31. rész

Sziasztok....

Tudom, hogy rég voltam, tudom, hogy sokat kellett várni a részre, és tudom, hogy nagyon rövid lett, de egyszerűen nem megy. Most itt a suli, a barátok, és lehet, hogy lesz egy kis fordulat az életemben, de igyekszem. Nagyon sietek a kövivel=)És ez nem azért nem lett hamarabb megírva/felrakva, mert nem volt rá időm... nem ez azért alakult így, mert nem volt ihletem. Sajnálom, ez is nagyon szar lett, és nem tudom mikor lesz kövi, de szeretnék egy kis motivációt, és némi megértést. Köszi ha ezt megkapom. De nem dumálok. Jó olvasást, bár nagyon szar lett...

De Puszi mindenkinek!! Szeretlek titeket! És köszönöm a sok, szép, kedves komit!! Ti vagytok a legjobbak!

Semmi… Semmi, mivel valahogy összefolyt vagy nem is tudom, és nem mutat ki semmit. De jó…

-Minek gyártanak, ilyen sok szart? – dobta bele izomból a kukába, Joe, mire az eldőlt, és az összes cucc kiborult belőle.

-Nyugi, majd elmegyek a nőgyógyászhoz. – csitítgattam, de Ő már szinte gőzölgött. Derekát átöleltem, és fejem mellkasának döntöttem. Ő is megölelt, és állát fejemnek támasztotta, majd nyomott rá egy puszit. – Nyugi már. – mormoltam neki, s közben hallgattam szívverését. Lassacskán az is lassult, és fellélegezve húzódtam el tőle, de még mindig öleltem. – Ugye nem fogsz semmit sem összetörni, ha most elengedlek. – kérdeztem mosolyogva.

-Nem, lenyugodtam. Mikor vagy szabad?

-Nem tudom. Ezen a héten biztosan nem. Szerintem jövő hétre tudok kérni egy délelőttöt. – válaszoltam.

-Oké, akkor kérjél, és majd elmegyünk a dokihoz.

-Rendben, de készüljünk, mert nemsokára menni kell. – adtam puszit szájára, és kimásztam karjaiból. – Készülj el először te… addig én rendelek valamit. – nevettem el magam.

-Már megint? – hát igen… kicsit többet is eszek, és kívánósabb vagyok. Én csak édesen mosolyogtam rá, mire Ő is elmosolyodott. – Oké, sietek.

-Te meg a sietség… két különböző dolog… - morogtam magamban. Próbáltam halk lenni, de nem ment…

-Mit mondasz? – szólt utánam.

-Csak, hogy nagyon szeretlek! – mosolyogtam, de közben majdnem elröhögtem magam. Kimentem a fürdőből, majd vittem be neki ruhát, amit kért, és hagytam készülődni. Akkorra, amikor kiértem a konyhába, már nem voltam éhes. Inkább ledőltem a kanapéra, és bekapcsoltam a TV-t. Kicsit elszundíthattam, mert selymes kezek érintésére ébredtem.

-Hé… Álomszuszék, kelj fel, én már kész vagyok. Menj készülődni. – nézett mélyen szemembe mosolyogva.

-Oké, megyek már. – álltam fel, de először adtam neki egy puszit. Volt egy csini hosszított sötétkék pólóm, szürke, fekete mintával. Azt raktam ki, hogy majd felveszem, és ahhoz egy fekete csőnadrágot. És bevállaltam a magas sarkút, egy szürke saruszerűt. Bevittem az összeállítást a fürdőbe, gyorsan megfürödtem, majd magamra kaptam. A hajam behullámosítottam, és hagytam vállamra hullani. Már kicsit hosszabb, szóval már elérte a vállam. Sminkből csak egy egyszerű szürkét dobtam fel, és már kész is voltam.

-Na? Jó leszek így? – fordultam meg az orra előtt, majd megálltam, és nagy szemekkel pislogtam rá.

-Nagyon jól nézel ki. – lépett hozzám, és mélyen szemembe nézett szép barna szemeivel. De nem mondott semmit, csak nézett mosolyogva.

-Mi az? – kérdeztem mosolyogva, és kicsit oldalra billentettem fejem.

-Anniyre szeretem a szemeidet. – simította végig ujjait arcomon. Ezt sokszor elmondja. Hisz… eléggé érdekes szemem van. Folyton változik, néha idegesít is. A zöld, és a zöldes barna árnyalatai között ingadozik. De volt már szürke is.

-Én is a tiéd. – adtam egy pici puszit szájára, majd kibújtam karjai közül.

-Még van egy óránk, mit akarsz csinálni? – kérdezte sunyi mosollyal szája szélén.

-Mondtam már, hogy rossz vagy? – kérdeztem vissza nevetve.

-Sokszor elmondod, de nem tudom miért.

-Valószínüleg azért, mert az vagy. – nyújtottam rá nyelvem.

-Akarod, hogy bekapjam? – húzta szélesebbre mosolyát, és közelebb lépett.

-Tessék, most is rosszalkodsz. – mosolyogtam rá, és egy forró csókot leheltem ajkaira. Ő közelebb húzott magához, és teljesen összesimultunk. De ennek a szép pillanatnak is vége szakadt.

-Az a kis köcsög. Hogy lehet ekkora kurva valaki? Én meg kis naiv, elhiszek mindent… - vágta ki Selly szitkozódva az ajtót. Eléggé feldúlt volt, és kiabált. Szerintem nem tudta, hogy még vagy inkább már itthon vagyunk. Elhúzódtam páromtól, és kérdően néztem Sellre.

-Bocsi srácok csak… - kezdte volna, de sírásban tört ki. Egy „Nyugi, megoldom!” pillantást küldtem Joenak, és Selly mellé léptem. Szorosan átöleltem, és hátát simogattam. Nyugtatgattam, csitítgattam, és kb. tizenöt perc elteltével sikerült annyira lenyugodnia, hogy már nem sírt.

-Gyere, üljünk le. – vezettem a kanapéhoz. Joe aggódva nézte Sellyt a pultnál, és azon törte pici buciját, hogy mi lehet a baj. Tudta, hogy most neki nem mondaná el, így rám hagyta a dolgot, bármenyire is jó barátok lettek.

-Na, mi a baj. Min buktál ki ennyire? – kérdeztem tőle halkan, hátát simogatva, és arcát fürkészve.

-Nick…