24. rész

Helló csajok! Meghoztam a részt!

Remélem tetszik majd.=)

Sok komit kérek! Jó olvasást! A vége egy kicsit nyomott lett, szal sorry...kicsit álmos vok márxD

Puszillak titeket!<3

Egy hónap, egy hónap telt el az óta, hogy Joe a szemem előtt csókolta meg Demit… Még mindig fáj. fáj, ha gondolkodom, fáj, ha alszom, fáj, ha ébren vagyok, fáj, minden levegővétel, és mozdulat. Kegyetlenül fáj. Olya üresség tátong bennem, mintha szívem kiszakították volna helyéről. De nem, nem szakították ki a helyéről. Érzem, hogy ott van a helyén. Érzem, hiszen minden dobbánása fájdalmat okoz. Óriási fájdalmat. Vihar tombol bennem, ami nem hagy nyugodni. Mindig csak azt a pár képkockát látom magam előtt, ahogy közelít ajkaival, felé, majd a hárpia rám mosolyog. Mindig, minden egyes pillanatban. Ha TV-zek, ha zenét hallgatok, ha Daniékkel beszélek, még álmomban is újra átélem. És ha nem elég mind ez, akkor még esténként is álomba sírom magam.

Az egy hónap alatt, szinte ki sem mozdultam otthonról. Kókuszt is Nick vitte ki sétálni. A csokit tonna számra hozattam, és szinte csak gyorskaján éltem. Erőm sem volt főzni, nem, hogy kedvem. Teljesen ellustultam, és jó pár kilót fel is szedtem. Nem híztam el, de formásabb vagyok. És Nick szerint jól is áll. De akkor is minden nap mondtam, hogy meg kéne mozdulnom valamerre, ez így nem mehet tovább. Sötét cuccokban jártam, és rá a szerelemről szóló storykat is hanyagoltam. Ma viszont, ma elég kipihenten keltem. Valahogy nem volt bennem, az a minden napot fáradtság. Jól éreztem magam annak ellenére, hogy hiányzik, és nincs mellettem.

Ő viszont az óta sem hagyja békén. Még párszor ki kellett neki fejtenem, hogy miért is hagyom el, de akkor is jön és beszélni akar. Naponta többször hívott, így az első héten kártyát cseréltem. Igaz imádom a csengőhangomat, de akkor is az már túlzás volt. A Jonas család többi tagjának kikötöttem, hogy nem adhatják meg neki a számomat. Igen, az egész családnak, mert velük még ugyan úgy tartom a kapcsolatot. És nem mernek magamra hagyni. Mindig itt alszik valaki, most épp Dani, és Kevin aludtak itt nálam. Sokszor elmondtam, hogy nem muszáj, maradjanak otthon, de hajthatatlanok, és mindenképp vigyázni akarnak rám. Sőt, még Selly is a lelkükre kötötte, hogy ha nem vigyáznak rám, akkor nagyon megbánják. Hát igen az én barátnőm.

Ma pedig jön ki Amerikába vissza, és már marad is véglegesen. Erről Nick egyáltalán nem tud, hiszen szülinapja van ma, és meglepetésnek szántuk. Ha minden igaz, akkor a gépe délelőtt tízkor landol, a buli, pedig amit Nicknek szerveztünk nyolckor lesz. Én nem nagyon akartam elmenni, hisz Joe is ott lesz, de… de mégis belementem. Mert ott lesznek a Disney-es barátai is, és velük nagyon jóban vagyok. Már akivel. Demivel ugyebár nem, de ott van Selena, Miley, Emily Osment, Mithel Musso, Alyson Stoner, és még sorolhatnám. Mind a szívemhez nőttek, nagyon megtaláltam velük a közös hangot. De még nem találkoztam mindenkivel. És Nick pici szívét sem akartam összetörni, hogy nem megyek el. Így beleegyeztem, hogy elmegyek. Sellyvel pedig megbeszéltük, hogy amint megérkezett, és lepakoltunk megyünk és veszünk valami szuper ruhát estére. Én még majd beülök a fodrászhoz is, hogy csináljon valamit a hajammal. Már kicsit unom így. A stílusával nincs bajom, csak a színével. Gesztenyebarna eredetileg a hajam, és a vasalgatástól, picit kifakult. Én úgy gondoltam, hogy világosabb barna, vagy inkább szőkés melírt tetetek bele.

Már a reggelit csináltam, amikor Kevin kibotorkált a vendégszobából. Elég hitetlenül, kigubbasztott szemekkel nézte, hogy mit csinálok. És ugyan így nézett végig rajtam is. Hát igen, most nem feketében voltam, vagyis a nadrágom az volt. Egy bőrhatású feszülős csőnaci. A fölsőm meg egy halvány baba rózsaszín, és fehér, fekete kockás pulcsi. A hajam kivasalva, nem összefogva, és a szemem füstösen kisminkelve.

-Te… te, főzöl? – lépett mellém.

-Aha, miért baj? Amúgy ott a kávé – mutattam az ebédlőasztalra. – dobd be a mikróba, mert már biztos kihűlt. – mosolyogtam rá ezerrel.

-Mi van veled? Nem, nem azért, mert nem jó, csak… wow, rég láttalak így. De nagyon jó megint a régi Melissával beszélni.

-Köszi. Kész a kaja, szólsz Dani-nek?

-Igen! – mondta mosolyogva, s lassan elindult a szobájukba. Én kiraktam a tányérra a rántottát, öntöttem ki Őszilevet, és kipakoltam mindent az ebédlő asztalra.

-Mells. – sikította Dani, és a nyakamba ugrott. – Végre visszatértél! De jó! – ugrált össze-vissza, miközben ölelt, s majd meg fulladtam.

-Nyugi, Dani, nem kell megfojtani. – nevettem fel. – Inkább együnk, aztán öltözzetek, mert másfél óránk van odaérni a reptérre. – mondtam neki, és eltoltam az asztalig.

-Jaj, olyan jó lesz, végre Selly is itt lesz velünk, tiszta buli lesz az élet! – ült le Kevin szerelme mellé.

-Így van, EGYÉL! – néztem rá szigorúan. Én majd kiugrottam a bőrömből. Olyan izgatott voltam, hogy végre láthatom Sellyt, és bulizhatunk egy jót. Sőt még a plázába, és a fodrászhoz is megyünk. A mai nap egy leányálom lesz!

Kevinék megkajáltam, összeszedték magukat, és mentünk ki a reptérre. Kevin vezetett, és Dani meg én beszélgettünk, és nevetgéltünk. Milliószor elmondták, hogy mennyire örülnek, a régi vidám életerős lánynak, aki visszatért. Kiértünk a reptérre, leparkoltunk és beballagtunk a váróba. Még volt a leszállásig öt perc, addig vártunk. Kevin és Dani természetesen álcázva, de még volt, aki így is felismerte Őket. Az alatt az őt perc alatt, az egész reptér tini lányait lerendezték.

-Melissa. – hallottam nevem. Hátrafordultam, és Selly szaladt felém. Én is elindultam, de tűsarkúban nem igazán akartam futni. Ritka alkalom így is, hogy tűsarkúban vagyok, és nem akarom még egyszer kitörni a bokám.

-Selena. – öleltem meg mosolyogva. – Milyen volt az út?

-Ez most jelentéktelen. A lényeg az: Jól vagy? – fogta két keze közé arcom, és nagy barna szemeivel nézte enyémeket.

-Igen sokkal jobban, hisz nézed. Színesben vagyok! – fordultam meg előtte.

-Selly. – sikította el magát Dani, és a következő pillanatban már a földön voltak. Mi Kevinnel meg csak nevettünk rajtuk.

-Na gyertek! – húztam fel Sellyt, Danit meg Kev.

-Mells. Te híztál. – nézett végig rajtam.

-Igen, egy kicsit többet ettem a megszokottnál…

-És a csoki is megtette a hatását. – fejezte be helyettem Kevin.

-Na jó, menjünk haza, aztán vásárolni! – hajtottam őket a kocsihoz. Bepakoltuk az a pár bőröndöt, beszálltunk, és hazáig meg sem álltunk. Majd ott lepakoltuk Sell cuccát, és Kevin elvitt minket a plázába. Dani most nem jött, mert fedeznie kell minket Nick előtt, és a buliban is kell még mit csinálni.

-Na, hova menjünk először? – állt meg a pláza bejáratánál barátnőm.

-Én először a fodrászhoz.

-Mit csinálsz a hajaddal?

-Be melíroztatom.

-Tudod mit? Visszahozom a régi Sellyt! Menjünk, csináljuk meg a hajunkat. – karolt belém, és bekanyarodott az első fodrászhoz. Selly vágatott egy kicsit a végéből, de tényleg csak nagyon kicsit, és vörös melírt tetetett bele. Én pedig szőkét. Régen, nagyon régen, ilyen volt a hajunk, de az még a Roli-s időszakban volt. Aztán összeszedtük magunkat, és elindultunk a boltokba. Azt hiszem az ötödik boltban lehettünk, amikor megláttam egy király szerelést. Bementünk a boltba, én kértem az eladótól egy méretben megfelelő szerkót, és bementem vele a fülkébe. Sell kint toporzékolt, hogy milyen, és hogy áll rajtam. Kimentem, de Sellyt nem láttam sehol.

-Sell, merre vagy? – kérdeztem valamivel hangosabban az alap beszédhangomtól.

-Itt vagyok a melletted lévő fülkében. Na, milyen? – nyitotta ki az ajtót, és fordult egyet előttem.

-Te ez nagyon szuper. És én? – fordultam meg ugyan úgy előtte.

-Nagyon dögös.

-Oké, én ezt veszem meg. – mondtam már a próbafülkébe zárkózva, s nézegetve magam a tükörben.

-Én is ezt, szóval már csak cipőt kell nézni.

-Nekem csizmám lesz! – kötöttem le előre.

-Nekem szerintem… én szerintem maradok a tornacsukánál.

-Selena! – szóltam rá morcosan.

-Oké, rád bízom magam.

-Én is így gondoltam.

-De… - kezdte volna.

-Mi de?

-Semmi, csak, hogy ne legyen nagyon magas léci. Rendben?

-Nem azt mondtad, hogy rám bízod magad?

-De. – hallottam lemondó hangját most már az ajtó kattanásával együtt. Ami azt jelentette, hogy Ő már végzett.

-Na azért! – vigyorogtam rá diadalmasan. Ezután beültünk egy gyors étterembe, majd fogtuk a szatyrokat, és indultunk tovább. Lassan mentünk egymás mellett, mikor Selly hirtelen megállt.

-Nézd Mells, ott az a cipő, milyen szép! – olvadozott a cipő láttán.

-Aha, az tényleg szép, akkor mégsem csizmád lesz. – mondtam mire ő egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, és húzott befelé. Gyorsan megvette a cipőt, és mentünk haza. Vagyis mentünk volna, hogy, ha lett volna mivel.

-Várj felhívom Kevint. – állítottam meg a pláza bejáratánál.

-Okés. – tárcsáztam Kevint, de… de nem Ő vette fel.

-Melissa? – szólt bele a világ legbársonyosabb hangja a telefonba. Hát, ja… pechemre kiírja a telefon a nevem.

-Szia! – mondtam halkan, és Sellyre sandítottam. – Kevin ott van? – tértem a tárgyra.

-Nem, alszik. Dani meg most ment el. – hangja simogatta szívem. Oh… milyen rég hallottam már csodás hangját.

-Rendben. Tudsz… Tudsz valakit aki… aki haza tudna minket vinni a plázából.

-Én nem lennék jó? – kérdezte csalódottan. Még neki van csalódottság a hangjában. Beszarok. Gondolkodtam, bele menjek-e. De bármennyire sem szeretném, muszáj, mert valahogy haza kell jutnunk. A taxi, egy taxi sem volt most arra.

-Legyen. Gyere ide, de gyorsan, mert sietnünk kéne. – mondtam, s ezzel le is tettem.

-Ő volt az? – simogatta meg vállam Selly.

-Igen, és… Ő jön értünk. – csúsztattam telefonom zsebembe.

-Nyugi. Majd beszélek vele.

-Nem kell. Egyszer úgy is találkoztunk volna.

-Így igaz. – simogatta meg vállam. – De nézd, meg is jött. – mutatott elénk. ÉS igen az Ő fekete kocsija parkolt le elénk, majd Ő is kiszállt belőle. Egy ideig összeráncolt homlokkal nézett minket, a hajunk miatt, de aztán még előrébb lépet, s köszönésre nyitotta száját.

-Sziasztok. – túrt hajába zavartan.

-Szia. – mondtuk egyszerre.

-Mizu Joe? Hogy vagy? Rég láttalak! – lépett elé Selly és megölelte, de amikor az utolsó mondatát is befejezte, odasúgott neki valamit. És fogadni mernék, hogy azt, hogy ha még jobban megbánt, akkor kicsinálja! Ez után beraktuk a szatyrokat a hátsó ülésre, és én melléjük ültem. Pont Joe mögé, hogy ha még akar, se tudjon rám nézni. Selly beszélt vele pár szót, de gyorsan hazaértünk. Ott kivettük a szatyrokat, és mentünk volna be, ha Joe nem kapja el a szabad kezem.

-Mells. – mondta félve, s maga felé fordított.

-Neked Melissa. – sziszegtem fogaim közt.

-Kérlek ne haragudj rám. Nem tehetném jóvá?

-Nem Joe, ezen nincs mit jóvátenni. Elcseszted, vállald a következményeit is. – szakítottam ki kezem kezei közül, és bevágtattam a házba.

-Hogy ez mekkora hülye, gyenge-elméjű paraszt. – keltem ki magamból amint becsuktam az ajtót.

-Hóhóhoo… mi a baj? – lépett hozzám gyorsan barátnőm.

-Jóvá akarja tenni!

-Hát ez tényleg nagyon paraszt. De most öltözzünk, mert már hiányzik Nick! – mondta tök cukin.

-Jó gyerünk. Mennyi az idő?

-Már fél öt van. – mondta teljes nyugodtsággal. – Már fél öt van? – szólalt meg pár másodperc múlva, s szinte kivágta a magas C – t.

-Akkor menj, készülj, én addig csinálok valami kaját.

-Oké. – mondta, majd elindult a fürdő felé. Másfél óra múlva készen volt, és átengedte a fürdőt. Lezuhanyoztam sminkeltem, hajat göndörítettem. Még nem szoktam meg a hajam, de már nem is olyan idegen az alak a tükörben. Aztán ettünk egy kicsit, és háromnegyed nyolckor készen ültünk a kanapén, és vártuk Kevint, és Danit.

-Mikor jönnek már? – idegeskedett Sell.

-Nyugi mindjárt itt vannak. – végszóra, hisz amint befejeztem a mondatot már dudáltak is. – Most! – nevettünk fel egyszerre, és táskánkat vállunkra csapva léptünk ki az ajtón. Egy fekete kocsival jöttek. Big Rob vezetett, Kevin elől ült. Dani Selly és Én pedig hátul. Az utat végig beszélgettük, és röhögtük, és akkor tisztáztuk, hogy Selly csak az ajándékok kibontásánál jön be. Ami az elején lesz, szóval sima ügy. Selly egy órát vett neki. Én pedig egy Mr. President feliratú gitártokot csináltattam neki. Remélem tetszeni fog, mert erről áhítozik nap, mint nap. Lassan megérkeztünk, kiszálltunk, és minden szem ránk szegeződött.

-Na most ennyire szörnyűek vagyunk, vagy ennyire dögösek? – kérdezte halkan Selly.

-Ne hülyéskedj már, még jó, hogy dögösek, láttam magam a tükörben. És tetszettem magamnak! – mondtam kicsit egósan, és elindultam befelé. Beérve azonnal Nickhez szaladtam, hogy lefoglaljam addig amíg Selly el nem tud menni valahová, ahol gyorsan el lehet bújni, ha gáz, van.

-Szia Nick! – sikítottam neki, s mikor rám nézett álla a földön koppant.

-Basszus. Mondták Kevinék, hogy jobban vagy, de hogy ennyire! Jó újra látni a régi Mellst! És wow, de csini vagy. Tök jó lett a hajad is. – mondta mosolyogva s megölelt.

-Köszi. És boldog szülinapot. – húztam elő a hátam mögül a szülinapi ajándékát.

-Wow… Mells ez nagyon király! Köszike! – nyomott óriási puszit arcomra.

-Semmiség. – néztem körbe. – Mindenki itt van már?

-Igen, mindenki! Mert?

-Mert nekem van még egy ajándékom! Csukd be a szemed és várj itt. – mondtam neki, majd elszaladtam Sellyért.

-Gyere, már mindenki megjött. Jöhet a belépőd.

-Oké, gyerünk. – kiszaladt az ajtón, én visszamentem Nickhez.

-Nyisd ki, és nézz az ajtó felé. – mondtam mire szép barna szemeit nagyra nyitotta, és az ajtó felé tekintett. Pont időben, az ajtó kinyílt, és Selly sétált be rajta. Nick nagy szemekkel bámulta, nem volt elég, az, hogy itt van. Rátett egy lapáttal az is, hogy bemelíroztatta a haját, és, hogy eléggé merész szerelésben lépett be. Nick pár másodpercig nézte, majd megindult felé, és mikor összetalálkozta felkapta karjaiba, és megpörgette a levegőben. Majd letette és édes csókot váltottak. Olyan aranyosak együtt, olyan szépek. Elnéztem volna Őket, de… de fájt. Fájt, hogy nekem nincs senki, aki boldoggá tehetne, s én is Őt. Ők elmentek táncolni, én meg az italpult felé vettem az irányt. Épp puncsot kanalaztam magamnak, amikor valaki meglökött, és az összes kiment az asztalra.

-Jaj, bocsi. Nem szándékos volt, csak megcsúsztam egy kicsit. – Mondta, mire én felé fordultam, és lefagytam egy kicsit. Zöld szemei megbabonáztak, csodásan csillogtak. Aranyosan mosolygott rám, én nem bírtam nem visszamosolyogni. Haja zselézve volt. Még nem találkoztam vele. De valami volt a jelenlétében, valami elragadó.

-Oh… semmi baj, nem ment rám, csak az asztalra. – fordítottam el zavartan a fejem.

-Akkor megnyugodtam. – mondta mire értetlen szemekkel néztem rá. – Ilyen klassz szerelést nem lenne szívem elrontani, még ha akarnám sem. – mosolygott még mindig olyan aranyosan, és kisfiúsan. – Nem találkoztunk még. David Hanrie vagyok. – nyújtotta felém kezét.

-Melissa Sweet, de csak Mells. – fogtam vele kezet mosolyogva.

-Szép neved van. – húzta el kezét, majd kivette másik kezemből a poharat, és megtöltötte punccsal. – Tessék.

-Köszönöm! – pirultam el teljesen, és meghúztam a pohárkát.

-Nincs kedved táncolni? – biccentett fejével a táncparkett felé. Táncolni vele? Miért is ne. Szabad vagyok, szóval megtehetem.

-De, szívesen. – tettem kezem övébe, miután kidobtam a puncsos poharat. Bevitt a középre, és ott kezdtünk el táncolni. Elég gyors diszkós zene ment, ezért nyomulósan táncoltunk. Már jó ideje ment a zene, amikor valaki elkapta a karom, és elrántott onnan.

-Mi van? - förmedtem az illetőre, de még nem tudtam, hogy ki az. Nem szólt semmit csak kihúzott a tömegből. – Hagyj már. – rántottam ki csuklóm, ujjai közül. S ekkor néztem rá. A szívem megállt egy pillanatra, majd hihetetlen gyorsasággal kezdett kattogni mellkasomban. – Mi a fene bajod van? – szóltam ingerülten Joehoz.

-Miért táncolsz így vele? – kérdezett vissza ugyan úgy.

-Miért érdekel az téged? Miért érdekellek egyáltalán? Mi közöd van hozzám? Semmi Joe, semmi. Megcsaltál, porig aláztál, és még te vagy felháborodva? Törődj bele, én már nem leszek a tiéd! Szállj le rólam, menj Demihez! Nem érdekelsz! Végre jól éreztem magam, végre találtam valakit, aki talán eltudna felejtetni, de neked kavarni kell a szart, igaz Joe? – ordítottam könnyezve, majd kimentem a kertbe. Zokogtam, nem volt elég, hogy délután kiosztottam, most is elrángatott. Mi köze van hozzám? Próbálom elfelejteni Őt, teljes egészébe, de nem engedi. Egyszerűen mindig ott van ahol nem kéne lennie.

Lépteket hallottam, letöröltem könnyeimet, majd hátra fordultam. Legnagyobb meglepetésemre nem valamelyik Jonas jött ki hozzám, hanem David. Szemeimet lesütöttem, s csak néztem kezeimet.

-Gondolom hallottad! – nyögtem ki a legésszerűbb mondatot, ami most eszembe jutott.

-Igen! – állt mellém. Levette a dzsekijét, és hátamra terítette. Igaz rajtam is volt egy kis dzseki, de nem ért valami nagyon sokat.

-Köszi. – fordítottam felé fejem.

-Semmiség. De, kérdezhetek valamit? – nézett szép zöld szemeivel enyémbe.

-Persze, már úgy sem lehet rosszabb estém. – nevettem fel kínomban.

-Komolyan gondoltad, amit bent Joe fejéhez vágtál? Hogy, találtál végre valakit, akivel boldog lehetnél? – kérdezte reménykedve, én erre elmosolyodtam, szembe fordítottam magammal.

-Minden egyes szót. – mondtam halkan.

-És, ki az, aki mellett felejteni tudnál? – kérdezgetett tovább, s egy apró pici mosoly bújt meg aljai szélén.

-Tudod… ma találkoztam egy sráccal, szép zöld szemei, és édes mosolya van. Amikor először hozzám ért, majdnem leöntöttem magam a jóvoltából. Ismered netán? – kacérkodtam vele.

-Lehet, de ha megtalálnád, mit tennél vele? – lépett hozzám még közelebb.

-Megkérném, hogy csókoljon meg! – suttogtam, s tekintetem szemei, és ajkai között cikáztak. Ő halványan elmosolyodott, majd fejével lassan közelített enyémhez. Éreztem leheletét arcomon, orrunk már érintette egymást. Kezét derekamra helyezte, s lassan közelebb húzott magához. Mellkasa, mellem súrolta. És lágyan lassan megcsókolt. Édesen csókolt, érzékien. Sosem csókolt még így senki. Csókjától megremegtem, csak úgy, mint a Joe csókjától is. Volt benne valami különleges, valami, amit nem tudtam hova tenni. Ilyen lehetetlen, de ugyan azt váltja ki belőlem, mint Ő. Egész testem bizsergett, nyelve lassú táncra hívta enyémet. Pár percig tartott az egész, de olyan volt, mintha azt az egy hónapot újra éltem volna. De… de mégis máshogy.

Ajkai elváltak enyémektől, s nézett mélyen szemembe.

-Gyere, menjünk be, mert megfázol. – fogta meg a kezem, és bevezetett. A buli további részében ismerkedtünk, nevetgéltünk. Sokat beszélgettünk a többiekkel, csak Joeval és Demivel nem. Ők eltűntek valahová, és senki sem tudta hova. Gyanús volt, hogy mid a ketten felszívódtak, de különösebben nem izgatott. Vagy, legalább is nem akartam, hogy izgasson. A buli hajnali fél ötig tartott, és akkor is már csak páran voltunk. David, Kevin, Dani, Selly, Miley, én, és persze Nick. Nick még akkor is fel volt pörögve, amikor mentünk haza. Ő szórakoztatott minket a kocsiban, akkor, amikor épp nem Selly ajkain csüngött. Annyira szeretem Őket! Majd a házunk előtt tettek ki, Selly, és Nick hosszas búcsúcsók után elszakadtak egymástól, és végre az ajtóig is elértünk. És végül is azt leszámítva, hogy Joeval cirkuszoltunk egy kicsit, nagyon jó buli volt. És megfogadtam, nem fogok utána sírni, tovább kell lépnem, és erre pont jó lesz David. Vele megvan az a bizsergés, és igaz nem bízom még benne, a többi pasi hatására, de akkor is vele tovább tudok majd lépni. Nem érzek szerelmet még, mert szívem még Joe-é. De ugyan olyan reakciókat vált ki belőlem, mit Ő. Még a bulin számot cseréltünk, és megbeszéltük, hogy találkozni fogunk másnap. És már nagyon is vártam a másnapot. Hogy szép zöld szemeibe nézhessek, és apró mosolyaival kápráztasson el.

És itt vannak a ruhák=):

Mells otthoni rucija:Mells bulis rucija:
Mells cipője:
Selly rucija:

Selly cipője:

23. rész

Sziasztok!

Most nagyon jó dolgotok van mert megint kaptok egy részt!

Köszönöm a kommenteket, nagyon köszönöm!

És örülök, hogy tetszett! Most is sok komit szeretnék kapti, próbáltam kitenni magamért, de majd ti megírjátok remélem, hogy milyen lett!

És ajánlom hozzá ezt a számot: http://www.youtube.com/watch?v=J3UjJ4wKLkg&ob=av2e

Én nagyon szeretem, és teljesen illik ehhez a részhez.

Puszi

UI: Nickii!!! Nálad mikor lesz már rész???=D Puszillak Szívem!!

Joe szobájában ébredem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hogyan kerültem oda, de aztán minden bevillant. Demi fenyegetése. Joe, ahogy elment mellettem. Aztán a csók, és onnan semmi más. Valaki fogta a kezem, ránéztem az illetőre. Barna haj, napbarnított bőr. Feje az ágyon volt, de tudtam, hogy Joe az. Kezem kihúztam az Ő kezéből, mire Ő felkapta a fejét, és aggodalmasan nézett rám.

-Mells. – ugrott fel az ágy melletti székről, és ölelt volna meg, de én eltoltam. – Mi a baj? – nézett rám értetlenül.

-Nem szeretnél velem megosztani valamit, ami rám is tartozik?- néztem rá, és reménykedtem abban, hogy elmondja. Ha legalább megcsal, akkor van vér a pucájában, és megmondja.

-Nem, nincs semmi. – mondta a szemembe nézve. A szemembe nézett, és rezzenéstelen arccal vágta a képembe, hogy nem történt semmi.

-Kérlek menj ki, és küld be Nicket! – suttogtam lehajtott fejjel.

-De… - kezdte volna, de félbeszakítottam.

-Menj! – mondtam valamivel hangosabban. Ő felállt, és elindult az ajtó felé. Onnan még visszanézett, majd kilépett. Könnyek gördültek le az arcomon, mikor, Nick belépett. Gyorsan oda szalad hozzám, és átölelt. Én a vállán sírtam, úgy tíz percig, Ő pedig csak nyugtatni próbált. Mikor nagyjából lenyugodtam, elengedett, és leült mellém az ágyra.

-Mi mondott? – kérdezte idegesen.

-Meg kérdeztem, hogy történt-e valami, amiről nekem is tudnom kéne, és szemrebbenés nélkül válaszolta, hogy nem.

-Ekkora görényt. – pattant föl az ágyról, és indult az ajtó irányába. Még épp, hogy el tudtam kapni a csuklóját, és visszafordítottam.

-Ne, Nick, nem ér annyit. Ha már Ő ilyen szívtelen, akkor legalább mi ne legyünk azok! – felülte az ágyban, és Ő is mellém ült.

-Igazad van.

-És még ne mondjuk el neki, hogy miért lettem rosszul, legen annyi neki, hogy keveset ittam, és kiszáradtam. Majd még otthon is rákérdezek, és ha ott is nemleges választ kapok, akkor kipakolom a cuccait.

-Rendben. – mosolygott bíztatóan. – Érted mindent.

-És amúgy milyen volt a buli? – kérdeztem keserédesen.

-Én nem voltam ott, szóval nem tudom. Joet elküldtem Kevinnel, a többiek meg maradtak.

-Kik többiek?

-Maya, Dani, Mandy. Nekik elmondtam, hogy mi történt, majdnem nekimentek Joenak. Viszont Joe nem tud arról, hogy láttad Őket. De anyáéknak nem mertem elmondani. Jobb, ha te, vagy Ő mondja el. Ők is aggódnak érted. – nevetett fel. Maya és Mandy, velük is nagyon jóban lettem, jó fejek nagyon. – És Selly is hívott, ha így utólag nem bánod felvettem a telefonodat, és beszéltem vele. Neki is mondtam, hogy most miért nem vagy elérhető, és Ő is azonnal gépre akart ülni, és szétverni Joet. De megnyugtattam, már amennyire tudtam. – mosolygott rám. – Tudod, hogy mennyire félt?!

-Igen, tudom. Nekem is volt pár őrült próbálkozásom, nem csak neki. – hajtottam le félénken a fejem.

-Ezt hogy érted? – kérdezett vissza értetlenül.

-Neked nem mesélt semmit a volt barátjáról?

-Nem. Mi történt?

-Nem hiszem, hogy ezt nekem kéne elmondanom. – suttogtam.

-Kérlek. Erre neki még sokáig nem lesz lehetősége. Tudni szeretném, hogy mi történt.

-Hát jó… - fújtam ki a levegőt. – Egyik este, amikor pizsi bulit tartottunk Sellyvel, áthívtuk a fiúkat is, az akkori pasinkat. De volt egy gyerek, aki rá volt kattanva Sellre, és aznap este Ő is megjelent. Azt állította, hogy Sellel kavar, erre Roli, Sell akkori barátja ideges lett. Kocsiba ült, és még hajnalban frontálisan ütközött, és meghalt. Sell összeomlott, mikor sikerült talpra állítanunk, bíztunk abban, hogy nem lesz baj. Így egyik nap magára hagytuk, de rossz ötlet volt. Perceken múlott, és szerencsében, hogy pont akkor szaladtam be, hozzájuk. A földön találtam meg egy konyhakés mellett, és egy hatalmas vértócsában. Túlélte, de az óta te vagy az első barátja, és még mindig nagyon fél, hogy elveszít valakit, ezért is akart idejönni.

-Most már értem. És mi az, hogy neked is voltak ilyen próbálkozásaid?

-Nekem Krisz volt az, aki mindig mellettünk állt, míg ez az egész megtörtént. Ő volt a barátom, de aztán el kellett költözniük, és, és megbeszéltük, hogy távkapcsolatban élünk tovább. Mire Ő megcsalt, az egyik legjobb barátnőmmel. Én nem akartam szenvedni, mint Sell. Nem az ereimet vágtam fel, hanem minden gyógyszer beszedtem, amit a házban találtam. És nem is fájt. A végén már nehezen kaptam levegőt, de bíztam abban, hogy könnyebb lesz, ha meghalok. Bevittek ugyan a kórházba, de újra kellett éleszteni. – meséltem neki lehajtott fejjel. – De megfogadtam neki, hogy soha többé nem teszek ilyet egy fiú miatt sem. És, most nem tudom mi lesz velem. Én tényleg szeretem a bátyádat, tiszta szívemből. Még senkit sem szerettem ennyire. – kezdtem el pityeregni.

-Jaj Mells. Tudod, hogy mi mindig melletted állunk majd. Igaz? – ölelt meg szorosan.

-Igen tudom, és hálás is vagyok! Amúgy, meddig voltam eszméletlen? – kérdeztem könnyeimet törölgetve.

-Durván másfél napot. El sem mozdult mellőled. Már amióta hazajött a buliból. Még enni sem evett.

-Szegény… biztos megéhezett a nagy csókcsatában, meg a várakozásban, hogy valyon mikor kelek fel, hogy újra a szívembe vághassa a kést.

-Jól van, már jobban vagy, tudsz gúnyolódni. – mosolygott rám.

-Azt bármikor. De most jobb lenne menni. Még ki kell osztanom Joet. – mondtam és már keltem fel, vagyis csak álltam, mert eddig is ültem.

-Várj segítek. – nyúlt utánam mikor megszédültem.

-Köszi. – mondtam már az ajtóban. Lementünk, megnyugtattam mindenkit, hogy jól vagyok aztán elindultunk haza. Joe kocsijával mentünk, nem akartam motorral menni, annyira még nem vagyok jól. És Joenak sem lenne könnyű kézben hazacipelni az összes cuccát. Már sötétedett, szóval valószínűleg átaludtam egy teljes napot, és még azt az éjszakát.

-Kókusz! – kiáltottam el magam amint beléptünk a házba. Kutyusom ugatva szaladt hozzám, s majd ledöntött lábamról. – Na, na, na… azért nem kell rám ugrani. Hiányoztam? – simogattam meg mosolyogva. – Gyere, adok neked kaját. – álltam fel, s már indultam volna, ha Joe nem karol át.

-Hagyd majd én, menj pihenj.

-Nem, meg tudom csinálni. Nem vagyok rokkant. Te viszont menj és ülj le, beszélnünk kell. – szakítottam ki magam kezei közül, és indultam el a kamra felé. Raktam ki Kókusznak kaját, és vizet, és visszamentem Joehoz. Leültem törökülésben a kanapé másik végébe, és úgy néztem rá.

-Utoljára kérdezem meg. Van valami, amiről tudnom kéne? – kérdeztem határozottan pár perc után. – Őszintén! Nem fogok cirkuszt csinálni, csak mond el, ha van valami. – mereven nézett maga elé, és nem szólalt meg. Csak néztem rá, de Ő nagyon gondolkozott.

-Nincs semmi. – mondta még mindig az asztallapot nézve.

-Cseszd meg! – ugrottam fel a kanapéról. Berontottam a szobánkba, és elkezdtem kidobálni a ruháit.

-Mit csinálsz? – hallottam hangját az ajtóból.

-Segítek pakolni! – kiabáltam vissza ingerülten.

-Miért?

-Mert nincs benned annyi emberség, hogy megmond, ha már megcsaltál! – néztem rá. Ő erre a mondatra lehajtotta a fejét, és nekidőlt az ajtókeretnek.

-Honnan tudod? – kérdezte halkan.

-Hát nem tőled! És mégis mi az, hogy honnan tudom? Ha megcsalom a pasim, nem az a legelső, hogy szembesítem vele, hogy egy gerictelen féreg vagyok? Nem, te nem ezt tetted! Kétszer kérdeztem meg, kétszer Joe! És mind a kétszer a szemembe hazudtál, most meg még azt kérdezed, hogy mi a bajom? Láttalak titeket! Láttam, ahogy megcsókolod, láttam rajtad, hogy nem tiltakoztál! És a koncert előtt megfenyegetett a kis ribancod. Tudod jól, hogy utálom a csajt, és pont vele. Csak figyelmeztetlek, hogy a pénzed, és a hírneved kell neki. – ordítottam a képébe tíz centiről.

-Ne mond ezt róla! Nem a hírnevem és a pénzem kell neki! Ismerem, sosem tenne ilyet. Épp ellenkezőleg, te vagy az, akinek csak a pénzem kell! – kiabálta vissza.

-Mond! Egyszer is kértem, hogy vegyél meg nekem valamit? Kiálltam veled a vakuvillanások kereszttüzébe? Nem! Akkor szerinted ki az, aki a pénzedre hajt? – ordítottam neki, most a táskája mellől. Ezután nem szólt semmit, amíg pakoltam. Ott állt az ajtóban szótlanul, s nézett maga elé. Majdnem minden cuccát bedobáltam a táskájába, amikor megszólalt.

-Sanjálom! Igazad van, egy görény vagyok. Csak olyan dolgokat mondott rólad, amitől összezavarodtam.

-Sajnálhatod is! Kinek hiszel? Annak, aki bepróbálkozott a tesóidnál is, vagy annak, aki szerelmet vallott neked, és te is neki?! Ha csak egy kis eszed lenne, most nem lennél ilyen helyzetben. – nevettem a képébe.

-Kérlek Melissa, sajnálom! – fogta meg a karom mikor elmentem mellette.

-Nem Joe, te csak azt sajnálod, hogy rajtakaptalak, és, hogy nem neked van igazad! – ráztam le magamról a kezét.

-Melissa, szeretlek, kérlek, bocsáss meg! – könyörgött nekem. Jó, hogy térdre nem borult előttem.

-Hagyj, ha szeretnél, nem csókoltad volna meg! – megfogtam a táskáját, kinyitottam az ajtót és kilöktem rajta. – Tudod, én, tényleg szeretlek, de ez nagyon fájt! A többi cuccodat, amit most nem találtam meg, azt majd elküldöm Nickkel.

-Melissa beszéljük meg, kérlek! – állt elém, s fogta volna meg a kezem.

-Ezen nincs mit megbeszélni, menj el! – vettem ki kezem övéből. Ő még állt pár másodpercig, majd kilépett a küszöbön, én pedig becsaptam az ajtót, és nekidőlve, lecsúsztam a földre. Eddig bírtam, nem tudtam tovább bent tartani a könnyeimet. Zokogni kezdtem, s nem tudtam mivel érdemeltem ki mind ezt. Mit követtem el az életben, hogy ezt érdemlem? Miért teszik ezt a pasik? Hogy lehetnek ilyen szívtelen dögök?

A telefonomért nyúltam, és Nicket tárcsáztam. Nem akartam egyedül lenni, féltem, hogy valamit teszek. Kicsit furcsán hangzik, de ha elborul az agyam, akkor megint megteszem azt, amit rég.

-Igen? – szólt bele a telefonba kicsit álmos hangon.

-Nick… - szóltam a telefonba, de a sok sírástól nem tudtam többet kinyögni.

-Melissa, mi a baj? Mi történt?

-Gyeretek ide, kérlek! Nem akarok egyedül lenni. – mondtam, mikor meg tudtam szólalni, majd kinyomtam. Ott ültem az ajtóban, már egy kicsit arrébb csúsztam, még mikor erőm is volt annyi, hogy be tudjanak majd jönni. Csak ültem és zokogtam. Kókusz meg ott járkált fölöttem, és nézett szegény, hogy mi lehet velem. Nem telt sok időbe, beszélgetést hallottam, majd Dani, és Mandy szaladt be a házba, rajtam majdnem átesve.

-Mells, Mells, jól vagy? – térdeltek le mellém, s néztek aggódó tekintettel. Fejem nagy nehezen felemeltem kezemből, és az ajtó felé néztem. Nick ott guggolt Joe előtt. Ő is könnyezett, és a falnak támaszkodva ült.

-Nem, nem vagyok jól. – mondtam őszintén. – Maradjatok itt, kérlek… - néztem rájuk könnyes szemekkel.

-Itt maradunk. Ne aggódj, nem hagyunk egyedül! – ölelt át szorosan Dani.

-Melissa. – lépett elém Nick, és guggolt le. – Haza kell vinnem. A lányok itt maradnak. Kérlek, ne csinálj hülyeséget. – puszilt homlokomra, majd felállt, és megállt előttünk. – Figyeljetek rá. Ne hagyjátok egyedül. – mondta, majd megfordult, és kiment a házból.

-Gyere, feküdj le. – próbáltak felsegíteni, de nem hagytam magam.

-Ne… nem akarok.

-Rendben, hátha majd Nickre hallgatsz. – simította meg a fejem Mandy, és magához húzott. Fájt, nagyon fájt. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de nem tettem, mert akkor biztos benyugtatóztak volna. Csak sírtam a padlón, karjaimmal lábam ölelve, s összegubózva. Nem tudtak elmozdítani, még Nick sem. Ott ültek mellettem, és nézték, ahogy keservesen sírok. Egy idő után Kevin is befutott, mert nem találta otthon Dani-t. Majd hajnalban, kezdtem álmosodni, és nem volt erőm ellenkezni. Nick ölbe kapott és bevitt a szobámba. Rám erőltettek egy pohár vizet, és amint párnát ért a fejem már a tudatlanságban lebegtem.

22. rész

Na sziasztok itt a rész, mivel bntiben vagyok nem tom ikor hozok, de remélem nem tart sokáig a netnélküli horror élet! Tegnap este fél 11kor már kész lettem, de elvették a netem szal most tudtam hozni.

De nem dumálok, jó olvasást, várom a véleményeket!

Puszi

Reggel kipihenten keltem, és úgy éreztem, hogy egy kis köhögés, és ott fújás mellett, már jól vagyok. Joe még mélyen szuszogott, mellettem, én elnyúltam a telefonomért, és megnéztem mennyi az idő. Fél kilenc volt. Joenak délután próbára kellett mennie, én, pedig amíg Ők próbálnak, addig Danise-el és Danivel tortát sütünk. Aztán lesz egy koncert este. Koncert után összeülünk egy családi vacsorára, hogy mi is felköszönthessük. Kevin és Nick már elintézték a helyet, ahová majd este elmegyünk bulizni. És a „Jonas Csapattal” is le lett beszélve, hogy felköszöntik szerelmemet.

Megpróbáltam ki mászni karjai „fogságából”, úgy, hogy ne keltsem fel. És sikerült is. Kicsit mocorgott, de addig, szinte levegőt is félve vettem. Nem akartam, hogy még felkeljen. Reggelivel és csókokkal készültem neki. Remélem tetszeni fog. Kimentem a szobából, Kókuszt is kihúztam nehogy felkeltse. Raktam ki neki kaján, és vizet, majd kinyitottam a hátsó ajtót, és a konyha felé vettem az irányt.

-Mit csináljak? - tettem fel a nagy kérdést. Rántotta baconnel? Vagy inkább tükörtojás? Talán palacsintát? Igen, az lesz a nyerő. A palacsinta a kedvence!

Sikerült kitalálnom, mit csinálok reggelire, majd nekiálltam. Nem csináltam sokat, csak egy reggelire valót. Megcsináltam felpakoltam egy tálcára, és újra gondolkozni kezdtem. Mit vegyek fel? Van egy fekete sokat mutató ruhám, ami nagyon tetszik neki. De még sosem sikerült rávennie, hogy vegyem fel neki. Talán most. De nem merem. Úgymond nagyon „izgató” a ruha. De ezt most az Ő kedvéért. Úgy is csak itthonra veszem fel neki. Halkan bementem a gardróbomba és megkerestem a ruhát. Kint a fürdőben elkészültem, és kerestem hozzá néhány kiegészítőt. Raktam fel egy halvány füstös sminket. És a „kedvenc” szájfényét. Cseresznyés illatú, és szerinte még az íze is cseresznyés. Mikor kész lettem, még gyorsan belepillantottam a tükörbe, és tetszett, amit láttam. Ha pasi lennék, magamra vetném magam.(xD egoxDby: szerk) Fújtam magamra egy kis parfümöt, nem sokat, nehogy arra keljen fel, csak, hogy legyen rajtam. Aztán kimentem a konyhába. Öntöttem neki egy kis narancsos gatorade-t. Ma mindenből csak a kedvencét kapja! Tálcát a kezembe vettem, és beléptem a szobába vele. Joe még mindig mélyen aludt. A tálcát leraktam az ágy másik végébe, hogy még véletlenül se rúgja fel nyújtózkodás közben. Én pedig felmásztam mellé. A ruhámat megigazítottam, és arcát kezdtem el simogatni. Közben nevét suttogtam. Nem mozdult. Arcára pusziltam, majd egyre beljebb haladtam szája felé. Kezem lecsúszott csupasz mellkasára, és azt cirógatta. Ajkaira pusziltam, mire elmosolyodott, és magához húzott.

-Kis sunyi, nem aludtál? – néztem szemébe nevetve. Azok a szép barna szemek, istenem. Reggel a legszebb a szeme.

-Nem, már nem. Most keltem egy öt perce, csak lustultam egy kicsit. – mondta majd elhúzódott tőlem egy kicsit, és végignézett rajtam. – És úgy néz ki, jól tettem. – nézett vissza szemembe mosolyogva.

-És ez még semmi. – felültem, és közénk húztam a tálcát. – Boldog Születésnapot! – mosolyogtam rá, majd közelebb hajoltam és megcsókoltam.

-Hm… fincsi cseresznyés szájfény, palacsinta, a kedvenc narancslevem, ágyba hozott reggeli, a sexy fekete ruhád, és egy gyönyörű lány a szülinapomon. Nem is kívánhatnék jobbat!

-Oh… de édes vagy. – húztam még szélesebbre mosolyom. – Na, egyél. Aztán készülj, mert menned kell a próbára. – adtam kezébe a tálcát.

-Öcsém… még a születésnapomon is koncertezni kell. Ez, de szívás! – kelt ki magából egy kicsit, majd feljebb ült és falatozni kezdett. Mikor befejezte, még beszélgettünk egy kicsit, helyesbítek csókolóztunk egy nagyon kicsit. Tényleg csak egy nagyon kicsit, kb. fél órát. Már ott tartott, hogy a ruhát veszi le rólam, de egyszerűen nem bírtam elszakadni ajkaitól. Csókja íze, olyan édes volt, mint a legédesebb gyümölcs a világon, érintésétől lángoltam. Így nem is lehet véget vetni a dolognak, de muszáj. Neki ott a fogadalma, és nem szeretném, ha miattam szegné meg. Már a nyelvem is zsibbadt. Ő fölöttem támasztotta magát, és egyre csak húzta feljebb ruhámat. Alatta pedig csak egy csipkés francia bugyi és egy hozzá illő fekete melltartó volt. Nem sikerült leállnom, nem ment. És ahogy észrevettem neki eszébe sem jutott. Keze érzékeny pontomhoz csúszott, és simogatni kezdett. Ajkait elszakította enyéimtől, és nyakam kezdte csókolni. Körmeimmel izmos hátát karmoltam, s néha hajába is beletúrtam. Kezét bugyim alá csúsztatta, és úgy kényeztetett tovább. Olyan érzékien, olyan gyengéden csinálta, mintha ez lenne a hivatása. Kezdek kételkedni abban, hogy még mindig szűz. Fejem nyakába hajtottam, és torkomból apró hangok, nyögések szakadtak fel. Voltam már fiúval, nem is eggyel, de ilyet még velük sem éltem át. Nem kell prostinak nézni, csak volt olyan pasim, akivel elértünk odáig. De ezt nem tudták kiváltani előlem. Csúcsra érve, testem megremegett, és levegő után kapkodtam. Nyakába haraptam, nem nagyon, de ott lesz a nyoma… azt hiszem. Ő mosolyogva felemelte fejét, és nézett barna szemeivel.

-Szeretlek. Köszönöm. – suttogtam, mikor már meg tudtam szólalni. Válaszul csak egy csókot lehelt ajkaimra.

-Én is Szeretlek! – mondta még mindig mosolyogva, majd lefordult rólam. – Tudod, hogy szétkarmoltad a hátam? – kérdezte nevetve.

-Gonodoltam, de oh… tudod mennyire jó volt? – mondtam neki, de amint kiejtettem a számon, el is vörösödtem.

-Örülök, hogy tetszett. – simogatta meg arcom.

-Ezt még majd viszonzom. Na, de, szedd össze magad. – sóhajtottam fel.

-Szavadon foglak. – állt fel az ágyról, majd visszahajolt, és számra puszilt, vissza lehúzta a ruhám, és rám kacsintott, majd kiment a szobából. Én felültem, és kifújtam a levegőt.

-Ú… Istenem. – nevettem fel magamon. Megfogtam a tálcát, és kisétáltam vele a szobából. Kókusz még a kertben játszott, Joe a fürdőben volt, én meg csináltam magamnak kávét. Bár nagyon is felébredtem Joe reggeli akciójától, nagyon is szükségem volt a kávéra. Háromnegyed óra múlva készen jött ki a fürdőből. Hm... Milyen jó illatot hozott maga után.

-Én kész vagyok! – állt elém. Két kezével csípőm fogta közre, testével hozzám simult, és úgy mosolygott rám.

-Most miért mosolyogsz így? – kérdeztem rá, mert nem tudtam min kattog az agya.

-Csak a reggelre gondoltam. – na, ez volt az a mondat, amibe teljesen belepirultam. – Milyen jó ébresztést kaptam, finom volt a reggelim, és a desszertem is, hú… na, az nagyon fincsi volt. – És fokozta, még jobban belepirultam. Lehajtottam a fejem, majd mosolyogva felemeltem.

-Tudod, hogy kell az embert zavarba hozni. – öleltem át derekát, és húztam még közelebb magamhoz.

-Zavarba hoztalak? – kérdezte csábító mosollyal az arcán.

-Oh… az nem kifejezés. – nevettem el magam, és fejem mellkasára hajtottam.

-Én most elmegyek, jössz velem? – kérdezte, és még jobban szorított magához.

-Hová mész? – emeltem fel fejem.

-Jelmez boltba.

-Na, ne… előjött DJ. Danger? – nevettem el a végét.

-Nem, majd csak fog. Na, jössz? – puszilt orrom hegyére.

-Aha, de ugye azt tudod, hogy fél négyre az arénában kell lenni?

-Aha, na ha kész vagy? Mehetünk? – nézett végig rajtam. – Nem, így nem mehetsz ki az utcára. Még a végén lecsapnak a kezemről.

-Nyugi, az nem fog megtörténni. De megyek és átöltözök. – de nem akart elengedni. Percekig küzdöttem vele, és próbáltam levenni magamról kezét, de nem engedett „szorításából”. Már húzni is megpróbáltam, de nem engedett el, és nem is mozdult egy tapodtat sem.

-Na jó. Kérlek, engedj el. – álltam vissza szembe vele. Nem mozdult, csak mosolygott rám. Nyakához hajoltam, orrom végighúztam vékony bőrrétegén. Engedett egy kicsit szorításából, de még nem eléggé ahhoz, hogy el tudjak menni. Végigcsókoltam nyakát, melyet akadozott sóhajokkal válaszolt. Már alig fogott. Utoljára bele haraptam nyakába egy kicsit, és teljesen elengedett. Szerintem nem számított arra, hogy faképnél hagyom akkor, amikor teljesen felizgattam, de más út nem volt, ahhoz, hogy szabaduljak karjaiból. Nevetve léptem ki karjaiból, és mire feleszmélt már csak a levegőt szorongatta.

-Köszi. – kiáltott utánam, én meg csak virultam az orrom alatt. Tíz perc múlva már a kocsiban ültünk és tanakodtunk, hogy melyik jelmezboltba menjünk be.

-De attól függ, hogy milyen jelmezt akarsz! Mert van vagy 20 bolt csak ezen a környéken. – magyaráztam neki, amikor már teljesen egymás ellen fordultunk, hogy melyik legyen. – Szóval, mit szeretnél venni?

-Valami vicces szülinapi jelmezt. Mondjuk ajándékos dobozt. – jelent meg az a bizonyos lámpácska feje fölött. Mire én felnevettem rajta.

-Mi lenne, ha inkább torta lennél?

-Az nagyon jó. – kiáltotta a kocsiban.

-Valamelyik nap amikor dolgoztál, bementem a városba, és pont láttam egy torta jelmezt. Oda benézhetnénk. Itt van kb. száz méterre.

-Oké. Mond az utat. – mosolygott rám szélesen, majd újra az utat figyelte. Lassan odaértünk, és bementünk a boltba. Az eladónak elállt a szava, hogy személyesen Joe Jonas áll előtte. Fiatal kis csaj volt. Nem lehetett több tizennyolcnál. Megkérdeztem, hogy megvan-e még az a torta jelmez, és Ő szinte repült a raktárba, és hozta nekünk. Joe bement a próba fülkébe, addig én leültem a fülkével szemben lévő padocskára, és vártam a csodára.

-Na milyen? – lépett ki a „tortában” szerelmem.

-Nagyon jól festesz benne. – nevettem el magam amint megláttam.

-Biztos? Nem szélesít? – teszem hozzá másfél méter átmérőjű volt a ruha, szóval nem, egyáltalán nem szélesítette. – És a lábaim jól mutatnak benne? – farmernadrág volt rajta. – Milyen a dekoltázsom? – nyakáig ért a ruha. – Kiemeli a fenekem? – teljesen eltakarta a fenekét.

-Most engem utánzol? – kérdeztem nevetve. És tudtam, hogy engem utánoz, én is kb. ezeket a kérdéseket tettem neki fel, amikor jöttünk vásárolni.

-Nem tudom. Téged hívnak Melissa Sweetnek? Mert akkor igen. Borzasztóan válogatós a csaj. – panaszkodott szörnyülködve.

-Oh… Hát, ha ennyire idegesít, akkor miért vagy még mindig vele? – vontam fel szemöldököm, s közben felálltam

-Mert szeretem, Ő az egyetlen, akit szeretek! – sétált lassan hozzám, majd amennyire csak tudott a tortától megcsókolt.

-Én is szeretlek. Így… - néztem rajta végig. – ahogy vagy. – mondtam mosolyogva.

-De biztos, hogy jó lesz ez? – kezdett el megint nyávogni.

-Szájzár! Nagyon sexy vagy benne! – pusziltam ajkaira, és visszatoltam a fülkébe. Pár perc múlva már a torta jelmez kíséretében huppantunk be az autóba, és gurultunk haza.

-És mikor kapom meg az ajándékom? – vette fel 1000 W-os mosolyát a nappaliba lépve.

-Reggel megkaptad, nem? Felvettem a fekete ruhát, és engedtem, hogy a bugyimba nyúlj.

-Csak annyi az ajándékom? Hát, jó. – játszotta el a szomorút.

-Dehogy ennyi! Kapsz még majd valamit, de nem most. Vagy ha jobban meggondolom. Nem, nem most. Pedig szerintem nagyon örülnél neki, de akkor sem lenne jó ötlet most oda adni. Szerinted mikor adjam oda? – fordultam hozzá mosolyogva.

-MOST! – újra elmosolyodtam rajta, majd megráztam kicsit a fejem.

-Ülj le. – mutattam a kanapéra. Ő jó kisfiút játszva leült a kanapéra, és várta a nagy ajándékot. Beszaladtam a szobámba, és elővettem az ajándékát a gardrób leg eldugottabb részéből. Képes lett volna megtalálni, szóval jól el kellett rejtenem. Lassan kilépkedtem a szobából. A dobozt hátam mögé dugtam, nehogy idő előtt észrevegye.

-Fordulj el, és csukd be a szemed. – szóltam neki az ajtóból. Így tett, én meg kiballagtam a nappaliba, és a kanapé mögé álltam. Kezemben elé tartottam a dobozt, és fejére pusziltam.

-Kinyithatod. – suttogtam, mire Ő felemelte pilláit, és kinyitotta mélybarna szemeit.

-Ez mi? – kérdezte izgatottan, és kivette kezemből, hogy ki tudja bontani.

-Nézd meg, remélem, tetszik. – ültem le mosolyogva mellé. Kezem babráltam idegességemben, hogy tetszik-e majd neki. Mikor sikerült kibontania, elállt a szava. Nem tudtam mit gondolhat. Félve néztem arcára, de Ő hitetlenkedve nézett rám.

-De… Hisz ezt megvették. Elvitték az utolsó darabot is. – nézett rám mosolyogva.

-Valaki, aki nagyon szeret, elhozta az utolsó darabot. Tetszik? – kérdeztem félve.

-Igen! Naná! Még jó, hogy tetszik! Imádlak Melissa! És a méret is jó! – ölelt meg szorosan, majd eltávolodott, és hevesen megcsókolt.

-Örülök, hogy tetszik! Féltem, hogy mit fogsz hozzá szólni! – szólaltam fel megkönnyebbülten. – Boldog 20. születésnapot Joseph Adam Jonas! – simítottam végig arcán.

-Köszönöm! Ez a legszebb szülinapom. Te mellettem vagy, megkaptam a világ legjobb csukáját, és a reggeli ébresztés is nagyon fincsi volt. – mosolygott képembe. Ez nem lehet igaz, még hányszor fogja felhozni?!

-Oké, itthon zavarba hozhatsz! De ha a szüleid előtt megemlíted a reggelt, akkor neked annyit. Simán le fogják vágni, hogy történt valami.

-Oké, előttük nem mondom. De akkor is tetszett a reggel. – nyújtózkodott elégedetten. Nekem meg csak még jobban vörösödött a fejem.

-Milyen gonosz vagy! – szűkítettem össze szemeim, és felálltam mellőle.

-Miért? Neked… nem volt… jó? – kérdezte kétségbeesetten. Elmosolyodtam majd visszaléptem, és leguggoltam elé.

-Jól figyelj! : Isteni volt a reggel. Nagyon jó voltál! Érted? Ezen nem kell rágódni. – simítottam végig combját. – De egy valami nem hagy nyugodni. – néztem föl rá, és Ő már megint ijedt tekintettel nézett rám.

-Mi?

-Biztos, hogy még szűz vagy? Nagyon gyakorlottnak tűntél. – mondtam, mire elmosolyodott, és ajkait enyéimre nyomta pár másodperc ereéig.

-Igen, az vagyok. De attól, hogy van a gyűrűm, az nem azt jelenti, hogy ilyen akciókban nem vagyok benne. – mosolyodott el még szélesebben.

-Oh… szóval nem én vagyok az első, akit „ágyba vittél”? – kérdeztem, s közben idézőjeleket írtam le ujjaimmal.

-Nem.

-Oké… Végülis érthető. Volt pár barátnőd, és 20 vagy. – álltam fel lehajtott fejjel. Valahogy rosszul esett. Nem tudom, miért, de nem repestem az örömtől, hogy más nőkhöz is hozzáért. Oké, én is voltam már férfival, de… de mégis szarul esett.

-Hé. – húzott ölébe. – Mi a baj? – emelte fel fejem.

-Nem… nem tudom… - válaszoltam elhaló hangon.

-Féltékeny vagy? – kérdezte halkan.

-Azt hiszem… - néztem szemébe még mindig, de most a szomorúság helyét átvette a szégyenlősség. Fejem mellkasának döntöttem, és mélyes szippantottam édes illatából.

-Nem baj. Én is az vagyok. Hisz, te már nem vagy ártatlan. És nehezebb dolgom van veled, mint bármelyik másik lánnyal. De hidd el, én sem repesek a boldogságtól, hogy nem én vehettem el az ártatlanságod. Bár arra nagyon gyúrnom kellett volna. Mikor is… - magyarázott, s közben simogatta hátam.

-Régen. – nevettem fel. – Gyere, csináljunk valami kaját. – álltam fel öléből.

-Oké. – kimentünk a konyhába, és összeütöttünk valami gyors kaját. Közben kérdezgetett néhány magyar szót. Elég érthetően mondta ki a szavakat, nagyon ügyes volt. A kajával gyorsan kész lettünk, és még csak fél kettő volt.

-Most mit csináljunk? – huppantunk le a kanapéra.

-Nézzünk egy filmet. – dobta fel az ötletet Joe.

-Oké, mondjuk a… A Horrorra akadva 4-et?

-Nekem jó! – mondta, majd felálltam a kanapéról, megkerestem a CD-t és beraktam a lejátszóba. Leültem mellé, de valami hiányzott.

-Valami kell. Áh… tudom már! – ugrottam fel mellőle megint, és a konyhába szaladtam. Kivettem a hűtőből egy doboz Őszilevet, és Narancslevet, és vittem három csomag chipszet.

-Na, tessék. – adtam kezébe a narancsot, és letettem a többit az asztalra. – Most már minden meg van csak ez nem. – ültem le mellé, és megcsókoltam. – Oké, most már nézhetjük.

Ő felnevetett, majd elindította a filmet. A filmet végig nevettük, és puszilkodtuk. Aztán Ő elment vitte a tortás jelmezt is, és belebújt az új cipőjébe. Én pedig összeszedtem magam, és azt, amit megbeszéltünk Daniseékkel, hogy viszek, és bepakoltam egy zacskóba. Felvettem a motoros szerkóm, és már indultam is. Rég motoroztam, ez volt az első, mióta kiment a bokám, és már nagyon hiányzott. Hamar odaértem a Jonas házhoz. Kevin, és Nick még otthon voltak, mert meg volt beszélve, hogy még átvesszük a dolgokat.

-Sziasztok! – köszöntem mikor beléptem a házba.

-Szia csajszi! – ölelt meg szorosan Dani. – Jobban vagy már?

-Igen. Még egy kicsit, köhécselek, de már nagyon jól vagyok!

-Örülök. Joe?

-Már a próbán van, vagyis előttem ment el.

-Oké, akkor minden rendben megy eddig!

-Millike! – kiáltott Nick és szaladt le a lépcsőn. Megölelt, már Ő sem volt beteg, de a doki szigorúan kimondta, hogy ne énekeljen. Majd Kevin is lejött, megbeszéltük, még egyszer a dolgokat, hogy hová, menjünk, és mikor. Majd a fiúk is elmentek.

-Danise? – kérdeztem Dani-t, mert eddig még nem láttam.

-Elszaladt a boltba, nem sokára itt van.

-Oké, addig elkezdjük?

-Igen, el kellene kezdeni. – mi elkezdtük a tortát, és a felénél már Denise is megjött. Lassan készen lettünk a tortával. Egy dupla csokis háromemeletes tortát csináltunk, nagyon jól nézett ki. És még pluszba egy diabatikusat is. A koncert fél nyolckor kezdődik, addig én is hazamegyek és átöltözök. A fekete bőr, motoros nadrágomat hagytam magamon, és egy másik fekete csizmát, fehér blúzt, és visszavettem a fekete bőrdzsekimet. Úgy beszéltük meg, hogy én mocival viszem Joet majd haza a családi vacsira, és a megbeszélt buli helyszínre is.

-Szia! – lépett be az ajtón Joe.

-Helló szülinapos. Milyen volt a próba? – kérdeztem mikor mellém ért. Számra puszilt köszönés képen, és leült a mellettem lévő székre.

-Elment. Mindenki szakadt, amikor beléptem a torta jelmezben. – kacarászott orra alatt.

-Eltudom képzelni! Kérsz? – toltam elé a salátás tálat, és egy másik villát.

-Aha. – megettük a salátát, és még csináltam még egy tányérkával. Majd elkezdtünk készülni. Joe egy sötétkék pólót vett fel, fekete farmernadrággal, és egy bőrdzsekivel. Én meg csak kifestettem magam, és begöndörítettem a hajam.

-Kész vagy? – kiáltotta a konyhából.

-Igen. Mehetünk. – léptem ki a fürdőből. Joe hátrafordult, de amint meglátott a pohár kiesett a kezéből, és csak nézett engem.

-Mi az? – lépkedtem elé mosolyogva.

-Ezt a szerkódat mért nem láttam még eddig? – kérdezte nyál csurgatva.

-Mert mióta ismersz nem motoroztam, és nem kellett előszednem.

-Miért ma motorozol?

-Igen, és te is. Na mehetünk?

-Igen. – csúsztattam zsebembe a telómat, és a pénztárcámat. Joe még kereste a kabala nyakláncát, én pedig addig kitoltam a mocimat a garázsból.

-Na megvan, kész vagyok! Bezártam az ajtót is, és Kókuszt is betereltem. Oh… de király. – nézte meg minden oldalról a mocit. Igazából semmi extra nem volt rajta, csak fekete alapon, néhol piros volt. Egyszerű, de szép.

-Vezethetek én? – kérdezte csillogó szemekkel.

-Nem. Most nem. – nyújtottam oda neki a bukósisakot. – Vedd fel és induljunk, nem kéne elkésnünk.

-Oké. De legközelebb, én vezetek.

-Rendben Mr. Danger. – megpusziltam arcát, majd felültem a mocira, Ő mögém ült, derekamra rakta kezét, és már el is indultunk. Tíz perc múlva már az aréna előtt parkoltam le. Kicsit késésben voltunk, de nem nagyon. Joe beszaladt az öltözőbe ruhát cserélni, addig én megkerestem a fiúkat. Elindultam a végtelen hosszú folyosón, majdnem minden hová benyitottam, de nem leltem a fiúkat. Ez nem lehet igaz, ez az utolsó, itt kell lenniük! – gondoltam magamban, majd lenyomtam a kilincset és bementem.

-Nick, Kevin? – tapogattam a lámpakapcsolót, a sötét szobában. Végül sikerült megtalálnom, és a világosság elárasztotta a szobát. – Áh… Demi. Szia! – köszöntem, neki. Ez mégis hogy kerül ide?! Próbáltam a kedves hangnemet megütni, de nem sikerült.

-Szia Melissa! Beszélhetnék veled? – kérdezte gúnyos mosollyal.

-Persze, de előbb meg kell keresnem a fiúkat. Merre lehetnek? – kérdeztem inkább magamtól, mint tőle.

-Nem tudom. De most jól figyelj! – lépett elém. – Joe az enyém, jobb lesz, ha békén hagyod! Nem érdekel, hogy-hogy, de hagyd el. Vagy teszek azért, hogy szingli legyen! – sziszegte fogai közt.

-Neked nem csak a külsőd sötét, de a lelked is. És, nehogy azt hidd, hogy elhagyom.

-Ribanc, ajánlom, hogy szakíts vele!

-Miért, mit akarsz te tőle? Miért olyan fontos neked?

-Kell a karrieremnek, sokkal híresebb leszek, ha vele kavarok. – mondta büszkén.

-Hogy te mekkora kurva vagy!

-Lehet, de sikeres. – nevetett fel.

-Millike. – hallottam nevem kintről.

-Megyek! – kiáltottam vissza, és kifordultam a szobából. Nickhez siettem, de a hárpia is jött utánam. – Szia. Beszélnünk kell. – húztam el Nicket.

-Ki hívta meg Demit?

-Nem tudom, de akkor is muszáj volt meghívni. A baráti körünkbe tartozik, ha bírod, ha nem.

-Oké, ez érthető, de most fenyegetett meg.

-Mi van? – kérdezte hirtelen óriási szemekkel.

-Azt mondta, hogy, ha nem hagyom el Joet, akkor tesz érte, hogy szabad legyen.

-De miért? Miért kért ilyet?

-A karrierre érdekében, hogy híresebb legyen.

-Ez a nő tényleg nem komplett. Már nálam és Kevinnél is bepróbálkozott, de hoppon maradt.

-Komoly? – koppant az állam.

-Igen. De most mennem kell, mindjárt kezdés. Pá Millike. – mosolygott, és megölelt.

-Szia tökfej. – ezzel elment, és én is mentem a VIP részlegre a szülei mellé. A koncert nagyon jó volt, a rajongó is elénekelték neki a „Happy Birthday To You”- t, és Ő is virult közben ezerrel. De aztán Joe lejött a színpadról. A fiúk is csak néztek, szóval ez nem volt benne a showban.

-Hé, hová sietsz? – fogtam meg karját.

-Csak a tortát veszem fel.

-Oké. – mondtam és elengedtem, visszamentem a színpad szélére, és intettem Nicknek. Ő odajött, és leguggolt.

-Hová ment? – kérdezte idegesen.

-Csak felveszi azt a torta jelmezt, amit a próbán is.

-Tök jó, hogy velünk is közli az ilyen akcióit.

-Hidd el, engem is meglepnek a kis akciói. – mondtam zavartan, mire Nick vágott egy hülye fejet. – De addig tartsátok fel a közönséget, én megnézem hol tart. – ezzel felállt, és ment vissza a színpad közepére. Én elindultam megint a hosszú folyosón, és kopogtam Joe öltözőjén.

-Mindjárt megyek.

-Oké. – Pár perc múlva teljes harci díszben jelent meg az ajtóban. Csak egy gáz volt. Demi is vele volt. Szemeim szikrákat szórtak, tudta, hogy nem bírom. Nem egyszer panaszkodtam már a csaj miatt, és mégis beengedi az öltözőjébe.

-Mehetünk. – szaladt el mellettem. Se puszi, se pá? Mi ütött ebbe? Hozzám sem szólt jóformán. Még a tekintetemet is kerülte.

Visszamentünk, Ő a színpadra ment, én pedig a legeldugottabb sarokba. Azon gondolkoztam amit Demi mondott, és ahogy most Joe viselkedett. Mintha, mintha, nem is az lennék, akinek ma a szemébe mondta, hogy szereti. De miért volt bent nála Demi? Mit csináltak bent? Talán megcsal… Nem az nem lehet. Azt nem élném túl. Nem teheti velem. – ezeken gondolkodtam, amikor valaki elkezdett csápolni előttem.

-Melissa, minden oké?

-Jah, i-igen. Oké, minden. Csak… csak gondolkodtam. – válaszoltam akadozottan, s háta mögé néztem. De bár ne tettem volna. Demi épp megcsókolni Joet akarta megcsókolni az egyik sötétebb sarokban, és ahogy észrevettem Joe sem tiltakozott ellene. Keze Demi csípőjén volt, és egyre közelebb értek ajkai a hárpiáéhoz. Demi kicsit felém nézett, és egy ördögi pillantást vetett rám.

-Nick… - nyögtem, s remegő kézzel feléjük mutattam. Ő értetlenül nézett, s mire féléjük fordult már Demi Joe ajkain csüngött. Nem hiszem el, és itt előttem. Ha nem is tudja, hogy látom, de akkor is tisztában van vele, hogy itt vagyok a koncerten. Nick hitetlenkedve nézte Őket, s majd felém fordult, pont időben. Térdem összecsuklott, majd minden elsötétedett.

21. rész

Sziasztok!
Itt a legújabb rész! Remélem tetszeni fog! Az elejét fejfájással írtam, szóval bocs ha hiba lessz benn vagy valamit nem értetek! De a vége már korrekt. SOK komit kérnék szépek!! És hogy mikor jön a kövi az csakis tőletek függ!

Puszi


Augusztus 14.-ke van. Joenak holnap lesz a szülinapja. Már megvettem neki az ajándékát. Mostanában amikor voltunk a plázában, mindig benézett egy cipő boltba, és megtetszett neki egy fekete cipő, aminek a talpa, és a nyelve fehér, és zöld a cipőfűzője. Kérdeztem, hogy miért nem veszi meg,, ha tetszik neki, de értelmesen nem tudott válaszolni. Szóval, valamelyik nap egyedül mentem vásárolni. Ő épp dolgozott, így simán el tudtam hozni. Azt vettem neki, remélem örülni fog. Mert amikor tegnap volt a plázában egyedül, és szomorkásan jött haza. Rákérdeztem mi a baja, és csak annyit mondott, hogy elvitték az a klassz csukát. Úgyhogy remélem örülni fog neki. Selly két hete ment haza, és az óta is folyamatosan csak halmozzuk a telefonszámlákat. Reggel, amikor felkeltem, alig bírtam kinyitni a szemem. Gondolhattam volna. Az elmúlt egy hétbe, elég nagy kánikula volt, és nagyon sok jéggé hűtött üdítőt szürcsölgettem. Aminek sajnos meglett a hatása. A torkom fájt, és reszkettem. Joe még aludt, közelebb húzódtam hozzá, és nyakig betakaróztam. De még mindig majd meg fagytam. A fejem majd szétszakadt, és az orrom is eldugult. Király. Reszketve kiszálltam az ágyból, és kimentem zsebkendőért a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe, de mintha valami horrorfilmből kilépő élőhalott nézett volna vissza rám. Borzalmasan festettem. A szemem alatt óriási karikák, de az nem a megfázástól volt ott. Este megint buli volt, hajnalig tomboltunk, most pedig még csak fél kilenc volt. Kifújtam az orrom, és megmostam az arcom. A hajam csak felcsatoltam, hogy legalább azzal ne keljen kínlódnom. Majd kimentem a konyhába, felraktam egy nagy lábas vizet, a villanytűzhelyre, és előkotortam egy doboz tea filtert. Aztán marha nagy lassúsággal, leültem a pult elé, és fejem a pultra hajtottam. Kókusz oda jött hozzám, és hozzám dörgölőzött. Vakkantott egyet, de nem esett valami jól.
-Kókusz. Kérlek ne. – nyomtam kezem-fejem két oldalára. De amint ezeket kimondtam rájöttem, hogy hangom is alig van. Csúcs. – Halkan, nem vagyok jól. – mondtam alig hallhatóan, majd újra megsimogattam. Kinyitottam neki a kert felé nyíló ajtót, és mind ketten kimentünk. Én kiültem a kinti fotel-kanapé szerűségbe, kutyusom pedig futkározott ide-oda. Pár perc múlva bementem elzártam a vizet, és belelógattam néhány tea filtert. Kis idő elteltével, már a plédekkel küzdöttem, hogy normálisan betakarózzak, úgy, hogy ne fázzak. Nyáron, Los Angelesben, 40˚-ban, egy óriási bögre, forró teával, és négy pléddel feküdtem a kanapén, és váltogattam a csatornákat. Nem volt semmi értelmes, így a Vivára kapcsoltam. Ahhoz legalább gondolkozni sem nagyon kell. És tudtam is nézni nyugodtan, a nélkül, hogy Joe nem kérdezgetné, hogy „Most miről beszélnek?” „Ki ez a pasas?” „Nem nézhetnénk valami olyat, amit én is értek?”. Olyan aranyos volt ilyenkor. És mindig kérte, hogy tanítsak neki néhány magyar szót, szóval, amikor meghallja az épp említett magyar szót, akkor máris mondja, hogy miről beszélnek. De persze, az adott szóból, oltári nagy baromságot kerekített ki, és aki ott volt csak a hasát fogta a röhögéstől. De amikor bezzeg ha egy Jonas Brothers klipet adtak, akkor büszkén kihúzta magát, és önelégült fejjel nézte a művüket. Imádom ezt a srácot, és… és már biztosan érzem, hogy szeretem. Szerelemmel szeretem, és nem tudnék már nélküle élni. Tudom nagy szó, de akkor is ezt érzem. Csókjától, és érintésétől még mindig megremegek, s ha a közelemben van, a szívem zakatol. Másfél hónap után még mindig, nem szoktam meg, hogy ezt váltja ki belőlem.
Körülbelül, fél óráig nézhettem a TV-t, mihelyst leraktam az üres bögrét a kanapé melletti asztalra, és elhelyezkedtem nyakig betakarózva, már aludtam is. Mostanában, nincs az a szörnyű álmom. És ennek nagyon is örülök. Végre nyugodtan kelek fel.
Nem tudom mennyit aludhattam, de arra keltem, hogy valaki puszit nyom a homlokomra, és betakar. Lassan kinyitottam a szemem, és Joe épp akkor fordult ki a kanapé mögé. Nem volt erőm felemelni a kezem, és megfogni csuklóját, pedig még elértem volna. Megköszörültem torkom, és beszédre nyitottam szám.
-Joe. – szóltam halkan, és lassan hátamra fordultam, hogy láthassam. Ő visszafordult, és mosolyogva leguggolt mellém.
-Szia. – simította el homlokomról oda hulló hajam. Rajtam volt még egy plusz takaró, tehát, látta, hogy reszketek. – Nem vagy jól? – kérdezte aranyosan.
-Nem nagyon. De ígérem, holnapra jól leszek. Hisz szülinapod lesz! – mosolyodtam el halványan.
-Lázas vagy. – állapította meg azt amit eddig is tudtam.
-Igen, tudom. Hoznál, nekem egy gyógyszert kérlek?
-Igen, persze. Hol van?
-A kamra felől a második fiókban. És teát is légy szíves.
-Oké. – állt fel, majd visszahajolt és arcomra csókolt. Gyorsan eltrappolt, egy levél gyógyszerrel, és nagy bögre, gőzölgő teával jött vissza.
-Köszönöm. – ültem feljebb és bevettem a pirulát. – Mikor keltél? – kérdeztem, és összébb húztam magam, majd megütögettem a kanapét magam mellett, jelezve, hogy üljön le.
-Úgy két órája. És te? – takargatott be, majd ölelt át szorosan.
-Nem tudom, hány óra? – Ő előhúzta a telefonját, és megnézte az időt.
-Most lesz háromnegyed kettő.
-Jól elaludtam… amúgy azt hiszem fél kilenckor keltem először. Csináltam teát, és ide ledőltem tv-ztem, de bealudtam. Úgy néz ki.
-Miért nem keltettél fel, hogy beteg vagy? – felnéztem rá, de elég érdekesen nézett rám, aggódóan, de mégis szigorúan. Vicces és komoly volt egyben az arckifejezése.
-Mert nem vagy a cselédem, hogy körülöttem legyeskedj. És amúgy is, nagylány vagyok. Csak megbirkózok egy mezei náthával. Meg amúgy is ki kell pihenned magad. Ki tudja, hogy tesódék mire készülnek holnap.
-De az fontosabb, hogy te jól legyél, mint az, hogy fáradt vagyok-e vagy sem.
-Oké, oké… ígérem, máskor szólok. – tettem vissza fejem mellkasára. – Tényleg, mit kérsz a szülinapodra? – mosolyogtam magamban, de nem néztem fel rá.
-Nem tom. Semmit csak egy csókot. Annyira tetszett az a cipő meg akartam lepni vele magam, de mikor mentem, hogy megvegyem, már elvitték az utolsó darabot is.
-Értem. – felemeltem a fejem, feljebb csúsztam, és hosszan megcsókoltam. – Boldog elő szülinapot. Egyelőre érd be ilyen csókkal.
-Miért? Holnap még ennél is jobbat kapok? – kérdezte szemöldök húzogatva. Mostanában ez a mániája. Folyton ezt csinálja.
-Talán. – néztem vissza rá. Nagy nehezen felemeltem a kezem, és beletúrtam hajába, ami szerinte óriási sérüléseket szerzett. Augusztus 9.-én a Teen Choice Awards-on Mike Tyson belevágott a hajába. Az Ő gyönyörű hajába. Így most kicsit furcsa a haja, de még nem vágathatja le máshogy, mert még megy a Camp Rock 2 forgatása. De nekem így is tetszik.
-Nem akarsz lefeküdni? Ki képen pihenned a betegséget. – mosolygott rám aranyosan.
-Már jobban vagyok. – Dehogy vagyok… egyre rosszabb. – Komolyan kutya bajom. – és pechemre tüsszentettem egy nagyot. Azt hittem leszakad a tüdőm. Borzalmasan fájt. Pár percig csak ültem, és szorítottam kezem mellkasomra, és próbáltam egyenletesen lélegezni. Vagy inkább egyáltalán lélegezni. Joe csak aggódva nézett rám, és nem tudta mi bajom.
-Gyere feküdj le. – húzott fel a kanapéról. De amint egész súlyommal álltam lábaimon, az összecsuklott, és Joe karjaiba estem. – Na, jó! Ez nem lesz így jó! Gyere. – mondta, majd ölébe vett, és bevitt az ágyamra. Betakargatott, hozott be forró teát, és felhívta a dokit. Beszélgettünk, amíg a doki meg nem jött. Aztán Joet kitessékelte a szobából, és megvizsgált. Egész vizsgálat alatt nem szólt egy szót sem, majd amikor végzett kinyitotta az ajtót, hogy Joe is bejöhessen.
-Melissa maga elkapott valami vírust. Ez általában egy napos szokott lenni. Mikor kezdődött? – nézett fel rám a táskájából.
-Ma reggel. – válaszoltam kicsit rekedtesen.
-Rendben! Ma feküdnie kell. Szigorúan. És ha rendesen kipiheni, akkor kutya baja sem lesz. Viszont ha nem akkor elhúzódhat a betegség, és mellékhatásai is lehetnek, mint ugye minden vírusnak. Szóval, ha nem megy le a láza, akkor hideg fürdő, és lázcsillapító. A torkára forró tea. És most kap egy injekciót, ami egyelőre leviszi a lázát. És kemény pihenés. – mondta a fiatal doki.
-Rendben! – mondtam, majd hasra fordultam, mert oda akarta adni az injekciót. Biztos tapizni akart. Mikor beadta lázcsillapítót, elköszönt, és már ment is el. Joe kikísérte, majd visszajött, és bebújt mellém a takaró alá. Meleg karjaival átölelt, és nem engedett. Percekig csak feküdtem karjaiban mozdulatlanul. Olyan jó volt vele lenni. Egyszerűen csak melegséget sugárzott felém.(nem félre érteni!!by:szerk) Jól esett, hogy itt van az ilyen pillanatokban is.
-Szívem. – nyögtem halkan. – Éhes vagyok.
-Mit szeretnél enni? – kérdezte édesen.
-Egy jó meleg húslevest. – mosolyogtam föl rá.
-Mit szólnál, ha felhívnám anyát, hogy főzzön neked egy finom húslevest?
-Benne vagyok. – kiemelte karját alólam, amin „feküdtem”, és elment telefonálni. Két-három perc múlva visszajött mosolyogva.
-Mindjárt itt az erőlevesed. Nick is beteg, Ő is azt óhajtott. Így pont most lett kész. Azt mondta, hogy elküldi Kevinékkel.
-Oké. – húztam magamra mosolyogva a takarót, majd kicsit megemelte. Már amennyire tudtam a sok erőtől, ami bennem tolongott. Szerelmem mosolyogva indult el felém, majd vissza bebújt a takarókupac alá, és magához vont.
-Sokat takar a pizsid. – jegyezte meg. A pizsamám amúgy egy pár számmal nagyobb pólóból, és egy francia bugyiból állt. De ez kifejezetten tetszett neki. Kezét lassan becsúsztatta fenekemen bugyim alá, de csak, hogy fenekem foghassa. Tovább nem ment, nem is akartam.
-Mr. Jonas, hol jár a keze? – kérdeztem sejtelmesen.
-Számára jó helyen Miss Sweet. – mosolyodott el, majd kihúzta bugyim alól kezét, és csak úgy bugyin keresztül rakta vissza kezét. Fejemre puszilt, majd homlokomra, orromra, és végül orrom alá. De ott megállt, és nem ment tovább, csak mosolyogva nézett szemeimbe. Még most is szórakozik velem… beszarok.
-Hé… beteg vagyok, legalább most ne szívass. – nevettem fel halkan. Ő még szélesebben mosolyodott el, majd közelebb hajolt, és forrón megcsókolt. Hevesen, de lágyan csókolt, amitől mindig kiráz a hideg, annyira jól esik. Joe fölém hajolt, egyik kezével oldalam simogatta, másikkal meg támasztotta magát. Én kezemmel, hol hajába túrtam, hogy izmos hátát simogattam. Körül belül öt percig bírtam folyamatos csókkal, de már elfogyott a levegőm. Elhúztam a fejem, de Joe értetlen arcot vágott. Elnyúltam egy zsepiért, mire neki leesett a tantusz, és széles mosolyra húzta imádnivaló ajkait.
-Bocsi, de már nem bírtam levegő nélkül. – mondtam miután letettem a zsepit. Ő még mindig fölöttem támaszkodott, és arcom fürkészte. – Mi az? – kérdeztem értetlenül. Mert mosolygott, mint a tejbetök.
-Gyönyörű vagy. – suttogta még mindig mosolyogva, és egyenesen szemembe.
-Ja… pont így vagyok gyönyörű. Lángolok a láztó… - Bár nem csak attól-gondoltam magamban. – a szeme alatt lila karikák, krákogok és prüszkölök össze vissza. Folyik a taknyom… guszta látványt lehetek.
-Még így is gyönyörű vagy. – nevetett fel megállapításaimon. Felemeltem kezem, és végigsimítottam arcán. Arca puha volt, bársonyos. Reggel borotválkozott, lehetett érezni. Gyönyörű szemeivel enyémeket fürkészte, s én is Övéit.
-Szeretlek. – mondtam ki hangosan is amit eddig még, csak magamban mondtam ki.
-Én is téged. – válaszolt boldogan, és lejjebb hajolt megcsókolni, de mielőtt összeértek volna ajkaink csengettek. Megforgatta barna szemeit, majd nyomott egy puszit a számra, és kiment. Halottam Danielle hangját, ahogy kérdezi, hogy, hogy vagyok, és utána Kevint is. Majd nyílt az ajtó, és Dani lépett be gőzölgő levesemmel kezében.
-Szia betegecském! Hogy vagy? – kérdezte kedvesen, és letette az éjjeliszekrényre a tál, forró levest.
-Helló. Köszi, valamivel jobban, kaptam egy injekciót, hogy levigye a lázam, és Joe is segít a gyógyulásban. – kuncogtam el a végét. – És így már elég jól vagyok. Azt mondta a doki, hogy valami vírust kaptam el. Egy nap kő kemény pihenés, és kutya bajom. – mondtam neki, majd feljebb ültem. – Köszönöm a levest. Hallom Nick is beteg. Vele mi van? – kezdtem el szürcsölgetni a levest. Hm… finomvolt.
-Ő is valami vírust kapott meg. Csak neki még a hangszálaira is ráment, így minimum egy hétig biztos, hogy nem énekelhet. Pedig neki is csak egy napos lenne, azt mondta a doktor.
-Szegény. Akkor én még meg is úsztam. Kevin nem akar bejönni? – kérdeztem.
-Szólok neki. – mondta, majd kiment, és Kevin lépett be.
-Szia csajszi. Hogy vagy? – puszilt fejemre, és leült az ágy szélére.
-Köszi, már sokkal jobban. – mosolyogtam vissza neki.
-Mit zavartunk meg? Joe elég komoran nyitott ajtót. – „gyanakodott” Kevin.
-Semmit, csak a gólyákat. – mondtam komolyan, mire szegénykémnek kikerekedtek szemei, és csak nézett rám. – Csak viccelek, te buta. Amúgy csak beszélgettünk, semmi más. – mosolyogtam rá halványan, mitől vonásai máris enyhültek. Ezután még beszélgettünk egy kicsit aztán elmentek Dani szüleihez, mert vacsora meghívásuk volt. Én megettem a levesem, és ittam egy csomó teát, majd vissza lefeküdtem, és Joe is mellém feküdt. Hétóra felé járhatott az idő, de én már aludtam Joe karjaiban, és próbáltam kipihenni a betegségemet, hogy holnap minden a legnagyobb rendben legyen.

20. rész

Hali!

Megjöttem az újjabb résszel. És ha szeretnétek tudni, még nem írtam nektek ilyen hosszú részt!

Szóval sok komit kérek érte.

És Sorry hogy ugrottam az időben, de muszály volt, hisz még ezután jön a java!

És csak annyit a részről, hogy egy kicsit szomorkás lett, és hogy a 9. oldal elejéig tart!

Na, de nem dumálok!

SOK komit kérek!

Puszi=)<3

Reggel kissé nyűgösen keltem, aminek Joe nem is örült túlzottan. Egész délelőtt csapkodtam mindent, és még mindig ugyan úgy fostam a horrorfilmtől. Még egy film sem volt rám ekkora hatással. Joe persze, próbált csitítgatni, hogy ne féljek annyira, hisz az csak egy film… de nem ment. Túlzottam hiszek az emberfeletti erőkben. Abban, hogy van fönt valaki, aki kézben tartja az ügyeket, aki felel a dolgokért, akik vigyáznak ránk… és akiknek van akkora hatalmuk, hogy egy emberi életet is elvehessenek. Nem csak azért, mert hiszek benne, nem, csak azért mert láttam tegnap azt a filmet... hanem azért, mert nem hagy nyugodni az a szörnyű álom. Mindig ugyan azt látom szemeim előtt, de nem tudok rájönni, hogy miért. Egyértelműen akkor kezdődött, amikor először találkoztam Vele. Igaz, most ma reggel nem erre ébredtem, és meg is lepődtem rajta… de amikor összevesztem vele, vagy amikor nem volt mellettem, mindig erre ébredtem. Nem tudom miért… egyszerűen nem tudok rájönni. Épp ezeken gondolkoztam, amikor Joe rohant ki a fürdőből. Már délután volt, épp ebédet csináltam, kicsit késve igaz… de jól van az. Sell a lap-topommal babrált, Joe pedig interjúra készült.

-Mells! – ordította nekem, minek követeztében megijesztett, és elvágtam az ujjam. Eddig annyira csendben volt, hogy a légy zümmögését is lehetett hallani… nem csoda, hogy kis híján leszúrom magam a késsel.

-Mi a baj? – néztem rá kérdően, majd felsértett ujjam számba vettem.

-Nézd! – mutatta pár szál haját. – Látod? Vagy csak én hallucinálok?!

-Mit kéne látnom? – kérdeztem, hisz semmi mást nem volt a haján a kilónyi hajlakkon kívül.

-Elvan töredezve a hajvégem! – nézett rám kétségbe esetten. – Mit csináljak? – Azok a szemek… azok a szemek, amikkel nézett rám… szívem hatalmasat dobbant, mint még soha. Ellenállhatatlanul nézett rám, mint egy kiskutya, aki elől épp most vették el kedvenc labdáját. Megráztam egy kicsit a fejem, majd közelebb léptem, kicsit felágaskodtam, nézegettem haját. Néhol beletúrtam, és néztem hajvégeit. És igen… egyértelműen tönkre tette a haját a folytonos vasalgatás. Ennek nem fog örülni… - Na? – türelmetlenkedett.

-Szívem, neked teljesen el van töredezve a hajad. Én azt ajánlom, hogy ne vasald egy ideig, és vágd le az eltöredezett részt. – mondtam, és megsimítottam arcát. Ő csak nézett maga elé, hisz legféltettebb kincse van most „veszélyben”.

-De… de… de… nekem most interjúm lesz. Nem mehetek ilyen hajjal kamera elé. – túrt bele hajába aggodalmasan. Még nem vasalta ki… de nekem így jobban is tetszett. Sokkal karakteresebb így az arca, mint vasalt hajjal. Enyhén göndör, inkább hullámos haja, édesen össze – vissza áll feje tetején…egyenesen sexy. Nekem legalábbis! Nem annyira göndör, mint Nicknek és Kevinnek, de azért az Ő hajában is van valami.

-Szerintem jó így a hajad! Nekem jobban tetszik így, mint vasalva. Sőt, nekem függetlenül attól, hogy épp hogy, áll… akkor is mindig tetszeni fog a hajad! – mosolyogtam rá. Kezét derekamra csúsztatta, majd ügyelve, arra, hogy ne szorítson meg, felrakott a pultra. Mosolyogott rám, észbontóan sexy mosolyával, mitől szinte olvadok. Gyönyörű mélybarna szemeivel tekintetem fogta le, s nem is engedte. Azok a szemek… istenem, ahányszor a szemembe néz, elgyengülök. S ha csak hozzám ér, beleremegek. Néztem mélyen szemébe, majd tekintetem lassan átvándorolt, húsos cseresznye ajkaira. Azokra a telt, hívogató ajkakra. Észrevette, hogy ajkait nézem, lassan elmosolyodott, én pedig beleharaptam alsó ajkamba.

-Mit szeretnél? – kérdezte halkan, de tudta jól a választ. Kiolvasta szemeimből. Nem szóltam semmit, csak én is halványan elmosolyodtam. Ő közelebb hajolt, és apró puszikat adott arcomra, majd szám szélét is elhalmozta, puha ajkai érintésével… érintésével, mellyel nyomot hagyott bőrömön. Égtem érintésétől, szinte lángoltam. Ő pedig csak játszadozott velem. Puszilgatta szám szélét, majd harapdálni kezdte. Percekig játszotta ezt, míg nem meguntam és elhúztam fejem Övétől. Könyörgő szemekkel néztem rá, de Ő csak édesen felnevetett, és folyatta, amit elkezdett. Tűrtem még pár percig, majd mikor épp elengedte alsó ajkam, kaptam az alkalmon, és felszólaltam:

-Csókolj már meg! – nyögtem erőtlenül, Ő megint felnevetett, és lassan gyengéden bekebelezte ajkam. Csókolt percekig, s hamar táncra csábította nyelvemet. Lassan csókolt ráérősen, én pedig… én mintha első csókomat élem volna meg vele. Pedig nem, már sokszor csókolt meg, de nem így. Minden csókja másabb, jobb valamivel. Édesebb, lágyabb, szerelmesebb. Igen… szerelmesebb. Eddig még nem éreztem ezt, de… de most mintha ezernyi pillangó akarna kiszabadulni gyomromból. Még sosem éreztem így senki iránt, még sosem fogott meg senki így egy pillantásával, sosem érezem még senki mellett ennyire biztonságban magam. Még sosem kedveltem… dehogy kedveltem, mert ez már rég nem kedvelés, ez sokkal több annál. Sokkal több, és talán azért nem mertem magamnak sem beismerni, mert durván egy hete ismerem a valódi Joet. Azt a bohókás, aranyos kedves, macsó, és sexy fiút, aki teljesen elrabolta szívem. Sokáig csókoltuk egymást. Ő derekam és combom simogatta, míg én nyakát átkarolta játszottam göndör… hullámos fürtjeivel. Imádom a haját, és ha tehettem a héten, mindig hajában járt a kezem. Annyira szeretem, olyan jó selymes, és puha haja van. Ő sokszor mondta, ár, hogy hagyjam a haját, mert „elrontom”, de Ő is ugyan úgy babrálni szokta az én hajam. És én ezt egyenesen ki nem állhatom. Így egyességet kötöttem vele, ha Ő piszkálja a hajam, akkor én is az Övét. És ebbe is csak azért mentem bene, mert bevallása szerint, nem tudja megállni, hogy ne nyúljon a hajamhoz.

-Joe… Joe… Joe... – mondogattam a puszik között. – Állj… Már zsibbad a nyelvem. – kuncogtam, majd elvettem fejem végleg Övétől.

-Már az enyém is, de nem érdekel. - mondta és már az arcomba is bújt.

-Na… Jó elég… menned kell az interjúra. Hányra jönnek a fiúk?

-Fél négyre.

-Oké… a kaja mindjárt kész, pár perc.

-Az jó lesz. Tényleg jó így a hajam? – nézett rám kérdően.

-Persze… szerintem jobb, így mint vasalva. De várj. – mondtam és haját rendezgettem. Ez ide..az oda…emez pedig így. – Na, így jó. Kicsi össze – vissza volt. Most már jó. – mondtam neki, és egy puszit nyomtam ajkaira.

-Köszi. – mosolygott rám, és visszament a fürdőbe. Mire készen lett, az „ebéd” is elkészült. Majd a fiúk is megérkeztek, és elmentek az interjúra. És ez így ment három hétig. Interjúkra jártak, néha Selly és én is mentünk velük. Voltunk sok koncertjükön, de persze, próbáltunk háttérben maradni, és nem nyálasokdni az utcákon, és a paparazzik előtt. Jól megvoltunk, és szinte minden egyes napot együtt töltöttünk Joeval. Nick és Selly is összejöttek „hivatalosan”. Igen… azért idézőjellel, mert a média még nem tud róluk… és rólunk sem. Csak találgatnak néha, de nem kívánunk még nyilatkozni nekik. De ez épp így jó, nem akarjuk, hogy ízekre szedjenek minket. Daniellel nagyon jól összebarátkoztunk, én is, és Selly is. Szinte mindenhová együtt mentünk. A fiúk már kezdtek kiakadni, hogy minden nap együtt vagyunk. De azért Nick sem panaszkodhat, mert eléggé összehaverkodtunk, folyton szivatgatjuk egymást, és hülyülünk. És Kevin… Kevin olyan mintha a bátyám lenne. Mindig is szerettem volna egy nagy tesót, de jó nekem a kisöcsém is. Na de azért jó, hogy így összerázódott a banda. És a Disnepes barátaikkal is jóban vagyunk. Voltunk sok bulin és jól összehaverkodtunk. Mindenki bír mindenkit, és jól elvagyunk együtt. Csak nekem vannak fenntartásaim, Joe ex barátnőjével, Demivel. Volt, hogy már olyan szinten rámászott Joera, hogy azon nyomban lepofoztam volna onnan. De eltelt ez a hónap is, és elég szomorú napnak néztünk elébe. Reggel nagyon szarul keltem… nem, csak azért mert tegnap valami kínai étteremben voltunk… hanem azért is, mert Selly ma megy haza. Joe még aludt, én nem akartam felkelteni, így hangtalanul kimásztam mellőle, és átmentem Sellhez. Bemásztam mellé a takaró alá, és néztem, ahogy alszik. Ma hazamegy… és kitudja, mikor látjuk egymást újra. Pár perc múlva mozgolódni kezdett, majd szemeit is kinyitotta. Mosolyogva nézett vissza rám.

-Jó reggelt! – mondta még mindig mosolyogva.

-Neked is! – mondtam neki komoran.

-Mi a baj?

-Ma hazamész. – nyögtem ki, és egy könnycsepp legördült arcomon, melyet követte a többi is.

-Jaj, Ribim… ne sírj már. Tudod, hogy majd látsz még! – mondta és amennyire lehetett megölelt.

-Tudom, de olyan rossz, még csak most jöttél, és olyan gyorsan elment az idő. – mondtam neki könnyeimet törölgetve.

-Tudom, én sem akarok elmenni, de lehet, hogy visszajöhetek. Ha anyumék is beleegyeznek, hogy levelezőn fejezzem, be a sulit akkor kijöhetek.

-Jó… oké megnyugodtam. – fújtam ki a levegőt.

-Jaj… úgy fogsz hiányozni… - gördült le barátnőm szája széle, és nyakamba borult.

-Na ez jó… én befejezem, és te elkezded. – nevettem fel, és simogattam pityergő barátnőm hátát. – Hé… nyugi… még van egy egész napunk… csak estére indul a géped! – nyugtatgattam.

-Igen… csak akkor. Oh… istenem, hogy fogok elbúcsúzni Nicktől? – kérdezte és újra eltört nála a mécses. Szorosan hozzám bújt, én pedig addig öleltem, amíg meg nem nyugodott.

-Na, most már menj, mosd meg az arcod. Nick nemsokára itt lesz. Ugye nem akarod, hogy így emlékezzen rád? – néztem rá mosolyogva, amikor elengedett.

-Nem, nem szeretném. Na, akkor megyek a fürdőbe. – ezzel felállt az ágyról összeszedte a mai cuccát, és kiment a szobából. Én egy kicsit visszadőltem az ágyba, és becsuktam a szemem. Nem aludtam el csak most olyan jól esett lustálkodni. A takarót a fejemre húztam, hogy egy centi se látszódjon ki belőlem. Úgy két – három perc múlva, az ágy besüppedt mellettem, a takaró fölemelkedett, és egy meleg kéz húzott magához. Gondoltam Joe az, és megfordultam, de nem Ő nézett vissza rám, hanem Nick. Sikítottam egyet, ami végül nevetésben merült ki.

-Te meg mit keresel itt? – kérdeztem levegőért kapkodva.

-Hát… jöttem hozzátok. De nem hozzád akartam bújni, hanem Sellhez. Hol van Selly? – nézett rám kérdően édes babapofijával.

-A fürdőben van. Kérsz valamit inni? – másztam ki az ágyból, és a konyha felé vettem az irányt.

-Aha, ha van Light Colad akkor azt, léci. – ült le elém ült másik oldalára. Én a hűtőhöz fordultam, majd öntöttem neki egy pohárba Colat, és elé toltam.

-Kókusz merre van? – kérdezte, de mire kimondta az utolsó szót, kutyusom már szaladt is felé. Úgy mond „velünk” aludt. Vagyis ugyan úgy az én hálómban, csak Joe nem szerette, ha közénk furakodik, így le lett költöztetve a kör fotelba. És ha Kókusz már kint van, akkor ezek szerint Joe is fent van már. Közvetlenül Kókusz után, Joe is kijött a szobából.

-Sziasztok. – köszönt előre és mellém lépett. – Szia, Szívem. – köszöntött engem külön, és lágy puszit nyomott ajkaimra, majd kezét derekamon felejtve szerencsétlenkedett. Ami abból állt, hogy egy kézzel csinált mindent, egy kézzel öntötte ki sikeresen a tejet, amit a pohárba tervezett. Egy kézzel piszkálta az öccsét. És ha megkértem, hogy vegyen le nekem valamit a felső szekrényekből, azt is egy kézzel csinálta. Épp egy kézzel szerette volna megenni a szendóját amikor kiesett belőle a fele cucc.

-Joe, ha elengednél egy fél pillanatra, akkor talán nem csinálnál disznóólat a konyhából. – magyaráztam neki, és elvettem a szendvicsét, hogy visszapakoljam neki, bele, a kisebb kajakupacot, amit kiejtett belőle.

-Köszi. – szólt mikor visszaraktam elé a tányért.

-Sell ma elmegy. – mondta halkan Nick, és a fürdő felé nézett.

-Igen. – állt meg az evésben Mr. Egykézzelmindenmegyvagynemdemindegy.

-Szerintem ezt a témát, most ne feszegesd előtte. – néztem rá Nickre. – Eléggé maga alatt van. – Sell ekkor lépett ki a fürdőből, egy szál semmiben. Pontosabban egy csipkés, francia bugyiban és az ahhoz illő csini kis melltartóban. Semmi másban. Gondolom csak be akart szaladni a szobájába valamiért, és nem gondolta volna, hogy két hím nemű egyed is tartózkodik egyszerre a konyhában. Mind a ketten elbambulva nézték Sellyt, Ő pedig csak vörösödve állt a fürdő ajtóban megkövülve. Én ezt egy – két perc után megelégelve befogtam Joe szemét, mire Ő felmordult és felém fordult.

-Most meg mi van? – eresztette meg hangját kicsit… nagyon jobban.

-Semmi. Nézd tovább. – kiáltottam vissza neki ugyan olyan hangnemmel, majd betrappoltam a szobámba, és bebasztam az ajtót. De mikor elmentem Selly előtt akkor ejtettem felé egy „Sajnálom” tekintetet. Levetődtem az ágyra, magamra húztam a takarót, és ott duzzogtam tovább.

Hogy tudtam már megint így beleválasztani? Ennyi… egy hónap, eddig bírta ki mellettem. Velem is biztos csak játszott, mint eddig majdnem minden barátnőjével. Emlékszem, amikor azt mondta a kórházban, hogy én különleges vagyok számára, és hogy hosszú életű kapcsolatot vár ettől, de ez… ezek szerint megint csak egy Joe Jonas féle futó kaland áldozata lettem. Csak az a szívás, hogy ezt csak én bánom meg… Teljesen belehabarodtam. Szinte már egy napot sem bírnék ki édes, sexy félmosolya, gyönyörű mélybarna szemei, és égető érintése nélkül. De ez… ez neki ezek szerint nincs meg. Nem érintettem meg annyira, hogy most bejöjjön és bocsánatot kérjen, mert kis híján leordította a fejem. Hogy olyan hangnemmel beszélt velem, amivel ha nem az a személy lenne, akibe fülig szerelmes vagyok akkor, már rég kitettem volna a házból. És nem érintettem meg annyira, hogy ha a legjobb barátnőm ott áll előtte fehérneműben, én pedig mellette, akkor magától forduljon el. Nem, Ő inkább tovább nézte, és amikor félbeszakítottam a nyálcsorgatását, akkor is szemrebbenés nélkül ordított velem. És ez fájt… fájt, mert szeretem… - gondolkodtam könnyeimmel, s gondolataimat halk kopogás szakította meg.

-Ki az? – kérdeztem könnyeimet törölgetve.

-Én vagyok… bejöhetek? – hallottam meg a világ legédesebb hangját. Sóhajtottam egyet, és lejjebb húztam fejemről a takarót, hogy kiláthassak.

-Gyere! – Kattant a zár, majd lassan nyitódott az ajtó. Én csak feküdtem kedvtelenül… hisz mitől is lenne kedvem. Belépett az ajtón, majd az becsukta maga után, és leült mellém az ágyra. Hosszasan nézett maga elé, és nem szólt semmit. Néztem arcát, néztem aranyos kis hullámos fürtjeit, melyeket úgy imádok. Nem vasalja a haját… azért mert nekem így tetszik. De ha az előbb így ordított velem, akkor biztos, hogy nem csak én vagyok az oka, hogy nem vasalja.

-Még ma megszólalsz? – dobtam hozzá gúnyosan a kérdést. Nem tudtam kedvesebb lenni. Egyszerűen nem ment.

-Sajnálom… hogy felemeltem a hangom… csak… nem vagyok, valami jó passzban. – mondta halkan, és a végén rám sandított szeme sarkából. – Mostanában minden összejött. És ezt te is tudod.

-Igen… tudom, hogy hajnalokig tanulod a Camp Rock 2 szövegét, és minden nap, órákat kell a stúdióban töltened. De ez nem magyarázat arra, ahogy beszéltél velem. Főleg mostanában.

-Igen, tényleg sajnálom… és tegnap összekaptam apával is. Szerinte elhanyagolom őket, és a banda ügyeivel sem foglalkozom. Elég csúnyán összevesztem vele… Szerinte… túl sok időt töltök veled. – hajtotta le fejét.

-Értem… sajnálom, hogy így kiakadtam… nem tudtam, nem mondtad, hogy összekaptatok.

-Nem… ne kérj bocsánatot, azt csakis nekem kell… akkor sem kellett volna így rád mordulnom, és megnéznem a barátnődet…

-Oké… mi lenne, ha felejtenénk? Ha ezt a veszekedést ejtenénk? – ültem fel hozzá, és megsimítottam karját. Mióta együtt vagyunk nem veszett össze az édesapjával. De ha össze is kaptak, akkor sem volt így letörve.

-Rendben… az jó lenne, ha legalább veled nem veszekednék. – mosolyodott el halványan. Mellém csúszott, én visszadőltem az ágyra, Ő pedig mellém feküdt. Szemembe nézett, s gondolkodott. Pár perc múlva felemelte kezét, és kisöpörte szemembe hulló hajam.

-Szebb vagy mint Sell. Sokkal szebb. Nekem csak te kellesz, ugye tudod?! Senki lennék a szemeid nélkül, amikbe ha akár mikor belenézek, mindig más színben pompázik. – nézett mélyen a szemembe - A mosolyod, és a nevetésed nélkül. – húzta végig ajkaimon ujjait. - Az érintésed nélkül. – kulcsolta össze ujjainkat. – A csókod nélkül. – fejezte be, majd közelebb jött, és lassan rátapasztotta ajkait enyéimre. Lágyan, de mégis szenvedélyesen csókolt. Édes csókja mámorral telítette meg testem. A külvilág megszűnt létezni számomra… csak Ő és Én voltunk. Mint minden csókjába, ebbe is beleremegtem, és ezt meg is érezte. Elmosolyodott majd még szorosabban magához húzott. Szinte már semmit sem lehetett volna bepréselni kettőnk közé. Zihálva váltunk szét. Már levegőt is alig kaptunk.

-Menjünk ki! – szólalt meg pár perc csend után.

-Oké. – felkeltünk és kisétáltunk a szobából. Sell már felöltözve állt Nick mellett. És épp amikor kimentünk, akkor lépett be az ajtón Dani, és Kev. Ma úgy volt megbeszélve, hogy hatan elmegyünk valahová, és az utolsó napot együtt töltjük.

-Sziasztok srácok! – köszönt Kevin mindenkinek. Én odaszaladtam Danihez és szorosan megöleltem. Majd visszafordultam a többiekhez.

-Minden oké? – tátogta Nick. Én csak mosolyogva bólintottam egyet, majd Joehoz léptem és puszit nyomtam arcára.

-Kértek valamit? Mert még mi nem vagyunk készek. – mutattam magamra és páromra.

-Aha, én kérek egy kis Őszilevet. – nevetett fel Dani… hát igen… sikerült rászoktatnom a bandát.

-Oké. Én öntök, te pedig menj, készülj el… van fél órád, mit szólsz hozzá? – mosolygott rám Joe.

-Nekem oké, ha megállítod az időt, míg a fürdőben vagyok. – húztam egy Demis mosolyt.

-Na menj. – csapott fenekemre. Ő elindult a konyhába, én pedig összeszedtem a cuccom és a fürdő felé vettem az irányt. Hát, amikor belenéztem a tükörbe, akkor majdnem elsikítottam magam. A hajam össze visszaállt, és a szemem is kissé karikás volt. Egyszóval borzalmasan néztem ki. És erre még rátett egy lapáttal az émelygés, amit a tegnapi kínai kaja váltott ki. Miután megszeretgettem a WC-t, beálltam a zuhanyzóba, és lecsapattam magam langyos vízzel. Jó esett, nagyon jól esett. Felfrissültem tőle, és ez a frissülés kellett is. Tegnap csaptunk egy kisebb bulit, hisz Selly mégis csak ma utazik haza. Ez úgymond egy kis búcsú buli volt. De amikor jöttünk haza megéheztünk, és megálltunk az első kajáldánál. Hát nagyon rossz döntés volt. De most vissza a jelenbe. Miután rendbe hoztam a fejem - amin csak egy hajmosással tudtam csak segíteni. Végre hanyagolhattam a bokarögzítőt – az orvos szerint – így már nem kell belesülnöm a hosszú farmerbe. Igaz, hogy még a magas sarkútól tartok, hisz abban amúgy is nehézkesen járok, nemhogy még sérült bokával. Most viszont a partra megyünk le, ezért felvettem a kék bikinimet, hozzá, laza pólót, és egy forrónadrágot. Csak egy kis nehézségeim akadtak a bikinivel. Nem sikerült bekötni.

-Sell, vagy Dani… jöjjön valaki, léci. – kiabáltam ki a fürdőből.

-Jövök. - hallottam Dani hangját a fürdő elől. Bekopogott, majd kinyitotta az ajtót, és belépett.

-Na, mi a baj? – kérdezte miután becsukta az ajtót.

-A nagy hőség, a reggeli veszekedésünk, a nyálas filmek a TV-ben… de most leginkább az, hogy nem tudom bekötni a bikini fölsőm szalagját. Segíts!

-Gyere. – mondta, majd megfordultam, és bekötötte. – Reggel veszekedtetek?

-Igen… kicsit összekaptunk. – válaszoltam komoran.

-Elmeséled? – simította meg karom.

-Csak annyi, hogy a konyhában voltunk, és Selly át akart szaladni a szobájába, csak annyi gáz volt, hogy egy szál bugyiban és melltartóban volt. A fiúk nyál csorgatva nézték Őt mire én befogtam Joe szemét… mert azért mégsem kellemes, ha a barátnődet bámulja. És amikor ezt megtettem kis híján leordította a fejem, hogy azt mégis hogy merészeltem, hogy elrontom a kezemmel a panorámát. Chö… és ezt azzal magyarázta, hogy mostanában nagyon kivan.

-Igen, mostanában tényleg sok stressz érte. És mondták a fiúk, hogy volt egy csúnya veszekedése is Kevin bával.

-Igen, tudom… miattam… de ezt sem mondta el akkor, amikor megtörtént. Ma reggel csúszott ki a száján. – mondtam, és már kész is voltam. Fellöktem egy vízálló sminket, és az utolsó pár percben, már elkészülve beszélgettünk. – Na, kész vagyok, mehetünk. – léptem ki a fürdőből.

-Wow, Kicsim. Nagyon jól nézel ki. – sétált hozzám Joe. Ő már átöltözött, nem is akart zuhanyozni, lefekvés előtt fürdött szóval, a reggelt meghagyta nekünk. Egy fekete izompóló volt rajta, és a fürdőnacija. Oh… milyen jól néz ki. Kezét derekamra rakta, és gyengéden megcsókolt. Hm… milyen finom csók volt. Ezután lassan elindultunk, és nyugisan leértünk. Igaz volt néhány sikítozó rajongó, de pár kép, és aláírás után, már mehettünk is tovább. Amikor leértünk a partra máris bevetettük magunkat a vízbe és ott szórakoztunk. És mivel nem foghattam a kezét sem, nem hogy még megcsókoljam, kicsit elment a kedvem az egésztől.

-Mi a baj? – úszott hozzám szerelmem.

-Az, hogy nem csókolhatlak meg. – mondtam neki szomorkásan, és kislányosan lebiggyesztettem alsó ajkam.

-Ki mondta, hogy nem csókolhatsz meg? – jött még közelebb. Kezét derekamra csúsztatta és rosszfiúsan rám mosolygott, én pedig kezem izmos mellkasára nyomtam

-Hát a média még minden… - néztem fel szép szemeibe.

-Tudod, hogy engem nem érdekel a média. Csak téged óvlak meg, mert mondtad, hogy egyelőre még nem szeretnél címlapon lenni. – simogatta meg oldalam.

-Csókolj meg. – néztem rá kiskutya szemekkel. Ő közelebb hajolt, és hevesen bekebelezte ajkaimat. Keze derekamról fenekemre csúszott, majd onnan tovább combomra. Kicsit megemelt a víz alatt, hogy csípőmagasságba kerüljek vele, én meg lábam-átkulcsoltam derekán. Kezem nyakába fontam, Ő pedig lassan hátradöntött a vízen. Pont a víz felszínén feküdtem, és úgy csókolóztunk. Érdekes póz volt, de én kifejezetten élveztem. Keze simogatta hol hátam, hol lábam – ahol elérte – én meg hajával játszadoztam.

-Hé fiatalok. – kiáltott nekünk Kevin. Lassan, de nehézkesen elvettem ajkaimat övéitől, és a part felé tekintettem.

-Igen? – szóltam neki vissza, de még mindig ugyan olyan pózban voltunk, és nem zavartattuk magunkat.

-Gyertek menjünk kajálni. – kezdetek el pakolni a parton. Mi is kimentünk a vízből, megtörölköztünk, összeszedtük a cuccunkat, és elindultunk a legközelebbi étteremhez. Joe útközben megfogta a kezem… és ránk is hozta a bajt, vagy más néven a paparazzikat. Pillanatokon belül kattogni kezdtek a gépükkel… kész őrület. Mire beértünk az étterembe megfájdult a fejem.

-Na jó… teljesen körbevettek. Hogy jutunk ki? Nekem kilenckor indul a gépem, vagyis minimum hétre a reptéren kell lennem. És most… - nézett az órájára. – most van négy óra. – aggodalmaskodott Selly. Nick két kezét Selly derekára rakta, szembe fordult vele, és szem magasságba hajolt hozzá.

-Hé, nyugi. Oké. Megoldjuk, sokszor csináltunk már ilyet. De most együnk, mert éhen halok. – magyarázott neki, amit én mosolyogva néztem végig. Majd mikor befejezte egy puszit nyomott barátnője ajkaira. Olyan édesen együtt…

-Na, ki mit kér? – kérdezte Joe mikor már mindenki elfoglalta saját helyét az asztalnál.

-Én egy sima spagettit. Nagyon paradicsomosan. – mosolyogtam rá.

-Ez dejó ötlet. – puszilt arcomra Joe. – Én is azt kérek.

-Én csak egy csokis – banános palacsintát. – dőlt Nicknek Sell.

-Én ebből a csirke falatkákból kérek. – mutogatta Dani Kevinnek az étlapot.

-Én édes savanyút. – mutatta vissza Kev, Daninek.

-Én meg… - gondolkozott Nick. – rántott húst, szalma krumplival. – adta le a rendelést Nick.

Lassan kihozták az ételeket, mi pedig szépen, lassan, ráérősen bekajáltuk azt. Sokat beszélgettünk közben, hogy mi volt az elmúlt egy hónapban. Volt, amikor meg is könnyeztük a dolgokat. De ezen kívül jókat nevettünk. A fotósok megállás nélkül kattintgattak, és nem akartak elfogyni. Igaz, hogy az étterembe nem engedtél be őket, de akkor is idegesítőek voltak. Próbáltuk húzni az időt egy kicsit, de hatkor már indulni kellett. Hazamentünk hozzám, Sell lezuhanyozott, majd amikor kész lett, bepakoltuk a bőröndöket a kocsiba, majd elkocsikáztunk Joe-ékhoz, hogy Sell elbúcsúzhasson a fiúk szüleitől. Denise rendesen megkönnyezte Sellyt, és a végén, már egymás vállán sírtak. Nagyon összebarátkoztak az utóbbi időkben. És Frankie sem akarta elengedni Sellt. Ő tanította meg deszkázni, és saját bevallása szerint, Őrülten szerelmes Sellbe. Olyan édes volt, de ideje volt indulni. Kimentünk a reptérre. Oda a szülőkön és Frankien kívül mindannyian mentünk.

-Hát itt vagyunk. – szállt ki a kocsiból Sell. – Nem akarok haza menni! – borult szerelme nyakába. Mindannyian kiszálltunk, és körbevettük Őket. Majd mindenki elbúcsúzott tőle, és én maradtam utoljára. Már mikor Joe köszönt el tőle akkor könnyezni kezdtem, de amikor hozzám ért, na, akkor kiborultam.

-Jaj Selly! – öleltem meg szorosan. – Hamar gyere vissza! Oké?! – kérdeztem sírva.

-Megpróbálok! De addig légy jó! Vigyázz magadra, és a pasidra is, nehogy lecsapják a kezedről. És… és léci figyelj oda Nickre is. – nevette el magát könnyezve, Nickre nézett, majd vissza rám.

-Ne aggódj, rajtuk tartom a szemem! – öleltem meg újra. – Úgy fogsz hiányozni. Vigyázz magadra! Szeretlek! – mondtam, majd elengedtem.

-Te is nekem Ribim. Én is Szeretlek! Na… itt az idő… ha jobban elgyengülök, a kapuig sem jutok, el nem hogy a helyemig. – mosolygott, majd még egyszer megölelt. Odalépett Nickhez, „utolsó” csókot lehelt ajkaira, és kapuból visszaintve felszállt a gépre. Hazavittük a srácokat, és mi is hazamentünk. Rendbe raktam Kókuszt, aztán mi is álomra hajtottuk a fejünket.