30. rész

Sziasztok!

Meghoztam a részt, este kómásan írtam, szóval bocsi ha nem értetek valamit... és ha van vele valami gond akkor szóljatok nyugodtan.

Köszönöm MINDENKINEK!!! a komikat, és a vélenyényeket, ti vagytok a legjobbak!

De nem dumálok tovább olvassátok. Puszi

Reggel még mindig a kanapén feküdtünk. Joe mögöttem, és szorosan fogott, nehogy leessek, én pedig előtte. A telefonomra keltünk, ami vadul csörgött, úgy 8 óra fele.

-Hallo? - szóltam bele kómásan, és magamra húztam a vékony plédet, ami eltakart kettőket, és még jobban belebújtam Joeba, aki szorosabban ölelt, és fejét nyakamba rejtette.

-Mells, ébren vagytok már?

-Most keltettél fel, am nem. – nyögtem neki kómásan.

-Fontos... 5 perc és ott vagyok. - mondta, s erre kipattant a szemem. Ha meglát így minket, akkor ki fog törni a világvége.

-Oké, összeszedjük magunkat. - tettem le a telefont, majd Joe felé fordultam, és a pléddel próbáltam magam minél jobban takarni.

-Jó reggelt. - simította meg arcom mosolyogva.

-Neked is... Selly itt lesz 5 perc múlva, fel kéne öltözni legalább.

-Nekem így is jó. - húzott még közelebb magához.

-Nekem is, de nem hiszem, hogy szívesen látna minket együtt, meztelenül, egy pléd alatt.

-Tényleg csak egy pléd van rajtad! - mosolyodott el sunyit, és szép lassan becsúsztatta kezét a pléd alá, majd fenekemre rakta tenyerét, és belemarkolt. – Ez a kedvenc testrészem rajtad.

-Na most had ne mutassam meg, hogy nekem mi a kedvencem rajtad. - nevettem el magam.

-Oh... az én kis vadmacskám... - fúrta be fejét ismét nyakamba.

-Tegnap eléggé az voltál! - nézett fel rám aranyosan.

-Az még nem a vadmacskás énem volt, hidd el. De most már komolyan öltözzünk. Vagy menj fürödni. - mondtam, de ezzel együtt valami keményet éreztem combomnál. Benéztem a takaró alá, de hú... tényleg menni kéne öltözni... - Kicsit lázba hoztalak, nem?

-Jössz velem fürdeni? - húzogatta a szemöldökét.

-Rossz vagy... nagyon rossz. Na én mentem. - mondtam és lehúztam a takarót róla is, és magamra tekertem. Ő meg gyorsan szervált magának egy párnát. - Oh...de még mennyire hogy lázba hoztalak. - kacarásztam orrom alatt, és besiettem a szobába. Gyorsan felöltöztem, Joenak is dobtam be ruhát a fürdőbe, és mire feltettem a kávét, már Selly is ideért.

-Beszélnünk kell! – rontott be ajtóstól a házba.

-Neked is Szia, hogy vagy, olyan rég beszéltünk. Kérsz egy kávét? – húztam az agyát, mire Ő csak mosolyogva feladta.

-Szia Mells, köszönöm kérdésed nagyon jól vagyok, és tényleg rég beszéltünk, szóval most van is témám. Oh, köszi a kávét, majd a beszélgetés után. – mosolygott édesen, majd újra húzni kezdte a kezem.

-Oké, oké megyek már. – adtam fel, és hagytam magam húzni. Bevitt a szobájába, és leült az ágy szélére. Elég ideges volt, de még pár perc múlva se mondott semmit.

-Hát ez igazán érdekes beszélgetés volt, van még valami? – hülyítettem.

-Lefeküdtem Nickkel… - suttogta elhaló hangon. A döbbenet kiült arcomra. Mi van? Lefeküdt Nickel? De hogy-hogy megtették? Nick, nagyon óvta a gyűrűjét eddig. És Joe is… Basszus lefeküdtem Joevel.

-Mi a baj? – kérdezte Sell. Gondolom elég érdekes arcot vághattam.

-Tudom, ez egy kicsit hülyén fog kijönni, de én is Joeval… - hajtottam le a fejem, és arcom tenyerembe temettem.

-Denies-ék kinyírnak minket! – szólalt meg egy kis idő után barátnőm.

-Én nem attól félek a legjobban. – emeltem fel tekintetem, és mélyen belenéztem barna szemeibe. – Mi nem védekeztünk… remélem ti igen, mert ha nem… akkor gáz van.

-Mi igen. – bólintott bátran, és kicsit meg is nyugodtam. – Viszont ti ezek szerint nem. Beszélgessetek, hogy mit akartok. Babázni, vagy bulizni? – sóhajtott. – Én már úgy babáznék. – dobott felém egy ezer W-os mosolyt, és közben elém lépett.

-Csinálj magadnak. – nevettem el magam, és megöleltem. – Köszi, hogy jöttél, mert ha nem szembesítettél volna a ténnyel, hogy lefeküdtünk, akkor eszembe se jutott volna a védekezés.

-Na látod, milyen jó, hogy vagyok neked! – ismételt el egy ismerős kifejezést.

-Ez az én dumám. – szóltam le. Azért az én dumám, mert egyszer majdnem férjhez ment… mesélhetnék róla…

-Na, jó… én most megyek, ti beszéljetek! – nézett rám komolyan.

-Rendben. Kikísérlek. – mondtam, majd összeszedett egy pár cuccot, amit majd elvisz Nickhez, és már el is tűnt. Én visszasétáltam a konyhába, és ott vártam Joet, aki még mindig a fürdőben csinosította magát. A kávé lejött, öntöttem magamnak, és Joe is akkor lépett ki a fürdőből.

-Joe… beszélnünk kell. – mondtam halkan, és közben megfordultam és háttal nekitámaszkodtam a pultnak. Ő elém sétált, és két kezét csípőmre rakta.

-Mi a baj? – nézett mélyen szemembe.

-Nem védekeztünk… - mondtam elhaló hangon. – Elvinnél a gyógyszertárba? – néztem fel rá.

-Mi? Miért? – lepődött meg láthatólag.

-Váltok ki gyógyszert. Még nem késő. – mondtam valamivel hangosabban.

-Nem! Engem meg sem akarsz kérdezni, hogy mit szeretnék? – emelte fel sértődötten hangját.

-Oké. Joe mit szeretnél? Élni még egy kicsit a sztár életet, vagy felhagyni a turnézással, és a sok bulival, és itthon ülni? – kérdeztem rá élesen.

-Ha már így alakult, akkor inkább maradok itthon, és leszek veletek, mit hogy eldobjam. És igenis szeretnék tőled egy babát. Nem is tudod, hogy menniyre.

-Még az sem biztos, hogy terhes leszek. De akkor is, én még erre nem vagyok felkészülve. Életem fénykorát élem, kezd összejönni minden az életemben. Épül a karrierem. Ott élek ahol mindig is szerettem volna. És van egy barátom, akit szeretek, és saját bevallása szerint viszont szeret. És ezt még legalább két – három évig nem akarom felforgatni.

-Ne mond, hogy te nem szeretnéd. – lépett hátrébb tőlem egy lépést.

-Most még nem. Csak húsz évesek vagyunk. Gondolkozz egy kicsit. Ez nekem még nem megy. – fejtettem ki véleményem. Mereven nézett szemembe, majd elindult, bement a szobába, és onnan a kabátjával, és a kocsi kulccsal jött ki.

-Hová mész? – szóltam halkan.

-El! Majd hívlak. – válaszolt epése, majd becsapta maga után az ajtót, és elment. Én lecsúsztam a földre, és ott gondolkoztam.

-Mit tegyek? Vessek véget egy életnek? Menjek a szerelmem után? Vagy… vagy vége a karrierének, és az álmának… Azt hittem ésszerű lesz a döntésem, de neki látszólag nem tetszett… Nem akarom elveszíteni, de még gyereket sem szeretnék. Tudom, hogy mennyi gond van vele, és úgy érzem még nem nőttem fel hozzá eléggé. Egyik részem azt súgja, hogy nem éri meg kockára tenni az életünket… a másik… a másik pedig, hogy igen. És én mindig is szerettem a kockázatokat. De hiszen még azt sem tudjuk, hogy terhes vagyok-e. Oh… tiszta hülyeség… Ne hogy már, egy tök bizonytalan dolgon vesszünk össze. - ezen agyaltam úgy körül belül másfél órát, és közben benyomtam egy doboz két literes meggyes fagyit. Mikor a mosogatóba raktam a kanalat megcsörrent a telefonom. Szinte ugrottam érte, remélve, hogy Joe az, de nem Ő volt. Csak anyum.

-Szia anya. – szóltam bele egyhangúan.

-Szia. Mizu? Otthon vagy már? – hallottam meg csilingelő hangját, s máris jobb kedvre derültem.

-Igen, már itthon. De van egy kis gáz…

-Mond.

-Lefeküdtem Joeval. És nem védekeztünk, és én nem akarok még gyereket, vagyis igen, de mégsem. Szóval nem tudom, és most kicsit összevesztünk, és elment. Nem tudom, hogy mit csináljak. – panaszoltam el, mire anya nagyot sóhajtott. Igen, ez az a sóhaj, amikor mindig tudja, és el is mondja a tutit.

-Hívd fel. Mond el azt neki is, amit nekem, és beszéljétek ki. Rendben?

-Igen. Köszi. Majd hívlak. Puszilok mindenkit. – mondtam, és ezzel le is tettem, és már tárcsáztam is Joet. Kicsöng, kicsöng, kicsöng… mikor veszi már fel?! És akkor meghallottam a számomra leggyönyörűbb hangot a világon.

-Igen?

-Szia, vissza tudnál jönni? – kérdeztem félénken.

-Döntöttél? – tette fel az épp ide illő kérdést.

-Igen.

-Hallgatlak.

-Mi lenne, ha nem vennék gyógyszert, hanem várnánk, hogy mi lesz? És addig alszok rá párat, mert… mert nem tudom, mit akarok. Lehet, sőt biztos, hogy meggondolnám magam… csak kell egy kis idő! – hadartam el nagylevegővel, amit magamban kigondoltam.

-Megyek. – mondta valamivel boldogabban, és lecsapta a telefont. Pár perc múlva már az ajtót szakította ki a helyéről, és szaladt be a házba. Amint meglátta, hogy hol vagyok, hozzám szaladt, megölelt, majd felkapott az ölébe, és megpörgetett a levegőben.

-Szeretlek! – suttogta szemembe nézve, mikor letett.

-Én is téged. De még semmi sem biztos. – mosolyodtam el, és egy gyengéd csókot nyomtam ajkaira.

Aztán az idő telt… Denise amikor megtudta, hogy lefeküdtünk majdnem összeesett. Id. Kevinről meg ne is beszéljünk. Még mindig alig szól hozzánk. És ezt bánom is, nem azért mert szeretném, ha jó lenne a viszonyunk, hanem azért, mert a saját fiához sem szól. És ez nagyon bánt. Főleg, hogy miattam vannak fasírtban. Danise már kezd megbékélni, sőt, már elhívott ebédelni is, és jól átbeszéltük a dolgokat. És most kezd alakulni a dolog. De id. Kevint, még meg kell békíteni, amit nem tudom, hogy-hogy fogunk.

November eleje van. Ami a terhességet illeti, semmi sincs velem. Úgy döntöttem, hogy ha terhes leszek, akkor megtartjuk, de még semmi jele nincs. Annyi, hogy egy kicsit késik, de az nem jelenti azt, hogy terhes vagyok. Minden rendben van… vagyis csak volt…

-Jobban vagy? – kérdezte, a hátamat simogató Joe, míg én a fejem vettem ki a WC-ből.

-Nem sokkal. – köhécseltem, majd vissza is hajoltam. Joe fogta a hajam, és állt, vagyis guggolt fölöttem. Reggel van, szinte hajnal. Mennem kéne dolgozni, erre itt csodálom a budi alját.

-Hozok vizet. – állt fel mellőlem, és nem sokkal később egy pohár vízzel, és egy szem fájdalomcsillapítóval tért vissza. – Vedd be, jobban leszel.

-Köszi. – mosolyogtam rá, miután kiöblítettem a szám… bár szerintem elég lett volta nyitott szájjal lehúzni a wc-t. Ezután fogat mostam, összeszedtem magam, és elindultam dolgozni. Joe otthon maradt, majd csak este lesz koncertje. Arra meg én is megyek velük.

Munkaidőben kétszer mentem ki a mosdóba wc-t pucolni, és már kezdett elegem lenni, az egészből. Hazafelé, beugrottam egy gyógyszertárba, és vettem egy gyors terhességi tesztet. Próba szerencse alapon.

-Szia! – köszöntem amint beléptem az ajtón.

-Szia! – köszönt vissza mosolyogva a konyhából, majd elindult felém. – Hogy vagy? – adott egy puszit számra, majd szorosan magához ölelt

-Már jól. Bent a konyháról kétszer szaladtam ki a wc-re. Szóval elmentem a gyógyszertárba, és megvettem ezt. – húztam elő a táskámból a gyors tesztet. Felcsillant a szeme, ölült neki, hogy vannak tüneteim, de rám nem is gondol, hogy én szenvedek, az Ő gyerekével... már ha van.

-Mikor csinálod meg? – kérdezte izgatottan.

-Mondjuk most? – dobtam fel az ötletet.

-Én benne vagyok! – vette elő édes mosolyát, aminek sosem tudok ellenállni.

-Oké, megyek, megcsinálom! – adtam puszit szájára, majd elindultam a fürdőbe. Útközbe lerángattam magamról a dzsekimet, és a csizmámat, és szinte beestem a fürdőbe. Leírás szerint megcsináltam a tesztet, majd kimentem, és vártunk. Az-az őt perc maga volt a pokol. Ennyit még soha az életben nem izgultam.

-Több mint őt perc, megnézzük? – kérdezte Joe izgatottan. Én csak bólintottam, és azzal el is indultunk. Megnéztem még egyszer, hogy milyen jel kell, hogy legyen rajta, és az eredmény…

Had izduljatokxD