27. rész

Hali!!

Mizujs csajok??

Örülök a sok kominak!! Viszont annak nem, hogy átkozzátok szegény JoeMacimat!!! De azért Deminek még adhatnátok egy kicsitxD Na de nem dumálok!!

Jó olvasást, sok komit!! És persze Puszi!!

Jah, és ez Nick szemszögéből íródott!!!!

-Nick menjünk mi is, had hozzák rendbe a dolgokat! – ütötte meg gyengéden a mellkasomat Selly.

-Oké. – felkeltem, majd felhúztam magamhoz Sellyt is a kanapéról.

-Tesó, mi is megyünk. Csak okosan! – kezeltem le Joeval, majd Sellyvel együtt kiléptem az ajtón.

-Szerinted elcseszi? – szólalt meg kisebb csönd után Selly.

-Meglehet, de szereti, és nem szalasztaná el még egyszer! – mosolyogtam rá, és összefontam ujjainkat.

-Hát… nem tudom, rossz előérzetem van. Tudom, hogy valamit el fog cseszni az a szerencsétlen. Ha nem is szándékosan, de lesz még balhé! – hajtotta le a fejét Sell.

-Jaj, nyugi már… tudom, hogy a bátyám egy barom, de azért van egy kis esze!

-Oké, próbálom majd pozitívan felfogni a dolgokat! – puszilt összekulcsolt ujjaink közé, mire én rámosolyogtam, s majd vezettem tovább. Hozzánk mentünk haza, mert anyáék még nem tudják, hogy Selly visszajött, és hogy marad is végleg. Vagy is legalább addig, amíg vissza nem akar menni. Lassan megérkeztünk hozzánk, és amint anya megpillantotta Sellyt, szó szerint a nyakába ugrott.

-Jaj… olyan jó újra látni. De jó lett a hajad! Gyere, mesélj mi történt vele Magyarországon! – húzta a kanapéhoz, és azon nyomban beszélgetni kezdtek. Én mosolyogva tovább álltam, és hagytam Őket. Bementem a konyhába, kerestem valami kaját, majd azzal visszaültem a kanapéra hozzájuk. Már megkajáltam, de Sellyék még mindig trécseltek, így mondtam nekik, hogy felmegyek, és befejezem az új dalt. Már majdnem kész voltam, már csak a befejező ütem kellett, amikor megcsörrent a telefonom.

-Mi van már bratyó? – szóltam a telefonba.

-Nick, nagy gáz van! Gyere értem! – szólt vissza Joe idegesen a vonal végéről, mire én felpattantam az ágyról, és indultam le a földszintre.

-Mi az istent csináltál?! – kiabáltam vissza neki!

-Most kivételesen semmit. Demi írt egy kurva sms-t, amiben elég félreérthető szöveg volt! Mells elolvasta, és elment itthonról. Még a telefont sem veszi fel, már ezerszer hívtam.

-Mindjárt ott vagyunk! - mondtam majd dühösen levágtam a telefont.

-Selly, gyere, baj van! – kiabáltam már a lépcső aljáról, felkaptam a kocsi kulcsot, és pár perc múlva már Sellyvel az oldalamon, szaladtunk a kocsihoz.

-Mi történt? – kérdezte hisztérikusan, mikor én is beültem a kocsiba.

-Demi írt egy sms-t Joenak az látta Mells, és elviharzott otthonról. Próbáld meg felhívni, Joenak nem veszi fel.

-Megmondtam, hogy gáz lesz! – kiáltotta el magát Sell, majd izomból belevágott a múszerfalba.

-Hé…hé…hé…semmi szükség, hogy téged is a korházba vigyelek! – fogtam le a kezét, majd előkaptam a telóm, és a kezébe nyomtam. – Próbáld hívni Mellst. Én vezetek, felvesszük Joet, és utána elindulunk keresni, oké?

-Oké, csak menjünk már! – sietetett, és már tárcsázta is. – Ki csöng, de nem veszi fel! Már vagy hatodjára hívom!

-Nyugi, mindjárt ott vagyunk, hívd tovább! – próbáltam nyugtatgatni, de nem sikerült. Egy idő után Mells kikapcsolhatta a telefonját, mert nem csöngött ki, és ezért már Joe is hívott. Aztán megállt a sor, óriási dugóba keveredtünk, de, hogy miért azt még magam sem tudom.

-Sell, megnézem, miért van dugó. Jössz vagy, maradsz?

-Maradok, és próbálkozom. – túrt hajába, és lengette meg előttem a telefont.

-Oké, mindjárt jövök. – adtam puszit a szájára, majd kiugrottam a kocsiból, és elkezdtem szaladni a kocsisor elejére. De ami ott fogadott borzasztó volt. Mindenhol vér, fém darabok. Egy összetört motor, nem sokkal mellette egy eszméletlen test, mellette pedig mentősök szaladgáltak. Jobban szemügyre vettem a motort. Fekete, néhol vörös, és piros árnyalattal.

-Ez… ez olyan, mint a Melissa motorja. Jézusom… - suttogtam, majd szinte az összes vér kifutott arcomból. Majd egy sikítást halottam, és reflexszerűen a hangforrás felé fordultam. Selly volt. Mégis utánam jött. Sírt, és sikított, ahogy meglátta a vérző testet, és a körülötte lévő törmeléket. Elkezdett befelé futni, és ment is volna tovább. Egészen Mells testéhez, de én megállítottam. A szívem megszakadt, hogy így kell látnom Őt. Azt akit szeretek, és azt aki a legjobb barátom lett a heten, hónapok során.

-Neem… Nick, mond, hogy ez nem igaz… mond, hogy ez csak egy rossz álom! – sírt karjaim közt, már a kórházban.

-Szeretném, de még én sem ébredtem fel. – mondtam és fejére csókoltam. Mi hárman jöttünk be csak a kórházba. Joe, Selly és én. Selly és én itt várunk a műtő előtt, hogy mikor hozzák már ki. Lassan már négy – öt órája. Joe… Joe pedig lent van az ügyeleten. A hülye gyerek, amint megtudta mi történt belevágott egy villanyoszlopba, és eltörte pár új porcát. Most épp lent látják el a sérülését.

-Mr. Jonas? – állt mellénk egy doktor.

-Igen, én vagyok! – álltam fel hirtelen, és Sellyt is húztam magammal.

-Miss Sweetnek súlyos belső vérzése volt, amit sikeresen elállítottunk. Eltört egy bal, és két jobb bordája. Még a helyszínen újra kellett éleszteni, és a tüdejébe is belefúródott, egy kisebb vasdarab. Amikor azt vettük ki, a tüdeje összeesett, és sajnos megint újra kellett éleszteni. Az állapota még nem teljesen stabil, ezért még az intenzívre szállítjuk.

-Belehet hozzá menni? – szipogta párom.

-Még egyelőre nem. De ha felébred, és az állapota is javul, akkor igen. Most altatás alatt van, szóval az éjszakát biztosan végig alussza majd.

-Köszönnyük Doktor úr! – fogtam vele kezet, majd elment. Amint a doki lelépett Joe jelent meg a folyosó végén. Kezén egy óriási fehér… valamivel. Én simogattam Selly hátát, Ő pedig már kis híján patakot csinált a pólómra. De megértem.

-Van valami hír? – szaladt hozzánk Joe.

-Igen, most jött ki a doki. De mielőtt elmondom, ígérd meg, hogy nem kell megint az intenzívre kísérni. – kéztem rá keservesen, majd a kezére pillantottam.

-Mi van vele?

-Belső vérzése volt. Eltört három bordája. Kétszer újra kellett éleszteni. És egy vasdarab fúródott a mellkasába, ami miatt összeesett a tüdeje. Most még az altató hatása alatt van, de amint felkel, és stabil az állapota be lehet hozzá menni. – mondtam el neki, amit az orvostól megtudtunk. Selly csak még jobban sírt, és húzott magához. Joe arcából kiszökött a vér, és azt hittem, hogy ott helyben összeesik, de nem, még pont időben leült.

-Hé, haver… Jól vagy? – néztem rá együtt érzően, de nem nagyon hatott.

-Még, hogy a francba lennék jól! Életem szerelme eszméletlenül fekszik egy kórteremben, ami csakis az én hibám. Mindent helyre akartam hozni, de Deminek pont akkor akad dolga velem. Minden klappolt, semmit nem szúrtam még el… - pattant fel, s kezdett el ordítani, majd visszaült a seggére, és könnyei özönleni kezdtek szemeiből. Selly is felkapta fejét a kiabálásra, és Ő is meghökkenve állt, ahogy én, és nézte, ahogy zokog a bátyám. – Hányas kórteremben van? – nézett fül rám könnyektől csillogó szemmel. Én csak rámutattam a 20-as teremre, és ezzel Ő fel is állt. A kórterembe egy üvegen keresztül be lehetett látni, és ott állt, zokogott, és nézte az eszméletlen Melissát. Aztán egy idő után megfordult, és lecsúszott az üveg alá, fejét felemelt az ég felé, ujjait, amennyire tudta a kötéstől összekulcsolta, s imádkozni kezdett. Még sosem láttam ennyire megtörtnek, esetlennek, és ez fájt. Egyrészt Ő a példaképem Kevin mellett, és még sosem láttam sírni, és a templomon kívül imádkozni.