8. rész

Nah meghoztam, bocsi, hogy nem hoztam mostanában, de suli meg elballagtam, meg ilyesmik, és nem nagyon volt időm. Mostantól sűrűbben hozok, ígérem. Nah de jó olvasást.

Puszi

Reggel elég nyúzottan keltem. Annyira emlékszem, hogy kiengedtem még Nicket, és elővettem egy üveg bort. Nem szoktam inni, de ha gáz van, mindig a kezembe akad egy üveg, és a végén kiürül. Elég rosszul éreztem magam, és ahogy felültem szaladtam is a fürdőbe, már amennyire tudtam. Mire kikászálódtam a fürdőből, zuhannyal együtt, eltelt egy kicsit az idő. Mint utóbb megtudtam három óra körül kelhettem, most négy van. Kimentem a konyhába és összeütöttem magamnak egy gyors kaját, leültem a kanapéra és belapátoltam a tányér tejberizst. Mikor végeztem a kajálással, és a lustulással, bebicegtem a konyhába és öntöttem magamnak vizet, közben megnyomtam az üzenet rögzítőt, hátha keresett valaki. Negyven nyolc hívás a lakás telefonra, húszon négy a mobilra, és tizenkét SMS, Joetól. Amint megláttam a kijelzőn a nevét, szívem zakatolni kezdett, a pohár pedig kiesett a kezemből. Kedven üvegpoharam csörömpöléssel, ért földet, miközben szívemből is letört egy kicsi darab. Nem tudom, mi van velem, három napja, megint szétszórt vagyok, mindent elejtek, széttörök, elnyalok akár a saját lábamban is. Sóhajtottam egyet, és elindultam a seprűér. Már a hátsóteraszon motoztam, amikor hallottam, hogy csöngetnek, felkaptam az éppen kezem ügyébe eső parfist, és elindultam a bejárat felé. Félúton letámasztottam a pultnak a parfist, és tovább sántikáltam. Kinyitottam az ajtót, szívem kihagyott, szám kiszáradt, és csak meredtem látogatóm gyönyörű barna szemeibe. Szemei pirosak voltak és fáradtak, tehát neki sem volt valami jó éjszakája. Álltunk az ajtóban és néztük a másikat, nem mozdultunk, nem tudta, hol is kezdje, de láttam szemében a fájdalmat, és a megbánást. Kókusz zavarta meg ezt a percekig tartó szemezgetést, melyből sikerült leszűrnöm érzelmeit. Mérhetetlen szégyen, szerelem, és fáradtság. Bennem is ezek tomboltak, hisz én is bunkón viselkedtem vele, megbántottam, csak úgy mint Ő engem. Kutyusom nekiszaladt Joe-nak, de Ő még időben hárította játékos támadását, és egy gyors dögönyözéssel üdvözölte. Majd felemelkedett és újra szembe kerültünk.

-Szia! – szólt halkan, mire pillangók százai lepték el gyomromat.

-Szia! – köszöntem vissza erőtlenül, és lehetőleg a leg érzelemmentesen, de nem sikerült. Hangomből kiérződött a magas hőfokon égő szerelem melyet iránta érzek, a fáradtság, és a bűntudat, amiért úgy beszéltem vele, mint egy kutyával. –Gyere be. Kókusz, menj a helyedre! – utasítottam természetesen magyarul kutyámat, Ő pedig meghunyászkodva elcammogott a napaliba. Joe beljebb jött, és leült a pulthoz, a konyhába nézve. Szerencsémre meglátta az üvegszilánkokat, és az üzenet rögzítőt, ahol az Ő száma van kiírva. Halványan elmosolyodott, de mire odaértem a pult másik oldalára a seprűvel komolyra vette a formát. Gyorsan összehúztam a szilánkokat, majd felé fordultam érdeklődő arckifejezéssel.

-Sajnálom – kezdte lassan. – Hülye voltam, nem kellett volna féltékenykednem, főleg nem az öcsémre. Remélem megérted, és tudom, hogy erről beszélt tegnap Nick. Nem olyan könnyű a sztárság, mint amilyennek sokan hiszik. Nem bízhatunk meg mindenkiben. Tudod az a sok sikítozó plázacica, mind egyet akar, a hírnevet, és a pénzemet.

-Joe, őszintén, engem plázacicának ismertél meg? – néztem mélyen szemébe. Fájt, hogy azt hitte olyan vagyok mint a tömeg lányok, de nem, még a közelükben sem vagyok.

-Nem. – sütötte le szemét. – Tényleg sajnálom, ne haragudj. Többé nem fordul elő. – nézett fel szemembe, felállt a székről, lassan mellém sétált, szembe fordított magával, megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett. – Sajnálom, de félek elvesztelek, még sosem találkoztam olyan lánnyal, mint amilyen te vagy. Önmagadat adod, meg tudsz nevettetni, és valamit megindítottál bennem. Lehet, hogy túl korai még ezt kimondani, de: Szeretlek! – hangsúlyozta ki az utolsó szót. Várta reagálásomat, nem tudtam megszólalni, gyomrom összeugrott, arcom ellepte a pír. Lábam beleremegett közelségébe, édes lehelete simogatta arcomat, szívem pedig 200 km/órás sebességgel dörömbölt mellkasomban. Csak gyönyörű arca és őszinte szemei voltak előttem. Szavai cikázva keringtek agyamban, ami próbálta feldolgozni őket. Kezét áthelyezte derekamra, majd gyengéden magához húzott. Nem tudtam karjaiban mozogni, megfagytam érintésétől, mellkasa mellemhez szorult, így még nehezebben vettem levegőt. Száját mosolyra húzta és kisimította arcomból a bele hulló tincseket.

-Mondtam már hogy milyen jól áll a piros? – kérdezte incselkedve, mire én is elmosolyodtam.

-Igen már mondtad. – jelentettem ki nevetve. Még szélesebbre húzta ajkait, közelebb hajolt, szép lassan, húzva ezzel az agyam. Orrunk már összeért és láttam rajta, hogy még játszadozna velem, így belementem a játékba. Mikor már meg akart csókolni, beszédre nyitottam a számat:

-Bár azt nem értem, hogy miért pont a saját öcsédre lettél féltékeny. – nyögtem ki, de ajkaim már súrolták övéit. A levegő vibrált közöttünk, légzésem már valamivel lassabb volt mint eddig, de az övé még csak most gyorsult.

-Nem tudom, ahogy néztél rá… - kezdte, de én félbe szakítottam.

-Jaj, Szívem, persze, hogy úgy nézek, ha egy félmeztelen pasi áll meg előttem. – halványan elmosolyodott és némi sunyiságot véltem felfedezni szemében. – Min töröd a pici fejed? – simítottam meg arcát, és még közelebb léptem hozzá.

-Ohh..Szívem? – mosolygott, mint a tejbe tök. – Csak azon, hogy ha én megjelenek előtted egy szál rövidgatyában engem is így megbámulsz? – érdeklődött felhúzott szemöldökkel.

-Ohh..de még hogy?! – mosolyogtam vissza kacéran, majd lassan lábujjhegyre emelkedtem és vártam rá. Jobban szerettem, ha Ő csókol meg előbb, nem tudom miért, csak úgy. Vette az adást így lassan közelített ajkaim felé. Finoman megcsókolt, de amikor ezt megtette elszabadult a pokol. Olyan hevesen csókoltuk egymást, hogy már a kanapén voltunk, amikor észrevettük helyzetünket. Ő fölém hajolt és még egyelőre derekamon pihentette kezét, én karomat átkulcsoltam nyakán, szenvedélyesen csókoltuk egymást. Békülő pillanatunkat Kókusz zavarta meg, vakkantott egyet, majd Joe nagy nehezen elszakította ajkait enyémektől. Lassan elfordította fejét, és rátekintett a mellettünk ülő kutyusra, majd vissza rám.

-Úgy hallom féltékeny. – mosolygott szélesen. Meg tudnám ilyenkor enni, az-az édes mosoly, azok az édes, csillogó szemek. Ki az, aki ezekbe nem tudna beleszeretni? Hát én biztosan belezúgtam!

-Ezt már eddig is tudtuk. – mosolyogtam vissza. – Nem vagy éhes? – kérdeztem, mert én már meg is éheztem.

-De, egy kicsit. Mit eszünk? – fordult le rólam, de lába beleakadt az enyémbe. Abba, amelyik tegnap kiment. Mivel meg rúgta felszisszentem egy kicsit, de nagy szerencsémre meghallotta, és aggodalmas szemeivel találtam szembe magam. – Bocsi, nem akartam! Nagyon fáj? – kérdezte cukin, miközben hozzám bujt. Fejét vállamra hajtotta én meg átöleltem, mint egy kisgyermeket.

-Dehogy. – mondtam és nyomtam egy puszit a buksijára.

Ui: Lécci, aki olvassa, írjon is valamit annyi is elég hogy szar vagy h jó! Mind 1 a lényeg, hogy lökjetek valamit. OKÉ???Köszi