3. rész

-Joseph, nagyon tetszel nekem és nem az a poszterfiú akinek a képe a gardróbokban lóg, hanem te magad. Az akit a sajtó nem ismer. De nekem ehez még idő kell. Nem szeretném elsietni a dolgkat.
-Igazad van. A sietés eggyikünknek sem lenne jó.
-Bemegyünk? - biccentettem fejemmel a tenger felé.
-Aha. - Letette a gitárt és bementünk a vízbe.Épp a bokámig ért és kellemes megel volt.
-Nem zavar, hogy én a "rajongótok" vagyok?
-Nem. Attól, hogy sztár vagyok nem csak sztárokkal randizgatok. Bárkiben megtalálhatom az igazit. Lehet, hogy az éppen te vagy, vagy a szomszéd lány, esetleg a világ másik végén van az akit nekem teremtettek. Nem zárkózok el senkitől. Ha jól érzem magam az illetővel akkor lehet valami, még ha rajongó is. - Nem mondtam semmit, csak néztem a víz felszinén kergeőtő napsugarakat. Vajon tényleg ő az igazi? Amikor a közelemben van a szívem kiakar ugrani neki szánt helyéről, és a légzésem is olyan mintha több száz méter magasban lennék. Gondolat menetemet csodálatos hangja szakította meg.
-Zavar ha holnap viszont látod magadat az újságokban? - néztem rá kikerekedett szemekkel, mire ő a part felé mutatott. Egy lesifotós várta a pikánsabb mozdulatokat, tőllünk olyan 10-20 méterre. De engem nem igazán érdekelt, hisz mi tudjuk, hogy mit és hogyan csináltunk.
-Menjünk? - kérdezte csalódottan.
-Sétáljunk eggyet. De ha benne is leszünk az őjságokban, engem nem izgat nagyon, hisz mi tudjuk h mit csináltunk..nem igaz?
-De igazad van. Gyere, menjünk.
Kisétáltunk a vízből, integettünk a fotósnak, aki nyomban el is húzott. Majd elfujkáltuk a gyertyákat, Joe megfogta a gitárját és elindultunk haza. Még sétáltunk egy kicsit a sötét utszákon, és hazakísért. Amikor hazaértünk, megálltunk az ajtónál és felé fordultam.
-Köszi ezt a szép estét. - mondtam és a boldogság szonte kiült az arcomra.
-Én köszönöm. Még nem voltam olyan lánnyal aki nem kezdett el sikítani, a puszta látványomtól, vagy nem akadt volna ki attól h velem van.
-Igen. Ez a sztár élet, szokj hozzá - mondtam fülig érő mosollyal. - AMúgy nem tudom, hogy azok a lányok mit gondolnak olyankor, vagy eggyáltalán gondolkodnak-e olyankor amikor elkezdenek sikítozni. Ezzel szerintem teljesen elijeszetnek maguktól, nem?
-De. Akkor te nem fogsz sikítozni?
-Dehogy, soha. Nos mostmár megyek.Köszi még egyszer ezt az estét. Nagyon jó éreztem magam velet.
-Volna kedved eljönni még velem valahová?
-Igen, Boldogan.
-Rendben, akkor majd hívlak. Szia. - közelebb hajolt és nyomott egy puszit az arcomra.Azt hiszem, ha nem lett volna ott az ajtókeret, akkor simán összeestem volna. De sikeresen megkapaszkodtam, úgy hogy még Joe sem vette észre. Hihetetlen, hogy egy egyszerű puszi, ennyi érzelmet váltson ki belőlem. Mi lesz, ha közelebb kerülünk egymáshoz?! Köszönni akartam, de egy szó sem tudtam kipréselni a torkomból. Majd elhajolt az arcomtól és elindult a kocsija felé. Beült majd megvárta míg mozgásra bírom a lában és bemegyek a házba. Kókusz az ágyamon feküdt, és várta, hogy hazaérjek. Amikor hallotta, hogy becsukódik az ajtó, boldogan vakkantott és kijött hozzám.
-Szia, Hiányoztam? - kérdeztem tőle természetesen magyarul. Közben letettem a kuccomat és megöleltem. Ugatott eggyet-kettőt és hozzám dörgölőzött. Hulla fáradt voltam, így letusoltam, lemostam a minkemet és csodás élményekkel ágyba bújtam. Nem tudom, hogy az állmom honnan jött, de könnyekkel borított arcal, és remegő kézzel keltem. Nem emlékszem sokra, csak képek ugranak be. A családommal túrázok, aztán elkóborultam tőlük, és megláttam Joe vérben áztatott élettelen testét, ahogy a kis ösvény közepén fekszik esetlenül. Majd hallom Kókusz hangját egyre távolodni, és ekkor felébredtem. Nagy nehezen megnyugtattam magam, kikászálódtam az ágyból. Csináltam magamnak egy cappucinót, és felbontottam egy tábla csokit. Adtam Kókusznak enni, majd ledőltem a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t. Megint ugyan az az álmom volt, csak a végén kiegészült azzal, hogy Kókuszt valami, vagy valaki elkapja és hogy az a valami közeledik felém. Telefonom csögésére ébredtem, megint remegve és könnyesen. Nagy erőfeszítések révén megtaláltam a telefonomat, mely teljesen belevolt csavarodva a pokrócomba.
-Halló? - szóltam bele szipogva a telefonba.
-Szia, Joe vagyok. Valami baj van? - kezdte boldogan, de amikor meghallotta zaklatott szuszogásomat, aggódó hangszínre váltott.
-Nem, semmi. Csak bealudtam, és nem éppen volt kellemes állmom.
-Ohh...azt hittem, hogy valami gond van. A hangodból ítélve.
-Ne aggódj megtudom médeni magam. - mondtam kuncogva.
-Igen...Pont úgy találkoztunk össze, hogy laposra verted a pasast. - hangjában enyhe iróniát éreztem.
-Jól van, ne cseszegess! Igenis megtudom védeni magam. Akkor fáradt voltam és Mike is kikészített, tudod az ex-em. - mondtam neki indulatosan. Kicsit nagyon felkaptam a vizet.
-Oké. Rendben. Akkor már fent vagy?
-Nem állmomban beszélek. - nevettem végig a mondatot. - Igen a csörgésre keltem.
-Kinyitod akkor az ajtót?
-Miért? Itt vagy?
-Hát, ha jó helyre jöttem?!
-Megyek. - majd kinyomtam a telómat, és belebujtam a papucsomba. Belenéztem a legközelebbi tükörbe, és szó szerint megrettentem magamtól. Ha Joe meglát ezzel a fejjel, komolyan mondom, inkább a sikítozó tiniket választja, mint engem. Kezembe vettem egy fésűt és próbáltam minnél gyorsabban kezdeni valamit a hajammal, míg oda nem értem az ajtóhoz.
Elfordítottam a zárban a kulcsot és egy hatalmas virágcsokorral találtam magam szemben.
-Woow...Joe, ez nagyon szép.
-Jó...reggelt Mellissa! - mondta kacarászva, mivel már délután három körül járt az idő.
-Gyere be. - álltam el az útjából. Őszintén szólva féltem, hogy nem fog beférni az óriási csokor, az én alapból is keskenyre tervezett bejárati ajtómon.
-Tessék. - mondta majd nyujtotta volna a csokrot.
-Köszönöm! Várj! - elszaladtam egy vázáért és gondosan belehelyettük. Joe pedig letette az étkezőben lévő asztalra.
- Mindjárt jövök, csak átöltözök. Kókusz nézd kijött! - kiáltottam kutyusomnak magyarul. Elszaladtam a szobámba, elővettem egy melegítő szettet, megmostam az arcom és a fogam, és frissen tértem vissza Joehoz. Érdekes látvány tárult elém, mivel Kókusz nem fogadja elé rögtön az embereket. Nagyon sok idő kell neki, hogy feloldódjon. Most viszont rendesen tátva maradt a szám. Joe guggolt és simogatta Kókuszt, ő pedig nyaldosta az arcát. Olan édesekvoltak eggyütt, a világ két legcsodálatosabb lénye.

2. rész

-Ne Mellissa várj! Nem hiszem azt, sőt nagyon is nehéz lesz elrabolni a szívedet! De mégis, mi mást mondhattam volna neki? - csak mentem előre nem törődve vele és szívem fájdalmával, mely már az első napon is gyötör. Az első napon mikor találkozom vele és elkell hagynom. Mégis szavai hallatán szívem leállította lábamat és nem törődött agyam parancsával. Nem gondoltam volna, hogy bármikor is igy fogok érezni egy férfi iránt. Csak álltam és vártam mit mond, de befelyezte. Szavaimra vár.
-Nem tudom. - hallottam lépteit ahogy közeledik, majd megérintette csupasz csuklómat, melytől máris elkapta a kezét, pont ahogy én. Mikor hozzáért bőrömhöz, szikrázott közöttünk a levegő. Sosem érzékeltem még ilyet. Majd mégegyszer megfogta, de nem kapta el kezét. Magafelé fordított és lehajolt, hogy csodás barna szemei egyszintben legyenek az enyémmel.
-Ne haragudj.Kérlek.
-Oké. De most menjünk mert készülnőd kell a randira, és nekem is.
-Rendben, gyerünk. - csöndben viszasétáltunk majd elkísért az ajtóig.
-Nyolc óra jó lesz?
-Igen, nekem megfelel. Kérdés az hogy te eltudsz-e készülni addig. - kérdeztem kicsit elröhögve a végét. Sokat nyiléatkozták azt a testvérei, hogy sok időt tölt bent a fürdőben, de hogy ebből mennyi az igaz, azt nem tudhatom.
-Igen. - mondta nevetve - vegyél fel valami csinosat, de kényelmeset. Nyolcra érted jövök. - mondta majd épp hogy megérintett, hogy érezhesse bőröm izzását, ezt Kókusz egy morgással kommentálta.
-Úgy látszik nem csak te vagy féltékeny.
-Igen. Na szia, majd jövök. - mondta, majd lassan ellépdelt a kocsijáig.
-Szia - mondtam alig hallható hangon, majd bevánszorogtam a házba. Adtam Kókusznak enni majd elmentem zuhanyozni. A fürdőben körülbelül 30 percet töltöttem így maradt még háromnegyed órám egészig. A hajamat kivasaltam, majd beáltam a gardróbom elé. Mit nem mondjak, nincs semmi göncöm amit felvehetnék. Negyed órás kereségélés után kezembe akadt az a vörös, térdig érő, pántos ruha, amit még Mandytől kaptam egyik karácsonyra. Mindíg azt mondta, "Vedd fel ezt akkor amikor a legnagyobb szükségem lesz rá". Hát igen, ez a pillanat, most követezett. LEdobtam az ágyra és megkerestem az a cipőt amit ehez a ruhához vettem. Mikor azt is megtaláltam, magamra kapkodtam őket, kicsit kihúztam a szemem, és útra készen álltam. Jól elment az idő, mivel az óra 19:55-öt mutatott. Raktam vizet Kókusz tálkájába, de úgy hogy nehogy leöntsem magam, mert ez mostanában sokszor előfordul. Bedobáltam a táskámba a cuccaimat és mire készen lettem, kopogtak az ajtón. Ajtót nyitottam és azt hittem ott menten összeesek. Joe állt előttem egy bőgrével és egy abba helyezett vörösrózsával.
-Szia - mondta azzal a szívdöglesztő mosolyával. - Bocsi, hogy késtem, csak ez egy kicsivel később lett kész a vártnál. - majd megfordította a poharat és rávolt rakatva, hogy : "Mellissa és Joe" és egy maci ami egy szívecskét ölel.
-Szia...Ez...Köszönöm... - nem tudtam mit mondani, elált a szavam.
-Óhh...bocsi mennyi idő esett ki?
-Nem sok! Nem akarlak siettetni, de asztal foglalásom van, és így is késésben vagyunk.
-Ó, hát persze. - átadta a bögrét és a virágot. Beszaladtam vázába tettem a rózsát és siettem visza hozzá. Az ajtókereznek támaszkodva várt rám, napszemüvegét felcsúsztatta a fejére és édesen mosolygott rám.
-Nem gond, ha gyalog megyünk?
-Nem, dehogy. - Bezártam a házat és elindultunk. Csöndesen sétáltunk egymás mellett és beszélgettünk. Így sokkal többet megtudhat az ember a másikról ha nem az utat kell figyelnie, sokkal több időt tölthetnek a másik megismerésével, mint a külvilági dolgokkal. Megérkeztünk az étterembe, lesegítette a kabátomat és kihúzta a székemet. Igazi úriemberrel van dolgom. Kijött a pincér és megrendeltük a vacsoránkat. Joe egy mézes mustáros-csirkemellet kért, én pedig egy almás-fahéjas csirkemellet.
-Tudod Joe ezzel a Bögrével teljesen levettél a lábamról.
-Igen? Pedig ez még semmi.
-De nekem nagyon nagy dolog, ez az ami másoknak kis semmiség, de nekem sokat megér.
-Pedig még van egy meglepetésem. - mondta molyogogva és újra elkapta tekintetemet. Szívem újra gyorsabban vert a kelleténél, és a teljes zavartól csak a felszolgáló mentett meg, amikor kihozta a vacsinkat.
-Hát, Jó Étvágyat.
-Neked is. - csöndben elfogyasztottuk a vacsorát és egyre nagyobb lett köztünk a vonzalom. A vacsora alatt végig a szemembe nézett és nem engedte el tekintetemet. Sokan mondják, hogy a szem a lélek tükre, és ez most be is bizonyosodott. Oriási boldogságot láttam a szemében, és szinte elvesztem tekintetében, újra és újra.
-Desszertnek mit kérsz?
-Nem tudom, mi lenne ha vennénk egy fagyit és még járnánk egyet?
-Pont erre gondoltam. - mondta óriási mosolyal az arcán. Majd hívta a pincért.
-Fizetni szeretnék.
-Máris hozom a számlát. - mondta a nő majd eltotyogott. Fizettünk majd Joe felsegítette a kabátomat majd a legközelebbi fagyis felé vettük az irányt. Ahogy beszélgettünk felhozta azt a témát amely egyben fájdalmas emlékekhez füződik, másrészt padig boldogsággal tölti meg a szívem.
-Szereted a testmozgást? - kérdezte amikor leültünk egy padra a tengerparttól nem messze.
-Nagyon. Álltalános iskolában volt egy kézilabda csapatunk és nagyon szerettem ott játszani. De sajnos vége lett, ez a dolog azóta is két szálon fut szóval nem tudjuk ki miatt kellett befejezni. Voltak kissebb-nagyobb veszekedések, mint minden más csapatban, de összeszokottak voltunk és jó barátok. Szerettem ott játszani. Aztán középiskolában is kéziztem egy keveset, de a korábbi boka sérülésem miatt nem tudtam mindent a maximumon csinálni. De azon kívül rendszeresen futok, és sokat könnyit a sport mostanában az életemen.
-Akkor te is nagyon sportos alkat vagy.
-Igen, mondhatni.
-Gyere menjünk tovább.
-Szóval jön a meglepi?
-Igen, gyere.
Lesétáltunk a partra és gyönyörű látvány tárult elém. A homokba gyertyák voltak szúrkálva amik egy szívet adtak ki, és egy gitár volt a szíven belül.
-Joe, te aztán értesz a nőkhöz!
-Csüccs - vezetett be a szívbe, majd leült velem szembe és ölébe vette a gitárt.Mélyen szemeimbe nézett, szinte már égette azokat. Majd elkezdte játszani a kedvenc számomat a Jonas Brothersből. A címe a "Please be mine", a szövege gyönyörű és ahogy Joe énekli nekem, csak nekem az valami varázslatos.Néztem mélyen a szemébe és láttam azt a kis szikrát mait mások szerelemnek hívnak. Ott ég a lobog a szemében amikor enyéimbe néz. Amikor vége lett a számnak, egy másik ritmust kezdett el játszani a gitáron, de most nem énekelt. Mélyen néztünk egymás szemeibe és én örjítő vágyat éreztem, hogy érezhessem ajkait enyéimen.Hosszú percekig csak ültünk ott és néztük egymást, szinte szemünkel beszélgettünk.
-Ez nagyon szép volt.
-Köszönöm. Szóval... - habozott a kérdéssel, ezzel húzva az agyam. - Lennél az enyém?
-Joseph...

Sziasztok!!

Sziasztok!
Nemsokára lesz új rész, kis kitartás. Már előre megvan írva a füzetemben csak fáradt és lusta vagyok begépelni. De van egy kedves és nagyon jó barátnőm aki segít nekem ebben és a szabadidejében begépeli szóval sokat köszönhettek Nagy Melindának!^.^
Jaj és ha olvassátok a blogomat nem lenne nagy kívánság szerintem ha löknétek 1 komit. Ne keljen azt hinnem hogy csak az egyik barátnőm olvasgatja. Szal ha tetszik akk írjatok. Nagyon megköszönném. Puszi Szabina

1. rész

Ahogy sétáltam a sötét utcán, a hátam mögül furcsa neszeket ahllottam. Megfordultam és az eggyik fa árnyékából egy fekete ruhás alak tünt ki. Megilyedtem, a szívem majd ki ugrott a helyéről. Gyorsítottam a tempómon, de semmit sem segített. Amikor hátranéztem ugyan olyan távol volt, mint az előtt. Nem akartam nagy feltünést kelteni, hogy elkezdek kocogni, de a sötét alak vészesen közeledett. Egyre kevesebb volt köztünk a távolság, gombóc volt a torkomban és a tempóm is lassam futólépés volt, mint egyszerü séta. Elértem egy kereszteződéshez, és jobbra fordultam a síkátorok felé, hátha el tudnék rejtőzni, míg a követőm le nem lép. Egy dodoz halom mögé bújtam, és minden simán ment, amikor megcsörrent a telefonom. Ezt Ő is meghallotta, így hátra fordult és azzonnal irányt váltott. Én elkezdtem a másik irányba futni és Ő is utánam. Nem jutottam messzire, mert a pasi elég gyors volt és utolért. Legnagyobb szerencsémre a város legelhagyatottabb részén talált meg. Így esélyem sem lett volna, hogy meghall valaki. A fickó bűzlött a cigi füsttől, és az alkoholtól. A fejét nem láttam, de kb. 1.80 magas lehetett, és 80 kg körüli. Szóval én semmit sem értem az 1.60 centimmel, és az 50 kilómmal. Leterített és a ruháimtól próbált megszabadítani, kisebb sikerrel, mert nem adom könnyen magam. Sikítottam és rúgkapáltam, de ő nem tágított. Már azt hittem nem szabadulok, amikor két fiatal fiút pillantott meg akiképpen kocogtak. Amint meghallották kiabálásomat, gyorsítottak tempójukon és leszedték rólam a pasast. A nagyobbik behúzott neki, amitől a földön találta magát. Amikor bebiztosították a fickót a vasalt hajú srác oda jött hozzám és felsegített. Nem bírtam megszólalni csak a vállára borultam és sírni kezdtem.

- Kevin, hívd fel Nick-et, hogy jöjjön értünk kocsival. – mondta, akinek már lassan szétáztattam a pólóját, de ezzel mit sem törődve nyugtatóan simogatta a hátamat. Hallottam, hogy Kevin telefonál de, aztán minden elsötétült. Félhomályban ébredtem egy szobában. Biztos nem kórházban, mert nem éreztem azt a jellegzetes szagot, ami a kórházakban szokott lenni. A falakon a világoskék különböző árnyalatait véltem felfedezni, amely kiválóan illett a hófehér szobabútorhoz.
Megpróbáltam felülni, de valaki megfogta a vállamat. Hirtelen hátra néztem, amitől sikerült megrántani a nyakamat, így visszafordultam. Újra próbáltam, már lassabban és egy gyönyörű sötétbarna szempárral találtam szembe magam. Elbűvölt. Nem tudtam elvenni a tekintetemet az övéről, bárki is volt. Két perc kínos csend után a barna szempár tulajdonosa törte meg a csendet:
- Szia. Jobban érzed magad?- kérdezte fáradtsággal és aggodalommal teli hangon.
- Igen, de hol vagyok?- kérdeztem, miközben még jobban szemügyre vettem a szobát ahol voltunk.
- Miután megmentettünk, elhoztunk hozzánk, mert elájultál. Amúgy Joseph vagyok. Téged hogy hívnak?
- Melissa Sweet- nyújtottam kezet, és abban a pillanatban, ahogy a bőrünk érintkezett mintha villám csapott volna belém. Nem húztam el a kezem, de nagyon érdekes érzés volt, ami minden egyes porcikámat boldogsággal töltötte el.
- És megkérdezhetem, hogy mit kerestél hajnali 1-kor a város legelhagyatottabb helyén, egyedül?- nézett rám kérdőn, és egyben haragtól tomboló szemekkel.
- A barátomtól jöttem. - ahogy ezeket a szavakat kiejtettem ajkaimon, szépen lassan a srác érdeklődése is alább hagyott. - veszekedtünk így összekaptam a cuccomat és eljöttem. Muszáj, volt kiszellőztetnem a fejem.
- Értem. – szólt, miközben lehajtotta a fejét.
- Meg szeretném köszönni…. Kevinnek? – kérdeztem, bizonyára értelmetlen fejjel. Bólintott , majd felállt az ágy széléről és az ajtóhoz ment..
- Kevin, feljönnél? – kiáltotta. – Máris jön. – fordult vissza, majd felült az ágy melletti íróasztal tetejére. Nagy csörtetést hallottunk, majd benyitott a szobába a másik fiú. közelebb jött, és a kezét nyújtotta. Bizonytalanul fogtam meg. Féltem, hogy nála is olyasmit tapasztalok majd, mint Josephnél, de nem. Kezet fogtunk, de vele átlagos érzés volt.
- Szia, Kevin Jonas vagyok. Jobb színben vagy. Hogy érzed magad? – kérdezte, egy sármos mosoly kíséretében.
- Kösz, Melissa Sweet. Már sokkal jobban. És köszönöm, hogy leszedtétek rólam azt az állatot. Hogyan hálálhatnám meg? – a két fiú egymásra nézett, Kevin biztatóan, Joseph pedig lemondóan.
- Mondjuk…- fordult vissza Kevin fülig érő mosollyal- elmehetnél Joe-val valahova. Mit szólsz hozzá? – Én csak néztem rá kikerekedett szemekkel, majd Joe-ra pillantottam, aki zavarában a földet pásztázta a szemével. De ez nem az a féle zavar volt, amit akkor lát az ember, ha konkrétan a lánytól jön zavarba. Őt az zavarta, hogy barátom van. Pontosabban volt. Tegnap szakítottam vele a veszekedésünk közben, és otthagytam, így kerültem ennek a két kedves srácnak a közelébe. Amit így utólag nem is bánok.
- Miért is ne?!- erre felkapta a fejét , és gyönyörű szemeivel ismét elkapta a tekintetemet.
- De… neked… van barátod! Az imént mondtad!
- Nem, már nincs. Az előbb azt mondtam, hogy veszekedtem vele, azért mászkáltam olyan későn. Veszekedés közben szakítottam vele. – mondtam büszkén, mire eleresztett egy ellenállhatatlan mosolyt.
- Nos, akkor magatokra hagylak titeket. – állt fel Kevin, majd az ajtóból visszakacsintott, aztán kiment.
- Miért szakítottál a barátoddal? – ült le mellém az ágy szélére Joe, miközben végig a tekintetemet kereste.
- Már nem szerettem, kellemetlen volt, ha hozzámért, és ezt nem akarta megérteni. Már beszéltem vele erről, és mindég megmondtam neki, és szakítottam vele. De még mindig hívogat, és cicámnak szólít, már néhány hónapja így megy, kezdek kicsit kikészülni. Csoda, hogy tegnap el tudtam jönni tőle, nem akar elengedni. Nem ilyennek ismertem meg. De inkább ne beszéljünk erről.
- Persze. Sajnálom. Akkor… szóval eljönnél velem valahová? – kérdezte ellenállhatatlan mosollyal vegyített gyönyörű boci szemekkel.
- Igen, de először mindenképpen haza kell mennem. Meddig voltam eszméletlen?
- Másfél napig… a szüleid már biztosan keresnek.
- Oh… másfél napig… jézusom…
- Ne aggódj… mond nyugodtan, hogy nálunk voltál.
- Nem aggódtam volna, mert a szüleim nem itt élnek.
- Szóval egyedül laksz?
-Igen, két éve költöztem ki Amerikába, és építem a karrierem, kisebb - nagyobb sikerekkel.
-Megkérdezhetem, hogy hány éves vagy?- kérdezte érdeklődő szemekkel. Olyan édes volt. Egyszerűen hihetetlen, hogy Joe Jonassal beszélgetek, akit gyerekkoromban annyira bírtam.
-Persze, 20 vagyok. És te?
-Én is. Te mikor?
-Decemberben. Te?
-Én augusztusban.
-Akkor az életkor okés. Nos, akkor eljössz velem randizni.
- Persze. De én most megyek. – keltem fel az ágyról a cuccaim felé indulva.
-Elvihetlek?
-Igen, sőt meg is köszönném.
-Oké, induljunk. – nyitotta ki előttem az ajtót, majd lementünk a földszintre és bemutatkoztam a szüleinek és a testvéreinek. Amikor Joe-nak már elege lett a hálálkodásból, megfogta a csuklómat, elköszönt a családjától és kivitt a kocsihoz. Hazafelé hol beszélgettünk, hol pedig csöndben ültünk a kocsiban. Mutogattam h merre menjen, majd amikor oda értünk, elég bambán nézett ki a kocsiból.
-Mi az?
-Most költöztél a környékre?- kérdezte miközben leállította a motort.
-Igen, két hónapja költöztem ide. Amíg rendbe raktam a házat, addig a közeli szállodában laktam.
-Értem, és megismerkedtél már a szomszédokkal?
-Áhh…nem, sokat kell dolgoznom, szóval még nem volt alkalmam beszélgetni velük.
-Mi a szakmád?
-Szakács vagyok az L.A.-ben.
-Az jó hely, szeretek oda járni.
-Amúgy min csodálkoztál el annyira?
-Hát…Kevinnék abban a házban laknak. – mutatott az otthonomtól kétháznyira álló szinte palotára. Egyszerűen káprázatos volt, eddig még meg sem néztem a körülöttem álló épületeket. Így nem is vettem észre a gyönyörűen virágzó, rózsabokrokkal körülvett, narancssárga árnyalatú emeletes, házat. Az én aprócska, egyszintes házikóm szinte eltűnt mellette.
-Wow…és te hol laksz? A másik oldalon? – fordultam meg viccelődve, mire torkából édes kacaj tört felszínre.
-Nem, én otthon lakok.
-20 évesen a szüleidnél laksz. Én pedig már messze tőlük. Úgy látszik kicsit felgyorsultabb az én otthoni világom. – jelentettem ki kacarászva.
-Igen.
-Van kedved bejönni egy kávéra?
-Nem igazán szeretem a kávét, de szívesen bemennék.
-Akkor menjünk. – mondtam és elindultunk a bejárat felé. Előtúrtam a kulcsomat a zsebemből és elfordítottam a zárban. Ezt Kókusz a kutyusom nyomban meghallotta, és boldog csaholással jelezte, hogy örül nekem. Amint beléptünk a házba és Kókusz meglátta Joe-t ráugrott és ledöntötte a földre. Mivel Kókusz nagytestű kutya, nem esett nehezére. Kitört belőlem a nevetés, amikor elkezdte nyaldosni Joe arcát.
-Kókusz, elég. Fejezd be. – mondtam neki magyarul. Joe pedig értetlenül nézett miután megszabadítottam imádott kutyámtól és próbálta letörölni a sok nyálat arcáról. Mely még így is gyönyörű volt.
-Sajnálom. – mondtam majd ledobtam a cuccaimat a szokásos helyre, ami cipős komódom volt az ajtó mellett. – Csüccs, le. – csaptam a pult előtt álló székre.
-Szép otthonod van.
-Köszi, mit kérsz – néztem szét egy kis üdítőért a hűtőben. – Van narancs, őszi lé, cola, limonádé és ásványvíz.
-Vízet. – kivettem a vizet, majd letettem elé egy pohárral és elmentem felrakni a kávét.
-Milyen nyelven beszéltél a kutyádhoz?
-Magyarul. Mondtam, ugye, hogy nem rég jöttem ide. Szóval én Magyarországról jöttem és Kókuszt még ott kaptam. Ezért csak Magyarul ért.
-Oké, értem. Magyarország Európában van ugye?
-Igen. Sok utat tettem meg nem csak távolságilag, hogy eljussak idáig. Ez volt az álmom. Nah meg az hogy egyszer veled beszélhessek. Legalább egy autogram erejéig. – nevettem el a végét.
-Szóval egy autogramot is kérsz a randi mellé?
-Kettőt ha lehet. Régen a barátnőmmel, tini korunkban mindig arról álmodoztunk, hogy egyszer találkozunk veletek. Sajnos két éve megszakadt vele a kapcsolatom, de remélem még fogunk valamikor találkozni.
-Sajnálom. De ezek szerint első sorban te is a sztárt látod bennem. – mondta csalódottan, majd kortyolt egyet a vízből.
-Nem...én azt a bohókás viccel Joe-t látom, akit a házi videóitokban, nem a felkapott sztárt. Már ha a videókban magadat adtad.
-Igen, azokban a videókban az igazi Joe van. – mosolygott felszabadultan.
-Szóval – mondtam incselkedve - kaphatok egy autógrammot?
-Persze – mondta, majd elé toltam a jegyzettömbömet és egy tollat. Rám nézett mosolyogva, majd megfogta a tollat és aláírta a papírt, a neve alá pedig a telefonszámát.
-Most már én is kérek egy aláírást. – felnevettem majd én is ugyan így tettem. Letéptem amit én írtam és oda adtam neki.
-Köszi.
Lefőtt a kávé, így elővettem a kedvenc bögrémet, amire Joe-nak az arcképe volt rányomva. Leraktam a pultra és visszafordultam a kévéért. Kitöltöttem, majd öntöttem hozzá tejet, raktam bele cukrot, és nyomtam egy kis tejszínhabot a tetejére. Miközben ezt tettem, Joe a bögrét figyelte.
-Tényleg szerethettél minket. Ilyen ajándéktárgyakat ugyanis nem dobtunk piacra.
-Igen, és még mindig szeretem a zenéteket. Amúgy azt a bögrét én csináltattam. Van még sok, amin ti vagytok, de ez a kedvencem.
-Vagyis én? – tette fel a kérdést sunyi mosollyal.
-Úgy is mondhatjuk. – ebbe belepirultam, olyannyira hogy Joe ezt nagyon hamar észre is vette, és édesen felnevetett. Vele szemben ültem és csodáltam gyönyörű arcát, majd a szeme enyémbe fúródott. A csendet én törtem meg:
-Amúgy is, én nagyon szeretem a bögréket, annyira, hogy gyűjtöm őket. Az a két szekrény tele van velük és még nincs mind kipakolva a dobozokból.
-Szóval ha le akarlak venni a lábadról, bögrével jöjjek?
-Valahogy úgy, de nem csak annak örülök. Ez csak egyfajta hóbort. És azt is tudnod kell, hogy nem vagyok könnyű eset. – nyeltem egyet a kávémból és Kókusz jött ki a konyhába. Fejét az ölembe rakta, én pedig elkezdtem simogatni.
-Azt hiszem, féltékeny vagyok a kutyádra.
-Miért is?
-Mert óriási odaadással szereted. – mélyen szemébe néztem majd le Kókuszra.
-Azért szeretem ennyire, mert ő segített át a nehézségeken, azzal hogy sosem hagyott cserben. – felnéztem az órára és pont háromnegyed ötöt mutatott. Ilyenkor szoktam kivinni Kókuszt sétálni.
-Kókusz – neve hallatán megemelte fejét és rám nézett – hozd a pórázodat, menjünk sétálni. – mondtam neki, majd elment és a pórázzal tért vissza. Közben Joe megkérdezte, hogy mit mondtam neki.
-Csak hogy itt a séta ideje. Ilyenkor szoktam kivinni, sétálni. Velünk tartasz? – kérdeztem, majd mosolyogva áthúztam Kókusz fejék a nyakörvet és végigsimítottam selymes, hófehér bundáján. Joe ránézett a telefonja kijelzőjére, majd vissza rám.
-Még van időm, ha nem zavarok elmennék velete.
-Dehogy zavarsz. De, miért kell sietned?
-Randim lesz este nyolckor, szóval készülődnöm kell.
-Ó, szóval foglalt az úr? – kérdeztem viccesen, hangomban egy kis csalódottsággal.
-Lehet.
Miközben sétáltunk tök jól eldumáltunk. Meséltem neki Mendyről, a legjobb barátnőmről, akivel kb. két éve nem találkoztam és nem beszéltem. Ő pedig figyelmesen végighallgatta minden szavam. Egyáltalán nem olyan nőcsábász, mint amilyennek leírják a média. Sőt nagyon figyelmes. Kisseb koromban biztos nem hittem volna el, hogy pont a Jonas Brothers egyik tagjával fogok kutyát sétáltatni, vagy ami még jobb randira menni.
-Köszi, hogy eljöttél és megmutattad ezt a környéket is.
-Nincs mit köszönnöd.
-Joe, Joe Jonas? – jött oda egy velünk egy idős lány, nem kifejezetten rajongói sikoltozással, csak szimplán meglepve. Joe felé fordult és rá mosolygott.
-Miben segíthetek?
-Kérhetnék egy autogramot?
-Persze. – aláírta a lánytól kapott Jonas Brothers képet majd vissza adta a tollat.
-Lehetne egy kérdésem is?
-Igen.
-Ő a barátnőd? – Joe rám nézett, gondolkodott egy kicsit, majd visszafordult a lányhoz.
-Még nem. – mondta az észbontóan sexy félmosolyával.
-Hát, ha összejöttök, akkor sok boldogságot. – szólt óriási mosollyal a csaj.
-Sziasztok. – majd lelépett. Joe visszafordult hozzám, és megijedt arckifejezésemtől.
-Mi az?
- Nehogy azt hogy, könnyű eset vagyok! – morogtam, majd elindultam, ott hagyva Őt.