6. rész

Sziazstok!
Nah csajok, ez nem lett hoszú és a fordulatot sem sikerült beleraknom. De hnap vagy hnap ut hozok részt biztos, hisz előre megvan írva.És jó olvasást.
Puszi

Lassan elfordította fejét, és újra az utat kezdte el páztázni gyönyörü szemeivel. Én pedig csak bambultam, nem tudom, hogy lehet egy ember enyire szép, de itt van, létezik, és a jelek szerint, nem csaj 1 csaj vagyok neki. Most már biztosra mondhatom, hogy beleszerettem, minden porcikáját szeretem. Csodás mosolyába, szép szemeibe, minden mozdulatába. Abba, amikor zavarában elsöpri szeméből a haját, vagy csak szimplán ül és néz. Számomra hosszas gondolkodásomat lágy hangja szakította meg.
-Lesz elég időd nézni, nem? - kérdezte, utánozva engem.
-Azt hiszem, nem zudok betelni veled! - lassan mosolyra húzta száját és jobb kezével megfogta az enyémet. - Ugye ezt most nem mondtam ki?! - kérdeztem vérpiros arcal. Rámnézett, és óriási mosoly terült el arcán, meg háromszorozva az előzőt.
-De, de én örülök neki. Legalább mehtudtam, hogy te is úgy viszonylusz, hozzám, ahogy én hozzád.
-De ezt máskorra tartogattam. - suttogtam alig hallhatóan, de mégis meghallotta.
-Nem kellett máskorra tartogatni, már úgy is kíváncsi voltam mit gondolsz róllam. Ittvagyunk. - állította le a motort, kiszált, majd ajtót nyitott nekem és kisegített.
-Köszi. - bezárta a kocsit, átkarolt, és besántikáltunk a házba.
-Megjöttünk!
-Sziasztok! - jött elénk Denise.
-Szia! - köszöntünk mi is, majd Joe szinte elvitt a legközelebbi székhez a ebédlőben.
-Hogy van a lábad? - kérdezte Denise, majd Ő is leült hozzám az asztalhoz.
-Hazudnék ha azt mondanám, hogy jól. Szóval nagyon fáj, leszívták, hozzáteszem érzéstelenítő nélkül, és alig birok ráállni.
-Értem. - simogatta meg a karom, együttérzően. - Megbeszéltétek már, hogy ki-kinél lesz? - nézett fiára.
-Igen, én megyek hozzá. Mert nem akar a terhünkre lenni, és nem szeretné otthon hagyni a tündéri kutyusát.
-Milyen kutyád van?
-Menhelyről hoztam el, magas, hosszú, hófehér szőrű. Amikor mentem a menhelyre odaszaladt hozzám, még nagyon kicsi volt, és azonnal beleszerettem. - emlékeztem vissza, mosolyogva.
-Szép lehet. Gondolom már éhes vagy. Hozok vacsit. - állt volna fel Denise az asztaltól, de Joe gyorsabb volt.
-Maradj anya, majd én!
-Köszi Kicsim. - mondta Denise mosolyogva, Joe pedig a konyhába vette az irányt. Mosolyogva néztem utána, nem tudom mi üthetett belém de erős késztetést éreztem arra, higy ne fordítsam el a fejem. Valamiért nem ment, és ez Denise-nek is feltünt.
-Együtt vagytok? - kérdezte ugyanolyan széles mosolyall amilyet Joe szokott produkálni. Le sem tagadhatnák egymást, Joe tiszta anyja.
-Igen. - sütöttem le a szemem apró mosollyal a számon.
-Mi a baj? - nézett rám aggódó arcal.
-Félek az időbeosztásától, és az enyémtől is.
-Igen, eddig minden kapcsolatban volt ezzel baj! De sajnos nem tudunk mit tenni ellene. Mit dolgozol amúgy?
-Szakács vagyok. - mondtam magabiztosan. Ezt akartam csinálni mindíg, a konyhában mindíg otthon voltam, és a sok tanulás meghozta a gyümölcsét, hisz szakmailag az egyik legjobb voltam az iskolámban, így hozta a sors, hogy ilyen fiatalon a világ másik végén dolgozok.
-Igen, ez kicsit húzós! - Húzta el a száját együttérzően.
-Mi húzós? - jött be az ebédlőbe Joe, tálcával a kezében.
-Az időeosztásunk. - adtam meg kérdésére a választ.
-Igen az tényleg az! - mondta komoran, miközben lepakolta elém, és maga elé a vacsorát.
-Jó étvágyat! Én megyek későre jár. - állt fel az asztaltól, engem megölelt, Joenak pedig nyumott egy anyai puszit a homlokára. - Jó éjszakát. - mondta majd felment az emeletre.
-Jó éjt! - szóltunk utána, majd elkezdtünk falatozni.
-Jó étvágyat! - mosolygott rám Joe.
-Neked is. - mondtam, majd közelebb hajoltam és nyomtam a szájára egy puszit, egy kis ártatlan gyermeki csókot. - Amúgy hogy ízlett a...az előző vacsid? - kérdeztem szinte elnevetve a végét.
-Nagyon finom volt. Majd megtaníthatnád.Léccííí. - nézett rám kiskutya szemekkel, melynek senki sem tudna ellent mondani. Főlleg nem az Ő gyönyörű mélybarna kiskutya szemeinek.
-Hát, még majd gondolkozom rajta. Tudod, ez nagy családi recept, és nem biztos, hogy kiadhatom a kezemből, főlleg nem úgy, hogy kell hozzá egy kis titkos alapanyag, hogy elnyerje ezt a fenséges ízt. Ami nem minden napi dolog. - húztam az agyát egy kicsit. Huncutul elmosolyodtam és rásandítottam, hogy most, hogyan nézhet.
-Óóó..szóval nem adhatod ki a kezedből?! Vajon mit adhatnék én azért, hogy kiadd a kezedből...gondolkozzunk csak. - lassan félrehúzta száját és édesen elmosolyodott. Közelebb hajolt és forrón megcsókolt, olyan szenvedélyesen, hogy utána csak néztem 3 másodpercig magam elé. Elhajolt tölem és mégszélesebben mosolygott. - Nos, mit szólsz az ajánlatomhoz? - kérdezte furfangosan.
-Szerintem meggyöztél. És még most meg mutathatom, hogy mi kell hozzá. - hajoltam most én közel hozzá. - De csak ha szeretnéd!
-Még jó, hogy szeretném! - jelentette ki magabiztosan. Mégközelebb hajoltam hozzá, orrunk már összeért, és még húztam egy kicsit az időt. Lassan finoman megcsókoltam, olyan csók volt mely még az előzőt is felül múlta. Leírhatatlan, csodálatos és a legfontosabb szeretettel teli. Visszaültem a helyemre és néztem, hogy hogyan reagál. Valamin törte a fejét és ezt gyorsan ki is nyilvánította. - Szóval a titkos összetevő, hogy minden csirkét amiből készül a kaja, ilyen érzékien lesmacizol? - kérdezte nevetve, mire belőlem is előtört a nevetés.
-Nem, te buta! A titkos összetevöm, a szeretet! - vetettem oda neki félválról. Nem is gondolva arra, hogy most elég hamar elárultam az érzéseimet.
-Óhh...már értem. És csak annak készíted el ilyen finomra akit szeretsz?
-Pontosan! Igazából eddig csak annak készítettem el. - szóltam mosolyogva.
-Akkor engem is szeretsz? - nézett rám érdeklődve, miközben a kérdésének valódi okától, és célzatából, olyan vörös lettem, mint egy jól megérett, piros alma. - Mondták már, hogy jól áll neked a piros?
-Nem, mert eddig még senki sem hozott ilyen szinten zavarba. - mondtam mégjobban pirulva. Felnéztem rá és az a gyönyörü és öszinte mosolyával találtam szemben magam, mit annyira szerettem.
-És a másik kérdésre a válasz?
-Hát...Joe... - de nem tudtam befejezni. Nick jött le az emeletröl egy szál rövid gatyában, és egy kicsi nagyon megakadt rajta a szemem. Óhh, milyen jó teste van, alig bírtam elfordítani a fejem, de muszáj volt hisz, itt ül mellettem az akivel éppen járok, és nem éppen illendő dolog mellette csodálni a testvérét. Még a végén nagy féltékenységi dráma lesz belőle.