32. rész

Sziasztok!!

Megjöttem az újabb résszel. Remélem tetszeni fog. Van benne gy kis Justin Bieber is, mert még régen kötöttem egy barátnőmmel egy "egyességet, miszerint belevon a saját törtijébe, én is az enyémbe, és ez most jött el, szóval. Olvassátok. Vannak benne történések, remélem tetszik majd. köszönöm a komikat. És most is szeretnék jó sokat=D

Puszi nektek!

-Nick… - kezdte volna Sell, amikor megszólalt a telefonom. A kijelzőn Nick neve állt, így megsimítottam Selly kézfejét, és felálltam. Megfogtam a telómat, és egy jelentőség teljes pillantást vetettem szerelmemre, miszerint nyugtatgassa.

-Igen? – szóltam idegesen a telefonba.

-Mells, ott van Selly? – kérdezte zihálva Nick.

-Igen, itt van, és eléggé feldúlt. Mit csináltál?

-Selena megcsókolt, és pont meglátta. Ez az egész benne van a „szerezzük-meg-a-Jonasokat-és-legyünk-híresek” cuccban. Mindent előre kiterveltek. Először titeket választottak volna szét, most meg minket. Selly pedig nem hallgatott meg, csak elrohant. Szerinted tudna most velem beszélni?

-Nem tudom, eléggé kivan. Bízott benned, először bízott fiúban mióta Roli meghalt, és most is csalódott. Szerintem ma hagyd gondolkozni. Elmegyünk, megcsináljátok a koncertet, utána beülünk az After Partira, Sellyt pedig anyudékra bízzuk, hogy figyeljenek rá. Rendben? – vázoltam a szitut, ami lezajlott hirtelen a fejemben.

-Igen, beszélek anyáékkal, és félóra múlva ott vagyunk.

-Oké, szia. – köszöntem el, és le is tettem a telefont. Öntöttem egy kis ásványvizet Sellnek, és azzal ültem le vissza mellé a kanapére.

-Tessék, idd meg. – adtam kezébe a poharat. – Ma nem jössz velünk a koncertre, Daneise-ék átjönnek hozzád. Mi meg elmegyünk, lebonyolítjuk ezt a koncertet is.

-Rendben.

-Hozzunk neked aláírást a nagy Justin Biebertől? – kérdeztem mosolyogva.

-Aha, lehet, hogy lecserélem Nicket. – nevetett fel aranyosan, könnyekkel küszködve.

-Na gyere ide. – húzta magához Joe, megölelte, és egy puszit nyomott feje búbjára.

-Na… azért ne nyálazz össze. – nevetett fel Selly. Istenem, még ilyenkor is képesek civakodni.

-Ne nyálazz össze… - utánozta, kicsit vékonyabb hangon Joe, mire én vállba löktem.

-Ésszel. – utasítottam szigorú szemekkel. Felálltam, hogy elmenjek valami rágcsáért. De amint felálltam úrrá lett rajtam a hányinger, és nem a konyhába szaladtam, hanem a mosdóba. Már kezdem unni a WC alját.

-Már megint? – lépett be a fürdőbe Joe, amikor már a fogam sikáltam.

-Aham. Kezdem unni.

-Elhiszem. – fonta karjait körém, miután megfordultam, és leraktam a fogkefét. Izmos karjai közt biztonságban éreztem magam. Olya megnyugtató volt ott lenni.

Nemsokára megérkeztek Danise-ék, Nick direkt a kocsiban maradt kérésemre. Mi összeszedtük magunkat, és már indultunk is a koncert helyszínre. Kicsit feszengtem, hogy mi lesz, ha megint a mosdóba kell majd rohannom, és nem is akartam elrontani ezzel az estét. Nicket már megnyugtattam, hogy nem lesz baja Sellynek, de nem hiszem, hogy meg tudtam győzni. De legalább annyira nem volt szomorú, és egy kicsit játszott is magán, szóval olyan volt mintha mi sem történt volna. Joeval kicsit lemaradtunk, beszélgettünk erről az egész terhességes dologról. És arra jutottunk, hogy mindenképpen megtartjuk, bármi is lesz ezután. Majd lassan elindultunk a hosszú folyosón. Kb. a végénél tarthattunk, amikor megpillantottam, hogy Nick épp kezet csókol egy lánynak. Na-ne… ezt nem teheti. – gondoltam magamban, és hirtelen forrni kezdett az agyvizem. Joenak szabályszerűen oda kellett vonszolnia. Nick pedig épp itt vágta el magát előttem.

Justin, egy sötétbarna kicsit göndör hajú, és egy világosabb barna hajú lánnyal állt Nick, és Kevin előtt. Szép csajok voltak, és nagyon szimpatikusak.

-Sziasztok. – köszönt szerelmem, amint odaértünk hozzájuk.

-Sziasztok. – köszöntem én is kedvtelenül, és egy kicsi műmosolyt felvéve.

-Ó milyen bunkó vagyok. – csapott fejére párom. – Srácok, Ő itt a barátnőm Melissa.

-Szia Melissa. – köszöntek kórusban. Én mosolyogva intettem, és tovább figyeltem hol Nicket, hol a két lányt.

-Hát, akkor én is bemutatnám Bekát, és Emmát. – mosolyogott Justin, és megfogta a két lány kezét, és megforgatta Őket.

-Wow, te már két csajjal járt haver? – mosolygott Nick, mire én szinte lángoló szemekkel néztem rá. ennek nincs szíve??

-Igen. – mondta Justin, óriási komolysággal a hangjában, majd felnevetett, és beszédre nyitotta a száját. – Csak viccelek, dehogy is.

Már csak húsz perc volt a kezdésig. Sok szerencsét kívántam nekik, és persze Nicket kihagytam. Csalódott is egy kicsit, de ez van.

Én ott maradtam Bekával és Emmával. De Ők egyszer csak elindultak. Nem volt kedvem beszélgetni, inkább a mai napon rágódtam, így nem is nagyon vettem észre, ahogy ellépnek tőlem. Csak arra eszméltem föl, hogy megszólítanak.

-Te nem jössz Melissa? – kérdezte Beka mosolyogva. Visszamosolyogtam, majd lassan odalépkedtem hozzájuk, és leültem a padra.

-És mióta vagy együtt Joeval? – kérdezte kedvesen Emma.

-1 hónapja… - kezdtünk bele a nagy beszélgetésbe. Annyira ismerős volt a Beka, és eddig nem is tudtam honnan, majd eszembe jutott. Ő nyerte meg azt a versenyt, amit Justin rendezett. Miszerint, aki beküld egy videót, és jól sikerül, forgathat Selena Gomezzel, Taylor Lautnerrel, és Justinnal egy filmben.

A lányokkal nagyon jól elbeszélgettem. Kiderült, hogy Ők is magyarok, és nemrég költöztek ki.

A koncert lassan elkezdődött. Odamentünk a színpad széléhez, és onnan néztük, hogy mit produkálnak a fiúk. Az első számot együtt nyomták le Justinnal, majd a szám végén Justin lejött a színpadról, és a három tesó folytatta az S.O.S. című dallal. Addig Justin odament a lányokhoz, és érdeklődött, hogy tetszik-e nekik. Tudom, hogy több van Beka és Justin között szimpla barátságnál, érezni lehet a levegőben. A számnak hamar vége lett, és a fiúk lejöttek a színpadról, és Justin ment vissza. A Love me-vel folytatta. De egyik pillanatban a lépcsőhöz lépett, felhúzta Bekát, és egy mikrofont nyomott a kezébe. Justinnál nem volt mikrofon mivel az övét adta oda neki, így kénytelen volt folytatni. És mit ne mondjak… iszonyat jó hangja van ennek a csajnak. Két számot énekeltek el ketten, és amikor lejöttek Beka eléggé idegesnek tűnt. Justin is jött utána, és hát… eléggé összekaptak. Jó kis veszekedés volt, az egészet hallottam. Miután kiveszekedték magukat odaléptem hozzá, és csodálkozó szemekkel néztem rá.

-Nem is mondtad, hogy ilyen jó hangod van. – mondtam neki mosolyogva, s közben Emma is oda pattogott mellém. Még beszélgettünk egy kicsit, majd Joe jött, hogy lesz még egy szám. Szorosan hozzábújta, és beleszagoltam bódító illatába, majd elengedtem. Elénekelték az utolsó közös dalt is, és ezzel a koncertnek vége lett. Aláírtak néhány képet, csináltak pár fotót, majd visszajöttek hozzánk.

-Te énekes vagy? – kérdezte Bekát döbbenten Nick.

-Nem. Most filmet forgatunk Justinnal. – adott halk vállaszt.

-De akkor miért énekeltél? – kérdezte értetlenül. Ekkora tuskót…

-Kérdezd Justint, hogy miért húzott fel a színpadra. – válaszolta ridegen.

-Ne csináld már Beka. – kezdte el Justin. – Élvezted, a közönség imádott. Akkor mi a baj?

-Semmi. – felelte alig hallhatóan, majd sarkon fordult, és otthagyott minket. Én csak álltam és néztem némán a történéseket. Most már tuti, hogy több van köztük szimpla barátságnál.

-A barátnőd? – kezdte Nick de én félbeszakítottam.

-Ha az lenne, sem kéne, hogy érdekeljen téged. a tiéd otthon várja, hogy odamenj hozzá, és a bocsánatáért esedezz. Erre te mit csinálsz, udvarolgatsz Bekának meg Emmának. Szép kis barát vagy mondtatom. – vágtam a fejéhez, majd megfogtam Joe kezét, és arrébb húztam.

-Szeretnék mihamarabb hazamenni. Rossz előérzetem van.

-Rendben, de az After Partira el kell mennünk, legalább egy órára.

-Oké. – csókoltam ajkai közé, és azzal vissza is mentünk. Nick nagyon gondolkozott. A többiek lezuhanyoztak, és már készen ültünk a limóban, amikor Justin idegesen huppant be mellénk.

-Beka nincs már itt. Elment.

-oké, akkor megkeressük. - adtam ki a végszót, és azzal el is indultunk. Nem kellett sokat menni, pár sarokkal arrébb, meg is láttuk. Justinnak nagy nehezen sikerült beültetnie, de akkor is elég morcos volt. Hazavittük, és mi onnan mentünk a buliba.

Egy nagyobb klubba mentünk, ahová a VIP jegyeseket is beengedték, éppen ezért nem engedtem el Joe kezét. Kitudja, mikor akarják lecsapni a kezemről. De muszáj volt elengednem.

-Kimegyek a mosdóba. – szóltam neki, és azzal el is indultam. A mosd az emeleten volt. Elég hülyén volt megcsinálva, de mind egy. Már végeztem, és jöttem ki, amikor beleütköztem valakibe. Abba a személybe, akit a hátam közepére sem kívánnék.

-Elengednék? – kérdeztem tőle, mivel épp a lépcsőfordulóban állt.

-Miért engednélek el? – kérdezett vissza rikácsoló hangon Demi.

-Kérdésre, kérdéssel felelni bunkóság. – löktem oda neki hidegen.

-A bunkóságon már rég túlléptünk.

-Tudom, ennyire már ismerlek. – tértem ki mellette, és léptem volna le az első lépcsőfokról, amikor egy lökést éreztem, és elvesztettem az egyensúlyom. A fejem bevertem, és onnan már nem érzékeltem semmit.

Sellyéknél:

-Mi történt Selly? – kérdezte kedvesen Danise.

-Csak összekaptunk kicsit Nickel. – hajtottam le fejem, de szemem nem mertem lehunyni, mert újra éltem volna azokat a rémes másodperceket. Azokat, amikben megcsókolja Selnenát. Kitudja, mióta játssza velem ezt a csúnya játékot.

-Remélem minden rendben lesz köztetek. – mosolygott rám bíztatóan.

-Igen, én is. – emeltem fel fejem. Kimegyek a mosdóba. – álltam fel a kanapéról, és lépkedtem a mosdó irányába. Amint beléptem szinte szemem szúrta ki, hogy ki van borulva a kis kuka. Így odaléptem, és elkezdtem visszadobálni bele a cuccokat, és mire azzal is végeztem vissza felállítottam a kukát. De mögüle kikandikált valami. Kivettem, és a vérem is meghűlt hirtelen. Egy terhességi teszt volt. A doboza a mosdókagylón volt. Elnyúltam és megnéztem. Pozitív.

31. rész

Sziasztok....

Tudom, hogy rég voltam, tudom, hogy sokat kellett várni a részre, és tudom, hogy nagyon rövid lett, de egyszerűen nem megy. Most itt a suli, a barátok, és lehet, hogy lesz egy kis fordulat az életemben, de igyekszem. Nagyon sietek a kövivel=)És ez nem azért nem lett hamarabb megírva/felrakva, mert nem volt rá időm... nem ez azért alakult így, mert nem volt ihletem. Sajnálom, ez is nagyon szar lett, és nem tudom mikor lesz kövi, de szeretnék egy kis motivációt, és némi megértést. Köszi ha ezt megkapom. De nem dumálok. Jó olvasást, bár nagyon szar lett...

De Puszi mindenkinek!! Szeretlek titeket! És köszönöm a sok, szép, kedves komit!! Ti vagytok a legjobbak!

Semmi… Semmi, mivel valahogy összefolyt vagy nem is tudom, és nem mutat ki semmit. De jó…

-Minek gyártanak, ilyen sok szart? – dobta bele izomból a kukába, Joe, mire az eldőlt, és az összes cucc kiborult belőle.

-Nyugi, majd elmegyek a nőgyógyászhoz. – csitítgattam, de Ő már szinte gőzölgött. Derekát átöleltem, és fejem mellkasának döntöttem. Ő is megölelt, és állát fejemnek támasztotta, majd nyomott rá egy puszit. – Nyugi már. – mormoltam neki, s közben hallgattam szívverését. Lassacskán az is lassult, és fellélegezve húzódtam el tőle, de még mindig öleltem. – Ugye nem fogsz semmit sem összetörni, ha most elengedlek. – kérdeztem mosolyogva.

-Nem, lenyugodtam. Mikor vagy szabad?

-Nem tudom. Ezen a héten biztosan nem. Szerintem jövő hétre tudok kérni egy délelőttöt. – válaszoltam.

-Oké, akkor kérjél, és majd elmegyünk a dokihoz.

-Rendben, de készüljünk, mert nemsokára menni kell. – adtam puszit szájára, és kimásztam karjaiból. – Készülj el először te… addig én rendelek valamit. – nevettem el magam.

-Már megint? – hát igen… kicsit többet is eszek, és kívánósabb vagyok. Én csak édesen mosolyogtam rá, mire Ő is elmosolyodott. – Oké, sietek.

-Te meg a sietség… két különböző dolog… - morogtam magamban. Próbáltam halk lenni, de nem ment…

-Mit mondasz? – szólt utánam.

-Csak, hogy nagyon szeretlek! – mosolyogtam, de közben majdnem elröhögtem magam. Kimentem a fürdőből, majd vittem be neki ruhát, amit kért, és hagytam készülődni. Akkorra, amikor kiértem a konyhába, már nem voltam éhes. Inkább ledőltem a kanapéra, és bekapcsoltam a TV-t. Kicsit elszundíthattam, mert selymes kezek érintésére ébredtem.

-Hé… Álomszuszék, kelj fel, én már kész vagyok. Menj készülődni. – nézett mélyen szemembe mosolyogva.

-Oké, megyek már. – álltam fel, de először adtam neki egy puszit. Volt egy csini hosszított sötétkék pólóm, szürke, fekete mintával. Azt raktam ki, hogy majd felveszem, és ahhoz egy fekete csőnadrágot. És bevállaltam a magas sarkút, egy szürke saruszerűt. Bevittem az összeállítást a fürdőbe, gyorsan megfürödtem, majd magamra kaptam. A hajam behullámosítottam, és hagytam vállamra hullani. Már kicsit hosszabb, szóval már elérte a vállam. Sminkből csak egy egyszerű szürkét dobtam fel, és már kész is voltam.

-Na? Jó leszek így? – fordultam meg az orra előtt, majd megálltam, és nagy szemekkel pislogtam rá.

-Nagyon jól nézel ki. – lépett hozzám, és mélyen szemembe nézett szép barna szemeivel. De nem mondott semmit, csak nézett mosolyogva.

-Mi az? – kérdeztem mosolyogva, és kicsit oldalra billentettem fejem.

-Anniyre szeretem a szemeidet. – simította végig ujjait arcomon. Ezt sokszor elmondja. Hisz… eléggé érdekes szemem van. Folyton változik, néha idegesít is. A zöld, és a zöldes barna árnyalatai között ingadozik. De volt már szürke is.

-Én is a tiéd. – adtam egy pici puszit szájára, majd kibújtam karjai közül.

-Még van egy óránk, mit akarsz csinálni? – kérdezte sunyi mosollyal szája szélén.

-Mondtam már, hogy rossz vagy? – kérdeztem vissza nevetve.

-Sokszor elmondod, de nem tudom miért.

-Valószínüleg azért, mert az vagy. – nyújtottam rá nyelvem.

-Akarod, hogy bekapjam? – húzta szélesebbre mosolyát, és közelebb lépett.

-Tessék, most is rosszalkodsz. – mosolyogtam rá, és egy forró csókot leheltem ajkaira. Ő közelebb húzott magához, és teljesen összesimultunk. De ennek a szép pillanatnak is vége szakadt.

-Az a kis köcsög. Hogy lehet ekkora kurva valaki? Én meg kis naiv, elhiszek mindent… - vágta ki Selly szitkozódva az ajtót. Eléggé feldúlt volt, és kiabált. Szerintem nem tudta, hogy még vagy inkább már itthon vagyunk. Elhúzódtam páromtól, és kérdően néztem Sellre.

-Bocsi srácok csak… - kezdte volna, de sírásban tört ki. Egy „Nyugi, megoldom!” pillantást küldtem Joenak, és Selly mellé léptem. Szorosan átöleltem, és hátát simogattam. Nyugtatgattam, csitítgattam, és kb. tizenöt perc elteltével sikerült annyira lenyugodnia, hogy már nem sírt.

-Gyere, üljünk le. – vezettem a kanapéhoz. Joe aggódva nézte Sellyt a pultnál, és azon törte pici buciját, hogy mi lehet a baj. Tudta, hogy most neki nem mondaná el, így rám hagyta a dolgot, bármenyire is jó barátok lettek.

-Na, mi a baj. Min buktál ki ennyire? – kérdeztem tőle halkan, hátát simogatva, és arcát fürkészve.

-Nick…

30. rész

Sziasztok!

Meghoztam a részt, este kómásan írtam, szóval bocsi ha nem értetek valamit... és ha van vele valami gond akkor szóljatok nyugodtan.

Köszönöm MINDENKINEK!!! a komikat, és a vélenyényeket, ti vagytok a legjobbak!

De nem dumálok tovább olvassátok. Puszi

Reggel még mindig a kanapén feküdtünk. Joe mögöttem, és szorosan fogott, nehogy leessek, én pedig előtte. A telefonomra keltünk, ami vadul csörgött, úgy 8 óra fele.

-Hallo? - szóltam bele kómásan, és magamra húztam a vékony plédet, ami eltakart kettőket, és még jobban belebújtam Joeba, aki szorosabban ölelt, és fejét nyakamba rejtette.

-Mells, ébren vagytok már?

-Most keltettél fel, am nem. – nyögtem neki kómásan.

-Fontos... 5 perc és ott vagyok. - mondta, s erre kipattant a szemem. Ha meglát így minket, akkor ki fog törni a világvége.

-Oké, összeszedjük magunkat. - tettem le a telefont, majd Joe felé fordultam, és a pléddel próbáltam magam minél jobban takarni.

-Jó reggelt. - simította meg arcom mosolyogva.

-Neked is... Selly itt lesz 5 perc múlva, fel kéne öltözni legalább.

-Nekem így is jó. - húzott még közelebb magához.

-Nekem is, de nem hiszem, hogy szívesen látna minket együtt, meztelenül, egy pléd alatt.

-Tényleg csak egy pléd van rajtad! - mosolyodott el sunyit, és szép lassan becsúsztatta kezét a pléd alá, majd fenekemre rakta tenyerét, és belemarkolt. – Ez a kedvenc testrészem rajtad.

-Na most had ne mutassam meg, hogy nekem mi a kedvencem rajtad. - nevettem el magam.

-Oh... az én kis vadmacskám... - fúrta be fejét ismét nyakamba.

-Tegnap eléggé az voltál! - nézett fel rám aranyosan.

-Az még nem a vadmacskás énem volt, hidd el. De most már komolyan öltözzünk. Vagy menj fürödni. - mondtam, de ezzel együtt valami keményet éreztem combomnál. Benéztem a takaró alá, de hú... tényleg menni kéne öltözni... - Kicsit lázba hoztalak, nem?

-Jössz velem fürdeni? - húzogatta a szemöldökét.

-Rossz vagy... nagyon rossz. Na én mentem. - mondtam és lehúztam a takarót róla is, és magamra tekertem. Ő meg gyorsan szervált magának egy párnát. - Oh...de még mennyire hogy lázba hoztalak. - kacarásztam orrom alatt, és besiettem a szobába. Gyorsan felöltöztem, Joenak is dobtam be ruhát a fürdőbe, és mire feltettem a kávét, már Selly is ideért.

-Beszélnünk kell! – rontott be ajtóstól a házba.

-Neked is Szia, hogy vagy, olyan rég beszéltünk. Kérsz egy kávét? – húztam az agyát, mire Ő csak mosolyogva feladta.

-Szia Mells, köszönöm kérdésed nagyon jól vagyok, és tényleg rég beszéltünk, szóval most van is témám. Oh, köszi a kávét, majd a beszélgetés után. – mosolygott édesen, majd újra húzni kezdte a kezem.

-Oké, oké megyek már. – adtam fel, és hagytam magam húzni. Bevitt a szobájába, és leült az ágy szélére. Elég ideges volt, de még pár perc múlva se mondott semmit.

-Hát ez igazán érdekes beszélgetés volt, van még valami? – hülyítettem.

-Lefeküdtem Nickkel… - suttogta elhaló hangon. A döbbenet kiült arcomra. Mi van? Lefeküdt Nickel? De hogy-hogy megtették? Nick, nagyon óvta a gyűrűjét eddig. És Joe is… Basszus lefeküdtem Joevel.

-Mi a baj? – kérdezte Sell. Gondolom elég érdekes arcot vághattam.

-Tudom, ez egy kicsit hülyén fog kijönni, de én is Joeval… - hajtottam le a fejem, és arcom tenyerembe temettem.

-Denies-ék kinyírnak minket! – szólalt meg egy kis idő után barátnőm.

-Én nem attól félek a legjobban. – emeltem fel tekintetem, és mélyen belenéztem barna szemeibe. – Mi nem védekeztünk… remélem ti igen, mert ha nem… akkor gáz van.

-Mi igen. – bólintott bátran, és kicsit meg is nyugodtam. – Viszont ti ezek szerint nem. Beszélgessetek, hogy mit akartok. Babázni, vagy bulizni? – sóhajtott. – Én már úgy babáznék. – dobott felém egy ezer W-os mosolyt, és közben elém lépett.

-Csinálj magadnak. – nevettem el magam, és megöleltem. – Köszi, hogy jöttél, mert ha nem szembesítettél volna a ténnyel, hogy lefeküdtünk, akkor eszembe se jutott volna a védekezés.

-Na látod, milyen jó, hogy vagyok neked! – ismételt el egy ismerős kifejezést.

-Ez az én dumám. – szóltam le. Azért az én dumám, mert egyszer majdnem férjhez ment… mesélhetnék róla…

-Na, jó… én most megyek, ti beszéljetek! – nézett rám komolyan.

-Rendben. Kikísérlek. – mondtam, majd összeszedett egy pár cuccot, amit majd elvisz Nickhez, és már el is tűnt. Én visszasétáltam a konyhába, és ott vártam Joet, aki még mindig a fürdőben csinosította magát. A kávé lejött, öntöttem magamnak, és Joe is akkor lépett ki a fürdőből.

-Joe… beszélnünk kell. – mondtam halkan, és közben megfordultam és háttal nekitámaszkodtam a pultnak. Ő elém sétált, és két kezét csípőmre rakta.

-Mi a baj? – nézett mélyen szemembe.

-Nem védekeztünk… - mondtam elhaló hangon. – Elvinnél a gyógyszertárba? – néztem fel rá.

-Mi? Miért? – lepődött meg láthatólag.

-Váltok ki gyógyszert. Még nem késő. – mondtam valamivel hangosabban.

-Nem! Engem meg sem akarsz kérdezni, hogy mit szeretnék? – emelte fel sértődötten hangját.

-Oké. Joe mit szeretnél? Élni még egy kicsit a sztár életet, vagy felhagyni a turnézással, és a sok bulival, és itthon ülni? – kérdeztem rá élesen.

-Ha már így alakult, akkor inkább maradok itthon, és leszek veletek, mit hogy eldobjam. És igenis szeretnék tőled egy babát. Nem is tudod, hogy menniyre.

-Még az sem biztos, hogy terhes leszek. De akkor is, én még erre nem vagyok felkészülve. Életem fénykorát élem, kezd összejönni minden az életemben. Épül a karrierem. Ott élek ahol mindig is szerettem volna. És van egy barátom, akit szeretek, és saját bevallása szerint viszont szeret. És ezt még legalább két – három évig nem akarom felforgatni.

-Ne mond, hogy te nem szeretnéd. – lépett hátrébb tőlem egy lépést.

-Most még nem. Csak húsz évesek vagyunk. Gondolkozz egy kicsit. Ez nekem még nem megy. – fejtettem ki véleményem. Mereven nézett szemembe, majd elindult, bement a szobába, és onnan a kabátjával, és a kocsi kulccsal jött ki.

-Hová mész? – szóltam halkan.

-El! Majd hívlak. – válaszolt epése, majd becsapta maga után az ajtót, és elment. Én lecsúsztam a földre, és ott gondolkoztam.

-Mit tegyek? Vessek véget egy életnek? Menjek a szerelmem után? Vagy… vagy vége a karrierének, és az álmának… Azt hittem ésszerű lesz a döntésem, de neki látszólag nem tetszett… Nem akarom elveszíteni, de még gyereket sem szeretnék. Tudom, hogy mennyi gond van vele, és úgy érzem még nem nőttem fel hozzá eléggé. Egyik részem azt súgja, hogy nem éri meg kockára tenni az életünket… a másik… a másik pedig, hogy igen. És én mindig is szerettem a kockázatokat. De hiszen még azt sem tudjuk, hogy terhes vagyok-e. Oh… tiszta hülyeség… Ne hogy már, egy tök bizonytalan dolgon vesszünk össze. - ezen agyaltam úgy körül belül másfél órát, és közben benyomtam egy doboz két literes meggyes fagyit. Mikor a mosogatóba raktam a kanalat megcsörrent a telefonom. Szinte ugrottam érte, remélve, hogy Joe az, de nem Ő volt. Csak anyum.

-Szia anya. – szóltam bele egyhangúan.

-Szia. Mizu? Otthon vagy már? – hallottam meg csilingelő hangját, s máris jobb kedvre derültem.

-Igen, már itthon. De van egy kis gáz…

-Mond.

-Lefeküdtem Joeval. És nem védekeztünk, és én nem akarok még gyereket, vagyis igen, de mégsem. Szóval nem tudom, és most kicsit összevesztünk, és elment. Nem tudom, hogy mit csináljak. – panaszoltam el, mire anya nagyot sóhajtott. Igen, ez az a sóhaj, amikor mindig tudja, és el is mondja a tutit.

-Hívd fel. Mond el azt neki is, amit nekem, és beszéljétek ki. Rendben?

-Igen. Köszi. Majd hívlak. Puszilok mindenkit. – mondtam, és ezzel le is tettem, és már tárcsáztam is Joet. Kicsöng, kicsöng, kicsöng… mikor veszi már fel?! És akkor meghallottam a számomra leggyönyörűbb hangot a világon.

-Igen?

-Szia, vissza tudnál jönni? – kérdeztem félénken.

-Döntöttél? – tette fel az épp ide illő kérdést.

-Igen.

-Hallgatlak.

-Mi lenne, ha nem vennék gyógyszert, hanem várnánk, hogy mi lesz? És addig alszok rá párat, mert… mert nem tudom, mit akarok. Lehet, sőt biztos, hogy meggondolnám magam… csak kell egy kis idő! – hadartam el nagylevegővel, amit magamban kigondoltam.

-Megyek. – mondta valamivel boldogabban, és lecsapta a telefont. Pár perc múlva már az ajtót szakította ki a helyéről, és szaladt be a házba. Amint meglátta, hogy hol vagyok, hozzám szaladt, megölelt, majd felkapott az ölébe, és megpörgetett a levegőben.

-Szeretlek! – suttogta szemembe nézve, mikor letett.

-Én is téged. De még semmi sem biztos. – mosolyodtam el, és egy gyengéd csókot nyomtam ajkaira.

Aztán az idő telt… Denise amikor megtudta, hogy lefeküdtünk majdnem összeesett. Id. Kevinről meg ne is beszéljünk. Még mindig alig szól hozzánk. És ezt bánom is, nem azért mert szeretném, ha jó lenne a viszonyunk, hanem azért, mert a saját fiához sem szól. És ez nagyon bánt. Főleg, hogy miattam vannak fasírtban. Danise már kezd megbékélni, sőt, már elhívott ebédelni is, és jól átbeszéltük a dolgokat. És most kezd alakulni a dolog. De id. Kevint, még meg kell békíteni, amit nem tudom, hogy-hogy fogunk.

November eleje van. Ami a terhességet illeti, semmi sincs velem. Úgy döntöttem, hogy ha terhes leszek, akkor megtartjuk, de még semmi jele nincs. Annyi, hogy egy kicsit késik, de az nem jelenti azt, hogy terhes vagyok. Minden rendben van… vagyis csak volt…

-Jobban vagy? – kérdezte, a hátamat simogató Joe, míg én a fejem vettem ki a WC-ből.

-Nem sokkal. – köhécseltem, majd vissza is hajoltam. Joe fogta a hajam, és állt, vagyis guggolt fölöttem. Reggel van, szinte hajnal. Mennem kéne dolgozni, erre itt csodálom a budi alját.

-Hozok vizet. – állt fel mellőlem, és nem sokkal később egy pohár vízzel, és egy szem fájdalomcsillapítóval tért vissza. – Vedd be, jobban leszel.

-Köszi. – mosolyogtam rá, miután kiöblítettem a szám… bár szerintem elég lett volta nyitott szájjal lehúzni a wc-t. Ezután fogat mostam, összeszedtem magam, és elindultam dolgozni. Joe otthon maradt, majd csak este lesz koncertje. Arra meg én is megyek velük.

Munkaidőben kétszer mentem ki a mosdóba wc-t pucolni, és már kezdett elegem lenni, az egészből. Hazafelé, beugrottam egy gyógyszertárba, és vettem egy gyors terhességi tesztet. Próba szerencse alapon.

-Szia! – köszöntem amint beléptem az ajtón.

-Szia! – köszönt vissza mosolyogva a konyhából, majd elindult felém. – Hogy vagy? – adott egy puszit számra, majd szorosan magához ölelt

-Már jól. Bent a konyháról kétszer szaladtam ki a wc-re. Szóval elmentem a gyógyszertárba, és megvettem ezt. – húztam elő a táskámból a gyors tesztet. Felcsillant a szeme, ölült neki, hogy vannak tüneteim, de rám nem is gondol, hogy én szenvedek, az Ő gyerekével... már ha van.

-Mikor csinálod meg? – kérdezte izgatottan.

-Mondjuk most? – dobtam fel az ötletet.

-Én benne vagyok! – vette elő édes mosolyát, aminek sosem tudok ellenállni.

-Oké, megyek, megcsinálom! – adtam puszit szájára, majd elindultam a fürdőbe. Útközbe lerángattam magamról a dzsekimet, és a csizmámat, és szinte beestem a fürdőbe. Leírás szerint megcsináltam a tesztet, majd kimentem, és vártunk. Az-az őt perc maga volt a pokol. Ennyit még soha az életben nem izgultam.

-Több mint őt perc, megnézzük? – kérdezte Joe izgatottan. Én csak bólintottam, és azzal el is indultunk. Megnéztem még egyszer, hogy milyen jel kell, hogy legyen rajta, és az eredmény…

Had izduljatokxD

29. rész

Sziasztok!

Megjött a rész, és nincs szenvedés, nem viseltem volna elxD

De annál inkább vagy vágy, és szenvedély, remélem tetszeni fog!!

És persze sok-sok komit!!

Puszi=D

Gyorsan felpattantam addigi helyemről, és az üveg felé fordultam. Nick és Selly is odaszaladtak hozzám, és velem együtt nézték, hogy, hogyan próbálják visszahozni az életbe Mells-t. Azt, aki számomra a világot jelenti. Bárcsak, én feküdnék ott élettelenül, bárki, csak ne Ő. Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne, ha elveszíteném örökre. Valószínűleg mennék utána, egy perccel sem akarok tovább élni nélküle.

Az orvosok eszeveszetten ugráltak össze vissza, de a szívverését jelző gép, még mindig ugyan úgy sípolt, és egy vonal látszott rajta. Már épp azon voltam, hogy bemegyek, és csinálok valamit, hogy életben maradjon, amikor azt az egy vonalat, sok kicsi váltotta fel, majd halk egyenletes csipogás. mindhárman fellélegeztünk, és a dokikon is látszott a megkönnyebbülés. Még nézegették a papírjait, majd amikor a legelső doki kilépett, máris letámadtuk.

-Doktor úr! Mi történt? – kérdeztük egyszerre mindhárman.

-Jó napot. Maguk kik? – kérdezte kicsit sem kedveskedő hangnemben.

-A legjobb barátai. Mi van vele? – vette át a szót Nick, Ő higgadtabb volt, mint én, de nem sokkal.

-Váratlanul állt le a szíve, nem tudni miért, de az állapota sokkal jobb, mint volt, és… - mutatott az ablak felé. – fel is ébredt, bemehetnek hozzá, de ne terheljék túl. Sok pihenésre van szüksége.

-Rendben. Köszönjük!

-Viszlát.

-Viszlát. - köszöntünk kórusban.

-Joe, menj te először. – suttogta Sell. Én bólintottam, majd lassan beléptem az ajtón. Fejét felém fordította, s amint meglátott vissza is kapta. Fájt, fájt, hogy nem néz rám, hogy el is veszthetem. Hogy soha többet nem lehetek vele.

Melissa szemszöge:

Semmit sem éreztem. Nem éreztem az illatokat, nem halottam semmit, és nem is láttam. Lebegtem a tudatlanság tengerében. Borzalmas volt, főleg az, hogy mozdulni sem tudtam. Nem éreztem a fájdalmat, a mérhetetlen dühöt, ami bennem tombolt pár perce, és az óriási szerelmet sem. Talán meghaltam? – tettem fel magamnak egy költői kérdést. Megijedtem, hisz szeretek élni, szerettem élni, és még szeretnék is majd még jó sokáig. Ordítottam belülről, hátha meghallja valami, de nem kaptam választ. Majd egyszer minden fehéredni kezdett. Egy hatalmas fehér terembe találtam magam. Előttem jó pár ajtó. Bepróbálkoztam, mentem a velem szemben lévőbe, próba szerencse. Lassan benyitottam, és bekukucskáltam rajta, de amikor megláttam a számomra egyik legkedvesebb személyt, majdnem padlót fogtam. Roli állt előttem. Azt hittem menten összesesek. De, hogy lehet, hisz Ő meghalt… Még most is beleborzongok ebbe a szóba. Még mindig fáj, hogy elvesztettem egy régi jó barátot, egy hülye tapló miatt.

-Szia Mells! – lépett oda hozzám, és megölelt, majd értetlenkedő arccal meredt rám. – De, te meg hogy kerülsz ide?

-Annyira emlékszem, hogy mentem motorral, és becsúsztam egy autó alá. – suttogtam, s még mindig csak azt hittem, hogy álmodom. – Mond azt, hogy meghaltam. – könyörögtem annak ellenére, hogy szerettem élni. De akkor is, ha szeretek, ha nem, Őt is szeretem, és van bepótolni valónk.

-Nem, az nem lehet, akkor nem itt lennél. – sóhajtott megkönnyebbülten.

-Akkor a pokolba megyek? Még jobb! – ugrándoztam, össze – vissza, de Roli megfogta a csuklom gyengéden.

-És akkor mi lesz Sellyvel? Tudod jól, hogy nem maradna meg nélküled. Engem is elvesztett, már csak te vagy neki! És Joe? – kérdezte szemöldök húzogatva. Amivel mindig mindenre rá tudott venni.

-Vele semmi. Már megint megcsalt. Nem akarom többé látni. – hajtottam le fejem, s a sírás fojtogatott. De a könnyeim nem jöttek elő.

-Tutod egyáltalán, hogy mi történt? Meghallgattad? – kérdezte, azon a „Most kioktatlak, ha akarod, ha nem, és akkor is nekem van igazam, ne szegülj ellenem!” hangnemben.

-Nem – mondtam, még mindig lehajtott fejjel. – De nem is érdekel a magyarázkodása.

-És ha mutatnék valamit? – karolt át, és húzott magával. Egy nagyobb kútféleséghez vitt, majd megálltunk mellette.

-Most mit csinálunk itt? – kérdeztem értetlen fejjel.

-Nézz bele. – mondta, és én ugyan olyan fejjel belenéztem, és amit ott láttam az megdöbbentett. Joe ült egy kórterem ajtaja előtt, és sírt, imádkozott. A szívem megszakadt, és végre kicsurrant, az-az árva könnycsepp, ami már marta szemem.

-Ez nem bizonyítja az, hogy nem csalt meg! – makacsoltam meg magam, és gyorsan letöröltem a könnyem.

-És ez? – intett fejével ismét a kis kút felé, melyben újra másik kép mutatta meg magát. Demi, Selena, és Joe. Demi kárörvendően nevet, majd Joe belép, és veszekedni kezdenek. És itt szakít vele… a bulin.

-Istenem, mekkora marha voltam! – fordultam Roli felé, aki azonnal karjaiba zárt.

-Nyugi, még helyre hozhatod… csak tarts ki, és higgy neki. De legelőször, sétálj ki azon az ajtón. – mutatott mosolyogva arra az ajtóra, amelyen bejöttem.

-Szeretlek! – öleltem meg szorosan.

-Én is téged, és még jó pár évig nem akarlak itt látni! De… mond meg Sellnek, hogy szeretem, és hogy bátran legyen Nickkel, ne legyen lelkiismeret furdalása. Rendes gyerek – mondta, és elég hülye fejet vághattam, mert azonnal folytatta. – Hallom a gondolatait, és néha a tiédet is. – mosolygott már rosszfiús mosolyával, mire nekem kigubbadtak a szemeim. Majd egy cuppanós puszi után elengedett. Elsétáltam az ajtóig, onnan visszanéztem, intettem neki, Ő is nekem, majd kiléptem, és egy kórteremben találtam magam. Azt ajtó nyílt, és Joe lépett be rajta. Fejem elkaptam tőle, szégyelltem magam. Szégyelltem, hogy nem hallgattam meg, hogy önfejű voltam, és örökre elveszthetem. Lassan mellém sétált, és leült az ágy szélére. Nem szólalt meg hosszú percekig, majd én törtem meg a csendet.

-Sajnálom… hogy nem hallgattalak meg, hogy mentem a saját fejem után, hogy nem bíztam benned. – suttogtam halkan, és közben felé fordultam. – Tudsz még szeretni, egy ilyen idiótát? – kérdeztem valamivel hangosabban. Ő szélesen elmosolyodott, majd lassan közelebb hajolt. Már ajkai érintették enyémeket, lágyan harapdálni kezdte alsó ajkam, majd elengedte, de nem ment hátrébb. Illatától elkábultam, és csábító cseresznye ajkai is milliméterekre voltak enyémektől.

-Bármit követsz is el, mindig szeretni foglak. – mosolygott, mint a vadalma, majd szinte habzsolva csókolt meg, mintha ez lenne, ami életben tartaná. És én is ugyan így kaptam ajkai után. Percekig csókolóztunk, mikor Joe csak gyengéden végig simított az oldalamon, de aztán remegve a fájdalomtól, kikaptam ajkaim övéitől, és feljajdultam.

-Mi a baj? Mid fáj? – kérdezgette aggódó hangon, majd benyomta a nővérhívó gombot.

-Az oldalam, az fáj. – mondtam, mire Ő felhúzta kicsit a pólóm, és lefagyva nézte, én is odanézetem és egy óriási fekete folt volt a bordáimnál. – Jézusom… mi történt? – kérdeztem halkan.

-A motorod megcsúszott, becsúsztál egy autó alá. A helyszínen újraélesztettek, majd behoztak. Sok vért vesztettél, a tüdődbe beleállt valami fémdarab, amikor azt akarták kivenni összeesett a tüdőd, és megint újra élesztettek. Három bordád eltört, és most az fájhat. Meg pluszba, még mielőtt felébredtél leállt a szíved. És belső vérzésed volt. – suttogta, hol lehajtott fejjel, hol szemembe nézve. Én benéztem pólóm alá, mivel ha beleállt a fémdarab, gondolom, vannak hegek, és volt is egy kisebb. De csak tényleg alig látszott, nagyon szépen megcsinálták. És még csak pár óra telt el, szóval, ha kiveszik a varratokat alig fog látszani. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, vagyis csak próbáltam volna kifújni, ha nem szúrt volna az oldalam. De akkor már a nővér is bent volt. Elmondtam, hogy mi a panaszom, és adott egy kis fájdalom csillapítót, majd vissza kiment. Nem sokkal ezután Selly, és Nick jelent meg az ajtóban.

-Oh… istenem, de megijesztettél. Többet ne csináld ezt! Okés?! – ölelgetett össze-vissza, majd fogtam meg arcom két kezébe. Én csak mosolyogtam rajta, majd mikor megint megölelt, a fülébe súgtam:

-Roli azt üzeni, hogy adj több teret Nicknek, és hogy Ő a múlté, lépj a jelen felé. – suttogtam mosolyogva, hogy csak Ő halja, és miután elhúzódott, Ő elég hülye fejet vágott.

-Te… Te… talál… - kezdte volna dadogva, de félbeszakítottam.

-Igen, de hol vannak a többiek? – néztem szét, de nem láttam Őket, eléggé hiányoznak a halál után.

-Még nem volt időnk felhívni Őket. Én Sellyt vigasztaltam Joe meg az ügyeleten volt. – magyarázta egy ölelés után Nick.

-Mi van? Miért voltál az ügyeleten? – ráncoltam össze homlokom. Mire felmutatta a kezét, amin egy nagyobb kötés volt. – Mit csináltál? – kérdeztem lemondóan, s fejem rázva.

-Kicsit ideges volt, mikor megtudta, hogy mi van veled, és meg talált ütni egy villanyoszlopot, de az erősebb volt nála! – nevetett fel kárörvendően Nick, mire Joe beleütött a vállába.

-Amúgy csak a porcok törtek egy kicsit meg… - mosolygott rám újra Joe.

-Szegénykém… - biggyesztettem le alsó ajkam. – És mikor mehetek haza? – kérdeztem, de akkor lépett be a doki, és már meg is kaptam a választ kérdésemre.

-Jónapot kívánok, ha szépen gyógyul, akkor kéthéten belül. De ha most megbocsájtanak… - nézett rá páromra. – elvinném a hölgyet egy röntgenre. – Joe bólintott, Selly pedig mosolyogva Nickhez bújt, és kacsintott egyet. Elvittek röntgenre, ott közölték, hogy eddig minden oké, majd visszatoltak, ahol már az egész Jonas család várakozott. Mindenki örült, (és ki is mutatta) hogy jól vagyok, majd lassan elmentek, és én ott maradtam Joeval. Sokáig beszélgettünk, majd a karjaiban aludtam el.

A két hét gyorsan eltelt. Joe minden nap bent volt nálam, szinte csak váltásruháért ment haza, és a kaját is behozatta nekünk Denise. Aztán utolsó nap elintéztük a papírmunkákat, és haza is mehettünk. Már a varratokat is kiszedték, szóval már csak röntgenre kell, benéznek jövő héten.

-Otthon, édes otthon. – szólaltam fel, mikor beléptem a bejárati ajtón. Ledobtam a cuccomat, és visszafordultam Joehoz. Ő is lepakolta, és felegyenesedett.

-Kókusz még ma Nicknél lesz, oké?

-Aha. – mosolyogtam sejtelmesen, majd elindultam felé, s szinte letámadtam. Nekinyomtam a falnak, és most minden szenvedély felszabadult, ami eddig bennem zárkózott. Téptük egymás ajkait, de nem a fájdalom járta át a testem, most mámorban úsztam. Keze lecsúszott a fenekemre, az enyém rövid hajába túrt. Igen, most már rövid, és hú… milyen sexy… Felemelt, és a kanapéra fektetett, és fölém hajolt. Ajkaink nem szakadtak el egymáséitól, s ha tehetném, sosem venném el édes ajkaiból, enyéimet. Keze betévedt pólóm alá, s finoman simogatta hasam, majd egy gyors mozdulattal lehúzta rólam felsőmet. Én is követtem ezt a mozdulatát, nehogy rajta több fedő anyag legyen, mint rajtam. S mikor lekerült róla a felsője, megálltam egy kicsit. Néztem kigyúrt felsőtestét, mely még jobb volt, mint mikor utoljára láttam. Kezem, végighúztam mellkasán, majd mosolyogva felnéztem rá, és újra megcsókoltam. Elvállt számtól, és nyakam kezdte el kényeztetni, közben ujjai mellemen, hasamon, s oldalamon kalandoztak. Majd haladt egyre lejjebb és lejjebb. Levette a nadrágomat, s már csak egy szál fehérneműben feküdtem alatta. Majd róla is lekerült a nadrág. Ujjait végighúzta csupasz combom belső felén, s én ekkor fordítottam helyzetünkön. Puszilgattam, s harapdáltam nyakát, és lehet, hogy meg is marad majd a helye, de segáz. Majd haladtam lefele izmos mellkasán, s hasán, de amikor ujjaim köldöke alá értek kicsivel, felnyögött, és egy gyors mozdulattal maga alá terelt. Hevesebben csókolt mint eddig bármikor, és a bugyimat is levette, mikor én észbe kaptam, s nagy nehezen megszólaltam.

-Joe… - szóltam halkan, de nem hagyta abba nyakam csókolgatását. – Joe, a gyűrűd! – nyögtem kicsit hangosabban.

-Leszarom azt a gyűrűt… - szólalt meg, s felemelkedett felém. Majd levette az alsógatyáját, és kérdően nézett rám.

-Én már… - kezdtem volna, de belém fojtotta a szót.

-Tudom, de most had vezessek én. – nézett rám kiskutya szemekkel, mire én mosolyogva bólintottam, és átadtam magam a vágyaknak.

Csodás volt vele, még soha jobbat nem éreztem. Egyszerűen szavakkal leírhatatlan. Voltam már egy – két fiúval, de még nem éreztem ilyet. Ezt igazán szerelemből tettük, és szebb dolgot, még életemben nem éltem még át. És utána karjaiban hajtottam álomra fejem, nem gondolva a következményekre.

28. rész

Hali csajok, meghoztam a részt Joe szemszögéből!!

Remélem hatásos, és tetszeni fog, mert azért hulla fáradtan írtam=D

És persze kérnék SOK komit!! Kövi rész nem tudom, mikor lesz, de szerintem majd csak hétvége felé, és egy perces emlékezést tartsuk lécci, majd, mert elmaradt az ÉLŐ CHAT!!

Na Jó Olvasást Puszika!!

Minden újra rendben van. Szeretem, sosem szerettem senkit ennyire. Demivel is csak azért voltam, mert beetetett a hülyeségeivel, és én hülye hittem neki. De tegnap lebukott. Halottam, ahogy Selenával beszélget, hogy már a terv jól halad… szánalmas. És az is szánalmas, hogy nem hittem Mellsnek, még az, hogy nem hittem… Nem is beszéltem vele erről. Óriási görény voltam.

De most mindent helyre hoztam, remélem. Miután Nickék, és Kevinék is elmentek, csináltam Mellsnek egy kis meglepit. Cetlikre irkáltam szövegeket, hogy szeretem, és, hogy kövesse a szirmokat. A szirmok persze a fürdőbe vezettek, ahol gyertyát raktam mindenhová, teleengedtem a kádat vízzel, jó habosra csináltam, ahogy Ő szereti, és miden hová rózsaszirmot szórtam. Majd elénekeltem neki a Much Better című számunkat. De előtte ruhástól beleültettem a kádba… nem hiszem, hogy belement volna, hogy ruha nélkül is lássam. Majd pezsgőt bontottam, és beszélgettünk egy kicsit, aztán jött egy hosszas csókcsata. De mikor már a pólója is a földön hevert észbekapott, és kiment tőlem. Holnap már dolgoznia kell, én pedig egyedül leszek.

Már lezuhanyoztam, és csak a hajamat piszkáltam… mint mindig. Mikor egy hatalmas koppanást halottam. Csak egy törölköző volt rám csavarva, úgy rohantam ki a fürdőből. Mells ott állt mereven, könnyezve, s a telefonom előtte. Elé léptem, s kezeim közé fogtam arcát, már megszólaltam volna, mikor hirtelen ellőkött magától, és összeszorított fogakkal sziszegte szavait:

Hagyj békén! Menj a francba! – taszított el magától, majd berohant a szobájába, én felvettem a telómat, és amint megláttam az sms feladóját, iszonyatos düh áradt szét testemben. Demi volt. Részemről már semmi közünk egymáshoz, mégis ezt írta:

„Szia, Mackóm! Mi van már? Miért nem írsz, vagy hívsz? Még nem sikerült lerázni azt a csitrit? Azt mondtad, amint elintézed, hogy visszavegyen, hívsz! Mi van már? Hívjál cicám! Puszikamuszikaaaa!!!”

Levágtam magam a kanapéra, és idegesen doboltam lábammal. Mikor halottam a zár kattanását, felugrottam, és Mells elé siettem. Ő teljes harci díszben ment el mellettem. Ami a motoros szerkójából állt. Megfogtam a kezem, s gyengéden, de határozottan magam felé fordítottam. De mikor észbe kaptam már égett az arcom. Akkorát csattant keze arcomon, hogy biztosan ott lesz a nyoma.

-Mire visszajövök tünj el a házamból, és vidd az összes cuccodat is! – röpültek felém rideg, kemény szavai, majd kiszakította csuklóját kezemből, és kilépett a bejárati ajtón. Halottam, hogy beindítja a motort, és elhajt vele. Be pánikoltam, Ő is ugyan olyan veszélyes, mint én, és félek, most még nagyobb kárt tehet magában. Elszaladtam felöltöztem, és közben folyamatosan hívtam, de nem vette, fel… még jó, hogy nem vette fel... miért is venné… Vártam egy órát, hátha visszajön, de nem jött, az idő alatt folyton hívtam, de semmi, egy idő után már a telefont is kikapcsolhatta, mert nem csöngött ki. Még vártam egy félórát, órát, de semmi. Már tiszta ideg voltam, amikor hívtam Nicket. Csöng, csöng, csöng, mi az isten van már??

-Mi van már bratyó? – szólt a telefonba szórakozottan.

-Nick nagy gáz van! Gyere értem! – utasítottam, mire Ő idegesen kezdett el szuszogni, gondolom elindult valamerre.

-Mi az istent csináltál? – ordított vissza a telefonba.

--Most kivételesen semmit. Demi írt egy kurva sms-t, amiben elég félreérthető szöveg volt! Mells elolvasta, és elment itthonról. Még a telefont sem veszi fel, már ezerszer hívtam. – mondtam, de már a könnyeim is kezdtek felszínre törni. Szégyen nem szégyen, nagyon aggódtam érte.

-Mindjárt ott vagyunk! – mondta dühösen, majd levágta a telefont.

Vártam, vártam, és még mindig csak vártam. Már legalább háromnegyed óra eltelt, és még mindig nem jöttek. Közben gondoltam felhívom Demit és elbeszélgetek egy kicsit vele.

-Szia Mackókám mizujs? – nyávogta bele a telefonba, mitől egyenesen kirázott a hideg.

-Neked mi bajod van? Nem elmondtam érthetően, hogy nem akarlak se látni, se hallani? Mit nem lehet ezen felfogni?

-De mackó, én, szeretlek!

-Szeretsz a fancokat. Hagyj békén Őrökre, engem is és Mellst is.

-Tehát visszamentél hozzá. Nem érdemel meg az a kis hülye liba.

-De nagyon is megérdemel, sőt inkább én nem érdemlem meg Őt, és lehet, hogy a hülye kis sms-ed miatt fogom elveszíteni. Hogy van pofád ilyet írni? – estem neki telefonon keresztül.

-Tehát szakított! – hallatott egy ördögi kacajt.

-Nem mindegy az? A lényeg, hogy szívódj fel, lépj ki az én, és a hozzátartozóim életéből, mert ha nem, nagyon megbánod! – szóltam utoljára ingerülten, és megszakítottam a vonalat.

Halottam szirénázásokat, amik egyre inkább felbőszítettek, mint, hogy nyugtattak volna. Mi van, ha Vele van valami? Ha történt valami vele? Fogtam a pótkulcsot, bezártam az ajtót, és elindultam az elágazás irányába. De amit ott láttam senkinek sem kívánnám. Az aszfalton vérfoltok, egy megtört motor, vagyis inkább roncsolódott. És nem messze mellette egy eszméletlenül heverő test. A mentőrök rohangálnak, a rendőrök egy fickóval beszélnek. És akkor egy hatalmas sikítás. A hang felé kaptam a fejem, és Sellyt, és Nicket pillantottam meg. Selly sírt és sikított, Nick pedig próbálta lefogni, hogy ne menjen beljebb. De miért sír, hisz, hisz nem ismeri, vagy… Istenem. A motor, a ruha, jézusom, ez Melissa! A szívem kihagyott párat, s majd örült sebességgel kezdett dübörögni mellkasomban. Beszaladtam a szalagkorláton belülre, de egy – két méternél tovább már nem engedtek.

-Uram, nem mehet tovább! – fogta meg karom egy rendőr.

-De Ő az én barátnőm! – próbáltam összehozni egy épp kéz láb mondatot.

-Akkor sem engedhetem tovább, sajnálom. Kérem várjon a szalad mögött! – mutatott oda, ahogy Nick és Selly álltak. Nagy nehezen, mozgásra bírtam lábaimat, és elsétáltam hozzájuk. De amint közelebb kerültem hozzájuk, Sell kilépett Nick öleléséből, és nekem esett. Először pofon vágott, és könnyektől csillogó szemmel nézett fel rám.

-Te szemétláda, mit tettél már megint? – esett nekem már ököllel is. – Nem is gondolsz másra csak magadra. Rohadj meg, Joe Jonas, a sátán vigyen magával! Hogy lehetsz ekkora kretén? Most kapod vissza, azt hiszi mindenki, hogy minden happy lesz, és te elcseszed! Dögölj meg! – kiabálta, és tovább ütlegelt.

-Selly, állj már le! – fogtam meg két kezét. – Most nem tettem semmit! Demi írt sms-t mert bekattant, azt hitte, hogy még írogathat, de kifejtettem neki a véleményem, miszerint elmehet a melegebb éghajlatokra. Nem így akartam, soha sem szerettem volna így látni Mellst! – ordítottam vissza neki, s körülöttünk mindenki lélegzet visszafojtva figyelte az eseményeket. Selly megilletődve nézett engem, majd visszafordult Nickhez, és szorosan hozzábújt.

-Kössz! – dobta oda nekem flegmán Nick.

-Nem én kezdtem. – suttogtam halkan, majd odaléptem egy rendőrhöz. – Uram, mi történt? – szólítottam meg, mire Ő megfordult, és kérdően nézett rám. – A barátnőm. – mondtam, s lágyultak arcvonásai.

-A hölgy becsúszott egy autó alá, eddig ennyivel tudok szolgálni önnek, sajnálom, de most mennem kell. – mondta, majd elviharzott.

-Ez is az én hibám, ha akkor nem engedem el, akkor ez most nem történt volna meg. Mindenről én tehetek. Egy szerencsétlen idióta vagyok, akinek az isten csak a szenvedést szánta. – gondoltam magamban, majd izomból beleütöttem egy villanypóznába, minek következtében megreccsent a kezem. Éktelenül fájt, de a szívem fájdalmas dobogását semmi sem nyomhatta el. Ezt az ingerült mozdulatomat látván az egyik orvos hozzám szaladt, és vizsgálni kezdte a kezem, majd máris vitetett volna az ügyeletre, hogy ellássák, de nem akartam menni. Eszem ágában sem volt, hogy elhagyjam szerelmemet. A mentővel nem mehettem, így Sellyékkel kellett mennem, az út némán telt, csak néha Selly szipogása és a motor búgása zavarta meg a szívfájdító csöndet. A kórházba érve Mellst azonnal a műtőbe szállították, engem meg letakartak toloncolni az ügyeletre de nagyon makacs voltam. Az első két, és félóráig nem mozdultam a műtő ajtaja elől, de aztán le kellett mennem. Ellátták a sérülésem, s mire visszaértem, Nick, és Sell már nem ott ültek ahol az előbb. Selly megállíthatatlanul sírt Nick mellkasán, Ő pedig nyugtatgatni próbálta kevesebb, mint több sikerrel.

-Van valami hír? – szaladtam oda hozzájuk, egy plusz kötéssel a kezemen.

-Igen, most jött ki a doki. De mielőtt elmondom, ígérd meg, hogy nem kell megint az intenzívre kísérni. – nézett rám, és a kötésemre felváltva keservesen az öcsém.

-Mi van vele? – kérdeztem megijedve.

-Belső vérzése volt. Eltört három bordája. Kétszer újra kellett éleszteni. És egy vasdarab fúródott a mellkasába, ami miatt összeesett a tüdeje. Most még az altató hatása alatt van, de amint felkel, és stabil az állapota be lehet hozzá menni. – lesápadtam miközben mondta. Az összes vér kifutott arcomból, s nem hittem a fülemnek. Újra éleszteni? Nem az nem lehet, nem hagyhat itt, nélküle nem tudok élni…

-Hé haver… jól vagy? – nézett rám sajnálkozóan Nick.

-Még, hogy a francba lennék jól! Életem szerelme eszméletlenül fekszik egy kórteremben, ami csakis az én hibám. Mindent helyre akartam hozni, de Deminek pont akkor akad dolga velem. Minden klappolt, semmit nem szúrtam még el… - de nem tudtam befejezni. A fojtogató sírás kitört. Zokogtam, mint egy kisgyerek, akit leszidtak a szülei. Borzasztóan fájt, hogy ilyen állapotban van, eddig a pillanatig el sem tudtam képzelni, hogy mit élhet át az - az ember, akinek az igaz szerelme itt fekszik, élet, és halál között, s nem tehet semmit. De már tudom, és még a legnagyobb ellenségemnek sem ajánlanám… - Hányas kórteremben van? – kérdeztem, majd felnéztem rá könnyes szemekkel. Még sosem sírtam előtte, sőt egy családtagom sem látott még sírni, de most Nick megdöbbent arccal nézett rám, majd a legközelebbi kórteremre mutatott. Ezzel felálltam, és lassan odasétáltam a kórteremhez. A falban egy beépített üveg volt, szóval be lehetett látni. De borzasztó látvány volt. Az orrából és a szájából csövek lógtak ki. A szívjelző készülék egyenletesen csipogott. Haja összekócolódva, és egy kis gézdarab a homlokán, még így is gyönyörű. De nem bírtam tovább nézni, egy idő után lecsúsztam a falnak hátam a földre. Ujjaim összekulcsoltam, és imádkozni kezdtem. Imádkozni azért, hogy túlélje, azért, hogy boldog legyen. Ha nem is velem, de mással találja meg a boldogságot. Közben könnyeim megállíthatatlanul hullottak, s már – már egy gabonamezőt is megöntözhettek volna ennyi nedvességgel, ami most belőlem áradt. Nick, csak nézett, s láttam rajta, mikor odapillantottam, hogy szörnyen érzi magát, és Selly is, hogy letámadott. De egyik, sem mert most idejönni. Jól tudták, hogy bármelyik pillanatban kitörhetek. Majd egy folytonos sípolásra lettem figyelmes, és két ápoló, és három doki szaladt be Mells szobájába!

27. rész

Hali!!

Mizujs csajok??

Örülök a sok kominak!! Viszont annak nem, hogy átkozzátok szegény JoeMacimat!!! De azért Deminek még adhatnátok egy kicsitxD Na de nem dumálok!!

Jó olvasást, sok komit!! És persze Puszi!!

Jah, és ez Nick szemszögéből íródott!!!!

-Nick menjünk mi is, had hozzák rendbe a dolgokat! – ütötte meg gyengéden a mellkasomat Selly.

-Oké. – felkeltem, majd felhúztam magamhoz Sellyt is a kanapéról.

-Tesó, mi is megyünk. Csak okosan! – kezeltem le Joeval, majd Sellyvel együtt kiléptem az ajtón.

-Szerinted elcseszi? – szólalt meg kisebb csönd után Selly.

-Meglehet, de szereti, és nem szalasztaná el még egyszer! – mosolyogtam rá, és összefontam ujjainkat.

-Hát… nem tudom, rossz előérzetem van. Tudom, hogy valamit el fog cseszni az a szerencsétlen. Ha nem is szándékosan, de lesz még balhé! – hajtotta le a fejét Sell.

-Jaj, nyugi már… tudom, hogy a bátyám egy barom, de azért van egy kis esze!

-Oké, próbálom majd pozitívan felfogni a dolgokat! – puszilt összekulcsolt ujjaink közé, mire én rámosolyogtam, s majd vezettem tovább. Hozzánk mentünk haza, mert anyáék még nem tudják, hogy Selly visszajött, és hogy marad is végleg. Vagy is legalább addig, amíg vissza nem akar menni. Lassan megérkeztünk hozzánk, és amint anya megpillantotta Sellyt, szó szerint a nyakába ugrott.

-Jaj… olyan jó újra látni. De jó lett a hajad! Gyere, mesélj mi történt vele Magyarországon! – húzta a kanapéhoz, és azon nyomban beszélgetni kezdtek. Én mosolyogva tovább álltam, és hagytam Őket. Bementem a konyhába, kerestem valami kaját, majd azzal visszaültem a kanapéra hozzájuk. Már megkajáltam, de Sellyék még mindig trécseltek, így mondtam nekik, hogy felmegyek, és befejezem az új dalt. Már majdnem kész voltam, már csak a befejező ütem kellett, amikor megcsörrent a telefonom.

-Mi van már bratyó? – szóltam a telefonba.

-Nick, nagy gáz van! Gyere értem! – szólt vissza Joe idegesen a vonal végéről, mire én felpattantam az ágyról, és indultam le a földszintre.

-Mi az istent csináltál?! – kiabáltam vissza neki!

-Most kivételesen semmit. Demi írt egy kurva sms-t, amiben elég félreérthető szöveg volt! Mells elolvasta, és elment itthonról. Még a telefont sem veszi fel, már ezerszer hívtam.

-Mindjárt ott vagyunk! - mondtam majd dühösen levágtam a telefont.

-Selly, gyere, baj van! – kiabáltam már a lépcső aljáról, felkaptam a kocsi kulcsot, és pár perc múlva már Sellyvel az oldalamon, szaladtunk a kocsihoz.

-Mi történt? – kérdezte hisztérikusan, mikor én is beültem a kocsiba.

-Demi írt egy sms-t Joenak az látta Mells, és elviharzott otthonról. Próbáld meg felhívni, Joenak nem veszi fel.

-Megmondtam, hogy gáz lesz! – kiáltotta el magát Sell, majd izomból belevágott a múszerfalba.

-Hé…hé…hé…semmi szükség, hogy téged is a korházba vigyelek! – fogtam le a kezét, majd előkaptam a telóm, és a kezébe nyomtam. – Próbáld hívni Mellst. Én vezetek, felvesszük Joet, és utána elindulunk keresni, oké?

-Oké, csak menjünk már! – sietetett, és már tárcsázta is. – Ki csöng, de nem veszi fel! Már vagy hatodjára hívom!

-Nyugi, mindjárt ott vagyunk, hívd tovább! – próbáltam nyugtatgatni, de nem sikerült. Egy idő után Mells kikapcsolhatta a telefonját, mert nem csöngött ki, és ezért már Joe is hívott. Aztán megállt a sor, óriási dugóba keveredtünk, de, hogy miért azt még magam sem tudom.

-Sell, megnézem, miért van dugó. Jössz vagy, maradsz?

-Maradok, és próbálkozom. – túrt hajába, és lengette meg előttem a telefont.

-Oké, mindjárt jövök. – adtam puszit a szájára, majd kiugrottam a kocsiból, és elkezdtem szaladni a kocsisor elejére. De ami ott fogadott borzasztó volt. Mindenhol vér, fém darabok. Egy összetört motor, nem sokkal mellette egy eszméletlen test, mellette pedig mentősök szaladgáltak. Jobban szemügyre vettem a motort. Fekete, néhol vörös, és piros árnyalattal.

-Ez… ez olyan, mint a Melissa motorja. Jézusom… - suttogtam, majd szinte az összes vér kifutott arcomból. Majd egy sikítást halottam, és reflexszerűen a hangforrás felé fordultam. Selly volt. Mégis utánam jött. Sírt, és sikított, ahogy meglátta a vérző testet, és a körülötte lévő törmeléket. Elkezdett befelé futni, és ment is volna tovább. Egészen Mells testéhez, de én megállítottam. A szívem megszakadt, hogy így kell látnom Őt. Azt akit szeretek, és azt aki a legjobb barátom lett a heten, hónapok során.

-Neem… Nick, mond, hogy ez nem igaz… mond, hogy ez csak egy rossz álom! – sírt karjaim közt, már a kórházban.

-Szeretném, de még én sem ébredtem fel. – mondtam és fejére csókoltam. Mi hárman jöttünk be csak a kórházba. Joe, Selly és én. Selly és én itt várunk a műtő előtt, hogy mikor hozzák már ki. Lassan már négy – öt órája. Joe… Joe pedig lent van az ügyeleten. A hülye gyerek, amint megtudta mi történt belevágott egy villanyoszlopba, és eltörte pár új porcát. Most épp lent látják el a sérülését.

-Mr. Jonas? – állt mellénk egy doktor.

-Igen, én vagyok! – álltam fel hirtelen, és Sellyt is húztam magammal.

-Miss Sweetnek súlyos belső vérzése volt, amit sikeresen elállítottunk. Eltört egy bal, és két jobb bordája. Még a helyszínen újra kellett éleszteni, és a tüdejébe is belefúródott, egy kisebb vasdarab. Amikor azt vettük ki, a tüdeje összeesett, és sajnos megint újra kellett éleszteni. Az állapota még nem teljesen stabil, ezért még az intenzívre szállítjuk.

-Belehet hozzá menni? – szipogta párom.

-Még egyelőre nem. De ha felébred, és az állapota is javul, akkor igen. Most altatás alatt van, szóval az éjszakát biztosan végig alussza majd.

-Köszönnyük Doktor úr! – fogtam vele kezet, majd elment. Amint a doki lelépett Joe jelent meg a folyosó végén. Kezén egy óriási fehér… valamivel. Én simogattam Selly hátát, Ő pedig már kis híján patakot csinált a pólómra. De megértem.

-Van valami hír? – szaladt hozzánk Joe.

-Igen, most jött ki a doki. De mielőtt elmondom, ígérd meg, hogy nem kell megint az intenzívre kísérni. – kéztem rá keservesen, majd a kezére pillantottam.

-Mi van vele?

-Belső vérzése volt. Eltört három bordája. Kétszer újra kellett éleszteni. És egy vasdarab fúródott a mellkasába, ami miatt összeesett a tüdeje. Most még az altató hatása alatt van, de amint felkel, és stabil az állapota be lehet hozzá menni. – mondtam el neki, amit az orvostól megtudtunk. Selly csak még jobban sírt, és húzott magához. Joe arcából kiszökött a vér, és azt hittem, hogy ott helyben összeesik, de nem, még pont időben leült.

-Hé, haver… Jól vagy? – néztem rá együtt érzően, de nem nagyon hatott.

-Még, hogy a francba lennék jól! Életem szerelme eszméletlenül fekszik egy kórteremben, ami csakis az én hibám. Mindent helyre akartam hozni, de Deminek pont akkor akad dolga velem. Minden klappolt, semmit nem szúrtam még el… - pattant fel, s kezdett el ordítani, majd visszaült a seggére, és könnyei özönleni kezdtek szemeiből. Selly is felkapta fejét a kiabálásra, és Ő is meghökkenve állt, ahogy én, és nézte, ahogy zokog a bátyám. – Hányas kórteremben van? – nézett fül rám könnyektől csillogó szemmel. Én csak rámutattam a 20-as teremre, és ezzel Ő fel is állt. A kórterembe egy üvegen keresztül be lehetett látni, és ott állt, zokogott, és nézte az eszméletlen Melissát. Aztán egy idő után megfordult, és lecsúszott az üveg alá, fejét felemelt az ég felé, ujjait, amennyire tudta a kötéstől összekulcsolta, s imádkozni kezdett. Még sosem láttam ennyire megtörtnek, esetlennek, és ez fájt. Egyrészt Ő a példaképem Kevin mellett, és még sosem láttam sírni, és a templomon kívül imádkozni.

26. rész

Na hali csajok!!

Kész a rész! Kicsit érdekes lesz... de azért remélem tetszeni fog! Rövidke lett, de legalább vanxD

Na jó olvasást!

És persze Puszi a picsátokra!!

Telefonomért nyúltam, de amint megláttam a nevet lefagytam. David volt az. Nem akartam vele találkozni, mert, mert egyszerűen nem tudom, mi van velem. Amikor vele vagyok, olyan mintha nem lenne Joe, mintha sosem létezett volna. De most visszakaptam életem szerelmét, aki most itt ül mellettem, karjaival átölelve, s várja, hogy felveszem-e a telefont. De akkor sem tehetem ezt szegény fiúval, Ő reménykedik abban, hogy lehet valami, de én nem akarom.

-Nem veszed fel? – zökkentett ki gondolataimból Dani.

-Jah, de. Egy pillanat, és jövök. - álltam fel, és kisétáltam a teraszra.

-Szia. – szóltam bele a telefonba.

-Szia, azt hittem már nem veszed fel. – fújta ki a levegőt. – Na, elmegyünk ma este vacsorázni? – Igen, ez volt az a kérdés, amitől oly annyira féltem.

-Figyelj David… az a helyzet, hogy, hogy nem lehet. Sajnálom a tegnapit, és hogy szórakoztam veled, de nem fog működni.

-De, de miért? – hallottam pár másodperc múlva csalódott hangját. – Csak nem visszament hozzád?

-De, igen visszajött. És tényleg sajnálom, de szeretem Őt, és nem vagyok képes elhagyni.

-Jó, rendben, de… attól, még lehetünk barátok igaz? – kérdezte reménykedve.

-Igen, lehetünk. – nevettem fel, megkönnyebbülten. – De most mennem kell. Szia.

-Szia. – mondta, s ezzel le is tette. Álltam még kint egy kicsit, majd bementem, s meglepődve láttam, hogy mindenki eltűnt. Még Joe is.

-Hahó… hová lettetek? – szólaltam meg kicsit hangosabban a normálisnál. De nem jelentkezett senki. Elindultam a bejárati ajtó felé, kinéztem rajta, Nick kocsija eltűnt Joe-é a helyén, és Kevinéknél is ég a villany. Selly gondolom lelépett Nickkel. Milyen aranyosak, hogy elköszöntek… De Joe még mindig nem került elő. Hol a fenébe lehet?

Benéztem a hálóba, de nem találtam ott… amikor kifelé mentem rózsaszirmok vezettek a szoba ajtajától a Selly szobájáig. Félúton volt egy kis cetli is. Felvettem, kihajtottam és elkezdte olvasni:

„Tudom, hogy nem bízol benne, de mindent elkövetek, hogy újra teljesen enyém legyél.”

Zsebre csúsztattam a cetlit, és besétáltam Selly szobájába. Ott egy gyönyörű vörös rózsa fogadott az ágyon, mellette még egy cetlivel.

„Elhiszed, hogy szeretlek? Ha nem, hát elmondom:

I love you!

Je t'aime!

Aloha wau i'a oe!

Ti amo!

Tudom, még egy nyelven, ha kíváncsi vagy, kövesd a szirmokat!”

Felvettem, és beleszagoltam a rózsába, majd zsebre vágtam a második cetlit is, és követtem a szirmokat, amik kifelé vezette a szobából. Át a fürdőbe, s ott még egy cetli. Kezdek agyvérzést kapni…

„Elfelejtettem valamit… behoznád a hűtőből a pezsgőt, és 2 poharat? És persze magadat se felejtsd kint!!”

Istenem, ez a pasi… De még ennek ellenére is szeretem! Jobban, mint az életem.

Elballagtam mosolyogva hűtőhöz, de amikor kinyitottam csak egy újabb cetli fogadott, és még egy üveg pezsgő sem volt benne.

„Milyen hülye vagyok… a pezsgőt már behoztam, már csak te hiányzol… siess!!!”

Anyám…

Becsuktam a hűtőt, a cetlit ismét zsebre raktam, és visszamentem a fürdőhöz. Lassan lenyomtam a kilincset, s beléptem az ajtón. Mindenhol rózsa, és gyertyák. A kád tele vízzel, és hatalmas habbal a tetején, s az is teli rózsaszirmokkal. Honnan szerzett ennyit rózsát??

És ott ült Ő. Ő, aki mindig megdobogtatja szívem. S ha rám néz, remeg a térdem. Ha meg érint, belebizsergek, s szinte felforr a vérem. Ott ült gitárral a kezében, s nézett gyönyörű barna, meleg barna szemeivel. Istenem azok a szemek. A világ leggyönyörűbb barna szemei! Kezével intett, hogy menjek közelebb, s én így is tettem. Elé sétáltam, Ő megfogta a derekam, s belehúzott ruhástól a vízbe. Ő még kint ült a kád szélén, s onnan nézett le rám.

-Ezt most muszáj volt? Szólhattál volna, hogy vetkőzz le addig én kimegyek, vagy valami! – nevettem fel, s leküzdöttem magamról a pulcsimat. Ő csak mosolyogva nézett még mindig, s nem szólt semmit. – És mi az - az utolsó nyelv, amin tudod, még a Szeretlek - et??

-Szeretlek! – suttogta lassan, s érthetően, magyarul. Nagyot dobbant szívem, s őrületes gyorsasággal kezdett pörögni mellkasomban. Ami érdekes, hisz így sem valami lassú, hogy mellettem van, de most még gyorsabban pörgött.

-És is téged! – suttogtam vissza mosolyogva. Ő elkezdett mocorogni, majd ölébe vette a gitárt, s pengetni kezdte. Ismerős volt a dallam, de addig nem tudtam melyik, ameddig nem énekelt. A Much Better volt… Imádom ezt a számot, és neki is a kedvence. De… de félek nem igaz, amit énekelt, miszerint felszámolt a világsztárokkal… valahogy érzem, hogy még lesz valami. Valami, ami nagyon megváltoztathatja az életem. Az Ő életét. A kettőnk közös életét. Mikor végigénekelte a számot, letette a gitárt, kinyitotta a pezsgőt, és beült mellém a kádba… ruhástól. Még egy kicsit sem villantott, pff…

-Kettőnkre, hogy újra együtt vagyunk. – nyújtotta kezembe az egyik pezsgős poharat.

-Kettőnkre, de ha még egyszer, becsapsz, megcsalsz, vagy a képembe hazudsz, nem fogok megbocsájtani! – néztem rá keményen.

-Rendben! – hajtotta le a fejét, majd felemelte, s szélesen elmosolyodott.

-Mondtam már, hogy jó a hajad? – kérdezte, mire hangosan felnevettem.

-Nem… de mondhatnád, mert szomorú leszek, ha nem mondod… - biggyesztettem le alsó ajkam, s lehajtottam fejem, így néztem fel rá.

-Nagyon szuper lett a hajad. – mosolygott, majd letette kezéből a pezsgőt, s közelebb húzott magához. Már amennyire tudott, hisz nem éppen féltünk el úgy a kádban, ahogy Ő akarta. – Nagyon szép vagy! – suttogta szinte ajkaimba. Tekintete szemem, s ajkaim között cikázott, majd lassan lecsapott ajkaimra. Játszadozott alsó ajkammal, harapdálta azt, s mikor már alig bírtam tovább léptem, s megcsókoltam. Hevesen bekebeleztem ajkait. Táncra hívtam cseresznye ajkait, kezem nyakába fontam, s hajával játszottam. Az Ő is megtalált engem. Combomra csúsztatta kezét, majd feljebb húzott, s szinte már rajta feküdtem. Éreztem szívének heves dobogását, s már zihálva szakította el ajkait enyéimtől. Keze becsúszott pólóm alá, és hátam kezdte el cirógatni, miközben nyakam csókolgatta. Élveztem lágy érintését bőrömön, s csókjainak perzselő helyét. És már pólóm is a földön hevert mikor észbe kaptam, s leállítottam.

-Joe… - szóltam, de elcsuklott a hangom. – Joe, elé… - s már megint elcsuklott. Eltoltam magam tőle, és nagylevegőt vettem. – Joe elég, ennyire még nem vagyunk jóba.

-Oké, fékezem magam. – simította el szemembe hulló hajam. Én kimásztam a kádból, és végignéztem magamon. – Most nézd meg mit csináltál.

-Ó… gyere vissza! – kérlelt kiskutya szemekkel, de nem hatott meg.

-Nem, mennem kell. Holnap már munkába kell állnom, és még össze kell szednem magam. Reggel korán kell kelnem!

-Jó oké, menj, mindjárt megyek én is! – mondta, de én ekkor már kisétáltam az ajtón. Átmentem csurom vizesen a szobámba, és kerestem valami pizsit. Majd kimentem a konyhába, és elvettem egy almát a kosárból. Eszegetni kezdtem, s vártam, hogy Joe is kimásszon a fürdőből, de az még biztos, hogy nem most lesz. Ezért ültem az asztalnál, ettem az almámat, és vártam rá. Egyszer megcsörrent a telefonja, miszerint sms - e jött. Sosem néztem meg az sms-eit, sem az Övét, sem a másokét. De… de most késztetést éreztem, hogy megnézzem. Megnyitottam az sms-t és amint megláttam a nevet lefagytam. Demi írt neki, még jó, hogy tovább mentem. S amint olvasni kezdtem szívem egy pillanatra leállt, majd fájdalmasan dobogott tovább.

„Szia, Mackóm! Mi van már? Miért nem írsz, vagy hívsz? Még nem sikerült lerázni azt a csitrit? Azt mondtad, amint elintézed, hogy visszavegyen, hívsz! Mi van már? Hívjál cicám! Puszikamuszikaaaa!!!”

Könnyeim potyogni kezdtek, és fájt, hogy hittem neki. A telefon kicsúszott a kezemből, s hangosan koppan a padlón. Lefagyva álltam, és néztem magam elé. Majd kinyílt a fürdő ajtó, és Joe lépett ki rajta. Amint meglátta, hogy sírok elém sietett, és két kezébe fogta arcom, de én ellöktem.

-Hagyj békén! Menj a francba! – téptem ki magam kezeiből, s hisztérikusan berontottam a szobába. Magamra kaptam a motoros ruhámat, egy lapos talpú csizmával. A telefonomat, és a pénztárcámat zsebembe csúsztattam, és úgy vágtattam ki a szobából. Joe megfogta a kezem, s maga felé fordított, de ezzel csak egy hatalmas pofont ért el. Akkorát csattant a kezem arcán, hogy még nekem is fájt.

-Mire visszajövök, tűnj el a házamból, és vidd magaddal az összes cuccodat is! – vágtam hozzá ridegen a szavakat. Csuklóm kiszakítottam kezéből, és kimentem a házból. Ráültem a motoromra, és elhajtottam oda, ahová biztosan nem jönnének utánam, mert nem tudják, hogy, hol vagyok. Egy városszéli kis patakhoz mentem. Leültem a patak szélére, és ott sírtam tovább. Volt, amikor sikítottam egy nagyot, s hallottam, hogy a patakszéli madarak, és kisebb állatok elmenekülnek. A telefonom folyamatosan csörgött, a végén már kikapcsoltam, mert meguntam a zajongást. Majd pár óra múlva felálltam, és visszaültem motoromra. Elindultam, de nem haza. Daniékhez mentem, nem akartam még vele találkozni. Nem tudtam, hogy nálam van-e még, de Nickhez sem akartam menni, hisz már otthon is lehet. Az egyetlen lehetőségem Daniék voltak. Már a belvárosban jártam, amikor elkezdett szemerkélni az eső, de ez volt a legrosszabb. Ilyenkor felveri a port, és latyakos lesz a beton. A legveszélyesebb. Már az utolsó sarkon jártam, amikor a motorom megcsúszott, az irányítást elvesztettem felette, és becsúsztam egy kocsi alá. Majd hallottam, hogy még beszélnek hozzám, de aztán minden elsötétült.