Sziasztok!
Nah meghoztam a részt, tudom, hogy sokat kellett várni rá, de ez van...a nyárral mejött a lustulás is!
Szerintem nem csak én vagyok így ezzel. De a lényeg hogy hoztam és rem hamar tudok, hozni majd, ha nem kötnek le a barátnőimxD
Véleményeket, minden képpen kérek, vagy nem lesz egyhamar rész!
Szóval BÁRKI aki OLVASSA az KOMIZZON, léccike/zöld kiskutya szemek/
Puszi
Bekapcsoltuk a tévét, de nem volt benne semmi érdekes így csak kapcsolgattuk. Nemrég szerződtem, le az egyik tv szolgáltatónál, és még nem minden csatornát láttam, de ahogy kapcsolgattam, ismerős személyekre lettem figyelmes. Hát persze, a vivára volt kapcsolva, nem is tudtam, hogy itt Amerikában is megy a viva. Gyorsan hangosítottam rajta és figyeltem, épp az interaktív ment, és azon belül Ben hülyéskedett SP-vel. Nagyon szerettem őket, főleg ha játsszák a hülyét. Ben benyögött valami hülyeséget, így elkezdtem remegni a nevetéstől, az engem ölelő Joe pedig nem éppen értelmes arckifejezéssel nézett.
-Bocsi, ez egy magyar zenei csatorna, nagyon szeretem őket! – magyaráztam neki.
-Értem, és min nevettél? És ki ez a két srác? – kérdezte érdeklődve.
-A két srác, az Ben és SP, Ben a műsorvezető, az ott, jobb szélen abban a vagány lila pulcsiban. SP meg egy magyar zenész srác, Ő azt hiszem R&B –ben utazik, ha jól tudom.
-Jah, igen már hallottam Róla! Van pár jó száma.
-Aha!
-Tanítasz nekem pár magyar szót? – kérdezte halkan, mire odakaptam a fejem. Még egy amerikai barátom sem kérte, hogy tanítsam Őket magyarul, így egy kicsit tarkón vágott a dolog.
-Persze, mit szeretnél? Mit mondjak neked magyarul?
-Szeretlek! – kérte, s megmondtam neki. Kicsit furcsán nézett, szerintem legbelül elraktározta az infót. Gondolkozott egy kicsit majd pár másodperc múlva megszólalt. Nagy meglepetésemre magyarul mondta ki, hogy : Szeretlek! Olyan édesen mondta, hogy az már leírhatatlan. Szinte hibátlanul.
-Na, milyen? – kérdezte, majd száját oldalra húzta és hunyorított egy kicsit. Tökre úgy nézett ki mint aki saját magának szurkol, hogy jól mondta-e. Na, ilyen pasit nem szeretni? Tiszta édes volt.
-Elképesztő, szinte teljesen jól mondtad ki. Szerintem, tanulnod kéne a nyelvet.
-Ha vállalod! – mondta huncut mosollyal szája csücskében. – Jah és a tegnapi kérdésemre még nem válaszoltál!
-Melyikre? – játszottam az értetlent, természetesen tudtam mire kíváncsi. Arra, hogy szeretem-e, hisz elkészítettem neki azt a fincsi paradicsomos csirkemellet. De a válasz, ami legelőször átfutott az agyamon az még engem is meghökkentett. Féltem, hogyha elmondom neki azt, amit valójában érzek, iránta, visszautasít. Hiszem olyan mérhetetlen szerelmet érzek, mint még soha, és még csak három napja. Gondolkodásomból, gyengéd hangja hozott vissza.
-Hát, tudod. Csak annak készíted el azt a fincsi kaját, akit szeretsz. Ezt mondtad, nekem is megcsináltad… engem is szeretsz? – tette fel félénken utolsó részét mondandójának. Nem is tudom mitől kéne félnem, hisz Ő is bevallotta, hogy mit érez irántam, és akárhányszor belenézek szemébe, látom azt a csillogást, és azt a boldogságot, amit a sajátomban is látok hosszú idő óta újra. Újra elástam magam kíváncsi, szerelmes tekintetében. Bármikor mikor belenéztem sötét barna szemébe, olyan melegség öntötte el szívem, lelkem, mint még soha. Biztonságban éreztem magam, mint a kisgyermek ki édesapja védelmező karjaiba borulhat sok idő után, újra. Tudom, érzem, hogy szeretem, de mégsem merem bevallani, még magamnak sem. Nem tudom, hogy mit is válaszolhatnék neki, hisz egyszerű, paraszti ésszel mindenki azt mondaná, hogy azt, amit a szívem is sugall. De én más vagyok, túl büszke ahhoz, hogy egyből kiöntésem neki a szívem. Minden barátomnak az volt a baja, hogy nem mondtam nekik, hogy szeretem Őket, de én nem is a szavak embere vagyok, inkább a tetteké. És nekem is nagyon rosszul esett, amikor tizenévesen, a barátom beszúrta az SMS-ek végébe, hogy - Szeretlek! - amikor ez nem volt igaz. De mindig ez után jöttek a galibák, hogy: Te miért nem írod, hogy szeretsz? , Nem is szeretsz, igaz? – és az igazság az, hogy nem szeretem leírni, vagy kimondani addig, amíg biztosan nem érzem, hogy szeretem az illetőt. De ezt most biztosan tudtam, ilyet még soha senki iránt nem tapasztaltam, viszont még most is kényelmetlennek érzetem kimondani.
-Igen. Szeretlek! – nyögtem ki végül. Gyönyörű szemei felcsillantak, és boldogsággal teltek meg. Szorított a mellkasom, hogy-hogy fog reagálni, de őszinte szemei megnyugtattak, megkönnyebbültem, hogy kimondhattam, és hogy jól fogadta. Szélesen elmosolyodott, közelebb húzódott, és magához préselt. Szinte egy lágy szellő sem törhetett volna utat magának közöttünk. Még közelebb hajolt, ajkai már érintették enyéimet, játszadozott velem és belementem a játékba. Úgy látszik, ma nagyon játékos kedvében van! Feltérdeltem és ölébe ültem, kezemet átfontam nyakán, Ő pedig derekamra helyezte kezét, combommal szorosan közrefogtam Őt. Mozdulni sem tudna, ha akarna. Lassan szenvedélyesen megcsókoltam, és abban a pillanatban tudtam, hogy ez volt a legnagyobb hibánk. Hisz ki voltunk éhezve egymásra, és a szerelmi vallomásom után úgy tűnik még jobban kívánt engem. Ez tetszett is volna, ha nincs a fogadalma. De még hagytam egy kicsit, hisz csak csók és tapizás, ez még nem nagy baj. Keze lejjebb csúszott derekamról, fenekemre, majd onnan is lejjebb. Combomat cirógatta, míg én a hajával játszadoztam. Percekig így ment ez, majd kezemet lejjebb csúsztattam, póló fedte mellkasára, éreztem, ahogy a lenge póló megformálja izmait. Mint egy fél isten, komolyan mondom! Gyönyörű szemek, szívtipró mosoly, méz édes ajkak, kigyúrt, de nem túlzásba vitt felsőtest, és mind ezek mögött, egy csodálatos szív! Nem tudom mivel érdemelhettem ki ezt a fiút, de az biztos, hogy megbecsülöm, és nem eresztem magam mellől. De ahogy csókoltuk egymást, egyre jobban kezdtük elveszíteni a fejünket. Lassan, nagy nehezen elszakítottam számait övétől, és nyakát kezdtem el csókolgatni, majd egyre lejjebb mentem volna, ha a póló nem állja utamat, így gyorsan az is a földön landolt. Izmos felső teste láttán, még jobban elállt a lélegzetem, mint amikor Nicket megláttam. A gyönyörködésből a valóságba, csak lágy érintése és csókja hozott vissza a való világba. Folytattam azt amit elkezdtem, lassan haladtam egyre lejjebb, végig csókoltam mellkasát, majd lefelé haladtam hasa vonalán, mitől apró hangok hagyták el torkát. Kezdtünk belemelegedni, mikor Joe állított le, már szinte azt sem tudtam hol vagyok, csak a szívem vezetett, az agyamat teljesen kikapcsoltam. Felpillantottam az izzadság cseppektől csillogó kedvesemre, aki még csillogóbb szemekkel tekintett le rám. Kezei kezemen pihentek, melyek már az övét csatolták volna kifelé, de észnél volt. A minap én állítottam le, most pedig Ő engem, bár én jóval túllőttem a célon tényleg itt volt az ideje abbahagyni azt, amit elkezdtünk.
-Szívem, elég! – nézett melyen a szemembe, de láttam, hogy még szívesen folytatná. De azért egy próbát megért, így feltettem neki, egy elég bugyuta kérdést.
-Ennyire rossz volt?
-Nem dehogy, el sem tudod képzelni, hogy milyen jól csináltad, de szerintem nem kéne mélyebbre menni. – szólt esedező tekintettel, miközben ölébe vont. Háttal ültetett be ölébe így mind ketten a TV felé néztünk. Pár percig csak lestünk ki egyenesen előre, és próbáltuk meg nyugtatni, több kilométer per órás sebességgel dörömbölő szívünket. Éreztem, ahogy egyre lassabban ver Joe szíve, és visszaállt, a normális ütemébe, de az enyém nem nyughatott. Amikor a közelemben van mindig így reagál a szervezetem, de már lassan kezdem megszokni. Szorosan tartott karjaiban, fejét vállamra hajtotta, kezével pedig szorosan ölelt. Lassan kezdtem én is lecsitulni, és csak néztük a TV-t és hallgattuk egymás lassan rendeződő levegő vételét.
-Tudom, hogy szereted nézni a kedvenc csatornádat, főleg, hogy az anyanyelveden van, de elkapcsolhatnánk, mert én egy árva szót sem értek belőle! – mondta édesen.
-Persze, de szólhattál volna előbb is. – fordultam egy kicsit felé, és nyomtam egy puszit az arcára, majd elnyúltam a távirányítóért. Elkapcsoltam valami angol csatornára, amin épp a „Hősök” ment.
-Hagyd itt! – kiáltott rám Joe, amitől rendesen megrettentem. – Ohh…bocsi, nem akartalak megijeszteni, csak úgy szeretem ezt a sorozatot, és alig tudom nézni.
-Semmi baj, csak máskor ne rúg-kapálj a lábaddal, oké? – kérdeztem összeszorított fogakkal. Úgy néz ki, ez a nap nem nekem lett kitalálva, hisz már másodjára rúgta szét a lábam Joe.
-Jaj, sajnálom, hozzak neked valamit? – esedezett, kiskutya szemekkel.
-Aha, lécci, ott van a hűtőben egy jégakku, idehoznád, kérlek? Meg, egy üveg ásványvíz és egy doboz jégkrém. Idehoznád azokat is?
-Persze!
