, majd tekintetem lassan átvándorolt, húsos cseresznye ajkaira. Azokra a telt, hívogató ajkakra. Észrevette, hogy ajkait nézem, lassan elmosolyodott, én pedig beleharaptam alsó ajkamba.

-Mit szeretnél? – kérdezte halkan, de tudta jól a választ. Kiolvasta szemeimből. Nem szóltam semmit, csak én is halványan elmosolyodtam. Ő közelebb hajolt, és apró puszikat adott arcomra, majd szám szélét is elhalmozta, puha ajkai érintésével… érintésével, mellyel nyomot hagyott bőrömön. Égtem érintésétől, szinte lángoltam. Ő pedig csak játszadozott velem. Puszilgatta szám szélét, majd harapdálni kezdte. Percekig játszotta ezt, míg nem meguntam és elhúztam fejem Övétől. Könyörgő szemekkel néztem rá, de Ő csak édesen felnevetett, és folyatta, amit elkezdett. Tűrtem még pár percig, majd mikor épp elengedte alsó ajkam, kaptam az alkalmon, és felszólaltam:

-Csókolj már meg! – nyögtem erőtlenül, Ő megint felnevetett, és lassan gyengéden bekebelezte ajkam. Csókolt percekig, s hamar táncra csábította nyelvemet. Lassan csókolt ráérősen, én pedig… én mintha első csókomat élem volna meg vele. Pedig nem, már sokszor csókolt meg, de nem így. Minden csókja másabb, jobb valamivel. Édesebb, lágyabb, szerelmesebb. Igen… szerelmesebb. Eddig még nem éreztem ezt, de… de most mintha ezernyi pillangó akarna kiszabadulni gyomromból. Még sosem éreztem így senki iránt, még sosem fogott meg senki így egy pillantásával, sosem érezem még senki mellett ennyire biztonságban magam. Még sosem kedveltem… dehogy kedveltem, mert ez már rég nem kedvelés, ez sokkal több annál. Sokkal több, és talán azért nem mertem magamnak sem beismerni, mert durván egy hete ismerem a valódi Joet. Azt a bohókás, aranyos kedves, macsó, és sexy fiút, aki teljesen elrabolta szívem. Sokáig csókoltuk egymást. Ő derekam és combom simogatta, míg én nyakát átkarolta játszottam göndör… hullámos fürtjeivel. Imádom a haját, és ha tehettem a héten, mindig hajában járt a kezem. Annyira szeretem, olyan jó selymes, és puha haja van. Ő sokszor mondta, ár, hogy hagyjam a haját, mert „elrontom”, de Ő is ugyan úgy babrálni szokta az én hajam. És én ezt egyenesen ki nem állhatom. Így egyességet kötöttem vele, ha Ő piszkálja a hajam, akkor én is az Övét. És ebbe is csak azért mentem bene, mert bevallása szerint, nem tudja megállni, hogy ne nyúljon a hajamhoz.

-Joe… Joe… Joe... – mondogattam a puszik között. – Állj… Már zsibbad a nyelvem. – kuncogtam, majd elvettem fejem végleg Övétől.

-Már az enyém is, de nem érdekel. - mondta és már az arcomba is bújt.

-Na… Jó elég… menned kell az interjúra. Hányra jönnek a fiúk?

-Fél négyre.

-Oké… a kaja mindjárt kész, pár perc.

-Az jó lesz. Tényleg jó így a hajam? – nézett rám kérdően.

-Persze… szerintem jobb, így mint vasalva. De várj. – mondtam és haját rendezgettem. Ez ide..az oda…emez pedig így. – Na, így jó. Kicsi össze – vissza volt. Most már jó. – mondtam neki, és egy puszit nyomtam ajkaira.

-Köszi. – mosolygott rám, és visszament a fürdőbe. Mire készen lett, az „ebéd” is elkészült. Majd a fiúk is megérkeztek, és elmentek az interjúra. És ez így ment három hétig. Interjúkra jártak, néha Selly és én is mentünk velük. Voltunk sok koncertjükön, de persze, próbáltunk háttérben maradni, és nem nyálasokdni az utcákon, és a paparazzik előtt. Jól megvoltunk, és szinte minden egyes napot együtt töltöttünk Joeval. Nick és Selly is összejöttek „hivatalosan”. Igen… azért idézőjellel, mert a média még nem tud róluk… és rólunk sem. Csak találgatnak néha, de nem kívánunk még nyilatkozni nekik. De ez épp így jó, nem akarjuk, hogy ízekre szedjenek minket. Daniellel nagyon jól összebarátkoztunk, én is, és Selly is. Szinte mindenhová együtt mentünk. A fiúk már kezdtek kiakadni, hogy minden nap együtt vagyunk. De azért Nick sem panaszkodhat, mert eléggé összehaverkodtunk, folyton szivatgatjuk egymást, és hülyülünk. És Kevin… Kevin olyan mintha a bátyám lenne. Mindig is szerettem volna egy nagy tesót, de jó nekem a kisöcsém is. Na de azért jó, hogy így összerázódott a banda. És a Disnepes barátaikkal is jóban vagyunk. Voltunk sok bulin és jól összehaverkodtunk. Mindenki bír mindenkit, és jól elvagyunk együtt. Csak nekem vannak fenntartásaim, Joe ex barátnőjével, Demivel. Volt, hogy már olyan szinten rámászott Joera, hogy azon nyomban lepofoztam volna onnan. De eltelt ez a hónap is, és elég szomorú napnak néztünk elébe. Reggel nagyon szarul keltem… nem, csak azért mert tegnap valami kínai étteremben voltunk… hanem azért is, mert Selly ma megy haza. Joe még aludt, én nem akartam felkelteni, így hangtalanul kimásztam mellőle, és átmentem Sellhez. Bemásztam mellé a takaró alá, és néztem, ahogy alszik. Ma hazamegy… és kitudja, mikor látjuk egymást újra. Pár perc múlva mozgolódni kezdett, majd szemeit is kinyitotta. Mosolyogva nézett vissza rám.

-Jó reggelt! – mondta még mindig mosolyogva.

-Neked is! – mondtam neki komoran.

-Mi a baj?

-Ma hazamész. – nyögtem ki, és egy könnycsepp legördült arcomon, melyet követte a többi is.

-Jaj, Ribim… ne sírj már. Tudod, hogy majd látsz még! – mondta és amennyire lehetett megölelt.

-Tudom, de olyan rossz, még csak most jöttél, és olyan gyorsan elment az idő. – mondtam neki könnyeimet törölgetve.

-Tudom, én sem akarok elmenni, de lehet, hogy visszajöhetek. Ha anyumék is beleegyeznek, hogy levelezőn fejezzem, be a sulit akkor kijöhetek.

-Jó… oké megnyugodtam. – fújtam ki a levegőt.

-Jaj… úgy fogsz hiányozni… - gördült le barátnőm szája széle, és nyakamba borult.

-Na ez jó… én befejezem, és te elkezded. – nevettem fel, és simogattam pityergő barátnőm hátát. – Hé… nyugi… még van egy egész napunk… csak estére indul a géped! – nyugtatgattam.

-Igen… csak akkor. Oh… istenem, hogy fogok elbúcsúzni Nicktől? – kérdezte és újra eltört nála a mécses. Szorosan hozzám bújt, én pedig addig öleltem, amíg meg nem nyugodott.

-Na, most már menj, mosd meg az arcod. Nick nemsokára itt lesz. Ugye nem akarod, hogy így emlékezzen rád? – néztem rá mosolyogva, amikor elengedett.

-Nem, nem szeretném. Na, akkor megyek a fürdőbe. – ezzel felállt az ágyról összeszedte a mai cuccát, és kiment a szobából. Én egy kicsit visszadőltem az ágyba, és becsuktam a szemem. Nem aludtam el csak most olyan jól esett lustálkodni. A takarót a fejemre húztam, hogy egy centi se látszódjon ki belőlem. Úgy két – három perc múlva, az ágy besüppedt mellettem, a takaró fölemelkedett, és egy meleg kéz húzott magához. Gondoltam Joe az, és megfordultam, de nem Ő nézett vissza rám, hanem Nick. Sikítottam egyet, ami végül nevetésben merült ki.

-Te meg mit keresel itt? – kérdeztem levegőért kapkodva.

-Hát… jöttem hozzátok. De nem hozzád akartam bújni, hanem Sellhez. Hol van Selly? – nézett rám kérdően édes babapofijával.

-A fürdőben van. Kérsz valamit inni? – másztam ki az ágyból, és a konyha felé vettem az irányt.

-Aha, ha van Light Colad akkor azt, léci. – ült le elém ült másik oldalára. Én a hűtőhöz fordultam, majd öntöttem neki egy pohárba Colat, és elé toltam.

-Kókusz merre van? – kérdezte, de mire kimondta az utolsó szót, kutyusom már szaladt is felé. Úgy mond „velünk” aludt. Vagyis ugyan úgy az én hálómban, csak Joe nem szerette, ha közénk furakodik, így le lett költöztetve a kör fotelba. És ha Kókusz már kint van, akkor ezek szerint Joe is fent van már. Közvetlenül Kókusz után, Joe is kijött a szobából.

-Sziasztok. – köszönt előre és mellém lépett. – Szia, Szívem. – köszöntött engem külön, és lágy puszit nyomott ajkaimra, majd kezét derekamon felejtve szerencsétlenkedett. Ami abból állt, hogy egy kézzel csinált mindent, egy kézzel öntötte ki sikeresen a tejet, amit a pohárba tervezett. Egy kézzel piszkálta az öccsét. És ha megkértem, hogy vegyen le nekem valamit a felső szekrényekből, azt is egy kézzel csinálta. Épp egy kézzel szerette volna megenni a szendóját amikor kiesett belőle a fele cucc.

-Joe, ha elengednél egy fél pillanatra, akkor talán nem csinálnál disznóólat a konyhából. – magyaráztam neki, és elvettem a szendvicsét, hogy visszapakoljam neki, bele, a kisebb kajakupacot, amit kiejtett belőle.

-Köszi. – szólt mikor visszaraktam elé a tányért.

-Sell ma elmegy. – mondta halkan Nick, és a fürdő felé nézett.

-Igen. – állt meg az evésben Mr. Egykézzelmindenmegyvagynemdemindegy.

-Szerintem ezt a témát, most ne feszegesd előtte. – néztem rá Nickre. – Eléggé maga alatt van. – Sell ekkor lépett ki a fürdőből, egy szál semmiben. Pontosabban egy csipkés, francia bugyiban és az ahhoz illő csini kis melltartóban. Semmi másban. Gondolom csak be akart szaladni a szobájába valamiért, és nem gondolta volna, hogy két hím nemű egyed is tartózkodik egyszerre a konyhában. Mind a ketten elbambulva nézték Sellyt, Ő pedig csak vörösödve állt a fürdő ajtóban megkövülve. Én ezt egy – két perc után megelégelve befogtam Joe szemét, mire Ő felmordult és felém fordult.

-Most meg mi van? – eresztette meg hangját kicsit… nagyon jobban.

-Semmi. Nézd tovább. – kiáltottam vissza neki ugyan olyan hangnemmel, majd betrappoltam a szobámba, és bebasztam az ajtót. De mikor elmentem Selly előtt akkor ejtettem felé egy „Sajnálom” tekintetet. Levetődtem az ágyra, magamra húztam a takarót, és ott duzzogtam tovább.

Hogy tudtam már megint így beleválasztani? Ennyi… egy hónap, eddig bírta ki mellettem. Velem is biztos csak játszott, mint eddig majdnem minden barátnőjével. Emlékszem, amikor azt mondta a kórházban, hogy én különleges vagyok számára, és hogy hosszú életű kapcsolatot vár ettől, de ez… ezek szerint megint csak egy Joe Jonas féle futó kaland áldozata lettem. Csak az a szívás, hogy ezt csak én bánom meg… Teljesen belehabarodtam. Szinte már egy napot sem bírnék ki édes, sexy félmosolya, gyönyörű mélybarna szemei, és égető érintése nélkül. De ez… ez neki ezek szerint nincs meg. Nem érintettem meg annyira, hogy most bejöjjön és bocsánatot kérjen, mert kis híján leordította a fejem. Hogy olyan hangnemmel beszélt velem, amivel ha nem az a személy lenne, akibe fülig szerelmes vagyok akkor, már rég kitettem volna a házból. És nem érintettem meg annyira, hogy ha a legjobb barátnőm ott áll előtte fehérneműben, én pedig mellette, akkor magától forduljon el. Nem, Ő inkább tovább nézte, és amikor félbeszakítottam a nyálcsorgatását, akkor is szemrebbenés nélkül ordított velem. És ez fájt… fájt, mert szeretem… - gondolkodtam könnyeimmel, s gondolataimat halk kopogás szakította meg.

-Ki az? – kérdeztem könnyeimet törölgetve.

-Én vagyok… bejöhetek? – hallottam meg a világ legédesebb hangját. Sóhajtottam egyet, és lejjebb húztam fejemről a takarót, hogy kiláthassak.

-Gyere! – Kattant a zár, majd lassan nyitódott az ajtó. Én csak feküdtem kedvtelenül… hisz mitől is lenne kedvem. Belépett az ajtón, majd az becsukta maga után, és leült mellém az ágyra. Hosszasan nézett maga elé, és nem szólt semmit. Néztem arcát, néztem aranyos kis hullámos fürtjeit, melyeket úgy imádok. Nem vasalja a haját… azért mert nekem így tetszik. De ha az előbb így ordított velem, akkor biztos, hogy nem csak én vagyok az oka, hogy nem vasalja.

-Még ma megszólalsz? – dobtam hozzá gúnyosan a kérdést. Nem tudtam kedvesebb lenni. Egyszerűen nem ment.

-Sajnálom… hogy felemeltem a hangom… csak… nem vagyok, valami jó passzban. – mondta halkan, és a végén rám sandított szeme sarkából. – Mostanában minden összejött. És ezt te is tudod.

-Igen… tudom, hogy hajnalokig tanulod a Camp Rock 2 szövegét, és minden nap, órákat kell a stúdióban töltened. De ez nem magyarázat arra, ahogy beszéltél velem. Főleg mostanában.

-Igen, tényleg sajnálom… és tegnap összekaptam apával is. Szerinte elhanyagolom őket, és a banda ügyeivel sem foglalkozom. Elég csúnyán összevesztem vele… Szerinte… túl sok időt töltök veled. – hajtotta le fejét.

-Értem… sajnálom, hogy így kiakadtam… nem tudtam, nem mondtad, hogy összekaptatok.

-Nem… ne kérj bocsánatot, azt csakis nekem kell… akkor sem kellett volna így rád mordulnom, és megnéznem a barátnődet…

-Oké… mi lenne, ha felejtenénk? Ha ezt a veszekedést ejtenénk? – ültem fel hozzá, és megsimítottam karját. Mióta együtt vagyunk nem veszett össze az édesapjával. De ha össze is kaptak, akkor sem volt így letörve.

-Rendben… az jó lenne, ha legalább veled nem veszekednék. – mosolyodott el halványan. Mellém csúszott, én visszadőltem az ágyra, Ő pedig mellém feküdt. Szemembe nézett, s gondolkodott. Pár perc múlva felemelte kezét, és kisöpörte szemembe hulló hajam.

-Szebb vagy mint Sell. Sokkal szebb. Nekem csak te kellesz, ugye tudod?! Senki lennék a szemeid nélkül, amikbe ha akár mikor belenézek, mindig más színben pompázik. – nézett mélyen a szemembe - A mosolyod, és a nevetésed nélkül. – húzta végig ajkaimon ujjait. - Az érintésed nélkül. – kulcsolta össze ujjainkat. – A csókod nélkül. – fejezte be, majd közelebb jött, és lassan rátapasztotta ajkait enyéimre. Lágyan, de mégis szenvedélyesen csókolt. Édes csókja mámorral telítette meg testem. A külvilág megszűnt létezni számomra… csak Ő és Én voltunk. Mint minden csókjába, ebbe is beleremegtem, és ezt meg is érezte. Elmosolyodott majd még szorosabban magához húzott. Szinte már semmit sem lehetett volna bepréselni kettőnk közé. Zihálva váltunk szét. Már levegőt is alig kaptunk.

-Menjünk ki! – szólalt meg pár perc csend után.

-Oké. – felkeltünk és kisétáltunk a szobából. Sell már felöltözve állt Nick mellett. És épp amikor kimentünk, akkor lépett be az ajtón Dani, és Kev. Ma úgy volt megbeszélve, hogy hatan elmegyünk valahová, és az utolsó napot együtt töltjük.

-Sziasztok srácok! – köszönt Kevin mindenkinek. Én odaszaladtam Danihez és szorosan megöleltem. Majd visszafordultam a többiekhez.

-Minden oké? – tátogta Nick. Én csak mosolyogva bólintottam egyet, majd Joehoz léptem és puszit nyomtam arcára.

-Kértek valamit? Mert még mi nem vagyunk készek. – mutattam magamra és páromra.

-Aha, én kérek egy kis Őszilevet. – nevetett fel Dani… hát igen… sikerült rászoktatnom a bandát.

-Oké. Én öntök, te pedig menj, készülj el… van fél órád, mit szólsz hozzá? – mosolygott rám Joe.

-Nekem oké, ha megállítod az időt, míg a fürdőben vagyok. – húztam egy Demis mosolyt.

-Na menj. – csapott fenekemre. Ő elindult a konyhába, én pedig összeszedtem a cuccom és a fürdő felé vettem az irányt. Hát, amikor belenéztem a tükörbe, akkor majdnem elsikítottam magam. A hajam össze visszaállt, és a szemem is kissé karikás volt. Egyszóval borzalmasan néztem ki. És erre még rátett egy lapáttal az émelygés, amit a tegnapi kínai kaja váltott ki. Miután megszeretgettem a WC-t, beálltam a zuhanyzóba, és lecsapattam magam langyos vízzel. Jó esett, nagyon jól esett. Felfrissültem tőle, és ez a frissülés kellett is. Tegnap csaptunk egy kisebb bulit, hisz Selly mégis csak ma utazik haza. Ez úgymond egy kis búcsú buli volt. De amikor jöttünk haza megéheztünk, és megálltunk az első kajáldánál. Hát nagyon rossz döntés volt. De most vissza a jelenbe. Miután rendbe hoztam a fejem - amin csak egy hajmosással tudtam csak segíteni. Végre hanyagolhattam a bokarögzítőt – az orvos szerint – így már nem kell belesülnöm a hosszú farmerbe. Igaz, hogy még a magas sarkútól tartok, hisz abban amúgy is nehézkesen járok, nemhogy még sérült bokával. Most viszont a partra megyünk le, ezért felvettem a kék bikinimet, hozzá, laza pólót, és egy forrónadrágot. Csak egy kis nehézségeim akadtak a bikinivel. Nem sikerült bekötni.

-Sell, vagy Dani… jöjjön valaki, léci. – kiabáltam ki a fürdőből.

-Jövök. - hallottam Dani hangját a fürdő elől. Bekopogott, majd kinyitotta az ajtót, és belépett.

-Na, mi a baj? – kérdezte miután becsukta az ajtót.

-A nagy hőség, a reggeli veszekedésünk, a nyálas filmek a TV-ben… de most leginkább az, hogy nem tudom bekötni a bikini fölsőm szalagját. Segíts!

-Gyere. – mondta, majd megfordultam, és bekötötte. – Reggel veszekedtetek?

-Igen… kicsit összekaptunk. – válaszoltam komoran.

-Elmeséled? – simította meg karom.

-Csak annyi, hogy a konyhában voltunk, és Selly át akart szaladni a szobájába, csak annyi gáz volt, hogy egy szál bugyiban és melltartóban volt. A fiúk nyál csorgatva nézték Őt mire én befogtam Joe szemét… mert azért mégsem kellemes, ha a barátnődet bámulja. És amikor ezt megtettem kis híján leordította a fejem, hogy azt mégis hogy merészeltem, hogy elrontom a kezemmel a panorámát. Chö… és ezt azzal magyarázta, hogy mostanában nagyon kivan.

-Igen, mostanában tényleg sok stressz érte. És mondták a fiúk, hogy volt egy csúnya veszekedése is Kevin bával.

-Igen, tudom… miattam… de ezt sem mondta el akkor, amikor megtörtént. Ma reggel csúszott ki a száján. – mondtam, és már kész is voltam. Fellöktem egy vízálló sminket, és az utolsó pár percben, már elkészülve beszélgettünk. – Na, kész vagyok, mehetünk. – léptem ki a fürdőből.

-Wow, Kicsim. Nagyon jól nézel ki. – sétált hozzám Joe. Ő már átöltözött, nem is akart zuhanyozni, lefekvés előtt fürdött szóval, a reggelt meghagyta nekünk. Egy fekete izompóló volt rajta, és a fürdőnacija. Oh… milyen jól néz ki. Kezét derekamra rakta, és gyengéden megcsókolt. Hm… milyen finom csók volt. Ezután lassan elindultunk, és nyugisan leértünk. Igaz volt néhány sikítozó rajongó, de pár kép, és aláírás után, már mehettünk is tovább. Amikor leértünk a partra máris bevetettük magunkat a vízbe és ott szórakoztunk. És mivel nem foghattam a kezét sem, nem hogy még megcsókoljam, kicsit elment a kedvem az egésztől.

-Mi a baj? – úszott hozzám szerelmem.

-Az, hogy nem csókolhatlak meg. – mondtam neki szomorkásan, és kislányosan lebiggyesztettem alsó ajkam.

-Ki mondta, hogy nem csókolhatsz meg? – jött még közelebb. Kezét derekamra csúsztatta és rosszfiúsan rám mosolygott, én pedig kezem izmos mellkasára nyomtam

-Hát a média még minden… - néztem fel szép szemeibe.

-Tudod, hogy engem nem érdekel a média. Csak téged óvlak meg, mert mondtad, hogy egyelőre még nem szeretnél címlapon lenni. – simogatta meg oldalam.

-Csókolj meg. – néztem rá kiskutya szemekkel. Ő közelebb hajolt, és hevesen bekebelezte ajkaimat. Keze derekamról fenekemre csúszott, majd onnan tovább combomra. Kicsit megemelt a víz alatt, hogy csípőmagasságba kerüljek vele, én meg lábam-átkulcsoltam derekán. Kezem nyakába fontam, Ő pedig lassan hátradöntött a vízen. Pont a víz felszínén feküdtem, és úgy csókolóztunk. Érdekes póz volt, de én kifejezetten élveztem. Keze simogatta hol hátam, hol lábam – ahol elérte – én meg hajával játszadoztam.

-Hé fiatalok. – kiáltott nekünk Kevin. Lassan, de nehézkesen elvettem ajkaimat övéitől, és a part felé tekintettem.

-Igen? – szóltam neki vissza, de még mindig ugyan olyan pózban voltunk, és nem zavartattuk magunkat.

-Gyertek menjünk kajálni. – kezdetek el pakolni a parton. Mi is kimentünk a vízből, megtörölköztünk, összeszedtük a cuccunkat, és elindultunk a legközelebbi étteremhez. Joe útközben megfogta a kezem… és ránk is hozta a bajt, vagy más néven a paparazzikat. Pillanatokon belül kattogni kezdtek a gépükkel… kész őrület. Mire beértünk az étterembe megfájdult a fejem.

-Na jó… teljesen körbevettek. Hogy jutunk ki? Nekem kilenckor indul a gépem, vagyis minimum hétre a reptéren kell lennem. És most… - nézett az órájára. – most van négy óra. – aggodalmaskodott Selly. Nick két kezét Selly derekára rakta, szembe fordult vele, és szem magasságba hajolt hozzá.

-Hé, nyugi. Oké. Megoldjuk, sokszor csináltunk már ilyet. De most együnk, mert éhen halok. – magyarázott neki, amit én mosolyogva néztem végig. Majd mikor befejezte egy puszit nyomott barátnője ajkaira. Olyan édesen együtt…

-Na, ki mit kér? – kérdezte Joe mikor már mindenki elfoglalta saját helyét az asztalnál.

-Én egy sima spagettit. Nagyon paradicsomosan. – mosolyogtam rá.

-Ez dejó ötlet. – puszilt arcomra Joe. – Én is azt kérek.

-Én csak egy csokis – banános palacsintát. – dőlt Nicknek Sell.

-Én ebből a csirke falatkákból kérek. – mutogatta Dani Kevinnek az étlapot.

-Én édes savanyút. – mutatta vissza Kev, Daninek.

-Én meg… - gondolkozott Nick. – rántott húst, szalma krumplival. – adta le a rendelést Nick.

Lassan kihozták az ételeket, mi pedig szépen, lassan, ráérősen bekajáltuk azt. Sokat beszélgettünk közben, hogy mi volt az elmúlt egy hónapban. Volt, amikor meg is könnyeztük a dolgokat. De ezen kívül jókat nevettünk. A fotósok megállás nélkül kattintgattak, és nem akartak elfogyni. Igaz, hogy az étterembe nem engedtél be őket, de akkor is idegesítőek voltak. Próbáltuk húzni az időt egy kicsit, de hatkor már indulni kellett. Hazamentünk hozzám, Sell lezuhanyozott, majd amikor kész lett, bepakoltuk a bőröndöket a kocsiba, majd elkocsikáztunk Joe-ékhoz, hogy Sell elbúcsúzhasson a fiúk szüleitől. Denise rendesen megkönnyezte Sellyt, és a végén, már egymás vállán sírtak. Nagyon összebarátkoztak az utóbbi időkben. És Frankie sem akarta elengedni Sellt. Ő tanította meg deszkázni, és saját bevallása szerint, Őrülten szerelmes Sellbe. Olyan édes volt, de ideje volt indulni. Kimentünk a reptérre. Oda a szülőkön és Frankien kívül mindannyian mentünk.

-Hát itt vagyunk. – szállt ki a kocsiból Sell. – Nem akarok haza menni! – borult szerelme nyakába. Mindannyian kiszálltunk, és körbevettük Őket. Majd mindenki elbúcsúzott tőle, és én maradtam utoljára. Már mikor Joe köszönt el tőle akkor könnyezni kezdtem, de amikor hozzám ért, na, akkor kiborultam.

-Jaj Selly! – öleltem meg szorosan. – Hamar gyere vissza! Oké?! – kérdeztem sírva.

-Megpróbálok! De addig légy jó! Vigyázz magadra, és a pasidra is, nehogy lecsapják a kezedről. És… és léci figyelj oda Nickre is. – nevette el magát könnyezve, Nickre nézett, majd vissza rám.

-Ne aggódj, rajtuk tartom a szemem! – öleltem meg újra. – Úgy fogsz hiányozni. Vigyázz magadra! Szeretlek! – mondtam, majd elengedtem.

-Te is nekem Ribim. Én is Szeretlek! Na… itt az idő… ha jobban elgyengülök, a kapuig sem jutok, el nem hogy a helyemig. – mosolygott, majd még egyszer megölelt. Odalépett Nickhez, „utolsó” csókot lehelt ajkaira, és kapuból visszaintve felszállt a gépre. Hazavittük a srácokat, és mi is hazamentünk. Rendbe raktam Kókuszt, aztán mi is álomra hajtottuk a fejünket.