-Hölgyem, hölgyem, keljen fel. A gép leszállt, ideje lenne felkelni. – keltegetett mellettem a hölgy. De… akkor ezt csak álmodtam? Hányadika van? Gyorsan előkotortam a telefonom és megnéztem a dátumot. Március 22. Még csak a repülőn vagyok… szóval az egészet csak álmodtam. – pörgött az agyam. S közben akkora kő esett le a szívemről, mint még soha. Összeszedtem a cuccom, és pár perc múlva már a táskámmal együtt nézelődtem, hogy vajon merre lehet Tomika, akit értem küldtek.
-Melissa? – szólt valaki. Megfordultam, és szinte nem hittem a szememnek.
-Szia. – köszöntem neki röviden, majd ismét ismerős után nézelődtem, de hiába.
-Nem is ismersz meg? – istenem ez nem tud lelépni??
-De, hogyne ismernélek meg… - morogtam, de szinte tuti, hogy meghallotta.
-Tök jó, hogy találkoztunk, már rég beszéltünk. Nem akarsz beülni és dumcsizni? – kérdezte immár velem szemben.
-Nem, határozottan nem akarok veled beszélni, és főleg nem beülni valahová. Nem is akarlak látni. Sőt… remélem, hogy te is csak a rémálmomban vagy benne. Akkor viszont marha gyorsan fel szeretnék ébredni. – mondtam neki, majd fogtam a cuccom, és el akartam menni mellette, de megfogott. Farkasszemet néztünk. A szeme még mindig ugyan olyan gyönyörű, mint amikor utoljára láttam. De most valahogy nem nyűgözött le. Most nem azt a lenyűgöző csillogást láttam, mint mikor jártunk. Inkább valami gonosz, és akaratos fény volt az. Ő volt az. Az, aki miatt elsőnek törtem össze. Akiben oly annyira megbíztam, majd csalódtam. Ő az Krisztián. Az, aki mellettem volt, és Sellyvel amikor Roli meghalt, majd amikor még nagyobb szükségem lett volna rá elhagyott.
Mosolyogva hajtotta le a fejét, és rázta meg egy kicsit. Nem értettem miért teszi, de valahol sejtettem, hogy nagy sületlenséget fog mondani.
-Mi jár a fejedben Krisztián?
-Amióta nem láttalak, csak még szebb lettél. – suttogta édesen a szemembe nézve.
-Hogy te milyen cuki vagy… - mosolyogtam rá, mintha meghatott volna. – de az már a múlt. Ne kertelj, bökd ki mit akarsz!
-Csak meghívni valamire.
-Nekem az is elég, hogy egy levegőt kell szívnom veled.
-Na… ne szívózzál már. Csak beszélgetni szeretnék. Mi történt veled mióta szakítottunk? – kérdezte, és mivel elindultam, Ő loholt utánam.
-Találtam egy rendes fiút, és van tőle egy kislányom. – adtam meg a tömör, és rideg választ. Szinte hallottam, ahogy koppant az álla a padlón, és egy kicsit le is maradt. De nem tartott sokáig a csodálkozása, pillanatokon belül újra mellettem rontotta a levegőt.
-Mi… mi… mi... Mi van? – akadt össze a nyelve.
-Az van – álltam meg, és fordultam felé. – hogy nélküled élem, boldogan a hétköznapjaimat, és hálát adok az istennek, hogy dobtál. Így legalább volt lelki erőm új életet kezdeni. És ha még egyszer utamba állsz, amíg ki nem érek a reptérről, nagyon megbánod.– fejtettem ki szerény kis véleményem, majd faképnél hagytam. Reméltem, hogy felfogta a parányi kis agyával, hogy békén kéne hagynia. Volt idő kedveskedni, de nem élt a lehetőséggel.
Már az ajtón akartam kimenni, amikor megláttam Tomikát befelé jönni. Tomika amúgy egy nagyon régi, jó haverunk, aki mára már elég híres lett. Még valamelyik fesztiválon találkoztunk, amikor full részeg volt és fel akart szedni mindkettőnket egyszerre. Amúgy sem komplett a srác, szóval a pia még ütött is rajta, és elég béna csajozó szövegeket nyomott be nekünk. Mi szinte csak röhögtünk rajta.
Amúgy amit tudni kell róla… Sosem veszi le a sapiját, általában, mindig fele más a zoknija, őrült egy fickó, és bármiben benne van, és részben ezért is lettünk vele ennyire jóban. De azért évente egyszer tud komoly is lenni a határtalan hülyülés mellett.
Gondoltam meg szívatom, és forgóajtó volt, ami a célnak pont megfelelt. Szerencsére nem gépi vezérlésű, szóval simán megállíthatom. Telefonját nyomogatta, mikor belépett a forgó részbe, és nem figyelt előre, én megfordultam, és hirtelen megállítottam, Ő pedig nagy koppanással vágódott el. Majd megszakadtam a röhögéstől, szegény Tomika meg csak ült a földön és a fejét fogta. Körbenézett, hogy vajon ki tehette, és amint meglátott óriási mosoly futott végig arcán, majd felpattanva, elindította az ajtót, és felém közelített. Tudtam, hogy most kapni fogok, de reméltem, hogy egy kis szívatásnál nem lesz több.
-Állj meg sátán gyermeke. – szólt utánam mosolyogva.
-Dehogy állok, úgy meg szívatsz, nem élem túl! – válaszoltam, de attól visszafordultam, és odasétáltam hozzá. Kitárta karjait, én meg boldogan bújtam hozzá.
-Hiányoztál, te bolond! – öleltem meg szorosan.
-Te is nekem. De ezt nem úszod meg egykönnyen! – vette fel a „komoly” fenyegetős arcát, majd átment aranyos kisfiús arcba. – De még mindig fááááj… - kezdett ez nyafogni.
-Jaj, te nagy gyerek… tudod, hogy nem tudtam volna kihagyni. – kezdtem el újra a nevetést.
-Igen, de azért valami kíméletesebb, és kevésbé fájdalmasabb szívatást nem lehetett volna?
-De, de most csak ez jutott eszembe. – kezdtem el újra nevetni, ahogy felidéztem az iménti balesetet.
Már a kocsiban ültünk, és kiveséztük, hogy mi történt vele az elmúlt pár évben, míg nem láttam. Bár akkor is sokat beszéltünk, de komolyabb dolgok sosem jöttek föl, mint például, hogy hogyan alakul most a karriere. Azt tudtam, hogy már országszerte elég ismert, de, hogy ilyen jól megy neki, és, hogy összeállt SPvel, és hogy együtt laknak Pesten, azt nem tudtam. Csináltak közösen egy számot, amiből énekelt is nekem, és elég jó, sőt nagyon cool.
-És veled mi történt mióta elhanyagoltál? – kérdezte szemétkedve.
-Nem hanyagoltalak el. Hisz beszéltünk egy csomót. Arról meg nem én tehetek, hogy nem volt időm hazajönni. És ha jöttem is akkor is volt elég dolgom.
-Jó-jó, igazad van. Na de mi is van veled? Mert annyit tudok, hogy a híres neves Joe Jonassal utazol, de bővebben nem nagyon hittem el semmit.
-Hol kezdjem?
-Mondjuk az elején, hol ismerted meg a nagymenő pasidat?
-Hé… azért szépen. – mutattam rá szigorúan. – Amúgy lassan 2 éve ismertem meg, amikor a volt pasim nem akart leállni rólam, tudod a Ryan. És amikor eljöttem Ryantől egyik este, egy fickó elkezdett követni, és teljesen rám mászott, amikor Ő jött Kevinnel és megmentett.
-Hűű… mint a mesékben. Jön a lovagod és megment. – kezdett el mutogatni egy kézzel, és nézni a semmibe.
-Az utat figyeld te marha. És igen, tisztára, mint a mesékben, és ugyan olyan bonyodalmaink voltak, mint a mesékben.
-Mert? Részletesen kérem.
-Okés, csak ne szakíts félbe minden 3. mondatnál. Na szóval, ezután nagyon tepert, hogy összejöjjek vele. És amikor ez megtörtént, akkor azt mondta h biztos csak a tesói miatt vagyok vele, meg hogy híres. Ezt nagy nehezen elsimítottuk, együtt voltunk egy, másfél hónapig, amikor láttam smárolni a Demi Lovato-val. És a Demi is megfenyegetett már párszor. Amikor ez történt, akkor Ő nem akarta bevallani, és ezért is szakítottam vele. Egy hónapig nem beszéltünk, és nem is találkoztunk. Aztán a Nick szülinapján volt egy aprócska incidensünk, hogy féltékenykedett. Akkor én elküldtem melegebb éghajlatra, és másnap reggel eljött bocsánatot kérni, és visszaszerezni. Ekkor újra összejöttünk, és közben kiderült, hogy megpróbálkozott az inzulinnal is, mert már nem látta esélyesnek nélkülem az életet. Aztán még aznap este kapott Demitől egy sms-t amit Ő nem várt, de én olvastam el először. Dühös lettem, hogy csak becsap, így mocira ültem, és elmentem otthonról. Hazafelé balesetem volt.
-Jézusom… - hagyta el Tomika száját.
-Nyugi, nem lett komolyabb bajom. két hétig voltam kórházban, mikor hazamentünk, első este megszegtük a fogadalmát, amiből baba lett…
-Mi van?
-Jól hallod. De még nincs vége… Hallottál a Double JB koncertről??
-Aha.
-Nah akkor, amikor az after party volt, Demi lelökött a lépcsőn, de akkor sem lett bajom, hála az égnek. És most van egy kislányunk, aki már fél éves. Vége! – eresztettem meg az 100W-os mosolyomat.
-Hát, neked is zajlott az életed rendesen. És, hogy hívják a lányod? Van már udvarlója?
-Te bolond. Amúgy Caitlin Jonas. És nincs.
-Szép név, biztos Ő is szép. – mosolygott rám. – Megjöttünk. – állt meg Sellyék háza előtt.
Nagylevegőt vettem, és kis bíztatásért Tomira néztem. Nem tudom, hogy mitől féltem, de valami visszatartott. Ami hülyeség, hisz csak a barátnőmhöz jövök. Kicsit betett az-az álom… Kiszálltam a kocsiból, és mentem a csomagtartóhoz, hogy előszedjem a táskáimat. Tomika kivette nekem, és igazi úriemberhez méltóan vitte be nekem a házba. Ő ment elől, aztán én, és amint beléptem a házba egy darab Sellyt találtam a nyakamba. Rám ugrott a drága, és majdnem elestünk.
-Ááá…végre itt vagy. Azt hittem már sosem érsz ide. – ölelgetett. És közelében sem volt annak, amit pár hónapja láttam. Sőt nagyon jó bőrben volt. Fölszedett pár kilót, és csak úgy sugárzott a boldogságtól.
-Woow… Selly nagyon szuperül nézel ki. Nem az volt, hogy azért kell jönnöm, mert még rosszabbul vagy? Már nem mintha nem örülnék, csak… totál nem erre számítottam.
-Bocsi, hogy így vonszoltalak ide. – nézett szép boci szemeivel. – De már úgy hiányoztál. Joe-ék hol vannak?
-Ők még nem tudtak jönni, majd csak később jön Caitlinnel. Azt hittem, hogy baj van, azért nem hoztam még. Jaj, úgy örülök, hogy jobban vagy. – öleltem meg szorosan. – De minek az eredménye, ez a gyors javulás?
-Háát… valaki rá ébresztett arra, hogy a világ megy tovább. És, hogy talán nem Nick volt nekem az igazi.
-És ki volt az, aki még nálam is jobban győzködött ezzel? – néztem rá nagy szemekkel, nem tudom, hová akar kilyukadni. De nem szólt. Tomika épp akkor jött le az emeletről. Selly ránézett, összemosolyogtak. Tomi mellésétált, és összekulcsolta kezét a Sellyével. Én csak nagyokat pislogtam. Ezek most együtt vannak??
És itt a mi drága Tomikánk=D
