Helló

Na Sziasztok!

Kértétek a "mi lett a többiekkel" dolgot, és én hoztam.

Szal lehet olvasni, remélem azért nem lett nagyon gáz, és nemsokára fentlesz majd az első rész a máásik blogomon, remélem oda is benéztek majd:$

Puszi, Jó Olvasást!

Rá egy évre összeházasodtunk, és a már tipegő kislányunk hozta a gyűrűket. Hála az égnek nem volt sajtó, amiért rendesen meg is dolgoztunk. A hátam közepére sem kívántam egy ilyen fontos napon a vakuvillanásokat.

Nick…Nick, Őt jól bepalizták… Selena nem is volt terhes. De megérdemelte ezt a cirkuszt. Mikor hazamentünk L.A.-be, Nick szakított Selenával, és bocsánatot kért tőlünk. De ami a legjobban megdöbbentett, az az volt, hogy tudtunk nélkül repülőre ült, elment Sellyhez, és Tomika előtt esedezett bocsánatáért. Selly megbocsátott neki, de megmondta neki, hogy már sosem lesznek többek barátoknál. Nick beletörődött, nem sokára Ő is talált magának egy aranyos csajt, aki mindenki szívébe belopta magát.=)

Kevinék kis családja két újabb taggal bővült. Igaz, hogy az ultrahang csak egy bébit mutatott ki, de kettő érkezett. Egy tündéri kiscsaj, és egy kissrác. Angelica Jonas, és Christopher Kevin Jonas. Mind a két törpe tündéri, imádnivaló, és csodálatos, mint a szüleik.

Sellyék nem költöztek L.a-be, de rendszeresen jönnek, ha idejük engedi. Mi pedig boldogan éljük hétköznapjainkat. =D

Figyeleeeem!!!

Sziasztok!!

Nemsokára hozom majd a mi történt a többiekkel kiegészítést is.

DE most itt az úgy blogom, ahol NEM Jonas-os story lesz: http://becauselovehurts.blogspot.com/

Köszi ha oda is elnéztek, és igyekszek a részekkel!!

Puszi=)

36. rész /Befejező/

Sziasztok! Itt vagyok... bár ti nem fogtok annyira örülni a bejelentésemnek=/

Az a helyzet, hogy ez a befejező rész. És nagyon rövid... :$

De azért remélem tetszik. És ha tetszett ez a story, és szeretnétek másikat, akkor írjátok meg, mert szívesen írok másikat, csak nem Jonasosat. Ennek a vége is azért lett ilyen gáz, meg azért hoztam ritkán részeket, mert már őszintén megmondom nem szeretem annyira rajongásig Őket. Szóval jó olvasást, és új storyért írjatok!

Puszi Ti vagytok a legjobbak!!

És ha addig nem találkoznánk akkor Boldog karácsonyt, és Sikeres új évet kívánok!!

-Ez most komoly? – kérdeztem csodálkozva. Sell felsandított Tomira, és büszkén mosolyogtak rám. – Jaj, annyira örülök nektek! Én megmondtam, hogy egyszer még együtt lesztek. – ölelgettem meg őket. – Na de gyertek, meséljetek. Hogy-hogy most együtt vagytok? Mi történt? Minden részletet tudni akarok.

-Okéé. Tehát úgy volt, hogy… - kezdett bele Selly a mesélésbe, és ráment az egész napunk. Kicsit viccesen találkoztak, mert Tomi nem tudta, hogy megint itthon van, szóval, mikor Selly elment bulizni, akkor találkoztak. De minden akkor kezdődött mikor Sellyt fel akarta szedni egy részeg ipse. Tomika féltékeny lett, és elvitte gyorsan táncolni Sellyt, és akkor csattat el a az első csók, ami mindent megváltoztatott.

Tehát Sellyvel már minden rendben, velünk is, és Joe-ék nemsokára ideérnek, hisz az a pár nap nagyon gyorsan eltelt.

-Na… mikor láthatom már Caitlin-t? – rinyált Tomika, miközben tömte a fejét.

-Nyugi már, már csak percek kérdése és itt lesznek. – És mire kimondtam, már csengettek is. – Megyek, nyitom! – ugrottam fel az asztaltól. Odasiettem az ajtóhoz, és szinte kirántottam a helyéről. Az ajtóban Szerelmem állt Caitlinnel. Olyan szépek együtt.

-Sziasztok, úgy örülök, hogy végre itt vagytok. Gyere Manókám. – vettem át Caitlint Joetól, neki pedig adtam egy gyors puszit. – Gyere Tomi, itt van Caitlin. – még végig sem mondtam, már csörömpölést hallottam, majd Selly hatalmas nagy nevetésben tört ki. Én becsuktam Joe mögött az ajtót, és gyorsan bementem a konyhába. Tomika a földön feküdt röhögve, a szék, ami addig ült eldőlve, és Selly is majd megszakadt a röhögéstől.

-Ti meg mit csináltok? – kérdeztem akadozva a nevetéstől, miközben Joe felsegítette Tomikát.

-Csak siettem kifelé, de nem figyeltem, és felbotlottam a székben… - kezdte Tomi, de Selly fejezte be.

-Helyesbítek: fel sem állt, már elesett.

-Király vagy, látom még mindig olyan két bal kezes vagy mint régen. – nevettem fel megint.

-Nem változott semmit. – tette hozzá Selly.

-Amúgy Joe, Ő Tomika, Selly barátja. Tomika Joe. – mutattam be Őket egymásnak. Majd el felejtettem. Joe megtanult magyarul, csak hogy Caitlint is könnyebben taníthassuk majd, és ha hazajövünk, itt is otthon lelje magát.

Joe, és Tomika jól elvoltak, megtalálták egymásban a hülye gyereket. Hogy miket csináltak azt nem részletezném inkább. De az idő gyorsan pörgött. Eltelt egy hét, és mi Joeval megléptünk vacsorázni. Selly és Tomika vigyáz épp Caitlinre. Egy gyönyörű helyre hozott, nem túl nagy, kis családias, és nagyon szép. Az asztalunkat a tetőtérre intézte, így a holdfényben még romantikusabb volt. Mindent felidéztünk, ami eddig történt velünk, majd egyszer elhallgatott, és mélyen a szemembe nézett. Elmosolyodott és felállt a székből, mellém sétált, és egy kis dobozkát húzott ki a zsebéből. Letérdelt elém, majd halkan beszélni kezdett.

-Melissa Sweet. Mióta megismertelek várok erre a pillanatra. Sajnos kicsit elhúzódott, mert csináltam jó pár marhaságot, de tiszta szívből szeretlek. Melissa, hozzám jönnél feleségül? – félve tette fel a kérdést, láttam szemében a félelmet. Szemeim könnyesek lettek, és egy gombóc keletkezett torkomban. Alig bírtam megszólalni, de végül sikerült, és kimondtam azt a szót, amely mint a kettőnknek felbecsülhetetlenül nagy boldogsággal járt.

The End!

35. rész

Sziasztok!

Meglehet kövezni. Most teljes mértékben az én hibám, hogy késtem, mert lusta vagyok. De itt a rész és remélem, hogy tetszeni fog=P

Van benne fordulat, és egy kicsit összeszedtem, hogy mik történtek eddig. Jó olvasást, és dobjatok komikat is.=) (Kép az új szereplőről lent lesz.)

Jah és szerintem ahogy az időm engedi, csak hétvégenként lesz rész, de akkor viszont igyekszem majd hozni.=D

Puszi a picsátokra=P

-Hölgyem, hölgyem, keljen fel. A gép leszállt, ideje lenne felkelni. – keltegetett mellettem a hölgy. De… akkor ezt csak álmodtam? Hányadika van? Gyorsan előkotortam a telefonom és megnéztem a dátumot. Március 22. Még csak a repülőn vagyok… szóval az egészet csak álmodtam. – pörgött az agyam. S közben akkora kő esett le a szívemről, mint még soha. Összeszedtem a cuccom, és pár perc múlva már a táskámmal együtt nézelődtem, hogy vajon merre lehet Tomika, akit értem küldtek.

-Melissa? – szólt valaki. Megfordultam, és szinte nem hittem a szememnek.

-Szia. – köszöntem neki röviden, majd ismét ismerős után nézelődtem, de hiába.

-Nem is ismersz meg? – istenem ez nem tud lelépni??

-De, hogyne ismernélek meg… - morogtam, de szinte tuti, hogy meghallotta.

-Tök jó, hogy találkoztunk, már rég beszéltünk. Nem akarsz beülni és dumcsizni? – kérdezte immár velem szemben.

-Nem, határozottan nem akarok veled beszélni, és főleg nem beülni valahová. Nem is akarlak látni. Sőt… remélem, hogy te is csak a rémálmomban vagy benne. Akkor viszont marha gyorsan fel szeretnék ébredni. – mondtam neki, majd fogtam a cuccom, és el akartam menni mellette, de megfogott. Farkasszemet néztünk. A szeme még mindig ugyan olyan gyönyörű, mint amikor utoljára láttam. De most valahogy nem nyűgözött le. Most nem azt a lenyűgöző csillogást láttam, mint mikor jártunk. Inkább valami gonosz, és akaratos fény volt az. Ő volt az. Az, aki miatt elsőnek törtem össze. Akiben oly annyira megbíztam, majd csalódtam. Ő az Krisztián. Az, aki mellettem volt, és Sellyvel amikor Roli meghalt, majd amikor még nagyobb szükségem lett volna rá elhagyott.

Mosolyogva hajtotta le a fejét, és rázta meg egy kicsit. Nem értettem miért teszi, de valahol sejtettem, hogy nagy sületlenséget fog mondani.

-Mi jár a fejedben Krisztián?

-Amióta nem láttalak, csak még szebb lettél. – suttogta édesen a szemembe nézve.

-Hogy te milyen cuki vagy… - mosolyogtam rá, mintha meghatott volna. – de az már a múlt. Ne kertelj, bökd ki mit akarsz!

-Csak meghívni valamire.

-Nekem az is elég, hogy egy levegőt kell szívnom veled.

-Na… ne szívózzál már. Csak beszélgetni szeretnék. Mi történt veled mióta szakítottunk? – kérdezte, és mivel elindultam, Ő loholt utánam.

-Találtam egy rendes fiút, és van tőle egy kislányom. – adtam meg a tömör, és rideg választ. Szinte hallottam, ahogy koppant az álla a padlón, és egy kicsit le is maradt. De nem tartott sokáig a csodálkozása, pillanatokon belül újra mellettem rontotta a levegőt.

-Mi… mi… mi... Mi van? – akadt össze a nyelve.

-Az van – álltam meg, és fordultam felé. – hogy nélküled élem, boldogan a hétköznapjaimat, és hálát adok az istennek, hogy dobtál. Így legalább volt lelki erőm új életet kezdeni. És ha még egyszer utamba állsz, amíg ki nem érek a reptérről, nagyon megbánod.– fejtettem ki szerény kis véleményem, majd faképnél hagytam. Reméltem, hogy felfogta a parányi kis agyával, hogy békén kéne hagynia. Volt idő kedveskedni, de nem élt a lehetőséggel.

Már az ajtón akartam kimenni, amikor megláttam Tomikát befelé jönni. Tomika amúgy egy nagyon régi, jó haverunk, aki mára már elég híres lett. Még valamelyik fesztiválon találkoztunk, amikor full részeg volt és fel akart szedni mindkettőnket egyszerre. Amúgy sem komplett a srác, szóval a pia még ütött is rajta, és elég béna csajozó szövegeket nyomott be nekünk. Mi szinte csak röhögtünk rajta.

Amúgy amit tudni kell róla… Sosem veszi le a sapiját, általában, mindig fele más a zoknija, őrült egy fickó, és bármiben benne van, és részben ezért is lettünk vele ennyire jóban. De azért évente egyszer tud komoly is lenni a határtalan hülyülés mellett.

Gondoltam meg szívatom, és forgóajtó volt, ami a célnak pont megfelelt. Szerencsére nem gépi vezérlésű, szóval simán megállíthatom. Telefonját nyomogatta, mikor belépett a forgó részbe, és nem figyelt előre, én megfordultam, és hirtelen megállítottam, Ő pedig nagy koppanással vágódott el. Majd megszakadtam a röhögéstől, szegény Tomika meg csak ült a földön és a fejét fogta. Körbenézett, hogy vajon ki tehette, és amint meglátott óriási mosoly futott végig arcán, majd felpattanva, elindította az ajtót, és felém közelített. Tudtam, hogy most kapni fogok, de reméltem, hogy egy kis szívatásnál nem lesz több.

-Állj meg sátán gyermeke. – szólt utánam mosolyogva.

-Dehogy állok, úgy meg szívatsz, nem élem túl! – válaszoltam, de attól visszafordultam, és odasétáltam hozzá. Kitárta karjait, én meg boldogan bújtam hozzá.

-Hiányoztál, te bolond! – öleltem meg szorosan.

-Te is nekem. De ezt nem úszod meg egykönnyen! – vette fel a „komoly” fenyegetős arcát, majd átment aranyos kisfiús arcba. – De még mindig fááááj… - kezdett ez nyafogni.

-Jaj, te nagy gyerek… tudod, hogy nem tudtam volna kihagyni. – kezdtem el újra a nevetést.

-Igen, de azért valami kíméletesebb, és kevésbé fájdalmasabb szívatást nem lehetett volna?

-De, de most csak ez jutott eszembe. – kezdtem el újra nevetni, ahogy felidéztem az iménti balesetet.

Már a kocsiban ültünk, és kiveséztük, hogy mi történt vele az elmúlt pár évben, míg nem láttam. Bár akkor is sokat beszéltünk, de komolyabb dolgok sosem jöttek föl, mint például, hogy hogyan alakul most a karriere. Azt tudtam, hogy már országszerte elég ismert, de, hogy ilyen jól megy neki, és, hogy összeállt SPvel, és hogy együtt laknak Pesten, azt nem tudtam. Csináltak közösen egy számot, amiből énekelt is nekem, és elég jó, sőt nagyon cool.

-És veled mi történt mióta elhanyagoltál? – kérdezte szemétkedve.

-Nem hanyagoltalak el. Hisz beszéltünk egy csomót. Arról meg nem én tehetek, hogy nem volt időm hazajönni. És ha jöttem is akkor is volt elég dolgom.

-Jó-jó, igazad van. Na de mi is van veled? Mert annyit tudok, hogy a híres neves Joe Jonassal utazol, de bővebben nem nagyon hittem el semmit.

-Hol kezdjem?

-Mondjuk az elején, hol ismerted meg a nagymenő pasidat?

-Hé… azért szépen. – mutattam rá szigorúan. – Amúgy lassan 2 éve ismertem meg, amikor a volt pasim nem akart leállni rólam, tudod a Ryan. És amikor eljöttem Ryantől egyik este, egy fickó elkezdett követni, és teljesen rám mászott, amikor Ő jött Kevinnel és megmentett.

-Hűű… mint a mesékben. Jön a lovagod és megment. – kezdett el mutogatni egy kézzel, és nézni a semmibe.

-Az utat figyeld te marha. És igen, tisztára, mint a mesékben, és ugyan olyan bonyodalmaink voltak, mint a mesékben.

-Mert? Részletesen kérem.

-Okés, csak ne szakíts félbe minden 3. mondatnál. Na szóval, ezután nagyon tepert, hogy összejöjjek vele. És amikor ez megtörtént, akkor azt mondta h biztos csak a tesói miatt vagyok vele, meg hogy híres. Ezt nagy nehezen elsimítottuk, együtt voltunk egy, másfél hónapig, amikor láttam smárolni a Demi Lovato-val. És a Demi is megfenyegetett már párszor. Amikor ez történt, akkor Ő nem akarta bevallani, és ezért is szakítottam vele. Egy hónapig nem beszéltünk, és nem is találkoztunk. Aztán a Nick szülinapján volt egy aprócska incidensünk, hogy féltékenykedett. Akkor én elküldtem melegebb éghajlatra, és másnap reggel eljött bocsánatot kérni, és visszaszerezni. Ekkor újra összejöttünk, és közben kiderült, hogy megpróbálkozott az inzulinnal is, mert már nem látta esélyesnek nélkülem az életet. Aztán még aznap este kapott Demitől egy sms-t amit Ő nem várt, de én olvastam el először. Dühös lettem, hogy csak becsap, így mocira ültem, és elmentem otthonról. Hazafelé balesetem volt.

-Jézusom… - hagyta el Tomika száját.

-Nyugi, nem lett komolyabb bajom. két hétig voltam kórházban, mikor hazamentünk, első este megszegtük a fogadalmát, amiből baba lett…

-Mi van?

-Jól hallod. De még nincs vége… Hallottál a Double JB koncertről??

-Aha.

-Nah akkor, amikor az after party volt, Demi lelökött a lépcsőn, de akkor sem lett bajom, hála az égnek. És most van egy kislányunk, aki már fél éves. Vége! – eresztettem meg az 100W-os mosolyomat.

-Hát, neked is zajlott az életed rendesen. És, hogy hívják a lányod? Van már udvarlója?

-Te bolond. Amúgy Caitlin Jonas. És nincs.

-Szép név, biztos Ő is szép. – mosolygott rám. – Megjöttünk. – állt meg Sellyék háza előtt.

Nagylevegőt vettem, és kis bíztatásért Tomira néztem. Nem tudom, hogy mitől féltem, de valami visszatartott. Ami hülyeség, hisz csak a barátnőmhöz jövök. Kicsit betett az-az álom… Kiszálltam a kocsiból, és mentem a csomagtartóhoz, hogy előszedjem a táskáimat. Tomika kivette nekem, és igazi úriemberhez méltóan vitte be nekem a házba. Ő ment elől, aztán én, és amint beléptem a házba egy darab Sellyt találtam a nyakamba. Rám ugrott a drága, és majdnem elestünk.

-Ááá…végre itt vagy. Azt hittem már sosem érsz ide. – ölelgetett. És közelében sem volt annak, amit pár hónapja láttam. Sőt nagyon jó bőrben volt. Fölszedett pár kilót, és csak úgy sugárzott a boldogságtól.

-Woow… Selly nagyon szuperül nézel ki. Nem az volt, hogy azért kell jönnöm, mert még rosszabbul vagy? Már nem mintha nem örülnék, csak… totál nem erre számítottam.

-Bocsi, hogy így vonszoltalak ide. – nézett szép boci szemeivel. – De már úgy hiányoztál. Joe-ék hol vannak?

-Ők még nem tudtak jönni, majd csak később jön Caitlinnel. Azt hittem, hogy baj van, azért nem hoztam még. Jaj, úgy örülök, hogy jobban vagy. – öleltem meg szorosan. – De minek az eredménye, ez a gyors javulás?

-Háát… valaki rá ébresztett arra, hogy a világ megy tovább. És, hogy talán nem Nick volt nekem az igazi.

-És ki volt az, aki még nálam is jobban győzködött ezzel? – néztem rá nagy szemekkel, nem tudom, hová akar kilyukadni. De nem szólt. Tomika épp akkor jött le az emeletről. Selly ránézett, összemosolyogtak. Tomi mellésétált, és összekulcsolta kezét a Sellyével. Én csak nagyokat pislogtam. Ezek most együtt vannak??

És itt a mi drága Tomikánk=D

34. rész

Na Hali!!

Megjöttem, kicsit csúsztam a határidővel, de jól van az...vagy nemxDD

Na de a lényeg, hogy itt a rész. Szintem egy kicsit szívfájdító, és az nem az én kedvem miatt vanxD Jó olvasást, és sok puszit mindenkinek!! És léccii.....NE felejtsetek el komizni, mert ha nincs komi nincs rész=D Puszi

-Te hogy kerülsz ide? – vont kérdőre azonnal, mikor már meg tudott szólalni.

-Hozzád jöttem te buta!

-Itt vannak Joe-ék is?

-Nem, egyedül jöttem. – sepertem ki szeméből egy tincset.

-Ott hagytad Őket? Miért?

-Mert a barátnőm ilyen állapotban van. Szerinted mi mást tehettem volna?

-Hagyni engem, és nyugodtan élni a családoddal! – vágta bele az arcomba. Hogy mondhat ilyet??

-Hogy élhetnék nyugodtan, ha így kivagy?

-Miért foglalkozol velem egyáltalán? – szinte semmi érzés nem volt benne. Ez nem az én Sellym.

-Beléd meg mi ütött? – álltam fel mellőle, és újra ömleni kezdtek könnyeim.

-Semmi, hagyj békén, mindenki hagyjon. Mi értelme az életnek, ha senki sem szeret?

-Mi az, hogy senki sem szeret? Mindenki szeret, nem kell azért lemondanod az életről, mert az a hülye megbolondult…

-Már mindegy, nekem már úgyis csak óráim vannak. Már nem akadályozhatsz meg abban, hogy végezzek magammal. – nevetett fel keservesen.

-Ugye nem akarod újra megtenni?

-Már megtettem… - mosolygott önelégülten.

-Selena Stewan, mi az ördögöt csináltál? – kérdeztem idegesen, és lerántottam róla a takarót, hátha oda rakott valamit, de nem. – Sell, mond meg mit csináltál! – ordítottam, de Ő csak mosolyogva nézett. Elővettem a telefonomat, és közben lementem Irma nénihez.

-Irma néni, hagyta egyedül Sellyt a napokban? – kérdeztem idegesen.

-Igen, tegnap előtt, mert el kellett szaladnom a postára, miért?

-És, volt olyan, hogy önként ment el itthonról?

-Amikor én elmentem a postára, akkor Ő is elment, saját bevallása szerint csak sétálni.

-A picsába.

-Melissa, mi a baj?

-Végezni akar magával, és azt mondta már tett is valamit.

-Te jó ég… - nyögte elképedve, és leült a kanapéra. Én közben tárcsáztam a mentőket, és mire befejeztünk Irma nénivel a beszélgetést már fel is vették… ezt nevezem gyors segélynek…

-Jó napot, egy mentőt kérnék Gödöllőre, a Szent János utca 13-ra, kérem, siessenek. Az a gyanúm, hogy a barátnőm beadott magának valamit.

-Kérem, a maga, és a barátnője nevét!

-Engem Melissa Sweet-nek hívnak. A barátnőmet pedig Selena Stewannak.

-Rendben, kiküldtünk egy mentőkocsit, nemsokára ott vannak. Visz hall.

-Köszönöm, viszont hallásra. – tettem le a telefont a pultra, és azzal vettem is elő a cigit. Idegességemben egy huzamra szívtam el egy fél dobozzal. Le kéne szokni, de nem megy, főleg most, hogy Sell megint öngyilkos akar lenni. Ki kell szednem belőle, hogy mit csinált, muszáj, különben elveszítem. Felszaladtam az emeletre, és berontottam a szobájába.

-Mit adtál be magadnak? – ordítottam magamból kikelve. – Hallod? Mond meg! – de nem szólt, csak nézett rám. – Válaszolj már az istenit!

-Miért? Nekem már semmi keresnivalóm nincs ezen a világon… Csak könnyebbé teszem az életeteket. Még egy gonddal kevesebb.

-Mi az, hogy még egy gonddal kevesebb? Gondolkodj már, kérlek! Mi lenne a szüleiddel? Összeroppannának. Nem beszélve a barátaidról. Kevinék? Vikiék? Mi? Ránk nem is gondolsz?

-Nektek is csak könnyebb lenne…

-Dehogy lenne. Azért jöttem most ide, hogy helyre rakjalak, hogy szellemileg rendbe tegyelek, és visszavigyelek, La-be, és nem azért, hogy a temetésed intézzem. Fiatal vagy, előtted az élet, egy pasiért nem érdemes abbahagyni. Szép vagy, életerős, kedves, és csodás ember, ne hagyd el magad. 20 éves vagy az isten szerelmére, nem teheted meg ezt a családoddal, a barátaiddal… - Nem bírtam tovább… összeroppantam… Sírva ültem le az ajtóba, és csak néztem rá. Nem sokkal később szirénát hallottam így felálltam, letöröltem könnyeimet, és lesiettem. Mire leértem a mentősök már az ajtóban álltak, és Irma nénivel beszéltek.

-Igen, egy közeli barátunk telefonált. Itt is van. – adta át a szót amint odaértem.

-Jó napot. Melissa Sweet vagyok.

-Jó napot. Dr. Radics László. Hol találjuk a beteget? – rázott velem kezet.

-Fent van az emeleten, erre jöjjenek. – indultam el az emeletre. A doki bement, megvizsgálta, addig mi kint vártunk a folyosón. Tíz – tizenöt perc múlva jött ki, mire mi már a teljes idegösszeroppanás szélén álltunk.

-Megvizsgáltam, a tünetei sok mindenre mutatnak. Verejtékezés, izomgyengeség, és eléggé fáradékony… ahhoz, hogy biztosat tudjunk mondani, be kell szállítanunk a kórházba, és teljes körű vizsgálatot kell készítenünk.

-Rendben. Köszönjük. – A doki beszélni szeretett volna Irma nénivel így én hagytam őket, és bementem Sellyhez. Nem volt erőm kiabálni, csak megálltam az ajtóban és néztem. Azon gondolkoztam, hogy egy ilyen életerős lány, hogy gondolhatja azt, hogy eldobja magától az életet.

-„Ha az élet száz okot ad arra, hogy sírj, te mutass fel ezer okot arra, hogy mosolyogj…” – suttogtam neki, mire felemelte fejét, és könnyes szemekkel nézett rám. – Mondj egy elfogadható okot, hogy miért akarod megölni magad!

-Jó ötletnek tűnt… - suttogta Ő is elhaló hangon.

-„Az élet ajándék, azért van, hogy kihasználd, nem azért, hogy eldobd!”

-Most idézetekkel akarod kimosni a fejem? – emelte fel kicsit hangját.

-Ha az kell ahhoz, hogy észhez térj, akkor igen! „Nem az számít, hogy mekkorát ütsz, hanem az, hogy mennyi ütést állsz ki, amikor talpon kell maradni, hogy mennyit bírsz, amikor folytatni kell.”

-Hagyd már abba!! – ordította.

-„Valaha, ha titkon elmosolyodtam, az miattad volt, most pedig a könnyeimnek vagy nyilvánvalóan te az oka...”

-Na, jó, ha elmondom, mit adtam be, békén hagysz? – kérdezte könnyezve, de nem válaszoltam, csak még egy újabb idézettel feleltem.

-„Az élet csalódásai közt oly jólesik gyönyörködni, ha csak gondolatban is, egy-egy nemes jellemben, egy-egy tiszta érzelemben és a boldogság képeiben…”

-Inzulint adtam be, most már boldog vagy? – igen, boldog voltam, és a válaszával együtt távoztam a szobából, egyenesen a dokihoz mentem, aki már a mentőkocsinál készítette elő a felszereléseit, és beszélt egy magas jóképű sráccal. Gondolom a segédje volt.

-Elnézést. – szóltam halkan, mire mindketten felém fordultak.

-Igen?

-Sell megmondta mit adott be magának.

-Tehát magának elárulta…

-Igen, és inzulinnal akart végezni magával. – a két férfi egymásra nézett, sokatmondó pillantást váltottak, és sietve szaladtak el mellettem. Én is utánuk mentem, és mire beértem Őket már Sellyt szedték össze az ágyból.

-Ha komolyan inzulint adott be, akkor sürgősen el kell látnunk. – mondta a fiatal srác, és azzal már vitték is a kocsiba. Bevitték a kórházba, mi meg kocsival mentünk utánuk. Bevitték egy kórterembe, nekünk meg kint kellet várnunk. Úgy félóra telhetett el, amikor a telóm csörögni kezdett, a kijelzőn, Joe képe jelent meg.

-Szia Szívem! – szóltam bele a telefonba amint felvettem.

-Szia Kicsim! Egyben megérkeztél?

-Igen.

-Mi a baj?

-Sell öngyilkos akart lenni, inzulint adott be magának. Most a kórházban vagyunk.

-Te jó ég… - hallatszott a döbbent válasz, vagy inkább tömegsóhaj a vonal másik végéről.

-Ki vagyok hangosítva?

-Igen. Hogy van Selly?

-Nem túl jól. Eleve úgy kezelt mintha egy senki lennék, és kb. 1 hete ismerne. Alig bírtam kihúzni belőle, hogy mit tett. Nagyon rosszul néz ki… - kezdtem el újra a sírást.

-Jól van, nyugodj meg. Az lenne a legrosszabb, ha te is összeroppannál. Nyugodj meg, oké?

-Megpróbálok.

-A legelső géppel odarepülök. – mondta határozottan.

-Ne, nem kell, megoldom. Te maradj otthon Caitlinnel.

-Nem, és ne is ellenkezz, megyek és kész. Most neked van szükséged rám. És viszem Caitlint is.

-Rendben. Siess! Szeretlek!

-Én is szeretlek, vigyázz magadra! – amint letettem a telefont, egy csapat doki szaladt be a terembe, amibe bevitték Sellyt. Mi ketten felpattantunk Irma nénivel, és a kis ablakhoz mentünk. Szemem azonnal megakadt a monitoron ami a szívritmusát mutatta. Csak egy egyenes vonal volt rajta…

33. rész

Sziasztok!

Ahogy ígértem itt a rész. Van benne egy kis ugrás a jövőbe, és minden kérdésre ott a válasz, mint pl: mi van Mells-el? a részből megtudjátok. Sajnálom, hogy még csak most van rész, de a suli és a barátaim lefogylalnak, és megmondom őszintén nem is bánom. Azért van csak most rész, mert eddig fogalmam sem volt, hogy mi legyen a folytatás, de most itt van. Kicsit kiestem a formából, szóval lehet, hogy szar, de véleményt kérek!!! Sok -sok komit!!

Puszi, Jó olvasást!

-Nem Nick, hagyj elmenni. Nem érdekel, hogyan könyörögsz, csak engedj el. – kiabáltam magamból kikelve egy meleg tavaszi napon.

-De Mells, Joenak, és Caitlinnek szükségük van rád. Nem hagyhatod itt őket, még pár napra sem. – fogta meg kicsit erősebben a karom.

-Tudod kinek van még szüksége rám? – sziszegtem arcába. – Annak, akit porig aláztál. Akit megcsaltál, azzal, akit a legjobban utál. Akire hónapok óta nem gondolsz, miközben mindenkivel kavarsz, akit az utadba fúj a szél. Okosabbnak hittelek Nick Jonas, de nagyot csalódtam benned. – szorítása gyengült karomon, majd kezei teste mellé hullottak, Ő pedig üveges tekintettel nézett maga elé. – Joe pedig tud arról, hogy el akarok menni, megbeszéltük. Ne foglalkozz a dolgaimmal. Törődj inkább a terhes kis menyasszonykáddal. – ezzel fogtam magam, megfordultam, és ott hagytam egyedül. Remélem, elgondolkozik a dolgokon, és jól dönt, bár az Ő helyzetében ez már képtelenség.

Három óra múlva már a gépen ültem, és a felszállásra vártam. De az idő, nagyon lassan telt. Idegölő hosszú órákat töltöttem el a repülőút alatt. Próbáltam aludni, de nem ment. Mert ahányszor lehunyom, szemem az a borzalmas kép jelenik meg előttem, ahogy Sellt láttam pár hónapja. Szegény teljesen kikészült Nick miatt. Nem aludt, nem evett, és már kórházba is kellett vinni. Már eltelt másfél év, mióta Selly meglátta Nicket Selena Gomezzel csókolózni, de még mindig nem heverte ki. Hogy is heverhette volna ki, amikor a világot jelentette számára.

De hogy mi történt abban a másfél évben? Én elsősorban, mint gyanakodtunk terhes lettem. Amikor Demi lelökött a lépcsőn, azon az estén, amikor a Double JB koncert volt, akkor nem vetéltem el. Rá nyolc hónapra megszületett a kislányunk Caitlin Jonas július 16-án, aki már 9 hónapos. Tündéri kislány a szemét az apjától örökölte, viszont nagyon nyugodt, ami meg is lepett minket, mert egyikünk sem valami nyugodt lélek. Kevin, és Dani lettek a keresztszülei, és az egész család odavan érte. Szinte mindig körül ugrálják. Hiányozni is fog, de most muszáj volt ott hagynom Amerikában. Selly két hónapja visszaköltözött Magyarországra, azóta nem láttam, és az édesanyáék szerint elég rossz állapotban van. Ezért is kérték, hogy ha tudok, akkor menjek vissza egy kis időre hozzá, és próbáljam meg talpra állítani. Ez a kis idő, egészen pontosan egy-két hét lesz. Ami nekem borzalmas hosszú lesz. Távol leni Joetól, és a lányomtól nagyon nehéz lesz, de meg kell tennem a legjobb barátnőmért. És ha minden jól megy, akkor visszaviszem magammal Amerikába. Ott legalább szemmel tudnám tartani, én is a családommal lennék, és Ő is velünk. Sokat beszélünk telefonon, és mindig elmondja, hogy nem érzi jól otthon magát, és vissza akar jönni. De fél attól, hogy ha újra szemtől szembe kell állnia Nickkel akkor nem tudná tartani magát. Nick, meg… Nick teljesen leégeti magát, a bandát, a családját, mindenkit, akivel kapcsolatba kerül. Összeállt Selenával, és most gyereke lesz, és hogy ne legyen belőle botrány el is jegyezte. Selena meg csak kihasználja, a bankszámláján, már alig van valami, mert minden nap egy halom táskával, és ruhával jár haza. Denise-ék már nem tűrik, így Nick kénytelen volt venni egy házat maguknak. Az a szoros, és őszinte barátság is, ami volt kettőnk között, már régen megszűnt létezni.

Ez idő alatt Kevin, és Daniella összeházasodtak. És Ők is várják a babájukat, aki ha minden igaz, fiú lesz. Szegény Kevin eléggé meg van ugráltatva, mert ha Dani megkíván valamit, akkor rohan, de az a gáz, hogy abból a kajából, csak egy harapást eszik, és máris lerakja. Ami viszont tök cuki, hogy együtt hízik Danivel. Picit megpocakosodott, de elkezdett gyúrni, és gyorsan adja lefelé a kilókat. Én meg… Joe bánatára cigizek az elmúlt időben. Kikészít, hogy nem tudom, mi van Sellyvel, és ezért gyújtottam rá. Nem szívok sokat, naponta pár szálat, de már ezen is veszekedtünk sokat. Szeretnék leszokni, de amíg Sellyvel rendben nem lesz minden addig nem megy.

A gép leszállt, lassan sétáltam a repülőtéren, ismerős arc után kutatva, de nem találtam senkit. Azt mondták, hogy küldenek értem valakit, de nem mondták meg konkrétan, hogy ki lesz az, az illető. Hát félóra múlva sem volt senki, aki az után érdeklődne, hogy én lennék-e az, akit haza kéne fuvarozni, így kisétáltam a reptérről, és fogtam magamnak egy taxit.

Egyenesen Sellyékhez mentem, nem kellet sokat utaznom Pestről, így félórán belül ott voltam. Irma néni nyitott ajtót, Selly anyukája.

-Szia Melissa. Jaj, de rég láttalak már. Olyan jó, hogy végre itt vagy. – mosolygott rám, majd szorosan megölelgetett.

-Csókolom. Jó végre szilárd talajon lenni. Selly ébren van már? – kérdeztem mosolyogva, hisz itt már reggel volt javában.

-Nem, még nem, de ha szeretnél, felmehetsz hozzá.

-Nem, hagyom inkább aludni, sosem szerette, ha felkeltik. Hogy tetszenek lenni? – kérdeztem immár a konyhából.

-Köszönjük, jól, de nagyon aggaszt, hogy Sellyt megint padlóra vágta egy fiú. Remélem, most nem csinál majd semmi hülyeséget. – sóhajtott egyet. – Kérsz egy kávét?

-Igen, köszönöm. Hosszú volt az út, és még aludni sem tudtam…

-Megint az az álom?

-Igen, és nem tudom, hogy mit akar jelenteni. És az álom mellet, ott lebeg szemem előtt Sell, ahogy pár hónapja láttam összetörve. – temettem arcom kezembe, s lekönyököltem a pultra.

-Szerintem beszéljünk egy kicsit másról. Rendben? – simogatta meg vállam kedvesen.

-Rendben. – mosolyogtam rá, és pár perccel később kávéval a kezünkben ültünk le a nappaliba.

-És, hogy vagytok? – kérdezte mosolyogva. – Tudsz képet mutatni Caitlinről?

-Igen, tudok. – mondtam, és előhalásztam a telómat a zsebemből. Kikerestem egy képet róla, és megmutattam. A képen Joeval volt, kb. egy hetes kép lehet. Óriási barna szemekkel ül az apja ölében. Haja hosszabb, mint a legtöbb ilyen idős kislányé. Haja pálmafába gumizva fejetetején ágaskodik, és édesen mosolyog a telefonra. És, hogy ne maradjon ki Joe bolondossága sem, az Ő haját is be kellett gumizni. Igen, a Joe-ét… mint egy nagy gyerek.

-Jaja, istenem milyen édes… édesek. – nevetett fel Irma néni, és visszaadta a telefont. – Mennyi idős is?

-9 hónapos... A másik meg 21 éves lesz. – válaszoltam nevetve.

-A szeme az apjáé, viszont pont olyan szép, mint az anyja.

-Köszönöm.

-Danielláék, hogy vannak?

-Jaj… Dani nagyon kívánós, és ezt szegény Kevin szívja meg. Viszont Kevin Danivel együtt hízik. – nevettem fel.

-De ne feledd, hogy veletek is ez volt.

-Oké, tényleg így volt. Kicsit megugráltattam Joet.

-Kicsit??? Minden öt percben a boltban volt.

-Igaz… de megérdemelte, már ha szenvedtem 9 hónapig, meg még jó hát óráig a gyerekével, ennyi nekem is kijár, nem?

-De. Hisz mindig a nők szívnak.

-Pontosan. – még beszélgettünk egy kicsit, kimentem szívtam egy cigit, majd visszamentem a házba, és egyenesen Selly szobája felé vettem az irányt. Lassan benyitottam, és bementem a szobába. Megfordultam, mindent hallkan csináltam, nehogy felkeltsem, de már ébren volt. Borzalmasan nézett ki. Arca beesve, szeme alatt óriási karikák, és csont sovány. A sírás kerülgetett, hogy így kell látnom. Oda siettem hozzá, és szorosan megöleltem. Visszaölelt, de nagyon gyengén. Alig volt benne erő. Egy könnycsepp folyt végig arcomon, melyet követett még sok másik. Ott sírtam percekig a karjában, és Ő is az enyémben.

32. rész

Sziasztok!!

Megjöttem az újabb résszel. Remélem tetszeni fog. Van benne gy kis Justin Bieber is, mert még régen kötöttem egy barátnőmmel egy "egyességet, miszerint belevon a saját törtijébe, én is az enyémbe, és ez most jött el, szóval. Olvassátok. Vannak benne történések, remélem tetszik majd. köszönöm a komikat. És most is szeretnék jó sokat=D

Puszi nektek!

-Nick… - kezdte volna Sell, amikor megszólalt a telefonom. A kijelzőn Nick neve állt, így megsimítottam Selly kézfejét, és felálltam. Megfogtam a telómat, és egy jelentőség teljes pillantást vetettem szerelmemre, miszerint nyugtatgassa.

-Igen? – szóltam idegesen a telefonba.

-Mells, ott van Selly? – kérdezte zihálva Nick.

-Igen, itt van, és eléggé feldúlt. Mit csináltál?

-Selena megcsókolt, és pont meglátta. Ez az egész benne van a „szerezzük-meg-a-Jonasokat-és-legyünk-híresek” cuccban. Mindent előre kiterveltek. Először titeket választottak volna szét, most meg minket. Selly pedig nem hallgatott meg, csak elrohant. Szerinted tudna most velem beszélni?

-Nem tudom, eléggé kivan. Bízott benned, először bízott fiúban mióta Roli meghalt, és most is csalódott. Szerintem ma hagyd gondolkozni. Elmegyünk, megcsináljátok a koncertet, utána beülünk az After Partira, Sellyt pedig anyudékra bízzuk, hogy figyeljenek rá. Rendben? – vázoltam a szitut, ami lezajlott hirtelen a fejemben.

-Igen, beszélek anyáékkal, és félóra múlva ott vagyunk.

-Oké, szia. – köszöntem el, és le is tettem a telefont. Öntöttem egy kis ásványvizet Sellnek, és azzal ültem le vissza mellé a kanapére.

-Tessék, idd meg. – adtam kezébe a poharat. – Ma nem jössz velünk a koncertre, Daneise-ék átjönnek hozzád. Mi meg elmegyünk, lebonyolítjuk ezt a koncertet is.

-Rendben.

-Hozzunk neked aláírást a nagy Justin Biebertől? – kérdeztem mosolyogva.

-Aha, lehet, hogy lecserélem Nicket. – nevetett fel aranyosan, könnyekkel küszködve.

-Na gyere ide. – húzta magához Joe, megölelte, és egy puszit nyomott feje búbjára.

-Na… azért ne nyálazz össze. – nevetett fel Selly. Istenem, még ilyenkor is képesek civakodni.

-Ne nyálazz össze… - utánozta, kicsit vékonyabb hangon Joe, mire én vállba löktem.

-Ésszel. – utasítottam szigorú szemekkel. Felálltam, hogy elmenjek valami rágcsáért. De amint felálltam úrrá lett rajtam a hányinger, és nem a konyhába szaladtam, hanem a mosdóba. Már kezdem unni a WC alját.

-Már megint? – lépett be a fürdőbe Joe, amikor már a fogam sikáltam.

-Aham. Kezdem unni.

-Elhiszem. – fonta karjait körém, miután megfordultam, és leraktam a fogkefét. Izmos karjai közt biztonságban éreztem magam. Olya megnyugtató volt ott lenni.

Nemsokára megérkeztek Danise-ék, Nick direkt a kocsiban maradt kérésemre. Mi összeszedtük magunkat, és már indultunk is a koncert helyszínre. Kicsit feszengtem, hogy mi lesz, ha megint a mosdóba kell majd rohannom, és nem is akartam elrontani ezzel az estét. Nicket már megnyugtattam, hogy nem lesz baja Sellynek, de nem hiszem, hogy meg tudtam győzni. De legalább annyira nem volt szomorú, és egy kicsit játszott is magán, szóval olyan volt mintha mi sem történt volna. Joeval kicsit lemaradtunk, beszélgettünk erről az egész terhességes dologról. És arra jutottunk, hogy mindenképpen megtartjuk, bármi is lesz ezután. Majd lassan elindultunk a hosszú folyosón. Kb. a végénél tarthattunk, amikor megpillantottam, hogy Nick épp kezet csókol egy lánynak. Na-ne… ezt nem teheti. – gondoltam magamban, és hirtelen forrni kezdett az agyvizem. Joenak szabályszerűen oda kellett vonszolnia. Nick pedig épp itt vágta el magát előttem.

Justin, egy sötétbarna kicsit göndör hajú, és egy világosabb barna hajú lánnyal állt Nick, és Kevin előtt. Szép csajok voltak, és nagyon szimpatikusak.

-Sziasztok. – köszönt szerelmem, amint odaértünk hozzájuk.

-Sziasztok. – köszöntem én is kedvtelenül, és egy kicsi műmosolyt felvéve.

-Ó milyen bunkó vagyok. – csapott fejére párom. – Srácok, Ő itt a barátnőm Melissa.

-Szia Melissa. – köszöntek kórusban. Én mosolyogva intettem, és tovább figyeltem hol Nicket, hol a két lányt.

-Hát, akkor én is bemutatnám Bekát, és Emmát. – mosolyogott Justin, és megfogta a két lány kezét, és megforgatta Őket.

-Wow, te már két csajjal járt haver? – mosolygott Nick, mire én szinte lángoló szemekkel néztem rá. ennek nincs szíve??

-Igen. – mondta Justin, óriási komolysággal a hangjában, majd felnevetett, és beszédre nyitotta a száját. – Csak viccelek, dehogy is.

Már csak húsz perc volt a kezdésig. Sok szerencsét kívántam nekik, és persze Nicket kihagytam. Csalódott is egy kicsit, de ez van.

Én ott maradtam Bekával és Emmával. De Ők egyszer csak elindultak. Nem volt kedvem beszélgetni, inkább a mai napon rágódtam, így nem is nagyon vettem észre, ahogy ellépnek tőlem. Csak arra eszméltem föl, hogy megszólítanak.

-Te nem jössz Melissa? – kérdezte Beka mosolyogva. Visszamosolyogtam, majd lassan odalépkedtem hozzájuk, és leültem a padra.

-És mióta vagy együtt Joeval? – kérdezte kedvesen Emma.

-1 hónapja… - kezdtünk bele a nagy beszélgetésbe. Annyira ismerős volt a Beka, és eddig nem is tudtam honnan, majd eszembe jutott. Ő nyerte meg azt a versenyt, amit Justin rendezett. Miszerint, aki beküld egy videót, és jól sikerül, forgathat Selena Gomezzel, Taylor Lautnerrel, és Justinnal egy filmben.

A lányokkal nagyon jól elbeszélgettem. Kiderült, hogy Ők is magyarok, és nemrég költöztek ki.

A koncert lassan elkezdődött. Odamentünk a színpad széléhez, és onnan néztük, hogy mit produkálnak a fiúk. Az első számot együtt nyomták le Justinnal, majd a szám végén Justin lejött a színpadról, és a három tesó folytatta az S.O.S. című dallal. Addig Justin odament a lányokhoz, és érdeklődött, hogy tetszik-e nekik. Tudom, hogy több van Beka és Justin között szimpla barátságnál, érezni lehet a levegőben. A számnak hamar vége lett, és a fiúk lejöttek a színpadról, és Justin ment vissza. A Love me-vel folytatta. De egyik pillanatban a lépcsőhöz lépett, felhúzta Bekát, és egy mikrofont nyomott a kezébe. Justinnál nem volt mikrofon mivel az övét adta oda neki, így kénytelen volt folytatni. És mit ne mondjak… iszonyat jó hangja van ennek a csajnak. Két számot énekeltek el ketten, és amikor lejöttek Beka eléggé idegesnek tűnt. Justin is jött utána, és hát… eléggé összekaptak. Jó kis veszekedés volt, az egészet hallottam. Miután kiveszekedték magukat odaléptem hozzá, és csodálkozó szemekkel néztem rá.

-Nem is mondtad, hogy ilyen jó hangod van. – mondtam neki mosolyogva, s közben Emma is oda pattogott mellém. Még beszélgettünk egy kicsit, majd Joe jött, hogy lesz még egy szám. Szorosan hozzábújta, és beleszagoltam bódító illatába, majd elengedtem. Elénekelték az utolsó közös dalt is, és ezzel a koncertnek vége lett. Aláírtak néhány képet, csináltak pár fotót, majd visszajöttek hozzánk.

-Te énekes vagy? – kérdezte Bekát döbbenten Nick.

-Nem. Most filmet forgatunk Justinnal. – adott halk vállaszt.

-De akkor miért énekeltél? – kérdezte értetlenül. Ekkora tuskót…

-Kérdezd Justint, hogy miért húzott fel a színpadra. – válaszolta ridegen.

-Ne csináld már Beka. – kezdte el Justin. – Élvezted, a közönség imádott. Akkor mi a baj?

-Semmi. – felelte alig hallhatóan, majd sarkon fordult, és otthagyott minket. Én csak álltam és néztem némán a történéseket. Most már tuti, hogy több van köztük szimpla barátságnál.

-A barátnőd? – kezdte Nick de én félbeszakítottam.

-Ha az lenne, sem kéne, hogy érdekeljen téged. a tiéd otthon várja, hogy odamenj hozzá, és a bocsánatáért esedezz. Erre te mit csinálsz, udvarolgatsz Bekának meg Emmának. Szép kis barát vagy mondtatom. – vágtam a fejéhez, majd megfogtam Joe kezét, és arrébb húztam.

-Szeretnék mihamarabb hazamenni. Rossz előérzetem van.

-Rendben, de az After Partira el kell mennünk, legalább egy órára.

-Oké. – csókoltam ajkai közé, és azzal vissza is mentünk. Nick nagyon gondolkozott. A többiek lezuhanyoztak, és már készen ültünk a limóban, amikor Justin idegesen huppant be mellénk.

-Beka nincs már itt. Elment.

-oké, akkor megkeressük. - adtam ki a végszót, és azzal el is indultunk. Nem kellett sokat menni, pár sarokkal arrébb, meg is láttuk. Justinnak nagy nehezen sikerült beültetnie, de akkor is elég morcos volt. Hazavittük, és mi onnan mentünk a buliba.

Egy nagyobb klubba mentünk, ahová a VIP jegyeseket is beengedték, éppen ezért nem engedtem el Joe kezét. Kitudja, mikor akarják lecsapni a kezemről. De muszáj volt elengednem.

-Kimegyek a mosdóba. – szóltam neki, és azzal el is indultam. A mosd az emeleten volt. Elég hülyén volt megcsinálva, de mind egy. Már végeztem, és jöttem ki, amikor beleütköztem valakibe. Abba a személybe, akit a hátam közepére sem kívánnék.

-Elengednék? – kérdeztem tőle, mivel épp a lépcsőfordulóban állt.

-Miért engednélek el? – kérdezett vissza rikácsoló hangon Demi.

-Kérdésre, kérdéssel felelni bunkóság. – löktem oda neki hidegen.

-A bunkóságon már rég túlléptünk.

-Tudom, ennyire már ismerlek. – tértem ki mellette, és léptem volna le az első lépcsőfokról, amikor egy lökést éreztem, és elvesztettem az egyensúlyom. A fejem bevertem, és onnan már nem érzékeltem semmit.

Sellyéknél:

-Mi történt Selly? – kérdezte kedvesen Danise.

-Csak összekaptunk kicsit Nickel. – hajtottam le fejem, de szemem nem mertem lehunyni, mert újra éltem volna azokat a rémes másodperceket. Azokat, amikben megcsókolja Selnenát. Kitudja, mióta játssza velem ezt a csúnya játékot.

-Remélem minden rendben lesz köztetek. – mosolygott rám bíztatóan.

-Igen, én is. – emeltem fel fejem. Kimegyek a mosdóba. – álltam fel a kanapéról, és lépkedtem a mosdó irányába. Amint beléptem szinte szemem szúrta ki, hogy ki van borulva a kis kuka. Így odaléptem, és elkezdtem visszadobálni bele a cuccokat, és mire azzal is végeztem vissza felállítottam a kukát. De mögüle kikandikált valami. Kivettem, és a vérem is meghűlt hirtelen. Egy terhességi teszt volt. A doboza a mosdókagylón volt. Elnyúltam és megnéztem. Pozitív.

31. rész

Sziasztok....

Tudom, hogy rég voltam, tudom, hogy sokat kellett várni a részre, és tudom, hogy nagyon rövid lett, de egyszerűen nem megy. Most itt a suli, a barátok, és lehet, hogy lesz egy kis fordulat az életemben, de igyekszem. Nagyon sietek a kövivel=)És ez nem azért nem lett hamarabb megírva/felrakva, mert nem volt rá időm... nem ez azért alakult így, mert nem volt ihletem. Sajnálom, ez is nagyon szar lett, és nem tudom mikor lesz kövi, de szeretnék egy kis motivációt, és némi megértést. Köszi ha ezt megkapom. De nem dumálok. Jó olvasást, bár nagyon szar lett...

De Puszi mindenkinek!! Szeretlek titeket! És köszönöm a sok, szép, kedves komit!! Ti vagytok a legjobbak!

Semmi… Semmi, mivel valahogy összefolyt vagy nem is tudom, és nem mutat ki semmit. De jó…

-Minek gyártanak, ilyen sok szart? – dobta bele izomból a kukába, Joe, mire az eldőlt, és az összes cucc kiborult belőle.

-Nyugi, majd elmegyek a nőgyógyászhoz. – csitítgattam, de Ő már szinte gőzölgött. Derekát átöleltem, és fejem mellkasának döntöttem. Ő is megölelt, és állát fejemnek támasztotta, majd nyomott rá egy puszit. – Nyugi már. – mormoltam neki, s közben hallgattam szívverését. Lassacskán az is lassult, és fellélegezve húzódtam el tőle, de még mindig öleltem. – Ugye nem fogsz semmit sem összetörni, ha most elengedlek. – kérdeztem mosolyogva.

-Nem, lenyugodtam. Mikor vagy szabad?

-Nem tudom. Ezen a héten biztosan nem. Szerintem jövő hétre tudok kérni egy délelőttöt. – válaszoltam.

-Oké, akkor kérjél, és majd elmegyünk a dokihoz.

-Rendben, de készüljünk, mert nemsokára menni kell. – adtam puszit szájára, és kimásztam karjaiból. – Készülj el először te… addig én rendelek valamit. – nevettem el magam.

-Már megint? – hát igen… kicsit többet is eszek, és kívánósabb vagyok. Én csak édesen mosolyogtam rá, mire Ő is elmosolyodott. – Oké, sietek.

-Te meg a sietség… két különböző dolog… - morogtam magamban. Próbáltam halk lenni, de nem ment…

-Mit mondasz? – szólt utánam.

-Csak, hogy nagyon szeretlek! – mosolyogtam, de közben majdnem elröhögtem magam. Kimentem a fürdőből, majd vittem be neki ruhát, amit kért, és hagytam készülődni. Akkorra, amikor kiértem a konyhába, már nem voltam éhes. Inkább ledőltem a kanapéra, és bekapcsoltam a TV-t. Kicsit elszundíthattam, mert selymes kezek érintésére ébredtem.

-Hé… Álomszuszék, kelj fel, én már kész vagyok. Menj készülődni. – nézett mélyen szemembe mosolyogva.

-Oké, megyek már. – álltam fel, de először adtam neki egy puszit. Volt egy csini hosszított sötétkék pólóm, szürke, fekete mintával. Azt raktam ki, hogy majd felveszem, és ahhoz egy fekete csőnadrágot. És bevállaltam a magas sarkút, egy szürke saruszerűt. Bevittem az összeállítást a fürdőbe, gyorsan megfürödtem, majd magamra kaptam. A hajam behullámosítottam, és hagytam vállamra hullani. Már kicsit hosszabb, szóval már elérte a vállam. Sminkből csak egy egyszerű szürkét dobtam fel, és már kész is voltam.

-Na? Jó leszek így? – fordultam meg az orra előtt, majd megálltam, és nagy szemekkel pislogtam rá.

-Nagyon jól nézel ki. – lépett hozzám, és mélyen szemembe nézett szép barna szemeivel. De nem mondott semmit, csak nézett mosolyogva.

-Mi az? – kérdeztem mosolyogva, és kicsit oldalra billentettem fejem.

-Anniyre szeretem a szemeidet. – simította végig ujjait arcomon. Ezt sokszor elmondja. Hisz… eléggé érdekes szemem van. Folyton változik, néha idegesít is. A zöld, és a zöldes barna árnyalatai között ingadozik. De volt már szürke is.

-Én is a tiéd. – adtam egy pici puszit szájára, majd kibújtam karjai közül.

-Még van egy óránk, mit akarsz csinálni? – kérdezte sunyi mosollyal szája szélén.

-Mondtam már, hogy rossz vagy? – kérdeztem vissza nevetve.

-Sokszor elmondod, de nem tudom miért.

-Valószínüleg azért, mert az vagy. – nyújtottam rá nyelvem.

-Akarod, hogy bekapjam? – húzta szélesebbre mosolyát, és közelebb lépett.

-Tessék, most is rosszalkodsz. – mosolyogtam rá, és egy forró csókot leheltem ajkaira. Ő közelebb húzott magához, és teljesen összesimultunk. De ennek a szép pillanatnak is vége szakadt.

-Az a kis köcsög. Hogy lehet ekkora kurva valaki? Én meg kis naiv, elhiszek mindent… - vágta ki Selly szitkozódva az ajtót. Eléggé feldúlt volt, és kiabált. Szerintem nem tudta, hogy még vagy inkább már itthon vagyunk. Elhúzódtam páromtól, és kérdően néztem Sellre.

-Bocsi srácok csak… - kezdte volna, de sírásban tört ki. Egy „Nyugi, megoldom!” pillantást küldtem Joenak, és Selly mellé léptem. Szorosan átöleltem, és hátát simogattam. Nyugtatgattam, csitítgattam, és kb. tizenöt perc elteltével sikerült annyira lenyugodnia, hogy már nem sírt.

-Gyere, üljünk le. – vezettem a kanapéhoz. Joe aggódva nézte Sellyt a pultnál, és azon törte pici buciját, hogy mi lehet a baj. Tudta, hogy most neki nem mondaná el, így rám hagyta a dolgot, bármenyire is jó barátok lettek.

-Na, mi a baj. Min buktál ki ennyire? – kérdeztem tőle halkan, hátát simogatva, és arcát fürkészve.

-Nick…

30. rész

Sziasztok!

Meghoztam a részt, este kómásan írtam, szóval bocsi ha nem értetek valamit... és ha van vele valami gond akkor szóljatok nyugodtan.

Köszönöm MINDENKINEK!!! a komikat, és a vélenyényeket, ti vagytok a legjobbak!

De nem dumálok tovább olvassátok. Puszi

Reggel még mindig a kanapén feküdtünk. Joe mögöttem, és szorosan fogott, nehogy leessek, én pedig előtte. A telefonomra keltünk, ami vadul csörgött, úgy 8 óra fele.

-Hallo? - szóltam bele kómásan, és magamra húztam a vékony plédet, ami eltakart kettőket, és még jobban belebújtam Joeba, aki szorosabban ölelt, és fejét nyakamba rejtette.

-Mells, ébren vagytok már?

-Most keltettél fel, am nem. – nyögtem neki kómásan.

-Fontos... 5 perc és ott vagyok. - mondta, s erre kipattant a szemem. Ha meglát így minket, akkor ki fog törni a világvége.

-Oké, összeszedjük magunkat. - tettem le a telefont, majd Joe felé fordultam, és a pléddel próbáltam magam minél jobban takarni.

-Jó reggelt. - simította meg arcom mosolyogva.

-Neked is... Selly itt lesz 5 perc múlva, fel kéne öltözni legalább.

-Nekem így is jó. - húzott még közelebb magához.

-Nekem is, de nem hiszem, hogy szívesen látna minket együtt, meztelenül, egy pléd alatt.

-Tényleg csak egy pléd van rajtad! - mosolyodott el sunyit, és szép lassan becsúsztatta kezét a pléd alá, majd fenekemre rakta tenyerét, és belemarkolt. – Ez a kedvenc testrészem rajtad.

-Na most had ne mutassam meg, hogy nekem mi a kedvencem rajtad. - nevettem el magam.

-Oh... az én kis vadmacskám... - fúrta be fejét ismét nyakamba.

-Tegnap eléggé az voltál! - nézett fel rám aranyosan.

-Az még nem a vadmacskás énem volt, hidd el. De most már komolyan öltözzünk. Vagy menj fürödni. - mondtam, de ezzel együtt valami keményet éreztem combomnál. Benéztem a takaró alá, de hú... tényleg menni kéne öltözni... - Kicsit lázba hoztalak, nem?

-Jössz velem fürdeni? - húzogatta a szemöldökét.

-Rossz vagy... nagyon rossz. Na én mentem. - mondtam és lehúztam a takarót róla is, és magamra tekertem. Ő meg gyorsan szervált magának egy párnát. - Oh...de még mennyire hogy lázba hoztalak. - kacarásztam orrom alatt, és besiettem a szobába. Gyorsan felöltöztem, Joenak is dobtam be ruhát a fürdőbe, és mire feltettem a kávét, már Selly is ideért.

-Beszélnünk kell! – rontott be ajtóstól a házba.

-Neked is Szia, hogy vagy, olyan rég beszéltünk. Kérsz egy kávét? – húztam az agyát, mire Ő csak mosolyogva feladta.

-Szia Mells, köszönöm kérdésed nagyon jól vagyok, és tényleg rég beszéltünk, szóval most van is témám. Oh, köszi a kávét, majd a beszélgetés után. – mosolygott édesen, majd újra húzni kezdte a kezem.

-Oké, oké megyek már. – adtam fel, és hagytam magam húzni. Bevitt a szobájába, és leült az ágy szélére. Elég ideges volt, de még pár perc múlva se mondott semmit.

-Hát ez igazán érdekes beszélgetés volt, van még valami? – hülyítettem.

-Lefeküdtem Nickkel… - suttogta elhaló hangon. A döbbenet kiült arcomra. Mi van? Lefeküdt Nickel? De hogy-hogy megtették? Nick, nagyon óvta a gyűrűjét eddig. És Joe is… Basszus lefeküdtem Joevel.

-Mi a baj? – kérdezte Sell. Gondolom elég érdekes arcot vághattam.

-Tudom, ez egy kicsit hülyén fog kijönni, de én is Joeval… - hajtottam le a fejem, és arcom tenyerembe temettem.

-Denies-ék kinyírnak minket! – szólalt meg egy kis idő után barátnőm.

-Én nem attól félek a legjobban. – emeltem fel tekintetem, és mélyen belenéztem barna szemeibe. – Mi nem védekeztünk… remélem ti igen, mert ha nem… akkor gáz van.

-Mi igen. – bólintott bátran, és kicsit meg is nyugodtam. – Viszont ti ezek szerint nem. Beszélgessetek, hogy mit akartok. Babázni, vagy bulizni? – sóhajtott. – Én már úgy babáznék. – dobott felém egy ezer W-os mosolyt, és közben elém lépett.

-Csinálj magadnak. – nevettem el magam, és megöleltem. – Köszi, hogy jöttél, mert ha nem szembesítettél volna a ténnyel, hogy lefeküdtünk, akkor eszembe se jutott volna a védekezés.

-Na látod, milyen jó, hogy vagyok neked! – ismételt el egy ismerős kifejezést.

-Ez az én dumám. – szóltam le. Azért az én dumám, mert egyszer majdnem férjhez ment… mesélhetnék róla…

-Na, jó… én most megyek, ti beszéljetek! – nézett rám komolyan.

-Rendben. Kikísérlek. – mondtam, majd összeszedett egy pár cuccot, amit majd elvisz Nickhez, és már el is tűnt. Én visszasétáltam a konyhába, és ott vártam Joet, aki még mindig a fürdőben csinosította magát. A kávé lejött, öntöttem magamnak, és Joe is akkor lépett ki a fürdőből.

-Joe… beszélnünk kell. – mondtam halkan, és közben megfordultam és háttal nekitámaszkodtam a pultnak. Ő elém sétált, és két kezét csípőmre rakta.

-Mi a baj? – nézett mélyen szemembe.

-Nem védekeztünk… - mondtam elhaló hangon. – Elvinnél a gyógyszertárba? – néztem fel rá.

-Mi? Miért? – lepődött meg láthatólag.

-Váltok ki gyógyszert. Még nem késő. – mondtam valamivel hangosabban.

-Nem! Engem meg sem akarsz kérdezni, hogy mit szeretnék? – emelte fel sértődötten hangját.

-Oké. Joe mit szeretnél? Élni még egy kicsit a sztár életet, vagy felhagyni a turnézással, és a sok bulival, és itthon ülni? – kérdeztem rá élesen.

-Ha már így alakult, akkor inkább maradok itthon, és leszek veletek, mit hogy eldobjam. És igenis szeretnék tőled egy babát. Nem is tudod, hogy menniyre.

-Még az sem biztos, hogy terhes leszek. De akkor is, én még erre nem vagyok felkészülve. Életem fénykorát élem, kezd összejönni minden az életemben. Épül a karrierem. Ott élek ahol mindig is szerettem volna. És van egy barátom, akit szeretek, és saját bevallása szerint viszont szeret. És ezt még legalább két – három évig nem akarom felforgatni.

-Ne mond, hogy te nem szeretnéd. – lépett hátrébb tőlem egy lépést.

-Most még nem. Csak húsz évesek vagyunk. Gondolkozz egy kicsit. Ez nekem még nem megy. – fejtettem ki véleményem. Mereven nézett szemembe, majd elindult, bement a szobába, és onnan a kabátjával, és a kocsi kulccsal jött ki.

-Hová mész? – szóltam halkan.

-El! Majd hívlak. – válaszolt epése, majd becsapta maga után az ajtót, és elment. Én lecsúsztam a földre, és ott gondolkoztam.

-Mit tegyek? Vessek véget egy életnek? Menjek a szerelmem után? Vagy… vagy vége a karrierének, és az álmának… Azt hittem ésszerű lesz a döntésem, de neki látszólag nem tetszett… Nem akarom elveszíteni, de még gyereket sem szeretnék. Tudom, hogy mennyi gond van vele, és úgy érzem még nem nőttem fel hozzá eléggé. Egyik részem azt súgja, hogy nem éri meg kockára tenni az életünket… a másik… a másik pedig, hogy igen. És én mindig is szerettem a kockázatokat. De hiszen még azt sem tudjuk, hogy terhes vagyok-e. Oh… tiszta hülyeség… Ne hogy már, egy tök bizonytalan dolgon vesszünk össze. - ezen agyaltam úgy körül belül másfél órát, és közben benyomtam egy doboz két literes meggyes fagyit. Mikor a mosogatóba raktam a kanalat megcsörrent a telefonom. Szinte ugrottam érte, remélve, hogy Joe az, de nem Ő volt. Csak anyum.

-Szia anya. – szóltam bele egyhangúan.

-Szia. Mizu? Otthon vagy már? – hallottam meg csilingelő hangját, s máris jobb kedvre derültem.

-Igen, már itthon. De van egy kis gáz…

-Mond.

-Lefeküdtem Joeval. És nem védekeztünk, és én nem akarok még gyereket, vagyis igen, de mégsem. Szóval nem tudom, és most kicsit összevesztünk, és elment. Nem tudom, hogy mit csináljak. – panaszoltam el, mire anya nagyot sóhajtott. Igen, ez az a sóhaj, amikor mindig tudja, és el is mondja a tutit.

-Hívd fel. Mond el azt neki is, amit nekem, és beszéljétek ki. Rendben?

-Igen. Köszi. Majd hívlak. Puszilok mindenkit. – mondtam, és ezzel le is tettem, és már tárcsáztam is Joet. Kicsöng, kicsöng, kicsöng… mikor veszi már fel?! És akkor meghallottam a számomra leggyönyörűbb hangot a világon.

-Igen?

-Szia, vissza tudnál jönni? – kérdeztem félénken.

-Döntöttél? – tette fel az épp ide illő kérdést.

-Igen.

-Hallgatlak.

-Mi lenne, ha nem vennék gyógyszert, hanem várnánk, hogy mi lesz? És addig alszok rá párat, mert… mert nem tudom, mit akarok. Lehet, sőt biztos, hogy meggondolnám magam… csak kell egy kis idő! – hadartam el nagylevegővel, amit magamban kigondoltam.

-Megyek. – mondta valamivel boldogabban, és lecsapta a telefont. Pár perc múlva már az ajtót szakította ki a helyéről, és szaladt be a házba. Amint meglátta, hogy hol vagyok, hozzám szaladt, megölelt, majd felkapott az ölébe, és megpörgetett a levegőben.

-Szeretlek! – suttogta szemembe nézve, mikor letett.

-Én is téged. De még semmi sem biztos. – mosolyodtam el, és egy gyengéd csókot nyomtam ajkaira.

Aztán az idő telt… Denise amikor megtudta, hogy lefeküdtünk majdnem összeesett. Id. Kevinről meg ne is beszéljünk. Még mindig alig szól hozzánk. És ezt bánom is, nem azért mert szeretném, ha jó lenne a viszonyunk, hanem azért, mert a saját fiához sem szól. És ez nagyon bánt. Főleg, hogy miattam vannak fasírtban. Danise már kezd megbékélni, sőt, már elhívott ebédelni is, és jól átbeszéltük a dolgokat. És most kezd alakulni a dolog. De id. Kevint, még meg kell békíteni, amit nem tudom, hogy-hogy fogunk.

November eleje van. Ami a terhességet illeti, semmi sincs velem. Úgy döntöttem, hogy ha terhes leszek, akkor megtartjuk, de még semmi jele nincs. Annyi, hogy egy kicsit késik, de az nem jelenti azt, hogy terhes vagyok. Minden rendben van… vagyis csak volt…

-Jobban vagy? – kérdezte, a hátamat simogató Joe, míg én a fejem vettem ki a WC-ből.

-Nem sokkal. – köhécseltem, majd vissza is hajoltam. Joe fogta a hajam, és állt, vagyis guggolt fölöttem. Reggel van, szinte hajnal. Mennem kéne dolgozni, erre itt csodálom a budi alját.

-Hozok vizet. – állt fel mellőlem, és nem sokkal később egy pohár vízzel, és egy szem fájdalomcsillapítóval tért vissza. – Vedd be, jobban leszel.

-Köszi. – mosolyogtam rá, miután kiöblítettem a szám… bár szerintem elég lett volta nyitott szájjal lehúzni a wc-t. Ezután fogat mostam, összeszedtem magam, és elindultam dolgozni. Joe otthon maradt, majd csak este lesz koncertje. Arra meg én is megyek velük.

Munkaidőben kétszer mentem ki a mosdóba wc-t pucolni, és már kezdett elegem lenni, az egészből. Hazafelé, beugrottam egy gyógyszertárba, és vettem egy gyors terhességi tesztet. Próba szerencse alapon.

-Szia! – köszöntem amint beléptem az ajtón.

-Szia! – köszönt vissza mosolyogva a konyhából, majd elindult felém. – Hogy vagy? – adott egy puszit számra, majd szorosan magához ölelt

-Már jól. Bent a konyháról kétszer szaladtam ki a wc-re. Szóval elmentem a gyógyszertárba, és megvettem ezt. – húztam elő a táskámból a gyors tesztet. Felcsillant a szeme, ölült neki, hogy vannak tüneteim, de rám nem is gondol, hogy én szenvedek, az Ő gyerekével... már ha van.

-Mikor csinálod meg? – kérdezte izgatottan.

-Mondjuk most? – dobtam fel az ötletet.

-Én benne vagyok! – vette elő édes mosolyát, aminek sosem tudok ellenállni.

-Oké, megyek, megcsinálom! – adtam puszit szájára, majd elindultam a fürdőbe. Útközbe lerángattam magamról a dzsekimet, és a csizmámat, és szinte beestem a fürdőbe. Leírás szerint megcsináltam a tesztet, majd kimentem, és vártunk. Az-az őt perc maga volt a pokol. Ennyit még soha az életben nem izgultam.

-Több mint őt perc, megnézzük? – kérdezte Joe izgatottan. Én csak bólintottam, és azzal el is indultunk. Megnéztem még egyszer, hogy milyen jel kell, hogy legyen rajta, és az eredmény…

Had izduljatokxD

29. rész

Sziasztok!

Megjött a rész, és nincs szenvedés, nem viseltem volna elxD

De annál inkább vagy vágy, és szenvedély, remélem tetszeni fog!!

És persze sok-sok komit!!

Puszi=D

Gyorsan felpattantam addigi helyemről, és az üveg felé fordultam. Nick és Selly is odaszaladtak hozzám, és velem együtt nézték, hogy, hogyan próbálják visszahozni az életbe Mells-t. Azt, aki számomra a világot jelenti. Bárcsak, én feküdnék ott élettelenül, bárki, csak ne Ő. Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne, ha elveszíteném örökre. Valószínűleg mennék utána, egy perccel sem akarok tovább élni nélküle.

Az orvosok eszeveszetten ugráltak össze vissza, de a szívverését jelző gép, még mindig ugyan úgy sípolt, és egy vonal látszott rajta. Már épp azon voltam, hogy bemegyek, és csinálok valamit, hogy életben maradjon, amikor azt az egy vonalat, sok kicsi váltotta fel, majd halk egyenletes csipogás. mindhárman fellélegeztünk, és a dokikon is látszott a megkönnyebbülés. Még nézegették a papírjait, majd amikor a legelső doki kilépett, máris letámadtuk.

-Doktor úr! Mi történt? – kérdeztük egyszerre mindhárman.

-Jó napot. Maguk kik? – kérdezte kicsit sem kedveskedő hangnemben.

-A legjobb barátai. Mi van vele? – vette át a szót Nick, Ő higgadtabb volt, mint én, de nem sokkal.

-Váratlanul állt le a szíve, nem tudni miért, de az állapota sokkal jobb, mint volt, és… - mutatott az ablak felé. – fel is ébredt, bemehetnek hozzá, de ne terheljék túl. Sok pihenésre van szüksége.

-Rendben. Köszönjük!

-Viszlát.

-Viszlát. - köszöntünk kórusban.

-Joe, menj te először. – suttogta Sell. Én bólintottam, majd lassan beléptem az ajtón. Fejét felém fordította, s amint meglátott vissza is kapta. Fájt, fájt, hogy nem néz rám, hogy el is veszthetem. Hogy soha többet nem lehetek vele.

Melissa szemszöge:

Semmit sem éreztem. Nem éreztem az illatokat, nem halottam semmit, és nem is láttam. Lebegtem a tudatlanság tengerében. Borzalmas volt, főleg az, hogy mozdulni sem tudtam. Nem éreztem a fájdalmat, a mérhetetlen dühöt, ami bennem tombolt pár perce, és az óriási szerelmet sem. Talán meghaltam? – tettem fel magamnak egy költői kérdést. Megijedtem, hisz szeretek élni, szerettem élni, és még szeretnék is majd még jó sokáig. Ordítottam belülről, hátha meghallja valami, de nem kaptam választ. Majd egyszer minden fehéredni kezdett. Egy hatalmas fehér terembe találtam magam. Előttem jó pár ajtó. Bepróbálkoztam, mentem a velem szemben lévőbe, próba szerencse. Lassan benyitottam, és bekukucskáltam rajta, de amikor megláttam a számomra egyik legkedvesebb személyt, majdnem padlót fogtam. Roli állt előttem. Azt hittem menten összesesek. De, hogy lehet, hisz Ő meghalt… Még most is beleborzongok ebbe a szóba. Még mindig fáj, hogy elvesztettem egy régi jó barátot, egy hülye tapló miatt.

-Szia Mells! – lépett oda hozzám, és megölelt, majd értetlenkedő arccal meredt rám. – De, te meg hogy kerülsz ide?

-Annyira emlékszem, hogy mentem motorral, és becsúsztam egy autó alá. – suttogtam, s még mindig csak azt hittem, hogy álmodom. – Mond azt, hogy meghaltam. – könyörögtem annak ellenére, hogy szerettem élni. De akkor is, ha szeretek, ha nem, Őt is szeretem, és van bepótolni valónk.

-Nem, az nem lehet, akkor nem itt lennél. – sóhajtott megkönnyebbülten.

-Akkor a pokolba megyek? Még jobb! – ugrándoztam, össze – vissza, de Roli megfogta a csuklom gyengéden.

-És akkor mi lesz Sellyvel? Tudod jól, hogy nem maradna meg nélküled. Engem is elvesztett, már csak te vagy neki! És Joe? – kérdezte szemöldök húzogatva. Amivel mindig mindenre rá tudott venni.

-Vele semmi. Már megint megcsalt. Nem akarom többé látni. – hajtottam le fejem, s a sírás fojtogatott. De a könnyeim nem jöttek elő.

-Tutod egyáltalán, hogy mi történt? Meghallgattad? – kérdezte, azon a „Most kioktatlak, ha akarod, ha nem, és akkor is nekem van igazam, ne szegülj ellenem!” hangnemben.

-Nem – mondtam, még mindig lehajtott fejjel. – De nem is érdekel a magyarázkodása.

-És ha mutatnék valamit? – karolt át, és húzott magával. Egy nagyobb kútféleséghez vitt, majd megálltunk mellette.

-Most mit csinálunk itt? – kérdeztem értetlen fejjel.

-Nézz bele. – mondta, és én ugyan olyan fejjel belenéztem, és amit ott láttam az megdöbbentett. Joe ült egy kórterem ajtaja előtt, és sírt, imádkozott. A szívem megszakadt, és végre kicsurrant, az-az árva könnycsepp, ami már marta szemem.

-Ez nem bizonyítja az, hogy nem csalt meg! – makacsoltam meg magam, és gyorsan letöröltem a könnyem.

-És ez? – intett fejével ismét a kis kút felé, melyben újra másik kép mutatta meg magát. Demi, Selena, és Joe. Demi kárörvendően nevet, majd Joe belép, és veszekedni kezdenek. És itt szakít vele… a bulin.

-Istenem, mekkora marha voltam! – fordultam Roli felé, aki azonnal karjaiba zárt.

-Nyugi, még helyre hozhatod… csak tarts ki, és higgy neki. De legelőször, sétálj ki azon az ajtón. – mutatott mosolyogva arra az ajtóra, amelyen bejöttem.

-Szeretlek! – öleltem meg szorosan.

-Én is téged, és még jó pár évig nem akarlak itt látni! De… mond meg Sellnek, hogy szeretem, és hogy bátran legyen Nickkel, ne legyen lelkiismeret furdalása. Rendes gyerek – mondta, és elég hülye fejet vághattam, mert azonnal folytatta. – Hallom a gondolatait, és néha a tiédet is. – mosolygott már rosszfiús mosolyával, mire nekem kigubbadtak a szemeim. Majd egy cuppanós puszi után elengedett. Elsétáltam az ajtóig, onnan visszanéztem, intettem neki, Ő is nekem, majd kiléptem, és egy kórteremben találtam magam. Azt ajtó nyílt, és Joe lépett be rajta. Fejem elkaptam tőle, szégyelltem magam. Szégyelltem, hogy nem hallgattam meg, hogy önfejű voltam, és örökre elveszthetem. Lassan mellém sétált, és leült az ágy szélére. Nem szólalt meg hosszú percekig, majd én törtem meg a csendet.

-Sajnálom… hogy nem hallgattalak meg, hogy mentem a saját fejem után, hogy nem bíztam benned. – suttogtam halkan, és közben felé fordultam. – Tudsz még szeretni, egy ilyen idiótát? – kérdeztem valamivel hangosabban. Ő szélesen elmosolyodott, majd lassan közelebb hajolt. Már ajkai érintették enyémeket, lágyan harapdálni kezdte alsó ajkam, majd elengedte, de nem ment hátrébb. Illatától elkábultam, és csábító cseresznye ajkai is milliméterekre voltak enyémektől.

-Bármit követsz is el, mindig szeretni foglak. – mosolygott, mint a vadalma, majd szinte habzsolva csókolt meg, mintha ez lenne, ami életben tartaná. És én is ugyan így kaptam ajkai után. Percekig csókolóztunk, mikor Joe csak gyengéden végig simított az oldalamon, de aztán remegve a fájdalomtól, kikaptam ajkaim övéitől, és feljajdultam.

-Mi a baj? Mid fáj? – kérdezgette aggódó hangon, majd benyomta a nővérhívó gombot.

-Az oldalam, az fáj. – mondtam, mire Ő felhúzta kicsit a pólóm, és lefagyva nézte, én is odanézetem és egy óriási fekete folt volt a bordáimnál. – Jézusom… mi történt? – kérdeztem halkan.

-A motorod megcsúszott, becsúsztál egy autó alá. A helyszínen újraélesztettek, majd behoztak. Sok vért vesztettél, a tüdődbe beleállt valami fémdarab, amikor azt akarták kivenni összeesett a tüdőd, és megint újra élesztettek. Három bordád eltört, és most az fájhat. Meg pluszba, még mielőtt felébredtél leállt a szíved. És belső vérzésed volt. – suttogta, hol lehajtott fejjel, hol szemembe nézve. Én benéztem pólóm alá, mivel ha beleállt a fémdarab, gondolom, vannak hegek, és volt is egy kisebb. De csak tényleg alig látszott, nagyon szépen megcsinálták. És még csak pár óra telt el, szóval, ha kiveszik a varratokat alig fog látszani. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, vagyis csak próbáltam volna kifújni, ha nem szúrt volna az oldalam. De akkor már a nővér is bent volt. Elmondtam, hogy mi a panaszom, és adott egy kis fájdalom csillapítót, majd vissza kiment. Nem sokkal ezután Selly, és Nick jelent meg az ajtóban.

-Oh… istenem, de megijesztettél. Többet ne csináld ezt! Okés?! – ölelgetett össze-vissza, majd fogtam meg arcom két kezébe. Én csak mosolyogtam rajta, majd mikor megint megölelt, a fülébe súgtam:

-Roli azt üzeni, hogy adj több teret Nicknek, és hogy Ő a múlté, lépj a jelen felé. – suttogtam mosolyogva, hogy csak Ő halja, és miután elhúzódott, Ő elég hülye fejet vágott.

-Te… Te… talál… - kezdte volna dadogva, de félbeszakítottam.

-Igen, de hol vannak a többiek? – néztem szét, de nem láttam Őket, eléggé hiányoznak a halál után.

-Még nem volt időnk felhívni Őket. Én Sellyt vigasztaltam Joe meg az ügyeleten volt. – magyarázta egy ölelés után Nick.

-Mi van? Miért voltál az ügyeleten? – ráncoltam össze homlokom. Mire felmutatta a kezét, amin egy nagyobb kötés volt. – Mit csináltál? – kérdeztem lemondóan, s fejem rázva.

-Kicsit ideges volt, mikor megtudta, hogy mi van veled, és meg talált ütni egy villanyoszlopot, de az erősebb volt nála! – nevetett fel kárörvendően Nick, mire Joe beleütött a vállába.

-Amúgy csak a porcok törtek egy kicsit meg… - mosolygott rám újra Joe.

-Szegénykém… - biggyesztettem le alsó ajkam. – És mikor mehetek haza? – kérdeztem, de akkor lépett be a doki, és már meg is kaptam a választ kérdésemre.

-Jónapot kívánok, ha szépen gyógyul, akkor kéthéten belül. De ha most megbocsájtanak… - nézett rá páromra. – elvinném a hölgyet egy röntgenre. – Joe bólintott, Selly pedig mosolyogva Nickhez bújt, és kacsintott egyet. Elvittek röntgenre, ott közölték, hogy eddig minden oké, majd visszatoltak, ahol már az egész Jonas család várakozott. Mindenki örült, (és ki is mutatta) hogy jól vagyok, majd lassan elmentek, és én ott maradtam Joeval. Sokáig beszélgettünk, majd a karjaiban aludtam el.

A két hét gyorsan eltelt. Joe minden nap bent volt nálam, szinte csak váltásruháért ment haza, és a kaját is behozatta nekünk Denise. Aztán utolsó nap elintéztük a papírmunkákat, és haza is mehettünk. Már a varratokat is kiszedték, szóval már csak röntgenre kell, benéznek jövő héten.

-Otthon, édes otthon. – szólaltam fel, mikor beléptem a bejárati ajtón. Ledobtam a cuccomat, és visszafordultam Joehoz. Ő is lepakolta, és felegyenesedett.

-Kókusz még ma Nicknél lesz, oké?

-Aha. – mosolyogtam sejtelmesen, majd elindultam felé, s szinte letámadtam. Nekinyomtam a falnak, és most minden szenvedély felszabadult, ami eddig bennem zárkózott. Téptük egymás ajkait, de nem a fájdalom járta át a testem, most mámorban úsztam. Keze lecsúszott a fenekemre, az enyém rövid hajába túrt. Igen, most már rövid, és hú… milyen sexy… Felemelt, és a kanapéra fektetett, és fölém hajolt. Ajkaink nem szakadtak el egymáséitól, s ha tehetném, sosem venném el édes ajkaiból, enyéimet. Keze betévedt pólóm alá, s finoman simogatta hasam, majd egy gyors mozdulattal lehúzta rólam felsőmet. Én is követtem ezt a mozdulatát, nehogy rajta több fedő anyag legyen, mint rajtam. S mikor lekerült róla a felsője, megálltam egy kicsit. Néztem kigyúrt felsőtestét, mely még jobb volt, mint mikor utoljára láttam. Kezem, végighúztam mellkasán, majd mosolyogva felnéztem rá, és újra megcsókoltam. Elvállt számtól, és nyakam kezdte el kényeztetni, közben ujjai mellemen, hasamon, s oldalamon kalandoztak. Majd haladt egyre lejjebb és lejjebb. Levette a nadrágomat, s már csak egy szál fehérneműben feküdtem alatta. Majd róla is lekerült a nadrág. Ujjait végighúzta csupasz combom belső felén, s én ekkor fordítottam helyzetünkön. Puszilgattam, s harapdáltam nyakát, és lehet, hogy meg is marad majd a helye, de segáz. Majd haladtam lefele izmos mellkasán, s hasán, de amikor ujjaim köldöke alá értek kicsivel, felnyögött, és egy gyors mozdulattal maga alá terelt. Hevesebben csókolt mint eddig bármikor, és a bugyimat is levette, mikor én észbe kaptam, s nagy nehezen megszólaltam.

-Joe… - szóltam halkan, de nem hagyta abba nyakam csókolgatását. – Joe, a gyűrűd! – nyögtem kicsit hangosabban.

-Leszarom azt a gyűrűt… - szólalt meg, s felemelkedett felém. Majd levette az alsógatyáját, és kérdően nézett rám.

-Én már… - kezdtem volna, de belém fojtotta a szót.

-Tudom, de most had vezessek én. – nézett rám kiskutya szemekkel, mire én mosolyogva bólintottam, és átadtam magam a vágyaknak.

Csodás volt vele, még soha jobbat nem éreztem. Egyszerűen szavakkal leírhatatlan. Voltam már egy – két fiúval, de még nem éreztem ilyet. Ezt igazán szerelemből tettük, és szebb dolgot, még életemben nem éltem még át. És utána karjaiban hajtottam álomra fejem, nem gondolva a következményekre.